csütörtök, december 27, 2012

Orbánt a Blahára!


Aki látta az ételosztásra várók kilométeres sorát a Blaha Lujza téren - vagy az arról készült képeket a az interneten - annak aligha lehetett tökéletes, felhőtlen karácsonya. A tisztességes ember megretten, megrémül, ha ennyire nyilvánvalóan, kendőzetlenül tárul a szeme elé az, amiről persze mindigis tudott, csak nem hitte el, nem akarta elhinni: ekkora a nyomor Magyarországon. Ez nem statisztikai számítgatás, nem becslés: bizony ezrek és ezrek állnak sorban egy tál meleg ételért. És ez csak a felszín: más kerületekben és más városokban is állnak a sorok. A becsületesebb tévések beszámoltak erről. Szembe kell nézni már fiatal, jóarcú emberekkel is, akik belemondják a kamerába, a szemünkbe: azért jöttek, mert éheznek.
A rendes polgárember, aki már azt is nehezen dolgozta föl, hogy idén - megint - kevesebbet köthetett a családjára, ilyenkor elszomorodik. A jobbak azon is elgondolkodnak, hogy miképpen juthattunk idáig. A mégjobbak azon is, hogy ő maguk, személyesen miért felelősek ezért.
És azon is, hogy, ha ez így megy tovább, mi lesz jövőre. Meg azután. Mert azt azért tisztázni kell, hogy ha Orbán, aki fontos feladatának tekintette a szegényeket istápoló kisegyházak eltiprását, ki meri jelenteni az ünnepek alkalmából, hogy jövőre már az emberek azt mondhatják, hogy „igen, megérte Magyarország mélyreható átalakítása” - ha valamilyen csoda folytán január elsején egy rendezett ellenzéknek, netán egy óriáskoalíciónak  adná át a hatalmat, akkor is legalább négy év kellene ahhoz, hogy a gazdaság csakugyan érezhető növekedésnek induljon. Addig szembe kell néznünk: egyre többen állnak majd a sorokban. És azzal is, hogy bármikor közöttük találhatjuk magunkat.
Csak abban lehetünk biztosak, hogy a felelősöket a környéken sem láthatjuk soha. Pedig most lenne itt az ideje, hogy egy szép szokást vezessünk be. Követeljük a mindenkori országvezetőktől: álljanak be szépen minden karácsonykor pár órára ételt osztani a Blahára! Ott nézzen a szemekbe Orbán és Matolcsy. Ott próbáljanak halandzsázni Magyarország hallatlan sikertörténetéről.



 .

hétfő, december 24, 2012

Olvasóink szeretete


Egy kedves levelezőnk azt kérdezte tőlem, hogy mit üzennék a Népszava olvasóinak az ünnepek alkalmából. Azt válaszoltam neki, hogy "de ki vagyok én, hogy azon felül kitüntetett üzeneteket küldjek, amiket egyébként is üzengetek az írásaimban?”.
Ami a Népszava olvasóit illeti, köszönet illeti őket, mert kitartottak mellettünk, sőt - bizonyos értelemben - a legsikeresebb napilap-szerkesztőséggé tettek minket. Hiszen a mai lappiaci-, lapterjesztési- és általános anyagi körülmények között óriási eredmény az is, ha nem csökken jelentősen egy politikai napilap olvasóinak száma, sőt még újak is érkeznek. Mindezt annak dacára, hogy minden olvasó számára nyilvánvaló, hogy rettenetes évünk volt, folyamatosan anyagi csapdák között vergődtünk, aminek következtében szerzők hagytak el minket, és az elviselhető minimum alá csökkent a munkatársak száma. 
Sokszor magam sem értettem, mi viszi előre mégis a Népszavát. 
Talán mégiscsak elképesztő éltető ereje lehet a sajtószabadság eszméjének. Talán ebből táplálkozik ez a munkává, áldozattá átlényegülő erő, ami például a Klubrádiót is képes fönntartani, vagy éppen az egy éve a Kunigunda utcában élteti a demonstrálókat. 
Azt szoktam mondogatni, öntelten, hogy nincs nagyobb megtiszteltetés egy újságíró, egy szerkesztőség életében, mint amikor nyíltan harcolhat egy diktatúra ellen. De talán még nagyobb megtiszteltetés, ha ebben sokezren mindig érezhető szeretettel támogatják is.

 .

szombat, december 22, 2012

Legalább



Úgy néz ki, hogy - talán kellő érdeklődés hiányában - megint elmaradt a világvége. Persze utólag majd mindenki azt mondja, hogy ő tudta, biztos volt benne, hogy hülyeség az egész. Azok is, akik a kijelöltnek híresztelt helyekre gyülekeztek, azok is, akik túlélőcsomagokat vásároltak, és azok is, akik bunkerekben ücsörögtek egész nap. Ja, és pláne azok, akik ebből a lassan menetrendszerűnek, vagyis állandónak mondható megsemmisülés-félelemből üzletet csináltak. 
A szociálpszichológia tartozik nekünk egy alapos vizsgálattal, és egy közérthető, afféle tanácsadós tanulmánnyal arról, hogy mi az oka ennek a jelenségnek, és mit tegyünk azokkal, akik a környezetünkben kissé beborulnak.
Na, ennek most a cirkusznak egy-két évre vége, lehet hamar szaladni karácsonyfáért - kéretik környezet-tudatosan, mert a világvége elmaradásának az a súlyos következménye, hogy óvnunk kell a világot. Aki merő óvatosságból elhalasztotta az ajándékvásárlást, annak van még egy napja. És ne feledkezzünk meg legalább egy pillantást, egy esemest, mégis inkább legalább telefonon egy pár jó szót vetni azokra, akikről tudjuk, hogy nehezen élik majd túl a következő napokat.
Nem azt mondom, hogy a karácsonyra való tekintettel mindenkit szeressünk, de legalább figyeljünk egy kicsit azokra, akiket akár szerethetnénk is.

.

péntek, december 21, 2012

Bip bip bip


A szerkesztői munka tele van aknákkal, amelyekre évente egyszer-kétszer akkor is rálépünk, ha állandóan aknakeresővel járunk, esőben sem esernyőt veszünk magunkhoz, hanem egy hosszú nyélre szerelt tányérfélével közlekedünk, amit nem a fejünk fölé tartunk, hanem magunk elé, és óvatosan söprögetünk vele, hátha megszólal, hogy bip bip bip. 
A héten beszerkesztettem egy írást, amelyik a “Fekete Akadémia” elnökének naplójáról szól. Később kiderült, hogy a napló hamisítvány, mégpedig a zseniális fajtából. 
A szerző, aki nem a már az interneten fölnőtt generáció tagja, nem vette ezt észre. (Még nem mindenki szokott ahhoz hozzá, hogy a szinte tökéletes hamisítvány az internetes gúnykultúra elfogadott eszköze lett.) Mentségére: a blog írója mindent meg is tesz azért, hogy a gyanútlan olvasó így járjon. De ez természetesen nem menti a szerkesztőt. Ilyenkor az a kötelességem, hogy magamra vállaljam a felelősséget és elnézést kérjek, mindenek előtt Fekete Györgytől.
Nem mentségképpen, de hogy mennyire kell vigyázni, arra jellemző, hogy a héten komoly tévéhíradókban láttunk egy filmet: egy piknikfélén egy sas fölkap egy kisfiút, majd elejti. Még akkor is valódiként vetíttették, amikor már kiderült, hogy amerikai diákok hamisítványáról van szó. A sas is meg a gyerek is zseniális digitális alkotás.
Ez legföljebb arra ad reményt, hogy most majd a világvége arról szól, hogy kiderül: az egész nagy határ életünk egy rossz digitális tréfa volt.

.

csütörtök, december 20, 2012

Orbánon röhögnek


Reggel négy gimnazista társaságában hallgattam a Klubrádióból harsogó Orbán Viktort, aki csekély jövőbe látó képességről tanúbizonyságot téve arról szónokolt - persze még a Gyurcsány-kormány ellen - fölötte fönnhangon, hogy mekkora disznóság a tandíj, hogyan teszi tönkre a családokat, a fiatalok jövőjét, meg persze azt is, hogy ő se jutott volna diplomához, ha akkoriban, amikor ő tanult, lett volna tandíj.
A gyerekek hahotáztak, henteregtek a röhögéstől, és nem is írom le miket mondtak róla, mert nem illik pironkodtató szavakat újságpapírra vetni.
Rettenetes fegyver a magnetofon, borzalmas dolog, hogy vannak, akik megőrzik a hangfelvételeket. Rettenetes, öngyilkos fegyver, mert egyetlen mondatnyi kommentár sem kell, elég csak bejátszani, mit mondott a politikus, és gyakorlatilag azonnal elveszíti a hitelét, akár egy egész generáció előtt.
És ez még a kisebbik baj, mert van úgy, hogy az már régen elfogyott. De azt megélni, hogy úgy röhögnek a gyerekek egy miniszterelnökön, hogy a könnyük potyog... Ez már az országra nézve is méltatlan.
Kicsit meg is sajnáltam szegény Orbán Viktort. Ennél azért emberhez méltóbb módon is kezdhette volna a végjáték újabb szakaszát.

 .

szerda, december 19, 2012

A paraszt csapdája


Néha úgy alakul, hogy a hatalom lesöpri a padlásokat. Lehet ezt indokolni is: a hadsereget etetni kell, a városi népséget meg kell menteni az éhínségtől, meg kell törni a parasztok ellenállását, mert túl nagy a pofájuk. 
Ilyenkor a megaláztatás sokkja után keletkezik egy nagy dilemma: amit meghagytak és amit sikerült eldugdosni, azt megegyük, mert túl kell élni a telet, vagy sanyargassuk magunkat a végsőkig: hiszen akár csontsoványan is, de tavasszal újra kell vetni, különben a jövő télen akkor is éhen veszünk, ha a hatalomnak már nincs mit lesöpörni.
Ez a paraszt csapdája.
Ma már persze a hatalom nem csak a parasztokat sanyargatja, de most is a leggyengébbeket: a rokkantakat, a betegeket, a munkanélkülieket, a nyugdíjasokat, vagyis az olyan népségeket, amelyek nem tudnak ellenállni.Vagy tudnának, de nem mernek, vagy mernének, de nem tudják, hogyan kell.
Az eléggé ritka, hogy jön egy uralkodó, vagy pártfőtitkár, esetleg megválasztott miniszterelnök, és azt mondja, hogy azért kell lesöpörni, mert kell a gazdagoknak, hogy még gazdagabbak legyenek. Semmi más indok nincs. 
És mivel nincs, nincsenek is érvek, például az olyan gyerekek ellen, akiket a jövő fölzabálására akarnak kényszeríteni, de ezt nem szeretnék, és visszabeszélnek, sőt kiröhögik. A hatalom összezavarodik és zavarában még nagyobb zavart okoz. Végül összeomlik. Előbb erkölcsileg. Ez van most.

 .

kedd, december 18, 2012

Orbán erre?


Ha egy kicsi magánvállalatot úgy irányítanának bárhol a világon, de még félázsiában is, ahogy Magyarországot Orbán és forradalmi élcsapata, akkor a tulajdonos, vagy tulajdonosok úgy rúgnák ki, hogy lába nem érné a földet. Ennek fölismerésére mi, tulajdonosok még nem vagyunk maradéktalanul fölkészülve, pedig a tandíj-cirkusz semmi mást nem mutat, mint azt, amit már eléggé régóta pontosan tudunk: a kormányzás - a hatalomragadozást leszámítva -  többnyire ötletelés-alapú. Nyoma nincs hatástanulmánynak, háttérszámításnak, vitának, lobog, tobzódik a hülyeség, amit másképp fülkeforradalomnak, megint másképp unortodoxiának mondunk.
Így aztán ez az egész kezd úgy kinézni, mintha lenne egy ember, aki megkaparintotta a hatalmat, és semmi más nem okozna neki boldogságot, csak az, ha jól kibabrálhat mindenkivel, minden réteggel, amelyik eszébe jut. Dögöljenek meg a tanárok, aztán a végstádiumos rákos betegek, aztán a diákok, pláne ha prolik és parasztok.
Az eeemútnyócévben vagy ezerszer jöttek azzal a fideszesek, hogy dehát a szocialisták és pláne Gyurcsány “nem is erre kapott felhatalmazást a választóktól!”
És Orbán erre?

 .

szombat, december 15, 2012

Az unikornis hiányáról


A héten járt egy jó kis történet az interneten. Egy kicsi film. Azon az látható, hogy egy aluljáróban két magyar rendőr hoz egy cipősdobozt egy, az aluljáró padlóján ülő hajléktalannak. Kinyitják, és cipő van benne. A hajléktalan a lábára veszi.
Ennyi. Sokan voltunk, akik nagy-nagy örömmel vették ezt, lelkesen osztottuk meg a filmet az ismerőseinkkel, és javasoltuk, hogy kapjanak valami kis elismerést a rendőrök. Mert ilyen rendőröket szeretnénk.
Hamar kiderült, mert tele vagyunk szemfüles magánnyomozókkal, hogy pár hete Amerikában is adtak egy cipőt egy mezítlábas hajléktalannak, azt is lefilmezték, az is fölkerült az internetre, és csak azt utánozták a mi rendőreink. Vagyis nem jár nekik semmiféle elismerés. Hiszen csak utánzók.
Mondjuk, én már azt se értettem, hogy miért nem jár elismerés annak, aki más példájából tanulva lesz jó ember.
Na aztán az derült ki, hogy az amerikai mezítlábas valójában gazdag ember, aki csak afféle bolondériából hajléktalankodik és mezítlábaskodik.
Hanem akkor a magyar rendőrök jótékonyságáról meg azt kellett megtudnunk, hogy nem is ők vették a cipőt, hanem egy hölgy sajnálta meg a hajléktalant. A cipőt csak odavitték neki a rendőrök. És még az is kiderült, hogy azóta azt a cipőt már el is lopták a hajléktalantól.
Na erre jöttek a megjegyzések, hogy tessék, ez van, itt minden hamis, nem is jó emberek a rendőrök, nincsenek is jó emberek. “Nem örülök, hogy csalódhattam, de sajnos unikornisok nem léteznek” - írta az egyik ismerősöm a Facebookon.
És az a nő, aki megvette azt a cipőt? Aki odaadta  a rendőröknek? Valaki, valami unikornis-féle mégiscsak jó ember volt ebben a történetben. Valakiben mégiscsak él az úgynevezett szolidaritás. Együttérzés. Irgalom.
Nem úgy, mint azokban a fideszes vezetőkben, akik teljesen tanácstalanul állnak egy jelenség előtt: olyan egyetemisták tüntetnek az új keretszámok miatt, akiket a kormány rendelkezése már nem is érint. Egyszerűen nem értik, hogy az emberek néha nem csak magukért mennek az utcára, hanem a testvéreikért, a barátaikért, vagy csak úgy, azokért, akik még náluk is kiszolgáltatottabbak.
Nem értik. Azok az emberek, aki valamiért azt képzelik, hogy az úgynevezett fülkeforradalom arra jogosította föl őket, hogy mindenkitől elvegyék azt, ami elvehető, vagy még azt is, ami nem. Tízezrével nyomorították meg a rokkantakat, a segélyre szorulókat, a beteg gyereküket ápolókat, sorolhatnám estig, kikkel miket műveltek. És nagyon jól számoltak: senki nem állt ki a mások érdekeiért. Egy egész nép hagyta és hagyja, hogy a szó szoros értelmében a legmélyebb nyomorúságba, vagy akár a halálba küldjenek emberek tízezreit. Talán mindenki emlékszik, arra a szégyenre, amikor a kerekesszékesek a legrekkenőbb hőségben próbáltak a Hősök terén demonstrálni, és hiába várták egy kétmilliós város együttérzését. Az volt szánalmas magyar társadalmi összetartozás egyik mélypontja.
Most aztán van nagy csodálkozás, hogy nahát, mégis vannak, akik másokért tüntetnek.
Az igazi baj, hogy miközben teljes joggal háborodik föl egy egész ország azon, amit a hatalom a diákokkal művel, szinte észre se vesszük, hogy ezen a héten elértünk oda, ahova alighanem Európában még senki: a hatalom azt tervezi, hogy egynémely áttételes rákban szenvedő betegek nem kaphatnak meg drága gyógyszereket, mert ezen valami kétmilliárdot lehet spórolni, évente. Vagyis annyit, amennyit a kormány bármikor kiad, mondjuk intézetekbe tömörülő fideszbaráti társaságok jólétére, vagy éppen kedvenc sport támogatására.
Hogy pontosan fogalmazzak: a magyar keresztény nemzeti Orbán-Semjén-kormány azt tervezi, hogy spórolásból bevezeti a passzív eutanáziát, hagyja meghalni azokat az embereket, akik még hónapokig, évekig élhetnének. És nincs a nép az utcán! Még mindig nem képesek fölfogni az emberek, hogy ha ez megtörténhet, akkor már bármi megtörténhet. És ez a dolog velük történik majd, személyesen, mert szinte nincs olyan család, ahol ne fordulna elő a rák valamilyen formája.
Mielőtt a jogvédők ebben gyalázatos ügyben az Unióhoz fordulnak, jó lenne ha kikérnék Őszentsége XVI. Benedek állásfoglalását és szembesítenék vele az avatott teológus-szociológus Semjén Zsoltot. Mert talán nem tudja, hogy az egyház kategorikusan tiltja az eutanáziát.

(Klubrádió, Hetes Stúdió 6:34-től)

 .

vasárnap, december 09, 2012

Rés Bisztro, kedden este hatkor


Mostanában az az örvendetes megfigyelésem, hogy egyre több olyan üzenetet kapok, amelyben olvasóim vagy éppen hallgatóim arról érdeklődnek, hogy hol lehet találkozni, beszélgetni velem. Sajnos egyre kevesebb időm van a személyes találkozásokra. De bánt, hogy vissza kell utasítanom jó emberek kéréseit. Ezért most elhatároztam, hogy keresek a városban egy olyan helyet, ahol alkalmakként eltöltök egy-két órát. Aki eljön, azzal szívesen beszélgetek, megpróbálok kérdésekre válaszolni, ha pedig valaki azt kéri, fölolvasok az írásaimból. Ha igény van rá, meghívok másokat is egy kis beszélgetésre. Írókat, költőket, újságírókat, politikusokat, vagyis bárkit, aki iránt érdeklődés mutatkozik.
December 11-én, kedden, délután hatkor a Rés-bistroban leszek. (Kazinczy utca 52/c)



 .

péntek, december 07, 2012

Csak nehogy föltámadjon Jézus!

Hans Memling:
Áldást osztó Jézus

Nem véletlen ám, hogy Matolcsy miniszter új megszorításokat rendelt el, hogy a Kossuth téren elkezdődjön végre az áskálódás: titkos terv van arra, hogy a tér alatt katakombák épülnek, hogy az újkeresztényeknek legyen hova bujkálniuk, ha úgy adódik.
Mert üldözik őket. Ez most derült ki, de csak abból, hogy a HVG szóvá tette: Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke, miniszterelnök-helyettes disszertációjában kicsit schmittpálos jelek bukkantak elő. Szó szerinti egyezések, forrásjelölés-hiányok. Na erre a parlamentben elkezdődött ugyanaz, mint Schmitt Pál esetében: szó nincsen plágiumról, hanem egyenesen keresztényüldözésről. 
Ismerem ezt a trükköt: amikor megjelent Tőkés Lászlóról szóló könyvem, pártjának központi bizottsága azonnal kiadott egy dörgedelmet: a könyv - amit akkor még nem is olvashattak - a az erdélyi magyarok elleni támadás. Ahogy Tőkés Erdély népének megtestesülése, úgy Semjén a hazai keresztényeké.
De jogos ám az üldözési mánia. Föltéve, hogy a keresztényeket azonosítjuk a párttal, és az üldözés helyett inkább közutálatról beszélünk. Egy mérhetetlenül népszerű pártról van szó. Mérhetetlensége abban nyilvánul meg, hogy a közvélemény-kutatások nemigen tudnak híveket kimutatni. Mert a népek annyira ostobák, hogy nem veszik észre: ez a párt maga a valóságos újkereszténység, ami az orbánista-matolcsysta tündérmesés gazdaságpolitikához hasonlóan hamarosan futótűzként terjed majd az egész rohadt világ romjain.
A tudomány egyszer majd kideríti, hogy valamikor a XXI. század legelején Semjén Zsolt, a kiváló teológus - pláne szociológus is - körbenézett Magyarországon, és megvilágosodott: az a krisztusi tanítás a felebarátok szeretetéről nem jött be. 2000 év volt rá, sajnáljuk, nincs több idő az új világrend kezdete előtt. Csak úgy lehet valamit kezdeni vele, ha meghatározzuk, ki a felebarátunk és ki nem. Például a párt tagjai felebarátaink,  a fideszesek is, azok a vallásos emberek is, akik ha nem is élnek úgy, mint ahogy mi előírjuk, legalább bólogatnak. Mindenki más ellenség. Azok pedig Isten akaratából dögöljenek meg. Az akaratot majd mi közvetítjük.
Ebből aztán az lett, hogy a fülkeforradalom hullámán magasba emelkedő újkeresztények a fideszesekkel együtt perverz örömmel vették el a legszegényebbektől azt, amit a leggazdagabb felebarátoknak adtak ajándékba. Boldogan rugdalták ki a rokkant státuszból azokat is, akik járni se tudtak, nemhogy dolgozni. Végignézték, ahogy afrikai létszintre süllyedtek a cigányok, aztán azok is, akik egyáltalán nem cigányok. Kitalálták, hogy dögöljön vagy legalább nyomorodjon meg az a nő, akinek nincs szerencséje, mert a betiltott abortusztablettázás helyett kikaparják - ebből majd tanulnak a többi parázna némberek. Amikor a családi erőszakról volt szó, akkor is azt találták a legjobb ellenszernek, ha a nők minél többet szülnek. Nyilván Semjén szociológus nem értesült még arról, hogy Magyarországon tucatszám verik agyon az asszonyokat, és nemigen lehet összefüggést kimutatni a gyerekszámmal. Ha már a halál: a mi újkeresztényeink arra képtelenek voltak, hogy összeszedjék a magyar keresztényeket, és valami figyelőszolgálattal emberek százait mentsék meg az otthoni fagyhaláltól. De azt sem tudták vagy akarták elérni - a keresztény ellátó szervezetek jajgatásának dacára -, hogy legalább a tél beállta előtt meghirdessék azokat a pályázatokat, amelyek hajléktalanok százait menthetnék meg. Viszont olyan törvényeket hoztak, amelyek alapján börtönbe lehet vetni azokat, akik közterületen mernek hajléktalankodni. (Pedig mindenki tudja, hogy Krisztus cigányként vagy hajléktalanként támad majd föl, hogy próbára tegye az embereket. Már nem érdemes leprásként próbálkozni. Hogy még hatékonyabb legyen a pusztítás, tönkre tettek egy csomó keresztény kisegyházat. Olyanokat is, amelyek a nyomorultak ezreit gondozzák.) Egy szavuk nem volt arról, hogy a legnyomorultabbak kis erdei kunyhóit nem kellene eldózerolni. Arra viszont igen, hogy mekkora erkölcstelenség élettársi kapcsolatban élni, nem is beszélve a melegekről, akik már aztán tényleg az emberiség véglényei, szerintük. (Ha a melegek bűnösök és még kirekesztettek is, akkor mért nem őket kell a legjobban védeni és istápolni? Nem lepődnék meg, ha a föltámadó Krisztus melegnek tettetné magát.) Lassan ott tartunk, hogy a kereszténydemokraták bevezettetik a zabigyerek státuszát, aki majd nem tanulhat erkölcstant, hiszen bűnben fogant.
Közben benyomultak az oktatásba: a legközépszerűbb írókról kell tanulni a gyerekeknek - föltéve, hogy volt valami kis náci vagy antiszemita múltjuk is, mert akkor föltétlenül a tantervben a helyük. (Krisztus hiába álcázza majd magát meleg hajléktalan cigánynak, valójában zsidó ám!) 
Ez az az unortodox újkereszténység, amely mindezek alapján jogot formál arra, hogy a gyerekeinknek erkölcstant oktasson.
Mindegy, hogy Semjén Zsolt plagizált-e, és dehogy mondjon le! Nagy szüksége van az országnak arra, hogy minden nap lássuk ezt a megtestesülést. És az is jár a népnek, hogy egyszer majd ott álljon a kamerák előtt, amikor Orbán elismeri a vereségét. (Semjén szokása szerint rácsücsörög-e majd szerelmetes tekintettel Orbánra, mielőtt leszalad a katakombába?)
Hatalmas szerencséjük lesz, ha Jézus nem mostanában támad föl a Kossuth téren, mert igen kínos lenne, ha kölcsönkérné Zagyva György Gyula karikás ostorát, hogy lélekkufárokhoz méltó módon bánjon el velük. Akkor lenne itt keresztényüldözés, a nép nagy örömére.

(Hócipő, Holló)

 .

szerda, december 05, 2012

Pávatánc klezmerrel


Feldmájer Péter a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke Orbán Viktorral áttekintette a magyarországi zsidóság helyzetét, majd a Klubrádióban azt mondta: elégedett a miniszterelnök szavaival. Azzal, hogy a kormányfő ismételten világossá tette, hogy minden törvényes, alkotmányos eszközzel fel fog lépni, - nemcsak ő, hanem a magyar kormány is - minden rasszista, illetve antiszemita törekvéssel szemben. 
Arról a napról van szó, amelyen Orbán nem talált elegendő indokot arra, hogy nekilásson a Jobbik törvényes betiltatásának, ám arra látott okot és reményt, hogy az alkotmánybíróságot megcsúfolva az alkotmányba tegye hogy a hajléktalanokat börtönbe lehet küldeni, ha a közterületeken hajléktalankodnak. Erről nemzeti konzultációt indít - de fura módon arról nem, hogy egy náci párt működéséről hogyan vélekednek az emberek. Nehogy véletlenül matatni kelljen az alkotmányon, ha a nép mégis úgy dönt, hogy nem kellene náci párt az országban.Vagyis a legnyomultabbak ellen föl tud lépni nyilvánvalóan törvénytelen és alkotmánycsúfoló eszközökkel, a nácik ellen elgyávul.
Itt jegyzem meg, hogy Orbánnak nem a zsidó honfitársainkat kell megvédenie - ez csak duma, hiszen hogyan védhetne meg bárkit a személyes sunyi támadásoktól -, hanem az egész népet a cseperedő fasizmustól.
Feldmájer úr figyelmébe ajánlom: az ATV-n alig volt vége az antifasiszta tüntetés közvetítésének - amelyben megfigyelhettük a turulavató, hothysta, kirekesztő Fidesz egyik legcinikusabb politikusának semmitmondását -, Balog Zoltán miniszter már Nyírő József életművének irodalmi értékeiről beszélt Mészáros Antóniának. Másnap meg arra ébredtünk, hogy előbukkant Fekete György nemzeti einstand akadémikus mondta: “Azzal számolnunk kell, hogy például Konrád Györgyöt is magyarnak tekintik külföldön” És Orbán azóta se szólította föl őket valami lemondás-félére.
Föl kell hívni Feldmájer úr szíves figyelmét Orbán Viktornak arra az intelmére, miszerint nem a szavait, hanem a tetteit kell figyelni. Talán vonatkozik ez az embereire is. Kár egy halálos pávatánc alá klezmert nyomatni.

 .

kedd, november 27, 2012

Nyuszi ül


Hétfőn megint megtudtuk: a magyar parlamentben a legbüdösebb bunkó módon lehet zsidózni. És még csak nem is kell hozzá Zagyva György Gyula az ő közismert keretlegényes színvonalával és hajlamaival. A világot látott, több nyelvet beszélő Gyöngyösi Márton a dublini Trinity College-ban szerzett közgazdaság- és politikatudományi diplomát, sőt egy évet a nürnbergi Friedrich Alexander Universität-en is tanult. Nem mellesleg az országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke. (Teljes talány, hogy ez miképpen lehetséges.)
"... pont itt lenne az ideje (...) annak, hogy felmérjük azt, hogy az itt élő, és különösen a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára" - harsogta önfeledten. 
A levezető elnökként sunyiskodó, szintén náci párttag Balczó Zoltán - akit már aznap este fegyelmivel el kellett volna bocsátani országgyűlési alelnöki posztjából - természetesen nem állította le ezt a beszédet és nem vitette ki a házból Gyöngyösit.
A máskor oly határozott és kemény beszédű viszontválaszolgató csúcsdiplomata Németh Zsoltról kiderült: ha csakugyan váratlan, éles helyzetbe kerül, akkor csak hebegésre és habogásra képes.
Az egész országgyűlésről - az ellenzéki képviselőket pláne beleértve - meg azt tudtuk meg, hogy ha farkasüvöltést hallanak, akkor a nyuszi ül a fűben nevű ovisjáték színvonalán lapulnak. Egy se akadt, aki fölállt volna, hogy személyesen zavarja ki a teremből Gyöngyösit.
Keddre persze a szinte össznépi fölháborodás hatására - Gyöngyösi szerint hivatásos rettegőkről van szó - már sokan tudják, hogy ilyenkor sárga csillagot kell viselni, be kell tiltani a Jobbikot, rettentő nagyon kell tiltakozni, pláne a magyar kormánynak, ésatöbbi.
Ja, és persze Gyöngyösi már közölte is, "félreérthetően" fogalmazott ám, és a Jobbik a nemzetbiztonsági kockázat felmérését kizárólag a kettős állampolgárok esetén tartja fontosnak.
Nem fogalmazott félreérthetően. A Jobbik egyetlen jó tulajdonsága, hogy nem fogalmaz félreérthetően. Éppen ezért lehetne már évek óta betiltani. Törvényesen. Mert a puszta büdösbunkó léte is a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázat.
  

 .

Gyöngyösi Máté képviselő úrtól kérdeztetem alázattal


Ide varrassam a jól bevált, praktikus jelet?
Vagy mégis inkább a homlokomra rögzítsem, valami bőrbarát örökragasztóval?


(Ezt a csillagot negyven éve őrzöm a Bibliámban, mert tudtam, hogy egyszer majd szükség lesz rá. Egy Pozsonyi úti öregasszony hagyatékából való.) 

.

vasárnap, november 25, 2012

Erkölcsileg tiszták

Stiller Ákos képe - HVG
"Miért nem csökkent eddig a Fidesz népszerűsége drasztikus módon?" - teszi föl a kemény kérdést a Magyar Hírlap Pokorni Zoltánnak. A válasz: "Mert erkölcsileg tiszták maradtunk."
Pokorni úr ezek szerint egy csöpp erkölcsi problémát sem lát mondjuk az alkotmányozásban, a visszamenőleges hatályú törvénykezésben, a kisegyházak kirekesztésében, a médiapolitikában, különös tekintettel a Klubrádióval kapcsolatos bírósági ítéletekre adott válaszokra, a Lomnici-ügyben, a filozófus-ügyben, a Schmitt-ügyben, a Nyirő-temetés ügyében, az Alkotmánybíróság jogköreinek csorbításában, a fék-és ellensúly hivatalok teljes kormánypárti megszállásában, a vezetők kilenc évre való bebetonozásában, az állami földbérletek Fidesz-közeli osztogatásában, a sport-támogatás rendszerében, a stadionépítésekben, a pályázati pénzek elosztásában, a magánnyugdíj-pénzek rekvirálásában, a szegény- és rokkantellenes szociális ellátórendszerben, a hajléktalanok ellen hozott intézkedésekben, az azeri baltás ügyben... és akkor most helyhiány miatt itt be is fejezem a fölsorolást.
Illő tisztelettel kérem Pokorni urat, hogy ha bármiféle kifogása lenne a Hoffmann Rózsa-féle erkölcstan oktatással kapcsolatban, szíveskedjék távol tartani magát a vitától. Remélhetően átmeneti emberi alkalmatlanság miatt.

 .

szombat, november 24, 2012

Stratégia


Ismerősöm egy csöndes beszélgetésben azt kérdezi, láttam-e a parlamenti cigány-vitát. Vagy romát. Most akkor hogyan kell mondani politikailag korrektül.
Mindegy, mondom. A múltkor cigányok között voltam, megpróbáltam politikailag korrektkedni, romáztam, mire rám szóltak, hogy ne affektáljak. Nem láttam a parlamenti vitát, de olvastam a jegyzőkönyvet.
Akkor mondjam meg, miért van az, hogy húsz év alatt egyetlen-egy lépést nem tudtunk tenni, miért van az, hogy csak folyik-folyik az üres beszéd, de sehol egy igazi, nagy terv? És mondjam meg a baloldali ismerőseimnek, hogy semmiképpen nem fog rájuk szavazni, ha nem lesz egy átlátható, világos, végrehajtható, határidős roma stratégia a programjukban. Mert fél, hogy bármikor robbanhat ez az ország. És úgy élünk, mintha ezt senki nem venné észre. Mondja ezt úgy, hogy ő bizony be meri vallani, hogy nem szereti a cigányokat.
Én meg erre mit mondhatok? Ez legalább tiszta beszéd, legalább elindult egy irányba. Csak annyit tegyen meg értelmiségi becsületből, hogy mielőtt terjeszteni kezdi az előítéleteit, tájékozódik, elolvassa a cigányokról szóló legfontosabb írásokat, mert akkor hátha olvad valamicske az előítéleteiből. Ajánlom például Ladányi János Leselejtezettek című könyvét a szembenézéshez. Nem fogja megbánni. Úgy érzi majd, hogy tisztességesebb  ember lett.

 .

péntek, november 23, 2012

Orbánból hányadszor?


Nézem az utcai óriásplakátot, amelyiken két magyar ember összehajol, mintha csak Orbán biztatására hallgatnának. Gyurcsány és Bajnai, a két utálatos. Oda van írva, a gyengébbek kedvéért, jó nagy, olvasható betűkkel: ebből egyszer már elég volt. Mármint belőlük.
A nép nyilván hülye, legalábbis a plakátolók ezt gondolhatják. Jó, azt még el lehet hitetni, hogy az Együtt 2014 semmi más, mint Gyurcsány és Bajnai, noha nyilvánvaló hazugság. A nép vagy észreveszi, vagy nem.
De mi van akkor, ha el kezd dolgozni a nép agyában ez az “ebből egyszer már elég volt”? És a nép hajnali háromkor kipattan az ágyból, és azt kiáltja a setét éjszakában, hogy “Na és Orbánból nem volt már egyszer elegünk? Hányadszor van belőle elegünk?
És a nép hajnalig virraszt, mert azon gondolkozik, hogy csakugyan: 2002-ben annyira elegünk volt Orbánból, hogy jól elzavartuk. De utána senki nem mondta neki, hogy nem indulhat 2006-ban. 2006-ban is elegünk lett belőle, és pláne a színhazug rosszabbul élünkös kampányából. El is zavartuk. De senki nem mondta, hogy nem indulhat 2010-ben. És lőn: nyolc év után győzött is! 
Most tehát legalább harmadszor van elegünk Orbánból.
Mi van akkor, ha a hülyének nézett nép egyszercsak megint azt szeretné, ha 2014 után egy kicsit Bajnaiból lehetne elege?



csütörtök, november 22, 2012

Dániel Péter


Elutazik Dániel Péter, méghozzá Izraelbe, talán örökre. Egyebek mellett azért, mert durva, antiszemita támadások indultak ellene és egyetlen demokratikus szervezet sem állt ki mellette. Én ugyan nem vagyok demokratikus szervezet, de mindig kiálltam mellette. Akkor is, ha egyáltalán nem értettem egyet azzal, amit tett, pláne azzal, ahogyan tette. 
Azért, mert soha nem fogom elfelejteni, hogy amikor a Jobbik pogromosdit játszott a Károlyi-szobornál - gyalázták és kipát tettek a fejére - ő oda mert menni egy szál virággal a hisztérikusan őrjöngő náci parlamenti képviselők közé. Ezzel beírta a nevét a legbátrabb magyarok könyvébe.
Azóta a Jobbik győzött, hiszen Károlyi szobrát elcipelték. Ezért is megfontolandó, amit mond: azért is távozik, mert a demokratikus ellenzék képtelen az összefogásra, így 2014-ben is Orbánék maradnak hatalmon, sőt egy Fidesz-Jobbik koalíció is létrejöhet a hatalom megtartása érdekében.
Nagyon úgy néz ki, hogy igaza lehet, csakugyan ennek a vérnásznak ágyazunk. 
Sokan örülnek persze, hogy Dániel Péter elutazik. Nem könnyű ember. Ám sajnos vannak időszakok, amikor nehezen kezelhető, de tisztességes elveket következetesen, néha szokatlan eszközökkel képviselő emberekre nagy a szükség. Ha elutaznak, félő, hogy nemigen lép a helyükre senki. Marad egy lyuknyi félelem.

szerda, november 21, 2012

Jegyzőkönyvbe


Kár legyinteni arra, hogy Mesterházy Attila Áder Jánossal szeretné megbeszélni, hogy mi is legyen az új választási törvénnyel. Azért okos húzás, mert amit el akar neki mondani - a Fidesz a demokratikus választási rendszer teljes felszámolására tör, miközben a törvény nemcsak a magyarok érdekeivel és az alkotmánnyal, hanem az Európai Unió alapértékeivel is ellentétes - annyira nyilvánvaló, hogy a köztársaság elnökének nem is lehet ellenvetése.
Mert lehet harsogni a marhaságokat a parlamentben, bárhol, de az ennyire nyilvánvalóan gonosz, ostoba, szégyenletes törvényről legföljebb hümmögve pironkodhat a legfőbb méltóság. (Bár az ő méltóságát is erősen koptatja, hogy ilyesmi előfordulhat az országában.)
Talán Mesterházy se gondolja komolyan, hogy meg tudja győzni erről Ádert. De nagyon jó, ha a parlament körüli élőlánc után ez is a jegyzőkönyvbe kerül. Kell majd az EU megnyugtató állásfoglalásához is, hivatkozás gyanánt.
Én azt is jelezném az elnöknek, barátilag, hogy ha Orbán a hitvány választási törvényével sem érzi magát biztos győztesnek, 2014 elején lehet még egy nagy alkotmánymódosítás az elnöki rendszer bevezetéséről. Meg egy gyors elnökváltás. És ne ugorjon be Áder, ha Orbán egy afféle putyinos váltórendszert ajánl neki.
(Fejlemény, hogy Áder János igen elegáns levélben válaszolt Mesterházy Attilának, amelyben biztosította arról, hogy komolyan veszi alkotmányőrző szerepét, és arra bíztatta, hogy kifogásait juttassa el hozzá alkalmas időben. Meglátjuk.)

 .

kedd, november 20, 2012

Próbára


Zaklatás vétsége miatt bűnösnek mondta ki a váci városi bíróság Zagyva György Gyulát, a Jobbik országgyűlési képviselőjét, ezért nem jogerősen próbára bocsátotta.
Sajtótörténeti esemény volt, amikor két éve gyanútlan újságírók - a Hetek című lap munkatársai - a Magyar Szigetre látogattak azzal a tervvel, hogy tudósítanak onnan, ahogy az Európában szokás, és egyszercsak rabságban találták magukat. Azzal kellett szembesülniük, hogy ha nem engedelmeskednek, rajtuk csattan majd a derék Zagyva karikás ostora. Sőt fölvetődött, hogy esetleg merőben mélypedagógiai okokból jobbikos szokás szerint  férfi nemiszervekkel illetik az alfelüket.
Ez lenne a magyar jogban a zaklatás tényállása. Nyilván nem föl se merült, hogy esetleg az újságírók személyi szabadsága sem volt maradéktalan. És az se hogy netán elhangzottak ott meglehetősen erőteljes sértegetések is.
Ez az a Magyar Sziget , ahol teljes nyugalommal lehet nyíltan uszítani, sőt félkatonai szervezet vezetőjeként olyasmiről beszélni, hogy miképpen készítik föl az embereket a fegyveres harcra, ami egy faji háborúban lesz elengedhetetlen, és másnap hajnalig nem tartóztatják le a szervezet összes vezetőjét. Nyilván ez mind-mind rendben van.
Zaklatás. Ennyi. Próbára bocsátás.
Nem akarom bántani Zagyva György Gyulát. Egyszer személyesen belenéztem a szemébe, és láttam azt a mélységet, amely megborzongatja az embert, félelmet kelt, mert nyilvánvaló, hogy ez az az űr ahova teljesen fölösleges bármit belekiabálni. Vannak lények, amelyekből az elemiség, az őserő vagy az őssemmi árad. Megtestesül bennük a világegyetemből hiányzó sötét anyag. Néha ez mind összeáll. Mint Zagyva György Gyulában. Jó volt, mert láttam a Jobbik szellemét. És nagyon jó, hogy ott van a magyar parlamentben ez az ember. Mert mindig minden csoportot úgy kell minősítenünk, mint azt az embert, akit még be tud fogadni. Mindaddig, amíg Zagyva ott van, nincs mentsége a Jobbiknak.
Legföljebb a bíróságnak. Zaklatás. Próbára bocsátva.
Kíváncsi vagyok, hogy a bíró neve és telefonszáma ott lesz-e hamarosan a kurucinfón, és kap-e szexuális fenyegetéseket azért, mert nem mentette föl ezt a derék magyar embert.

 .

szombat, november 17, 2012

Vagy pénz vagy orvos


Már megint jött a hír, hogy csúcsot dönthet az egészségügyből kivándorlók száma. Most éppen ott tartunk, hogy idén 1660 orvosunk és szinte ugyanolyan fontos szakápolónk kért hatósági igazolást a külföldi munkavállaláshoz. Dacára annak, hogy némi béremelés is volt az ágazatban.
A kérdés az, hogy meddig bírja ezt az ország? Mert azt nem gondolhatja senki, hogy ennek nem az az egyenes következménye, hogy emberek halnak meg, vagy élnek marandandó károsodással. Bármennyire is hősök az itthon maradt és az ide bevándorló orvosok, akik a saját egészségük veszélyeztetésének határain túl is dolgoznak, nem mindegy, hogy egy okos, agyonhajszolt rezidens, vagy egy okos és tizenötéves tapasztalattal rendelkező szakorvos látja először például a balesetetes gyereket. Az élete múlhat ezen.
Nincs is mit magyarázni, valamilyen megoldást találni kell. Nem majd, hanem azonnal.
Az egyetlen lehetőség nyilván az, hogy itthon tartjuk az orvosainkat. Vagyis: megfizetjük. Rendesen. 
Lehetne persze úgy is, hogy a kormány beismeri: ez ma Magyarország talán legfontosabb gondja, és csakugyan nem stadionépítésre és egyéni rendszámokra kellene költeni a közpénzt, hanem arra majd akkor jusson, ha korunk gazdasági Micsurinja, Matolcsy György tündérkertjének gyümölcsei beértek, és el is adtuk azokat.
Tudom, hogy nehéz lemondani a hatalommal járó luxusról, a dicsőséges forradalmi lobogás lázálmairól, ezért megfontolásra ajánlom, hogy esetleg be lehetne vezetni a vizitdíjat. Az ember fizetne, mondjuk 300 forintot, ha megnézi az orvos, amit a bérekre lehetne költeni. Természetesen nem csak az orvosokéra, hanem azokéra is, akik nélkül az orvosok aligha tudnának gyógyítani.
Dehogy tiltakozna a lakosság, hiszen már lassan minden családnak szembesülnie kellett azzal, hogy előbb-utóbb eljön a pillanat, amikor életekkel fizetünk azért, mert képtelenek vagyunk megoldani egy egészen egyszerű képletet: vagy pénz vagy orvos. A többi duma.
Hogy a Fidesznek, vagyis Orbán Viktornak picikét  magyarázkodni  kellene, az legyen a magánügy. Bár nyilván kitalálná, hogy ezt most akkor receptdíjnak mondjuk és ez semmiképpen sem az, amire csak az elmúlt nyóc év haszonlesői gondolnak.

 .

szombat, november 10, 2012

Rémület


Előre kell bocsátanom: ha valakit rajtakapnék azon, hogy egy erdőben egy gyereket késsel szurkál, vagdos és ásóval ver, akkor vélhetően azonnal megölném, ha tehetném. Ha a saját gyerekemet érné méltatlan és embertelen támadás, akkor könnyen lehet, hogy élénken fantáziálnék arról, hogyan állhatnék bosszút. Ebben talán még az is fölbukkanna, hogy miképpen tépem apró darabokra a bűnöst. 
Szóval megértem, ha valakiben nagyon erős indulatokat kelt, ha egy kisfiút bestiális kegyetlenséggel megölnek.
Megértem azt is, hogy ilyen esetekben halált kiáltanak az emberek, hiszen tudvalévő, hogy csakugyan azt képzelik, hogy a halál az igazi orvosság az élet legsúlyosabb bajaira.
Azt már kevésbé értem, hogy egy parlamenti párt miért ugrik elő minden nagy fölháborodást keltő gyilkosság után azzal, hogy nahát akkor most jött el az ideje a halálbüntetésnek. Miközben pontosan tudja, hogy ebben az országban már soha nem lesz halálbüntetés. Azért nem, mert abban a kultúrkörben, amelyikben élünk, az államoknak dönteniük kell: ha az állam teljes fölépítménye azon az alapon áll, hogy az emberi élet sérthetetlen, akkor az állam nem ölhet. Ha az állam ráadásul még keresztény gyökerekre is hivatkozik, akkor pláne nem ölhet. Kivéve persze azt az esetet, ha polgárai életét valaki közvetlenül veszélyezteti.
El kell tehát dönteni: élet vagy halál? Ha élet, akkor nincs kivétel, bármennyire dühösek vagyunk. Arról nem is beszélve, hogy azonban az országokban, ahol végrehajtanak halálos ítéleteket, az esetek három százalékáról kiderül, hogy ártatlant végeztek ki. Erre nincs, nem lehet mentség. Mindenki gondoljon arra hatalmas indulatuskodásában is, hogy bárki, bármikor kerülhet bíróság elé ártatlanul.
Ráadásul ilyenkor előjön az is, hogy erősíteni kell a rendőrséget. Mintha valaki csakugyan azt képzelhetné, hogy a rendőri jelenlét bármiféleképpen befolyásolhatná például a családon belüli erőszak halálos áldozatainak számát. És úgy tesznek, mintha nem vennék észre, hogy olyan országban élünk, amelyikben a rendőrség elképesztően jó eredményeket ér el a gyilkossági ügyek nyomozásában, nagyon gyorsan letartóztatják az elkövetőket, és talán ennek következtében is egyre kevesebb a gyilkosság Magyarországon.
Az, hogy a Jobbik a zsigeri érzelmeinket használja ki ilyenkor, nem meglepő. Kicsit hitelesebbek lennének, ha akkor is előálltak volna ezzel, amikor amikor a kis Csorba Robikát lőtték le úgy, mint egy kis állatot a cigányvadászok. Vagy akkor, amikor közvetlen közelről ugyanazek sörétes puskával az ágyában lőttek arcon egy tizenhárom éves cigánylányt. És az is jó lenne, ha ilyenkor, amikor nem cigányok ölnek, ugyanolyan harsányan ordibálnának magyarbűnözésről, mint máskor a cigánybűnözésről.
Ja, most hajléktalan-bűnözés van helyette. Milyen ország az, ahol két olyan ember, aki nem is kalasszikus értelemben vett hajléktalan, hanem az egyik családi távoltartás miatt, a másik a börtönből való szabadulás után bement egy hajléktalan szállóra, szóval két ilyen ember miatt egy fél ország elkezdi fenyegetni az enélkül is éppen eléggé szerencsétlen hajléktalanokat. Mintha bármi közük lenne a felsőmocsoládi kisfiú meggyilkolásához. Soha ne felejtse el senki, hogy bárki két lépésből hajléktalan lehet, és most sok százezren vagyunk azon a határon, ahonnan már csak egy lépést kell elbotlani.
És miféle ország az, ahol előfordulhat, hogy egy gyerekgyilkos asszony rokonait kiüldözik egy városból? Ahol életveszélyesen fenyegethetik őket utcán, telefonon. Milyen alapon ítélkezik bárki, aki ilyesmire képes? Még jó, hogy nem a középkorban élünk, mert biztosan akadnának olyanok, akik máglyára vetnék a rokonokat.
Egy hete másról se beszélnek az emberek, mint arról, hogy miféle kínzásokat képzelnek el az elkövetőknek. Az internet tele van a betegesebbnél-betegesebb szadista képzelgésekkel. Az embernek néha az az érzése, hogy túl sokan vannak köztünk, akik csak azért nem ölnek, mert még nem borult el teljesen az elméjük, de ez bármikor bekövetkezhet.
Ma temetik a kisfiút. Jó alkalom arra, hogy gyertyát gyújtsunk a lelkéért, és a lángba nézve, imádkozva, vagy csak úgy, megvizsgáljuk a saját lelkünket is.

(Klubrádió, Hetes Stúdió 6 perc, 50 másodperc után)

 .

vasárnap, november 04, 2012

PC


Csermely Péter a Magyar Nemzet és a Hír TV ügyeletes Bayer Zsoltja, hétvégi írásában engem a leghülyébbnek és leggonoszabbnak minősít, mert Jeszenszky Géza cigányozós tanításáról ezt írtam:  „...ekkora gonosz hülyeséget itt, Európában már nem lehet... Sőt: nem illik…”
De én még jól járok: szerinte a külügyminisztérium gyáva és gerinctelen társaság és pláne a Corvinus Egyetem is, mert nem állnak ki Jeszenszky mellett. A legfőbb bűnünk az, hogy ragaszkodunk a politikailag korrekt beszédhez. Régi nagy szomorúsága ez a szélsőjobbnak. Mert ugye, ha tapintatos módon beszélünk és írunk, akkor elhallgatunk, letagadunk valamit.  Pedig csak az van, hogy a világ tisztességesebbik fele fölismerte: nem közölhetünk úgy általánosságokat például egy embercsoportról, hogy azzal minden tagját vérig sértjük. Csermely idéz egy tanulmányt, amelyben benne van, hogy  valaki 24 cigány család életét tanulmányozva 15 esetben derített fel rokonházasságot, és majdnem mindegyikben lelt fogyatékos gyereket. Erre akkor lehet politikailag korrekt módon hivatkozni, ha mellette áll egy másik tanulmány, amelyik hasonló módon vizsgálja a nem cigány családokat. Ennyi. Ennyit kérnénk.
De hiába mondanám ezt Csermelynek. Ha elfogadná, akkor mi éltetné?

 .

péntek, november 02, 2012

Megváltás?


Halottak Napja idején állandóan fölbukkanó téma, hogy megváltoztak a szokásaink, egyre többen hamvasztatják a hozzátartozókat, sőt egyre többen viszik haza a hamvakat, mert nem tudják fizetni hely “megváltás”, vagyis bérlet díját. És, hogy ezt szabályozni kellene, mert a dolog most már jogi kérdéseket vet föl, ésatöbbi. Ja, és hogy nem tiszteljük a halottakat, vagy mi.
Csakugyan át kell gondolni, hogy hogyan jutottunk a mai viszonyok közé. Nekem minden temetésen eszembe jut, amikor a pap éppen arról beszél, hogy egyrészt örök nyugalom vár a szegény halottra, másrészt jön a föltámadás, hogy mi lenne, ha őszintén beszélnénk. Például azt mondaná: jön az örök nyugalom, föltéve, hogy az idők végezetéig befizetitek a lyukbérleti díjat, mert különben kidobják a szeretett felebarátotok csontjait is innen. Aztán egy kupacba kerül másokéval, így a föltámadás kicsit macerás lesz.
Valaha, ha egy falusi temetőbe eltemettünk valakit, csakugyan azt érezhettük, hogy örökké pihen ott - habár az is csak az emlékezet végéig tartott. Így, ahogy most élünk, a vállalkozói csont- és porőrzés korszakában nehéz komolyan venni a saját hitünket is. Csak legalább a “megváltás” szót ne kevernék bele ebbe a lelketlen üzleti játszmába.

 .

csütörtök, november 01, 2012

Családilag


A Kossuth család - mondja Kossuth László médiajogász - kifogásolja, hogy Kossuth-címeres kitűzőket osztogattak egy MSZP-ünnepségen, sőt Mesterházy odáig merészkedett, hogy azt mondta: az a demokraták összetartozásának jelképe és viseljék az új köztársaság megszületésének napjáig. 
Ebből az jött ki Kossuth úrnak, hogy a szocialisták megpróbálják Kossuth nevét kisajátítani. (Gondolom, attól tart, hogy végén ő kénytelen lesz Emeszpé László néven tengődni.) Szerinte azt már bemocskolták e politikai vonalnak az elődei, amikor a bolsevista Tanácsköztársaság ideje alatt elővették, és ennek égisze alatt irtottak ki számtalan embert. Azt csak egyszer használták szellemiségének megfelelően: 1956-ban.
Mi a fene köze van Mesterházy Attilának a Tanácsköztársasághoz? Nevetséges! És ha már 56: a Kossuth-címert az a Nagy Imre állíttatta vissza, aki kicsit százszor kommunistább volt, mint Mesterházy. De nem ezért tiszteljük.
Ha már Kossuth úr médiajogász, mondhatna inkább valamit családilag az orbánista médiarendszerről. Engem érdekelne, hogy szerinte is Ázsiáig zavarná-e Orbánt Kossuth Lajos, ha élne.
Meg az is, hogy beperel-e azért a pici, suta, tréfás fölhívásomért, amit az interneten terjesztek, miszerint: “Kossuth Lajos azt üzeni: el kell menni regisztrálni!”

 .

kedd, október 30, 2012

Tűzerő


Bármennyire is gyerekesnek tűnik, nekem még ma is a tűzoltók a példaképeim. Biztos összefüggésben van ez azzal, hogy gyerekkoromban egy tűzoltó laktanya közelében éltünk, és amikor az öcsémmel a Feneketlen tóra jártunk, mindig elmentünk mellettük. Figyeltük, ahogy gyakorlatoznak, ahogy kivonulnak egy körre a csodás kocsikkal. Ma már bevallhatom: mindigis tűzoltó szerettem volna lenni.
És fölnőtt fejjel is azt gondolom, hogy ők – és a tűzszerészek - a békeidők igazi hősei, hiszen az életüket áldoznák - néha sajnos áldozzák is - értünk. Ehhez képest – a világ más részeivel ellentétben – kevés megbecsülést kapnak, sőt folyamatosan fosztogatják a jogaikat.
Most meg az a hír, hogy ugyanolyan fegyveres kiképzést kapnak, mint a rendőrök.
Mit is jelent ez pontosan? Azt, hogy kötelesek megtanulni embert ölni.
Mire jó ez? Ha szükséges, átirányíthatók lesznek fegyveres alakulatokhoz. Mivel aligha várható külföldi hatalom támadása, vélhetően arra készítik föl őket, hogy bevethetők legyenek a lakosság ellen. Azokat, akik eddig az életüket tették az életünkre most bevethetik az életünk ellen.
Rossz érzéseim vannak. Nem akarok gépfegyveres tűzoltókat!
Valaki itt nagyon fél, és nagyon gonosz.

 .

hétfő, október 29, 2012

Sőt


Egyebek mellett ez olvasható abban a tankönyvben, amelyet Jeszenszky Géza államférfi és vezető diplomata írt: "A romák közti magas mentális betegségek oka, hogy a roma kultúrában megengedett a testvérek, unokatestvérek közti házasság, vagy a szimpla szexuális kapcsolat".
Aki egy kicsit is figyelt az utóbbi húsz évben, pontosan tudja, hogy az ilyen gondolatok nem véletlenek, nem arról van szó, hogy az idős Mester átmenetileg összecsúszott. Ez itt a természetes beszéd része. Az egyre szégyentelenebb jobb és baloldalon.
Amit nem értek: Magyarország legjobb egyetemének jegyzetében bukkan föl  ez a mondat. 
Ha én ezen a héten leírok egy picit is félreérthető mondatot, akkor estefelé Sebes György rám telefonál, hogy komolyan gondoltam-e. Legalább három ember olvasgatja, amit leírok, mielőtt az nyomdába kerülne.
Egészen friss élményem: az új könyvemet egy hónapja adtam le. Azzal, hogy teljesen kész. Azóta szinte minden nap jöttek újabb és újabb kérdések, javítási javaslatok. És csakugyan: az esetek kilencven százalékában jogosan.
Egy magyar egyetemen úgy jelenhet meg tankönyv, hogy a szerző után először a diákok olvassák? Vagy nem volt senki, aki szólni mert volna a Mesternek, hogy Drága Tanár Úr, ezt, ekkora gonosz hülyeséget itt, Európában már nem lehet? 
Sőt: nem illik...

 .

péntek, október 26, 2012

Élhetetlen


Az EU statisztikai hivatala szerint legalább kétszázezer magyar állampolgár lakik más EU-országokban hivatalosan. A Tárki felmérése szerint a 30 év alattiak 48 százaléka, az idősebbek 31 százaléka, a munkanélküliek 28 százaléka tervezi, hogy külföldre megy.
Orbán Viktor erre ezt bírja mondani - kivételesen többes szám első személyben – és föltéve, hogy a hatalomban hagyjuk: „képesek leszünk olyan Magyarországot ácsolni, ahová néhány év múlva visszajönnek a ma idegen földön szerencsét próbáló fiataljaink is.” (Nem szerencsét próbálnak, hanem menekülnek.)
Épelméjű ember csak azt gondolhatja erről, amit Bajnai Gordon mondott:  „mi nem olyan országot akarunk a gyerekeinknek, amelybe egyszer talán majd jó lesz visszatérni, hanem olyat, ahonnan nincs miért elmenni.” 
Szembe kellene nézni azzal, hogy Magyarország népe az elmúlt száz esztendőben soha nem volt képes olyan állapotokat teremteni, amikor a lakosság túlságosan jelentős része ne vágyott volna elmenni innen.  A magyar olyan nép, amelyik hiába teremti magát újra és újra, folyamatosan fogy. (Most már akkor is fogynánk, ha nem menne el innen senki.)  Nem csak arról van szó, hogy bizonyos periódusokban kifejezetten éheznek az emberek, hanem arról is, hogy még a jó időszakokban is rosszul érzik magukat azok, akik többre vágynak, mint ami itt elérhető. Ráadásul nem csak azzal kell szembenéznünk, hogy egy évszázad alatt elment vagy elmenekült innen legalább hárommillió ember, hanem azzal is, hogy a halálba küldtünk legalább egymilliót. Mégsem elég a termés, a termék, a lehetőség. Pedig föld van, az oktatás és a kultúra időnként világszínvonalú, tele vagyunk szorgalmas és okos emberekkel. Hogy aztán ennek a rémisztő jelenségnek mi az oka, azt jó lenne kideríteni és megbeszélni.
Orbánnak volt lehetősége, eljátszotta, így aztán mindegy, mit mond. De ha az ellenzéknek nem lesz rövid időn belül világos terve arra, hogy ezt az átkozott állapotot miképpen lehetne megszüntetni, akkor kár kormányt váltani, kár rezsimet váltani, és kár visszaállítani a köztársaságot. Egy élhetetlen országban persze jobb, ha demokrácia van, de az is minek.

 .

hétfő, október 22, 2012

56

Rákos Sándor jegyzetfüzetéből

A héten az egyik fiatal kollégám megkért, hogy meséljek 56-ról. Persze kinevettem, hiszen négy éves voltam akkor. Mit mesélhetnék?
Hanem: abban segíthetek, hogy mire vigyázzon, ha legközelebb (nem annyira fülke) forradalom lesz. Ne hagyja, hogy a gyereke a Klubrádiót halgassa! A többit meg pláne ne! Mert az én szüleim úgy jártak velem, hogy ötvenhétben ellátogattunk egy Lad nevű faluba, ahol a nagybátyám volt az állatorvos, én eltűntem, és a harmadik házban találtak meg: egy hokedlin álltam és éppen arról szónokoltam, hogy megtanultam Budapesten, hogyan kell fölakasztani a kommunistákat. Meg arról, hogy Nagy Imre rendes ember, Kádár János gazember.
Szerencsére a derék sváb földművesek nem jelentették föl a családomat, mert akkor apám alighanem üldögélt volna egy kicsit azért, amit összehallgatóztam és vissza papagájkodtam a Szabad Európa Rádióból.
Amúgy nem érdemelte volna meg, mert például amikor anyám az alig egyéves öcsém mellől elindult a Körtérre, hogy fölvegye a fegyveres harcot, utána ment, jól megpofozta és hazahozta. (Isten és a feministák bocsássák meg, de vannak kiélezett történelmi pillanatok, amikor egy-két pofon életmentőnek bizonyulhat.)
Fura emlékeim vannak abból az időszakból, amikor Nagy Imre felesége néha nálunk volt vendégségben. Erről tudni kell, hogy a nagyapám Nagy Imre iskolatársa volt, a nagyanyám pedig valami kórházban találkozott a feleségével. Nem volt az a típus, aki ne merte volna meghívni egy kivégzett politikus özvegyét. Én persze ott játszottam a szobában, és megint hallgatóztam. Kristálytisztán emlékszem, hogy azt mondta: nem hiszi el, hogy az urát fölakasztották. Már a börtön előtt voltak szívrohamai, nyilván megint jött egy, abba halt bele, de Kádár ezt nem meri bevallani, mert senkise hinné el. (Később rákérdeztem: a nagyanyám megerősítette, hogy csakugyan ezzel vigasztalta magát.)
Aztán már nagyon érdekelt 56. Szembesültem a lábuknál fogva fölakasztott, meglincselt emberek képeivel,  mesélt mindenki, akit rá tudtam venni. Egy idő után azt gondoltam, hogy csakugyan csodás történelmi pillanat volt, de példátlan - vagy éppen szokásos - volt a mocsok is, ami vele járt. Nem csak a lincselések, hanem bizony-bizony az is, hogy följöttek a felszínre olyan eszmék és “értékek” is, amelyeket örökre el kellene felejteni. (Nem is értem, hogy 89-ben miért nem gondoltunk erre - vagy legalább azok, akik csakugyan átélték 56-ot.) Az elemi emberi gonoszság éppen úgy működött, mint a legcsodásabb emberi szabadság. 
Ami mélyen és örökre belém vésődött az az volt, amikor Nagy Imre és társai sírjait fölnyitották és kiderült, hogy összedrótozott végtagokkal, arccal a föld felé temették őket. 
Érdekes, hogy ezen a héten két ezzel összefüggő hírt olvastam. Az egyik: “Az angliai, devoni Kitty Jay az 1700-as évek végén önkezével vetett véget életének. Nem kapott egyházi temetést, sőt, egy kereszteződésbe helyezték sírját, hogy lelke sose találjon nyugalomra, és örökké itt kelljen bolyongania.”
A másik, egy tázlári ásatásról, egy arccal a föld felé, a többi halotthoz képest ellentétes irányú tájolással temetett emberről: “A régész szerint a halott fejéhez elhelyezett három sarló feltételezhetően a visszajáró halottól való félelemből fakadt.”
Egy népet arról lehet megítélni, hogy miképpen bánik a halottaival. Ahol az egyik oldal fára, lábuknál fogva akaszt embereket, majd lehugyozzák őket, miután a szívüket kivágták, és ahol a másik oldal arccal a pokol felé temet miniszterelnököt, ott örüljünk, ha csak fülkeforradalom van. És ne legyen más cél, mint a fülkeforradalmárokat szépen, békésen visszatuszkolni a fülkéikbe. Minden más olyan pusztítással jár, amit évtizedekig lehetetlen kiheverni. Ne adjunk alkalmat arra, hogy kijöjjön belőlünk az ember!
Ennyit tudtam mondani a fiatal kollégának.

 .

szombat, október 20, 2012

El kell dönteni


Most majd sokminden tisztázódik. Lélekben. Van még pár nap arra, hogy mindenki eldöntse, mit csinál október 23-án. El kell döntenünk - végleg -, hogy köztársaságiak vagyunk vagy orbánisták. Kérdés az is, hogy hány egykori Fidesz-szavazó jelenik meg valamelyik ellenzéki tüntetésen. És az is persze, hogy az orbáni hatalom hány embert tud rávenni a békemenetelésre. (Ne csúfoljuk azokat, akik hittel tüntetnek majd Orbán mellet! Joguk van a saját igazságukhoz. Ahhoz is, hogy Bencsik, Bayer és Fritz Tamás egetverő ostobaságait elhiggyék.)
Kérdés, hogy akik mennének az ellenzéki tüntetésekre, megzavarodnak-e attól, hogy az ellenzéki- és civilnek mondott vezetők még mindig azzal vannak elfoglalva, hogy ki kivel, és hogyan, és kivel miért nem. Azt hiszem, az a helyes, ha mindenki elmegy mindenhova, ahol azt reméli, hogy jól érzi majd magát.
Ha  a vezetők még nem is képesek rá, jó lenne, ha legalább mi megértenénk a tapintat jelentőségét. Ahol azt kérik, hogy ne pártoskodjunk, ott inkább diszkréten, vagy úgy se jelezzük, hogy mit képviselünk. Kár provokálni egymást, ha amúgy mindannyian ugyanazt akartjuk: Orbán és sunyi diktatúrájának takarodását. Úgy viselkedjünk, ahogy majd a Magyar Köztársaságban élni szeretnénk! Most ne törődjünk a vezetőkkel! Aki nem hajlandó szövetkezni, attól hamarosan úgyis elbúcsúzunk.
Azért megyünk tüntetésre, hogy együtt legyünk, és érezzük azt a semmihez sem hasonlítható aurát, ami emberek tízezreinek lelkéből sugárzik. A közös akaratot.
Akkor is fontos ez, ha nincs olyan szerencsénk, mint az ötvenhatosoknak: aligha lesz úgy, hogy egyik napról a másikra elzavarhatjuk Orbánt és nyomorult kormányát. Kicsit gyávák és tunyák vagyunk. Jobb országokban ehhez elég lenne Matolcsy eheti csomagja, de pláne annak a puszta híre is, hogy oldalanként majdnem félmillióért írogat tanulmányokat a kormánynak a Századvég. Ennél erkölcstelenebb és korruptabb már nem lesz a kormányzás.
De mi hagyjuk az ilyesmit. Mert ugyanolyan gyávák vagyunk, mint amilyen erkölcstelen Orbán és csapata. Ez jutott. Most már arra kellene erősen készülni, hogy ez a hatalom bármikor összeomolhat.
Jó időben, jó emberek között jó ám érezni, hogy milyen erősek is lehetnénk, ha mernénk.

 .

vasárnap, október 14, 2012

Pávatánc hülyéknek?


Orbán szerint a nyugdíjakat nem a jogszabályok miatt védi a kabinet, hanem azért, mert ő megígérte ezt a nyugdíjasoknak. Mondja ezt elképesztő fölfuvalkodottságában azután, hogy választási ígérete ellenére emberek százezreinek magánnyugdíj-megtakarítását rekvirálta.
Valamit tisztázni kellene vele: a modern európai államok nem a kegyes vezetők ígéreteire épülnek, hanem a törvényekre. Ha egy miniszterelnök kényére és kedvére vagyunk utalva, akkor egészen biztosan rosszul járunk. Pláne, ha úgy esik szét a jogállam, mint Orbán alatt.
Szombaton meg - érezvén az egyre nagyobb feszültséget a magyar vidéken - ezzel állt elő:"Ha nem hátrálunk meg, ha nem hagy el az erőnk", 2013-ban olyan változások történnek a magyar mezőgazdaságban, amelyekre 50-100 éve nem volt példa. Az új földtörvény modern agráriumot teremt majd: a szocialista mezőgazdaság szocializmust túlélt híveinek kora ugyanis lejárt. 
Az biztosan lejárt, miután 2012-ben a Fidesz-közeli birtokrekvirálások megteremtették a legeslegújabbkori nemzeti feudalizmus alapjait. Erre csakugyan nem volt példa nemzetemlékezet óta.
Tényleg azt hiszi Orbán, hogy a parasztokat is annyira hülyének lehet nézni, mint például a pedagógusokat?
Előbb-utóbb meg kell hátrálnia annak, akinek minden ereje a pávatáncban merül ki.

 .

péntek, október 12, 2012

Szégyenünk


Megrázóan szomorú hír, hogy emberi jogi aggályok miatt visszautasította a Magyar PEN Club által első alkalommal odaítélt Janus Pannonius-díj nagydíját Lawrence Ferlinghetti amerikai költő.
„Mivel a díjat jelenleg részben a magyar kormány finanszírozza, és mivel a jobboldali rezsim politikája a tekintélyelvű irányítás felé, következésképpen a szabad véleménynyilvánítás és a polgári szabadságjogok korlátozása felé tolódik, nem tartom lehetségesnek, hogy (...) elfogadjam a díjat" – írta levelében a beat nemzedék kiemelkedő költője.
Baljós dolog, ha „egyfajta költői Nobel-díj”-nak megálmodott kitüntetést mindjárt az első kiválasztott visszautasítja, ráadásul azzal, hogy  az adományozó állam méltatlan, vagyis ne tüntetgessen ki senkit addig, amíg nincs rá erkölcsi alapja.
Ezt mondom hónapok óta: az orbáni hatalom az erkölcstelenségébe bukik bele. Addig ez - ha úgy tetszik - nemzeti magánügyünk, amíg szembe nem kell néznünk azzal, hogy világhírű művészek is így találják ezt kívánatosnak.
Szégyenünkben is meg kell értenünk Lawrence Ferlinghettit. Gondoljuk arra, hogy aligha lenne ma olyan magyar költő, aki díjat venne át, mondjuk Lukasenka Fehéroroszországában. 

 .

csütörtök, október 11, 2012

Hír és érték


Tegnap a kormány iemefező hirdetésnek csak a Népszavát érintő visszavonásáról lapunk közleményt akart megjelentetni az MTI segítségével. Ám a belpolitikai rovat munkatársának indoklása szerint az azért nem jelenhetett meg, mert "nincs hírértéke".
Nincs, hát nincs. Annak van hírértéke, hogy a Magyar Távirati Iroda ilyen munkatársakat alkalmaz.
Meg annak, amit a külügyek minisztere mondott. Martonyi János szerint a médiatörvény a külföldi aggodalmakkal ellentétben nem korlátozta az újságírók szabadságát, a demokratikus intézmények működnek, az igazságszolgáltatás független, a sajtó szabad. 
Nem lehet könnyű Martonyi Jánosnak lenni, hiszen pontosan tudja, hogy  amit mond az csak úgy igaz, ha relativizáljuk a szabadság fogalmát. Ha elfogadjuk, hogy egy médiatörvény akkor is médiatörvény, ha gyalázatos, a közszolgálati médiarendszer - beleértve az MTI-t - akkor is szabad, ha pártszolgálatos, és lehet független igazságszolgáltatásról beszélni, ha a hatóság nem hajtja végre az ítéleteket.
Médiaszabadság vagy van, vagy nincs. Ha a magyar sajtószabadsággal kapcsolatban akár csak a legcsekélyebb hírértékű gyanú, pláne aggodalom is fölbukkan a világsajtóban, akkor nincs sajtószabadság. Ezért kérdezgetik néha erről Martonyi minisztert. Fölöslegesen. Értékrend nélkül élő ember.

 .

szerda, október 10, 2012

Világnemzeti békehuszárság


Megint lesz békemenet, megint megtudjuk, hogy milyen sokan vannak a hazafiak, és azt is, hogy nem közpénzből fizetik az egészet.
Csak azt nem értem, hogy ha Orbán nem akar az IMF-től kölcsönt, akkor miért nem mondja meg inkább világosan, hogy nem akar, és kész. Ahogy megmondta, nagyon világosan, jóelőre, hogy ha jön az IMF, akkor ő megy. És nem akar menni! Meggondolta magát! Ő hívta őket! Van ilyen: az elhivatott politikusok többnyire ragaszkodnak a hatalomhoz. Fölösleges, hogy vitéz Bencsik András parádés békehuszár maskarában vonuljon a nép előtt és kardot rántva azt ordítozza, hogy  "inkább vállaljuk az átmeneti szegénységet, mint az örökös rabigát.”
Nem kell ehhez a népet föl-alá hurcibálni! Tessék kimondani: inkább fizetjük a magasabb kamatokat, százmilliárdokat, és ezért a szegények legyenek még szegényebbek, mint hogy Orbánról lemondjunk! Ennyi! Nevetséges azt harsogni, hogy az IMF a nemzet rabigába taszítását, a hadiárvák sanyargatását várja. Már mindenki tudja, hogy ez színtiszta hazudozás.
Bencsik András nevezte először Vezénylő Tábornoknak a Felcsúti Fejedelmet. Csak nehogy az legyen, hogy erre való hivatkozással ő is magára kap valami világnemzeti szabadságharcos huszártábornoki uniformist és abban ereszkedik oda a békemenőkhöz! Mert akkor összepipiljük magunkat a röhögéstől. 

 .

kedd, október 09, 2012

Orbán “halála”


Két éve figyelhetjük ámulva, hogy mikor kit, kiket sért meg halálosan a fejedelmi férfiú és udvartartása. Mintha a háttérben lenne egy szervezet: semmi más dolguk, mint kitalálni, kikre mondjanak olyat központilag, amitől ők halálosan rosszul érzik magukat szégyenükben és dühükben. Most a konyakozó pedagógusok után a testes katonák kerültek sorra. 
Egy ATV-videón az látszik, hogy október 6-án az állami gyásznap alkalmából rendezett megemlékezésen tábornokok magyarázzák Orbán Viktornak, hogyan kell majd térülnie és fordulnia a díszegység előtt. Térül is, fordul is, majd visszafelé jövet megjegyzi az egyik tábornoknak, hogy jól néznek ki a legényeink, meg azt, hogy: „Nincs köztük kövér, az a halálom”.
Persze, csakugyan furán néznének ki a díszegységben a potrohos vitézek, de az szinte biztos, hogy akad párezer olyan egyenruhás Magyarországon, aki súlyfelesleget cipel. Na, ők azok, akik ezentúl nagyokat bujkálnak majd az egységükhöz látogató miniszterelnök elől. 
Lehet, hogy ez mégsem központilag találták ki, csak bekapcsolva maradt a mikrofon, és pocakos focicsatárról kiderült, hogy nem tudja azt a - mocskos hatvannyolcas időkből ránk maradt - szabályt, miszerint távol lévő emberek testére megjegyzést tenni is illetlen dolog. Pláne húsz kiló fölösleggel egy deli tábornokok közelében kacsázva.

 .

hétfő, október 08, 2012

Kartotékadat


Van valami rossz érzésem attól, hogy hamarosan minden pénztárgép be lesz kötve a NAV-hoz . Nem amiatt, hogy ez úgysem valósul meg, hacsak nem valami nagyon-nagyon baráti cég érdekelt a példátlanul hatalmas számítógépes üzletben. (Bár vélhetően az egészet a boltosok fizetik majd, amin persze nem lepődnék meg.)
Bemegyek az üzletbe, kártyával fizetek. Megfelelő programmal azonnal tudhatja az egész államszervezet, hogy hol járok, mennyi pénzem van, mit vettem.
Ha ravasz emberként szegénynek állítom be magam, de bármilyen luxuscikket veszek, azonnal kiderül, hogy érdemes utánam nézni, hátha van egy kis fekete jövedelmem is. De ha például rendszeresen alkoholt vásárolok, és a drogfogyasztás bizonyos állások betöltésénél ellenjavalt, akkor az is lehet, hogy rövidesen elvesztem a munkámat. Ha átlagos szexuális érdeklődésem, vagyis kedvelem a pornográfiát, és ezért például efféle filmeket veszek ki a kölcsönzőből, akkor ez is kartotékadat lehet, hogy aztán előbukkanjon, ha például politikai szerepre gondolom magam alkalmasnak. Arról nem is beszélve, hogy már annak se örülök, ha az állam és Kubatov Gábor tudja, milyen újságokat, könyveket veszek, és ebből is látszanak politikai nézeteim.
Át kellene gondolni mégegyszer, hogy amíg vissza nem jön a köztársaság, amíg nem bízhatunk az államban, szabad-e ilyesmibe kezdeni.

 .

szombat, október 06, 2012

Csörcsillségek


Valamiért azokat az embereket szeretem, akik egy mondatban össze tudják foglalni a lényeget. De úgy, hogy az aztán bennem is maradjon. A politikusokat például így osztályozom: mondott-e valami olyasmit, amit megjegyeztem, vagy nem mondott?
Ha mondott, akkor máskor is figyelek rá, ha meg nem, akkor nem is politikus, csak odatették valamelyik pártpolcra. 
Orbán Viktor ebben az értelemben kétségkívül politikus. Egy hétig is képesek vagyunk eldiskurálni akár egyetlen mondatán is.
Itt van például ez, amit egyenesen Ópusztaszeren, vagyis a ma ismert világegyetem kellős közepén mondott: „A Turul madár a magyarok nemzeti azonosságának a jelképe, a magyarok ősképe, melybe mindenki beleszületik, mint a nyelvbe és a történelembe.”
Ez nem igazán jó mondat, mert hosszú és bonyolult. Ezért van az, hogy inkább úgy idézgetjük, hogy a turul az, amibe minden magyar beleszületik. Így már jobb, mert alkalmas arra, hogy alkatunk szerint vagy beájuljunk attól a megtiszteltetéstől, hogy megvilágosít minket, vagy dühösen röhögjük ki a miniszterelnököt. 
Mert ugye személyesen végig kell ezt gondolni: van itt egy jelkép, ez a madár, ami vélhetően valamelyik premagyar törzs totemállata volt. A miheztartás végett szükség volt arra, hogy a törzs képzelt ősanyjával párosodjon, hogy aztán a totemállati erő valami vércsörgedezéssel öröklődjön. 
Ez föltűnően gyakori a történelemben. Lásd: hattyú a görögöknél, hattyú a germánoknál, fehér elefánt Buddha születése előtt éppen jó időben, és bizony a fehér galamb szállt le Szűz Mária közelében is. 
Sok-sok ősi népi poézis van ezekben a történetekben, csak akkor támad baj, ha valaki nem tudja eldönteni, hogy például turul vagy galamb. Csodás pogányság vagy csodás kereszténység? A kettőt nem lehet egy kalitkába zárni, de még az agyunk ketrecébe se. 
Mert a turul, ami amúgy valami sólyomféle - noha inkább sasnak vagy pláne keselyűnek ábrázolják, hogy félelmetesebb legyen -, bizony széttépi és megzabálja a galambot. Ráadásul még kard is van nála. Kicsi esélye a galambnak is van: ha képes kivájni a turul szemét. 
Egyébként képes, mert minden hiedelem ellenére a galamb eléggé agresszív madár. Figyeljék csak meg, hogy mi lesz itt húsz év múlva: turulmentes övezet. Az egyházak már tudják, hogy milyen veszedelemmel állnak szemben, és azt is, hogyan lehet kipusztítani.
Nem lenne baj, ha Orbán néha olyat is mondana, ami összehozza a népet. Pláne ilyenkor, amikor szabadságharc van, és mindenhonnan támadnak minket valami ádáz erők.
Tegnap az interneten találtam egy kis történetet:
"A háború alatt egy brit kormányülésen egy miniszter azzal állt elő, hogy a hadiállapotra tekintettel nullázzák le a kulturális kiadásokat, és a felszabaduló összeget fordítsák fegyverekre. Mire Churchill így válaszolt: „Rendben, de akkor miért is harcolunk?” 
Kiraktam ezt a Facebook-oldalamra. Persze mindenki látott párhuzamot a mai orbáni valósággal. Ám az volt a legérdekesebb, hogy az egyik barátom - a Szabad Európa Rádió egykori munkatársa - hamar kiderítette, hogy ezt Churcill nem is mondta.
Vagyis: az egykori nagybrit miniszterelnök annyira jókat mondott életében, hogy hitelesen lehet rá hivatkozva történeteket és  mondásokat hamisítani - föltéve, hogy azok zseniálisak. Ez már lépés a halhatatlanság felé: lásd Mátyás király történeteit és mondásait.
Ha lenne pénzem és időm, pályázatot írnék ki például a “szinte Orbán” mondásokra. Bár tartok tőle, hogy olyanok jönnének be, hogy “a ló az, ami alattunk vágtat, de fülbe súgással nem tudjuk irányítani”, “a csatahajónk akkor is átér a túlpartra, ha az út felét tengeralattjáróként tesszük meg”, “a magyar szíve akkor is a bütykös sámándobok ütemére dobban, amikor a Magyarok nagyasszonyához imádkozik”. 
Attól tartok, hogy ebből nem lesz egyhamar se csörcsillség, se mátyáskirályság.

(Klubrádió, Hetes Stúdió: 4 perc 45 másodperc után)

 .

hétfő, október 01, 2012

Áldás


Egy cigányasszony állt elém. Azt mondta, ha adok pénzt, jósol.
Adtam neki kétszázat, és megkértem, hogy ne jósoljon, mert nem vagyok kíváncsi a jövőmre.
Miért, azt kérdezte.
Mert untig elég nekem a múltam ahhoz, hogy eleget retteghessek.

Másnap a cigányasszony megint elém állt. Hogy mennyit adok, ha nem jósol. Megint adtam neki kétszázat.
Erre fölháborodott, de úgy nevetve, hogy mit képzelek róla, hogy ő ennyiért nem dolgozik.
Erre kapott még ötszázat.
De aztán eszembe jutott valami.
Kikaptam az ujjai közül a pénzt, amin nagyon meglepődött, és azt mondtam neki, hogy ezret adok, ha megátkoz.

Akkor már elvesztette minden méltóságát, zavartan nézett.
Azt mondtam neki, hogy nekem annyira csodás, annyira szerencsés életem volt, annyira boldog vagyok most is, hogy már unom. 
Itt az ideje, hogy forduljon a sorsom.

Rémülten hátrébb lépett, fölemelte a karjait, széttárta az ujjait, és megáldott.
Aztán elszaladt.

 .

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések