csütörtök, január 12, 2012

Fenekedők

A Kiskegyed képe

Néhány olyan elképesztően hiteles közéleti személyiség, mint Bayer Zsolt, Bencsik András, Bíró Ica, Pataky Attila és mások hívják a népet: jövő szombatra “békemenetet” szerveznek. A Hősök teréről az Országházig mennek “azok a magyar demokraták, akik hisznek a polgári demokráciában és a nemzet függetlenségében”. (Orbán éppen tegnap találta alkalmasnak az időt kimondani, hogy olyan államot akar, amely az utóbbit erővel is képes megvédeni.)
Békemenetelnek, mert “egyre növekvő aggodalommal látják, hogy a nemzetközi nyilvánosságban megjelenő félrevezető és elfogult híradások miképpen erősítenek föl egy olyan közhangulatot, amely méltatlan és igazságtalan színben tünteti fel országunkat, s amely egyre nagyobb károkat okoz hazánk gazdaságának és a magyar embereknek”. Természetükhöz híven hamar eljutnak a Trianonnal való rémisztgetésig: szerintük most pont olyan a helyzet, mint akkor. És nem akarják, hogy megismétlődjön. És mi megmutattuk 56-ban is! Vagyis ő, ugye.
Aligha számíthatnak az egész nemzetre, hiszen úgy egy hete annak másik feléből elég sokan éppen azért tüntettek, mert az egypártkormány cselekedeteire valászul elviselhetetlenül igaz vélemények jelennek meg miniszterelnökünkről, ami méltatlan és igazságtalan színben tünteti fel népnünket, s ez egyre nagyobb károkat okoz. Az Operaház előtt a tömeg békeácsorgott az egypárt ellen, amelyik, ha nem is Trianonba, de esetleg 56-ba viszi az országot. 
A helyzet tehát most az, hogy mindkét fél aggódik, az egyik azt gondolja, hogy a bajok oka a köztársaság elrablása, vagyis a diktatúra, a másik meg azt, hogy a mostani minden rendszerek legjobbika, és csak így tovább.
Meglátjuk. Nem csak azt, hogy mekkora tömeget tudnak összehozni, hanem azt is, hogy a beszorult Orbán mit akar majd meghallani a fenekedő néphangokból.
Nem lepődnék meg, ha a majd nyilván vezérszónokló Bayer Zsolt egy hét alatt onnan, hogy az EU “szellemi, lelki, erkölcsi reterát” - ahogy lapjában nevezte -, eljutna odáig, hogy akkor lépjünk is ki belőle. 
Mert akkor csakugyan elkezdődik a nagy “békemenetelés”. Szaros lábbal, vissza a sztyeppékre. Bár egy kicsit félő, hogy egy másik tömeg az ellenkező irányba indul. És lehet, hogy abból csakugyan trianonos és 56-os trauma lesz.

 .

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ez kb. annyira lesz békemenet, mint amennyire a Magyar Sziget Woodstock volt!

zupasta írta...

Kedves Andrassew Úr, jobb, ha tudja: Ön se nem magyar, se nem demokrata, és nem is tagja a nemzetnek. Egyrészt a Kedves Vezető már tíz éve megmondta: a nemzet nem lehet ellenzékben, Ön pedig ott van. Másrészt a felhívószövegből remekül kirajzolódik, hogy fenti fogalmakkal csak azok illettethetnek, akik azok valódi (=őáltaluk definiált) keretei közé beférnek. Ha Ön kimaradt, ne búsuljon: vagyunk még így egy páran. :)

Kováts Kristóf (kovapapa) írta...

Iván, én nem szeretem ha az ellenvéleményt vallókat személyükön keresztül próbálják negálni, nem a képviselt nézeteik miatt. Téged is szinte kivétel nélkül így támadnak. Legalább Te ne tegyél így! Sajnos, most így indítottál.
Nekem minden polgári módon kinyilvánított demonstráció alapból szimpatikus, a céljai ennek világosak. Olyan emberek fejezik ki szimpátiájukat, akik szerint az országot nem valós cselekedetei alapján kritizálja az a közösség, ahová önként beiratkozott, hanem aljas és nemtelen támadások érik magyarsága miatt. Ez persze ordas nagy tévhit, hirdetői sem hiszik, csak éppen a politikai piacon kelendő árú, hát élnek vele. Ettől a lényeg nem változik, pusztán fény derül arra, hogy Orbán mögött valódi támogatás van (eddig is tudtuk). De ez semmit sem ér, amikor kilépnek a romlott politikai áruval a nemzetközi piacra. Sehol sem kell a beszáradt fogpaszta.

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések