szombat, június 22, 2013

Reggel

Csak azért írok most ide, mert figyelem az agydaganatomat. Hogy egyáltalán meddig vagyok képes gondolkodni. Leírni szavakat. Az egyik jel éppen az volt, hogy észrevettem: félreütök a gépen.
Egy hete jöttem be a kórházba. Előtte a Moszkva tèren majdnem elütött a villamos. Talán jobban jártam volna. Nem vagyok gazdagabb attól, hogy hirtelen lett agy-, vese- és tüdődaganatom. Bár nem mondom, hogy érdektelen bátorságpróba innen fölállni. Ha csak két lépés erejéig is.
Az első: elbúcsúzik, a második: rendbe tenni, amit még lehet és érdemes.

Valamiért a szemétszállítók nem érzik át, hogy egy kórházban az emberek nem bánnák, ha egy rettenetesen meleg éjszaka után egy egészen picit aludhatnának. Hajnalban, mint rendesen, csörömpöltek, ordítoztak, hangosan tréfálkoztak.
Lementem a kertbe. Èppen jött két hullaszállító. Az egyik fölöttébb gyaloggaloppos volt. Jól becsúsztatták - helyesen: bebaszták - a koporsót a kocsiba, aztán az egyik ledobta a gumikesztyűjét a földre.
- Na, akkor a gyerekosztályra! - mondta a másiknak, aki sofőrként is szolgál.

27 megjegyzés:

Horváth Sz. István írta...

A hang elakad..., barátom!

Karika-turista írta...

Iván, még ne menjen el. Szükségünk van olyan ellenzékiekre mint Maga
Én sokat piszkáltam Magát itt a blogján........De a végét még nem kérjük.....
Jobbulást Öszintén

Demokrata írta...

Iván! Meg kell gyógyulnod!!!!! Akard nagyon és tegyél meg érte mindent, sikerülnie kell.....!!!!!
Ezer és egy dolgod van még ezen a földön és nagyon nagy szükségünk van Rád! Jobbulást, de gyorsan!

Csanádi Dávid Flanagan írta...

Önző leszek, Iván: túl jókat szoktunk beszélgetni azon ritka alkalmakkor, amikor találkozunk. És még nem volt elég, tehát maradj!

Névtelen írta...

Kedves Iván!Mielőbbi teljes gyógyulást kívánok! Tudom, hogy sikerülni fog! Önnek még nagyon sok tennivalója van itt. Szükségünk van Önre és az írásaira!

Unknown írta...

Gyógyuljon, húzza-halassza, nehogy beadja itt a kulcsot idő előtt, ha kérhetem! És írjon! Üzenjen!

Unknown írta...

Azt hiszem tudatnom kell Önnel, hogy néhány írását innen (természetesen a források megjelölésével) bemásoltam egy külső tárhelyre a Gyermekeim figyelmébe halálom után című mappába. Erőt és nyugalmat kívánok.

Névtelen írta...

A szív szakad meg...

Névtelen írta...

Iwán, egyike az öt legjobb barátomnak. Ha az ember teljes bizonyossággal tudja, hogy holnap vége lesz a világnak, egyetlen dolgot tehet, amely egyszerre méltó, fölemelő és élvezetes. Tervet készít holnaputánra.
Legföljebb őt is meglepi, ha meghal.
Normanka

kelgyo írta...

Visszajössz, Iván! Vissza KELL jönnöd. Itt még dolgod van.
Jobbulást kívánok!

Fekete Ignac írta...

Igen... Az en gyuloletem... Huss, elmult. Kulonos dolog a halal kozelsege. Te is erzed ezt, Ivan?

Talpas írta...

Iván! Nekem max 40 évet jósoltak a dokik, ma 65 vagyok !!!
Nem vagyok egy különleges ember, csak nyitott az orvostudomány és az alternatív gyógyászat iránt, amit meg is tanultam és magamon kívül számtalan embernek sikerült vele segítenem. A kétféle gyógymód EGYÜTT, de főként a pozitív hozzáállás, az emberi akarat és a sok - sok szeretet csodákra képes!!!
Ha segíthetek bármiben, megtalálsz!

Magdi Nemeth írta...

Drága Iván!Ilyenkor nem lehet okosakat mondani.Légy bátor,harcolj,mert várunk és még nagyon sok dolgod van.

Magdi Nemeth írta...

Drága Iván!Ilyenkor nem lehet okosakat mondani.Légy bátor,harcolj,mert várunk és még nagyon sok dolgod van.

PuPu írta...

Rettenetesen drukkolok neked!
Fel ne add, az Istenért, harcolj!
Sokan állunk melletted tehetetlenül, hát legalább te tegyél meg mindent, ami rajtad múlik!
Miattunk is!

PuPu

Tenner Anna írta...

Sokat gondolok Rád, Iván...

kalimpa írta...

Iván!
Mi is a rákkal harcolnuk..., nem adjuk fel!

Dr.Nagy Ákos írta...

Kedves Mester!
Ülünk a családdal, barátokkal a képernyő előtt és várjuk a csattanót, nehezen megszülető poént, hogy tudjuk: ez csak egy vicc. Most egy új műfajt teremt éppen, én tudom, érzem. Ettől függetlenül nem ragaszkodunk hozzá.
A régi, egyszerű, hétköznapi írásai, gondolatai is bőségesen kielégítenek bennünket. De lám milyen önző is az ember. Csak azzal törődünk, hogy munkára bírjuk, hogy írjon, hogy olvashassuk, holott azt kellene megkérdeznem: mi mit tehetünk Önért. Mit szeretne olvasni? Van kedve egyáltalán olvasni? (hiába hagyják az embert látszólag pihenni, mégis megszököm, akárhányszor is bekerülök) Végre mi is adhassunk valamit. Csupán unaloműzőként, amíg ott nem hagyja a kórházat. Keresztrejtvényt nem tudok készíteni, de mondjuk meglephetném.... mivel lephetném, lephetnénk meg?

Névtelen írta...

Szeretettel gondolunk Rád, ne add föl! Önző az ember: miattunk sem, akiknek annyi mindenben segítettél.
Fruzsina

Szegő Anna írta...

Kedves Iván!
Igazad van. Valóban két lépés: meggyógyulni és tovább folytatni. Erőt, töretlen hitet magadban és gyógyulásodban kívánok neked szeretettel:
Szegő Panni

irtech írta...

Én egy tök rendes mániás depressziós vagyok. kb.hasonló diagnózisom volt, + kértek vizsgálatot agydaganatra. Ekkor mondta a pszichiáterem, hogy minek tovább vizsgálgatni, elég a halálhoz egy diagnózis is. És átgondoltam, és Neki volt igaza. Ettől hihetetlen mértékben felszabadult és jókedvű lettem, és mindent kipróbáltam, amit valaha leírtak. Dafke nem csinálok újabb vizsgálatokat. Most már 2. éve éve élem túl az 10 %-os 1 éves túlélést.

Névtelen írta...

Üdvözlöm a sátánt, Iván. Ne feledkezz meg rólam, bár én csak majd kb. 60-70 év múlva tervezem, hogy utánad megyek. Szoríts helyet nekem valamelyik üstben.

wilson77 írta...

A kurvaéletbe, Iván.
Hú, nagyon szorítok!

üdv:
-wilson

terlasz írta...

Iván sosem fog találkozni a sátánnal, mással kell üzenned a sötétség urának. Egyébként, még jó sokáig köztünk a helye!

vándor írta...

Drága Iván!
Nagyon nehéz bármit is mondani, ami nem hat afféle bevett sablonként, és valóban képes kifejezni az őszinte együttérzést, segítő szándékot Feléd! Ezért én is csak azt kívánhatom Neked tiszta szívemből, hogy ebből az iszonyatos küzdelemből, ami Rád vár, TE kerülj ki győztesen, és segítsenek ebben mind e jókívánságok, pozitív energiák, melyek mindenfelől áradnak Feléd!!! Azért, mert mindig is szerettünk Téged, az írásaid - és ezután is szükségünk van Rád!
Ne add hát fel soha, drága Iván, harcolj minden erőddel Önmagadért és értünk, mert nem veszíthetünk el Téged is!!!
Vigyázz magadra, és gyógyulj meg mielőbb!
Igaz szeretettel UI - vándor -.

Ildikó írta...

Kedves Iván!

Ne adja fel! Szorítunk! Jobbulást!

ivángizi írta...

http://www.immunmax.hu/varga-gabor-fele-gyogygomba-kivonat-sikertortenetek-videok.html

soha nem lehet tudni... annyi csoda történt már.... iván

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések