Megálltam az erdő mellett és gyorsan készítettem egy képet, hogy legyen mit nézegetni majd a kánikulában. Remélem, ez volt idén télen az utolsó lehetőségem.
kedd, február 28, 2012
Biztosan nem bánt
Vasárnap a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség istentiszteletén voltunk a kisfiammal Békásmegyeren, hogy együtt emlékezzünk a tatárszentgyörgyi merénylet harmadik évfordulóján. Először volt templomban, Iványi Gábor az ajtóban köszöntötte. Utána a kisfiam azt mondta róla - csak úgy, magától -, hogy "ez a bácsi biztosan nem bánt soha, senkit".)
.
vasárnap, február 26, 2012
Nekik se könnyű
Olvasom, hogy a kormány és a Magyar Tudományos Akadémia támogatását élvező Magyar Családtudományi Társaság ellenszavazat nélkül elfogadott alapszabálya kimondja: "az erkölcsi értelemben definiált egészséges család az egy férfi és egy nő házasságán alapuló szeretetközösség".
A társaság "küldetésnyilatkozat"-tervezetében az áll, hogy a média is változatásra szorul, mert az általa sugallt emberkép "botrányosan primitív, hazug, káros és kultúraellenes. (...) Az egyetlen nemi társra való törekvés pedig fel sem merül a palettájukon. Teszik mindezt büntetlenül a huszonegyedik század Európájában és így hazánkban is."
Szeretem az ilyen embereket, bár mindig óvom őket, nehogy egyszercsak szembesülniük kelljen azzal, hogy beleszerettek valakibe, aki nem a házastársuk, és nem tudnak ellenállni a kísértésnek, amiből magzat lesz, amit aztán már elhajtani se lehet, mert az a legnagyobb bűn. Nehogy szembesüljenek azzal, hogy a gyereküket az Isten mégis inkább melegnek vagy leszbikusnak teremtette. Mert akkor el kell ám dönteni, hogy Isten teremtménye a gyerekünk, és alázatos szeretettel kell fogadnunk a teremtő akaratot, vagy bűnös, akinek puszta emlékét is ki kell tépni a szívünkből.
Nekik se könnyű ám egy letagadott világban az igazság elől együtt bujkálva egyenes gerinccel élni. Akár támogatja őket a kormány meg az MTA, akár nem.
.
péntek, február 24, 2012
Kinga Göncova koponykája
Dr. Gyarmati Pál turáni orcája arra az esetre, ha Göncz Kingának valami baja esne |
A kormánypártiak boldogan közlik a hírt: Vizsgálatot indított a Klubrádió múlt szerdai, Megbeszéljük című műsora miatt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság.
Mert ugye egy betelefonáló a következőket mondta: „És nekem van egy elméletem, hogy hogy tudják Schmitt Pált megmenteni. Ez elmélet. Ha likvidálják.” A vád: Bolgár ezek után az adás megszakítása helyett még percekig beszélgetett a férfival. Ahogy egyébként szinte minden barommal szokott. Erre lehet építeni: fölhívatjuk Bolgárt, bemondunk valami egetverőt, aztán már lehet is indítani a vizsgálatot.
Én kihez forduljak egy ilyen üzenettel, ami tegnap jött a blogomra:
“Két szoci EP-képviselő ellen most fejeztem be az államellenes bűncselekmények miatti feljelentést, amit egyezettem kettő brüsszeli, valóban MAGYAR képviselővel.
Kinga Gönczova EGÉSZ POLITIKAI PÁLYÁJA a magyarság , a Nemzet és a Csonka-ország polgárai ellen irányul: ott egy folytatólagos bűncselekménysorozat miatt cca 15 év fegyház szintjéig fogjuk minősíteni a NEM-NŐ, NEM-MAGYAR, apja részéről egy szabadság hérosznak NEM-PSZICHIÁTER, hanem elmebeteg HAZAÁRULÓ lánya MEGBOCSÁTHATATLAN BŰNEIT.
Vagy simán szétdurrantjuk a koponykáját. Ez reális, nem humbug.
Dr. Gyarmati Pál NJSZ, HM Társaság, kormánypárt, Turáni Unió, Greatsteppe Foundation“
Egy egész titkosszolgálati médiaörsnek adhatnék állandó munkát az ilyen mindennapos üzenetekkel.
.
Nappali virrasztás
Már nem csak Magyarországon emlékezünk meg arról, hogy három éve levadásztak egy kisfiút, csak azért, mert cigány volt, meg azért, mert az apja nem tudta a testével megvédeni, hiszen őt is agyonlőtték. Éppen úgy csaptak le rájuk, ahogy abban az évben oly sokszor a véletlenül kiválasztott cigányokra.
Vasárnap reggel kilencre nappali virrasztásra megyek a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Megbékélés Háza Templomába, Békásmegyerre.
Azért, mert három éve nem tud kiszakadni a fejemből Theodor W. Adorno Auschwitz-tétele: “nach Auschwitz ein Gedicht zu schreiben, ist barbarisch”. Vagyis: “Auschwitz után költeményt írni barbárság.”
Adorno később finomított a tézisén: „A végtelen szenvedésnek épp úgy joga van kifejeződnie, mint a kínzás áldozatának a sikolyhoz. E megfontolásból talán nem volt helyes azt írnom, hogy Auschwitz után nem lehet többé verset írni.”
Van, aki Adorno tépelődéseit úgy értelmezi, hogy mindazok, akik egy radikálisan bűnös és aljas kultúrát védelmeznek, cinkossá válnak.
Én meg úgy gondolom, hogy akik egy radikálisan bűnös és aljas kultúrát eltűrnek, azok is cinkosok. És végül áldozatok lesznek.
Lehet-e - pláne politikai számításból - ugyanúgy teli pofával cigányozni, mint Csorba Robika elpusztítása előtt?
.
csütörtök, február 23, 2012
A gát
Már az is figyelemre méltó volt, hogy a múlt héten kereszténydemokrata politikusok álltak ki Geréb Ágnesért, most pedig szinte áttört egy gát: Magyarországon szokatlan, szinte elemi erejű összefogás született. Eddig huszonhárom nő- és civil szervezet, sok száz ember írta alá azt a nyilatkozatot, amelyben kijelentik: "A Geréb Ágnessel szemben lefolytatott, kíméletlen és megalázó mozzanatokban bővelkedő büntetőeljárást és a végül megszületett ítéletet igazságtalannak, emberi jogi, politikai és szakmai szempontból egyaránt rendkívül károsnak tartjuk".
Néha megfigyelhető, hogy egy elmerevedett, széthúzó társadalomban egyszercsak akad egy ügy, ami annyira abszurd, igazságtalan, méltatlan, hogy az emberek nem tűrik tovább. Ráadásul ritkán, de előfordul, hogy nem számít a lázadók politikai értékrendje. Vagyis inkább kiderül: akár jobboldalinak, akár baloldalinak, vagy éppen szélsőliberálisnak gondolunk embereket és szervezeteket, az értékrendnek mégiscsak van egy olyan szilárd alapja, ami mindenkiben azonos. De hiszen erre épülnek a társadalmak!
Még, hogy a nők nem alkalmasak a politizálásra! Most mutatják meg, hogy nincs náluk alkalmasabb, ha valóban az elemi emberi jogokról van szó. És nem csak a sajátjukról.
Mondom ezt úgy, hogy nem engedném a feleségemet otthon szülni.
Pápai Gábor rajza |
.
szerda, február 22, 2012
Annyira!
Megvallom, én is röhögtem az Államadósság Koncertről szóló tudósításokon, de aztán elszégyelltem magam. Mert biztosan jó szándékú emberek találták ki, jó szándékú zenészek jöttek össze, és nem vitatom, hogy az illetékes minisztérium is jót akart, amikor kibérelte az legnagyobb arénát. És a nép bizony cserben hagyta őket. Annyira égő, annyira szomorú volt az üres aréna!
Nyolc éven át azt hittem, hogy a szocialistákénál rosszabb kommunikáció egyszerűen elképzelhetetlen. Nem mintha a Fidesz, vagy mondjuk a Jobbik alpári nyomulását becsültem volna valamire, de azok legalább eljuttatták az üzeneteiket oda, ahova szánták. Most meg az van, hogy annyira röhejes, annyira nyomorúságos, annyira azonnal ellenük fordul minden, hogy lassan meg kell állapítani: a hazugságra épülő hatalom szinte minden megszólalásnál lelepleződik. Annyira meztelen, hogy én fázom, amikor látom és hallom.
Tényleg nem értem: ha százezreket össze tudtak terelni egy utcai vonulásra, szinte minden hirdető- és médiafelület birtokában hogyan nem voltak képesek, mondjuk tízezer áldozatkész, derék embert beterelni egy arénába, ahol éppen Orbán kedvenc - amúgy csakugyan jogos - célját kellett volna támogatni? Lehet, hogy az áldozatok már nem akarnak áldozni? Ja, és hol volt Orbán, meg a pereputty?
.
hétfő, február 20, 2012
Nincs kegyelem
Milos Forman nyolcvan éves, hála Istennek, legyen száz is, vagy amennyi kar, mert megérdemli. Állandóan olvasgatom az önéletrajzát, mert rá akarok jönni, hogyan tudta megtenni velem azt, amit. Hogy megtanított röhögni magamon, amikor a csodás csehszlovák világban megmutatta, hogyan élek Magyarországon. Hogy mást ne mondjak, Az egy szöszi szerelme miatt családi viszály alakult ki, mert mi az öcsémmel annyira röhögtünk a moziban, hogy a felesége leteremtett minket, miszerint ennyire nem illik. Az egyik gyerekemnek azért adtam az ő nevét, mert remélem, hogy egy kicsit majd hozzá igazodik, megtanul úgy nézni, mint a Mester. Bele a lelkünkbe. Ami örömhír: Milos Forman forgatna még. Ha egy Vajna lennék, meghívnám Magyarországra. Én meg szívesen írnék is neki egy kis szinopszist arról, hogy az ember bármelyik pillanatban egyszercsak a hatvanas évek Csehszlovákiájában találhatja magát. Ha csak azt leírnám, amit ma a postán fél óra alatt átéltem, neki elég is lenne egy csodafilmhez. Csak annyi történt, hogy papírt állítottunk ki: átvehetem a feleségemnek szánt küldeményeket. A csodás kisasszonyokkal háromféle papírt kellett kitölteni, plusz még a kompjútert is, húsz ember állt mögöttünk, én meg büdösre izzadtam magam kínomban és szégyenemben. Az lenne a címe, hogy Nincs kegyelem.
.
szombat, február 18, 2012
Százalékok
Napok óta az motoszkál a fejemben, amit a Klubrádióban hallottam: a magyar munkaerő hatékonysága az Európai Unió nyugati fertályaiban élő kollégákéhoz képest hatvan százalékos, miközben a bérük harminc százalékos.
Vagyis, kerekítve: ha a nyugati dolgozó teljesítményét 300-nak vesszük, akkor a Magyarországon dolgozóé 200, a bére viszont 100. Alighanem ez az a mutató, ami a legtöbbet mondja az országunk és a saját helyzetünkről. Azért mondtam azt, hogy a “Magyarországon dolgozóé”, mert a külföldön dolgozó proletár - mondhatni szakproletár - ismerőseim szerint ez csakugyan igaz lehet. De az is, hogy amennyiben a magyar munkás nyugatabbra vállal munkát, akkor ugyanazon a gépen, amin itthon dolgozott, néhány nap alatt eléri a nyugati kolléga hatékonyságát. És ez igaz a nyugatra szerződő orvosokra, mérnökökre és más munkavállalókra is. Ez azt mutatja - legalábbis nekem -, hogy nem a magyar munkavállaló szorgalmával, szakértelmével, ügyességével van baj, hanem az egész rendszer hibáját kellene megkeresni, ami valami logisztikai-típusú zavar lehet. Magyarul: rosszul szervezett társadalomban élünk, amely éppen ezért nem nagyon tudja elvárható szinten eltartani a népességét. (Így van ez már legalább száz éve. Ezért vándoroltak el innen milliószámra az emberek - ráadásul leginkább azok, akik olyan tudással és szakértelemmel bírtak, amit el lehetett adni bárhol a világon, csak itt nem. Ha a legjobban képzett népesség állandóan elvándorol, akkor itthon soha nem növekszik a hatékonyság.)
Ma szinte minden nap szó van arról, hogy a jelenlegi hatalom legfőbb célja az, hogy a középosztályt erősítse. Ezt valahogy úgy képzelik el, hogy az egykulcsos adózás varázslatos következményeképpen több pénz jusson egy nehezen körülhatárolható polgári rétegnek, amely aztán ebből a jövedelemből lecsorogtat valamit a proliknak, a parasztoknak meg a nincsteleneknek, amiből ők majd vásárolgatnak, és akkor ebből majd beindul a gazdaság. Nekem viszont az a gyanúm, hogy inkább akkor lehet fizetőképes kereslet a középosztály szolgáltatásaira, ha a termelő rétegeknek van miből fizetni. Mivel ez egyre reménytelenebb, hiszen a társadalmi lét alapjait megtermelő rétegek egyre kevesebbet keresnek, egyre csekélyebb a remény arra, hogy a középosztálytól vesznek valamit. Tudást, egészséget, szórakozást, üdülést, utazást, művészeti termékeket, efféléket, hogy olyasmikről, mint lakás meg autó még ne is beszéljünk.
Mert ha a mostani állapoton maradunk, akkor nem csak a hatékonyság marad hatvan százalékon, hanem az élet minősége is. Vagyis teljesen reménytelenül vágyunk arra, hogy a szogáltatások minősége és mennyisége belátható időn belül akár csak megközelítse az EU átlagot. És ez csak tovább romlik azzal, hogy a hatalom korlátozza például a tanulási lehetőségeket. Egy tudásalapúnak mondott társadalomban a tudás-lehetőségek fosztogatása végképp rontja a kitörési esélyeket. Bár ki beszél itt már kitörésről? Túlélés, az maradt, mint majdnem reális életstratégia-lehetőség.
Nem az a kérdés, hogy meg lehet-e élni 47 ezerből, hanem meg kellene vizsgálni, hogyan lehetne értékarányos bérekhez jutni egy olyan országban, ahol szemmel láthatóan égbekiáltóan igazságtalan az elosztás. Ez egyébként a hatalomnak már csak azért is érdeke lenne, mert a keresetek jelentős része után adókat és járulékokat sápolhat, amiből nem csak az egyensúly javítható, hanem etetheti is a politikai okokból is támogatott középrétegeket - a hivatalnokokat, pártkatonákat, a hűséges értelmiségieket. Eteti persze most is, csak ez túl sokba kerül nekünk.
Ezért nagy hiba az, hogy a hatalom korlátozza például a szakszervezeti jogokat. Hiszen arra nincs remény, hogy majd maga a hatalom kényszerítse ki, hogy a dolgozó a megtermelt érték arányában kapjon - mondjuk ne 100-at, hanem legalább 150-et, hogy annak a bizonyos külföldi befektetőnek még mindig nagyon megérje itt maradni -, így pedig most már az érdekérvényesítésre is egyre kevesebb reménye lesz.
Lehet, hogy a matolcsyzmushoz képest unordodox gondolat, ha azt kérdezem, hogy nem lehetne-e mégis alulról építeni a középosztályt, vagyis ne a leggazdagabbakat támogassák, hanem azokat, akik a vállukon hordják az országot, még ha negyven százaléknyi hely marad azokon is a vállakon. Mert ugye praktikusan halálra dolgozzák magukat, de minek.
(Klubrádió, Hetes Stúdió >>> 6:46 perc)
.
szerda, február 15, 2012
A panelorvos esete
Mostanában, aki csak szembejön, attól megkérdezem, hogy melyik osztályban tetszik lenni. Keresem a középosztálybélieket, hogy tudjam, kik azok, akikre a mostani hatalom épít. Igazodnék hozzájuk, hátha lecsorog valami. De nem lelem őket.
A legjellemzőbb orvos ismerősöm, akit a kérdésemmel annyira fölidegesítettem, hogy fél órán át magyarázta adázul átkozódva, hogy ő miért panelproli Orbán országában. Nem átallotta összehasonlítani a saját sorsát a szomszédban lakó esztergályos - valójában mérnöki tudású - szakmunkás barátjáéval, aki történetesen Ausztriában dolgozik, és csak a hét végén jár haza. Mert ugye ő csakugyan panelproli, hiszen panelban lakik és bérmunkás. Nem volt olyan mutató, ami a baleseti sebész “fölényét”, előnyét mutatta volna. Ám akadt olyan, amelyben az esztergályos ötszörös előnyben volt. A heti utazási költségeket is beleszámítva, ez természetesen a jövedelem. Már azon gondolkozik, hogy precíziós orvosi tudása átvihető-e egy számítógép-vezérlésű esztergapadon végzett munkára. (Őt is a selejtért perlik, elvégre, ha hibát vét, elpazarolja az élőanyagot.)
Márpedig aligha van az úgynevezett polgári középosztálynak jellemzőbb képviselője, mint az orvos. Meg a tanár. Meg a köztisztviselő. Nem találkoztam olyannal, aki úgy gondolja, hogy az Orbán-kormány - a dumát leszámítva - bármiféle előnyhöz juttatta volna. Pláne reménytelen az, hogy majd ezek jövedelméből lecsorog valami a proliknak meg a parasztoknak. Folyamatosan vesztenek.
Talán abban hibáztam, hogy nem beszéltem focistákkal, fidesz-közeli vállalkozókkal, kormánypárti politizálókkal. Mert Orbán nyilván valami ilyenekre gondol, amikor a hatalmát konszolidálni próbálja. Meg azokra, akiket még megvehet. Gondolom ilyesmi lehet a párbeszéd, Orbán-módra: megmutattuk, milyen kemények vagyunk, na dumcsizzunk, hogy mindenkinek megérje. Most már tárgyalni kellene például a pártfinanszírozásról. Miután minden az övék, fehérmosoda lett a pártcégekből, lehetne valami kis alamizsnát nyomni az ellenzéknek. És hátha az EU is bevenné, mert ugye: lám!
Majd ha a panelorvos, akin a gyerekem élete múlhat, mosolyog, akkor hiszek. Talán.
.
péntek, február 10, 2012
A Magyar Köztársaság örökös elnöke 90 éves
Kivételes történelmi szerencse és megtiszteltetés, hogy van kihez mérnünk az elnöki rang méltóságát, hogy van egy szeretni való ember, aki szívünkben akkor is a köztársaság elnöke, amikor országunkat méltatlanok vezetik, és ideiglenesen megszűnt a köztársaság is. Isten éltesse Göncz Árpádot!
.
szerda, február 08, 2012
Első fokon, felső fokon a gój motorosokkal
A Népszava híre: Nem sértettük a Gój Motorosokat
Lapunk első fokon pert nyert tegnap a Gój Motorosok Egyesülete ellen a Fővárosi Törvényszéken. A szervezet a Népszava 2008. április 17-én megjelent Jönnek a Gój Motorosok című cikkében olvashatókat kifogásolta, amelyben publicistánk, Andrassew Iván úgy fogalmazott, „egy motorizált újnáci szervezetrol van szó, amelyik ugyan az előbb említett, szintén jellemző módon folyamatosan tagadja a rasszista mivoltát, de nem tudja magát visszafogni”. Sérelmezték továbbá azt a részt is, hogy „Önök semmiben nem különböznek azoktól a borzalmas cigányoktól, akik agyonverték a tiszteletre méltó emlékű Szögi tanár urat”. A törvényszék szóbeli indoklásában hangsúlyozta: a bíróság nem kíván sem pro, sem kontra állást foglalni a Gój Motorosok szellemiségéről, azonban a bizonyítási eljárás során úgy találták, Andrassew Iván a szólás- és véleménynyilvánítás alkotmányos szabadsága alapján „jogszerűen” tehetett ilyen kijelentéseket. A bíróság a cikk egészét és kontextusát megvizsgálva nem találta jogsértőnek Andrassew írásának másik kifogásolt kitételét sem.
Mészáros Imre a Facebookon
I. fokon elutasították a keresetünket Andrassew Ivánnal szemben,valamint május 29-re napolták el a Gyurcsány-Gréczi polgári pert!
Mit is mondjak?! A mai napon rendkívül normális volt Iván és védője.Persze ismét 8 olyan hamis állítással jöttek, amit tételről tételre cáfoltam. Szigorú büntetést és anyagi kártérítést kértünk, pont azért, hogy végre valahára a bíróság segítségével következménye legyen az uszító, hazug állításoknak. A bírónő 2 perces szünet után meghozta az elsőfokú nem jogerős ítéletét!!!
A bíróság szerint Andrassew Iván véleményt formált, amikor újnáciknak nevezete a Gój Motoros Egyesületet és az is belefér a véleményszabadságba, hogy egyenlőségjelet tett köztünk és az olaszliszkai lincselők között.
Nos, erre varrjunk gombot. Egyben a bíróság kifejezte, hogy nem állapítható meg az sem, hogy a Gój Motorosok fasiszták - újnácik lennének. Természetesen II. fokon folytatjuk, egyben úgy látjuk, hogy más hatékonyabb eszközt kell találnunk mint a jog, hogy a sajtó egyes képviselőit a helyes irányba, a tényszerűség felé tereljük.
Gyarapodó Magyarország 2002-2010 Gyurcsány könyv kapcsán pedig egy igen elképesztő dolgot kellett megtapasztalnom. A 10 000 példányban megjelent könyvből csupán 87 darabot értékesítettek. A többi állítólag raktárban van, miközben jómagam a DK rendezvényről tudósító híradókban ott láttam a könyveket. Nos, ezt is nekem kell bizonyítani!
Folytatás május 29-én!
Nem vagyok boldog, már csak azért sem, mert így szabad utat adott a bíróság Andrassewnek és társainak a gyűlöletkeltésre, amit mi sem hagyhatunk annyiban.
Ennek következményei pedig beláthatatlanok!!!
Lapunk első fokon pert nyert tegnap a Gój Motorosok Egyesülete ellen a Fővárosi Törvényszéken. A szervezet a Népszava 2008. április 17-én megjelent Jönnek a Gój Motorosok című cikkében olvashatókat kifogásolta, amelyben publicistánk, Andrassew Iván úgy fogalmazott, „egy motorizált újnáci szervezetrol van szó, amelyik ugyan az előbb említett, szintén jellemző módon folyamatosan tagadja a rasszista mivoltát, de nem tudja magát visszafogni”. Sérelmezték továbbá azt a részt is, hogy „Önök semmiben nem különböznek azoktól a borzalmas cigányoktól, akik agyonverték a tiszteletre méltó emlékű Szögi tanár urat”. A törvényszék szóbeli indoklásában hangsúlyozta: a bíróság nem kíván sem pro, sem kontra állást foglalni a Gój Motorosok szellemiségéről, azonban a bizonyítási eljárás során úgy találták, Andrassew Iván a szólás- és véleménynyilvánítás alkotmányos szabadsága alapján „jogszerűen” tehetett ilyen kijelentéseket. A bíróság a cikk egészét és kontextusát megvizsgálva nem találta jogsértőnek Andrassew írásának másik kifogásolt kitételét sem.
Mészáros Imre a Facebookon
I. fokon elutasították a keresetünket Andrassew Ivánnal szemben,valamint május 29-re napolták el a Gyurcsány-Gréczi polgári pert!
Mészáros Imre Wehrmacht-sisakban puszilkodik velem. (Azt hiszi, hogy napszemüvegben nem ismerhető föl.) |
A bíróság szerint Andrassew Iván véleményt formált, amikor újnáciknak nevezete a Gój Motoros Egyesületet és az is belefér a véleményszabadságba, hogy egyenlőségjelet tett köztünk és az olaszliszkai lincselők között.
Nos, erre varrjunk gombot. Egyben a bíróság kifejezte, hogy nem állapítható meg az sem, hogy a Gój Motorosok fasiszták - újnácik lennének. Természetesen II. fokon folytatjuk, egyben úgy látjuk, hogy más hatékonyabb eszközt kell találnunk mint a jog, hogy a sajtó egyes képviselőit a helyes irányba, a tényszerűség felé tereljük.
Gyarapodó Magyarország 2002-2010 Gyurcsány könyv kapcsán pedig egy igen elképesztő dolgot kellett megtapasztalnom. A 10 000 példányban megjelent könyvből csupán 87 darabot értékesítettek. A többi állítólag raktárban van, miközben jómagam a DK rendezvényről tudósító híradókban ott láttam a könyveket. Nos, ezt is nekem kell bizonyítani!
Folytatás május 29-én!
Nem vagyok boldog, már csak azért sem, mert így szabad utat adott a bíróság Andrassewnek és társainak a gyűlöletkeltésre, amit mi sem hagyhatunk annyiban.
Ennek következményei pedig beláthatatlanok!!!
Eddig Mészáros Imre, a gój motorosok elnöke. Nem is akartam kommentálni mindezt, mert igaza van: találkozásaink során először igazán kulturált volt a hangnem. Megjegyzem persze, hogy azért ez rajta is múlt. (Drága Imre odáig ment, hogy miután a kapuban megkérdeztem tőle, hogy hol lesz a tárgyalás, fölküldött az első emeletre, majd utánam szaladt, mert észrevette, hogy nem is ott lesz a tárgyalás. Ez igazán kedves gesztus volt tőle.) A tárgyalási szünetekben mindössze annyi volt a szokásosnak mondható, hogy egyszer megjegyezte, miszerint már alig tudja visszatartani a gój motorosokat, és nagyon vigyázzak, mert ő most majd elmegy Thaiföldre, és nem tud engem megvédeni. Bár végülis ezt is tekinthetem kedves, óvó figyelmeztetésnek.
Szóval nem is tettem volna semmi megjegyzést, ha nem olvastam volna a kommentárokat. Az alanti szövegekből a következők derülnek ki: Mészáros Imre az ügyvédemet "dörzsölt kajmánnak" nevezi, amiben a "kajmán" zsidót jelent, természetesen. Heinzelmann-Kuchen Zoltán János ezt bírja megjegyezni: "Emlékeztek, amikor Grespik László ügyvéd megkérdezte a Bírónőtől a tárgyalás elején, hogy zsidó származású-e? Valami ütős ügyvéd kellene, mert ha megnyerik..." Farkas Gábor engem egy rohadt szarkeverő, buzi zsidónak nevez, persze ravaszkásan rákérdezve, hogy "akkor az csak vélemény nyilvánítás?" Kese László Szabó szerint a "2 fokra vinni kell egy kerekeken guruló kemencét ezek csak ebből értenek". Gondolom, olyan kemence praktikus mobil változatára gondol, amilyet Auschwitzban is használtak, azok, akikkel persze a gój motorosok semmiféle közösséget nem vállalnak. Végül Mészáros Imre, mint annyiszor, ismét fölveti: "MÁST ESZKÖZT KELL VÁLASZTANUNK, HOGY RENDRE UTASTHASSUK EZEKET AZ ELVETEMÜLTEKET!" Hogy mi lenne az a "más eszköz", most nem fejti ki, de nyilván nem nehéz kitalálni.
Ez van. Ezekből a szövegekből persze nem derül ki, hogy nácikkal van dolgunk, hiszen Mészáros Imre majd elmagyarázza, hogy egyrészt ezek csak vélemények, másrészt ő nem tehet arról, ki miféléket írogat a Facebookon. Az más kérdés, hogy mivel tudná magyarázni a saját szavait.
Mindezt csak arra az esetre jegyeztem le ide, ha bármilyen furcsa "baleset" vagy kideríthetetlen eredetű támadás ér, és a rendőrség kénytelen "ismeretlen tettes" ellen nyomozást indítani.
Kommentek Mészáros Imre Facebook oldalán:
Ez van. Ezekből a szövegekből persze nem derül ki, hogy nácikkal van dolgunk, hiszen Mészáros Imre majd elmagyarázza, hogy egyrészt ezek csak vélemények, másrészt ő nem tehet arról, ki miféléket írogat a Facebookon. Az más kérdés, hogy mivel tudná magyarázni a saját szavait.
Mindezt csak arra az esetre jegyeztem le ide, ha bármilyen furcsa "baleset" vagy kideríthetetlen eredetű támadás ér, és a rendőrség kénytelen "ismeretlen tettes" ellen nyomozást indítani.
Kommentek Mészáros Imre Facebook oldalán:
Heinzelmann-Kuchen Zoltán János Nem tudom, hogy ki az ügyvédünk, de az a gyanúm, hogy ezen is múlik!
Tegnap, 18:46
Dezső Szentgyörgyi Kedves Imre,ha az iván oldalán látható fényképről mondjuk "ihletet" kapnék és nekem is eszembe jutna mondjuk a "keresztrefeszitőkről" viccelődni......
www.facebook.com/?ref=tn_tnmn#!/ photo.php?fbid=128521716327 9&set=a.1172115055797.2026 401.1015635923&type=3&thea ter
Tegnap, 18:54 · 2
Mészáros Imre Németh Péter fia, ugye ismerős, de szerintem nem rajta múlt.
Egyébként igazán dörzsölt kajmán, mint az apja.
Népszava. Ez is csupán vélemény nyilvánítás volt a részemről.
Tegnap, 18:54 · 4
Bédics János Tehát Andrassew Iván véleményt formált, amikor újnáciknak
nevezete a Gój Motoros Egyesületet,de a bíróság szerint ez nem állapítható meg. Na, most fognak vérszemet kapni.
23 órája · 3
Heinzelmann-Kuchen Zoltán János Emlékeztek, amikor Grespik László ügyvéd megkérdezte a Bírónőtől a tárgyalás elején, hogy zsidó származású-e? Valami ütős ügyvéd kellene, mert ha megnyerik...
23 órája · 1
Farkas Gábor Javits ki ha tévedek! A bíróség szerint ha azt mondom, hogy A.I. egy rohadt szarkeverő, buzi zsidó, akkor az csak vélemény nyilvánitás? Vagy valamit esetleg nem jól értelmeztem?
22 órája · 2
Kese László Szabó 2 fokra vinni kell egy kerekeken guruló kemencét ezek csak ebből értenek 8) Imi nem látod ezekkel nem lehet finomkodni,vagy oda b....szol, vagy tűrsz és beállsz a sorba.Ez is csak vélemény nyilvánítás!!!
9 órája · 3
Mészáros Imre Gábor!
Teljesen jól látod a helyzetet!
Komolyan mondom egy hülye bírói gyakorlat kezd kialakulni.
Tényeket nem veszik figyelembe, mindent alárendelnek a véleményszabadság alá! Ezért is mondom, MÁST ESZKÖZT KELL VÁLASZTANUNK, HOGY RENDRE UTASTHASSUK EZEKET AZ ELVETEMÜLTEKET!
9 órája · 2
Meghitt pillanat Mészáros Imre életében: éppen az engem jelképező "ratyi Iván" nevű gumibaba fütyéjét csiklandozza egy filctollal
.
péntek, február 03, 2012
Fábry-dudorok
Mint rendesen, Fábry Sándor megint adott interjút a Heti Válasznak, mert úgy látszik, egyre többször van szükség magvas útmutatásaira.
Megtudjuk, hogy neki se tetszik, hogy Dörner olyan pályázattal nyerte el az Új Színházat, amilyennel, viszont az se, ahogy a liberális értelmiség a “hazáját fúrja, mószerolja” külföldön. Biztos igaza lenne, ha akkor is beszélt volna erről, amikor a Fidesz emberei hurcibálták körbe a véres kardot a világban, hogy a baloldali magyar kormány nehogy kapjon pénzügyi segítséget. (Kapott.)
Azt is megtudhatjuk, hogy tavaly, az Új Színház előtti, Dörner kinevezése elleni tüntetésen - ahol amúgy megfüttyögték - azért vett részt, mert még egyszer szemtől szemben akarta látni azt a liberális értelmiséget, amelyhez egykor tartozni szeretett volna. De végignézett a tömegen, és azóta ezeknek az embereknek már nem akar megfelelni." (Bár szerintem ő valaha nem csak megfelelt, hanem tag is volt, és alighanem az van, hogy már neki se, senki. Érte kár.)
Nagyon nem akar megfelelni Parti Nagy Lajosnak, akit egy, a Népszavában megjelent egymondata miatt jól megesemesezett, miszerint ő most már médiagazember lett. Attól tartok, hogy ezzel megtisztelte Parti Nagy Lajost. Minket is, mert ezek szerint olvasgatja a Népszavát.
Úgy tesz, mintha a Klubrádiót is hallgatná: elhallgattatását (!) öngólnak gondolja, mert „az összes vérnyomásproblémával küzdő jobbos öreglány Bolgár úrra gerjed, hiszen tíz perc Megbeszéljük után már csak azt kérded: hol osztják a fegyvert?" (Most akkor a vérnyomásos náci öreglányokat így nem üti meg a Guta? Mert, hogy dögöljenek bele Bolgárba? És Sándor, kérlek, ne lőj a fiaimra! Majd.)
Azért van abban valami rémisztően szégyenletes, hogy egy rádió megszüntetéséről csak ilyesmik jutnak eszébe Magyarország elsőszámú médiacelebjének.
De a legjobb az, hogy miközben Fábry Sándor nyomatékkal leszögezi, hogy új, közszolgálati műsora nem lesz a kormány szócsöve, siet kijelenteni: Orbán Viktort “némi történelmi távlatból a kor legformátumosabb politikusának fogjuk tartani”.
Szerintem egy bizonyos korban a haza legformátumosabb politikusa Rákosi volt, aztán Kádár. A kérdés csak az, hogy Orbán melyikükhöz formátumosodik. Igaza van, ezután semmiképpen ne erőltesse a szembenézést.
Van úgy, hogy az olyan tehetséges ember is, mint Fábry (vagy éppen Orbán) túlformátumosodik. Néha ott is dudorodik, ahol már nem kellene.
.
szerda, február 01, 2012
Tarlóshoz képest
Tarlós fővárosi főpolgármester kifejtette: "semmilyen körülmények között nem támogatja az útdíj bevezetését Budapesten". Hozzátette: biztos abban, hogy ezt a miniszterelnök és a kormány sem teszi. (...)
Hogy a BKV megmentésére eddig felmerült ötletek közül ez az elképzelés mégis hogyan került a javaslatcsomagba, arról már hétfőn is élénk vita bontakozott ki. Tarlós utalt rá, hogy a fővárosi tárgyalódelegáció egyik tagja, Rogán Antal V. kerületi polgármester, fővárosi képviselő ötlete volt az útdíj, ám ezt aznap Rogán visszautasította, megjegyezve: ő sem tartja jó ötletnek. Kedden a főpolgármester ismét elmondta: "mivel rajtam kívül többen is így emlékeznek, egész nyíltan megmondom, az V. kerületi polgármester javasolta ezt a matricás útdíjat (...) most már egyetértünk abban, hogy egyikünk sem támogatja, de kétségtelen, hogy nem egyformán csal az emberek emlékezete".
Fotó: MTI, Kovács Tamás |
Az a fontos, hogy a mi emlékezetünk ne csaljon akkor, amikor végleg eldől a Tarlós-Rogán játszma. Nyilvánvaló, hogy Tarlós kegyvesztett lett Orbánnál - ami a magyarországi jobboldalon egyenló a politikai halállal. Az is nyilvánvaló, hogy Rogán gondolhatja magát a legalkalmasabbnak arra, hogy főpolgármester legyen. Talán Orbán is bíztatja, ami persze nem jelenti azt, hogy csakugyan megtenné jelöltnek. (Lesz ott majd valami közelebbi ismerős. Vagy, mondjuk egy derék jobbikos, hogy ne csak színházuk legyen.)
Tarlós csakugyan alkalmatlan - ha máskor nem, a Dörner-ügyben bizonyított. (Az más kérdés, hogy a kinevezésével Orbánnak engedelmeskedett. Hiába.)
De nehogy csaljon az emlékezetünk! Nehogy elfelejtsük, mit művelt Rogán Antal a parlamentben az elmúlt másfél évben! Nehogy elfelejtsük, hogy ez a végtelenül cinikus ember hányszor vett részt jogtiprásokban, hány elképesztő törvényhez adta a nevét - hogy mást ne is emeljünk ki, csak a világ egyik legszégyenletesebb médiatörvényét! (Nagyonis belefér a képbe, hogy ő találta ki a havi tízezer forintos útharácsot. Ki más?)
Nehogy valakinek eszébe jusson, hogy itt valami komoly politikusról van szó, legalábbis Tarlóshoz képest, és jobban megfelelne főpolgármesternek, ha Orbán végre csakugyan elküldi azt a selyemzsinórt Tarlósnak! Mindketten alkalmatlanok. Csak másképp. (Talán Rogán kicsit kártékonyabb.)
.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Fodor Ákos: ECCE HOMO
Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.
Népszerű bejegyzések
-
Barátainak egy csoportja 2016. január 14-én a Spinoza Színházban emlékezett meg Andrassew Iván halálának első évfordulójáról. (Az estről p...
-
Az a kép, amit tegnap tett ide a kisfiam (a Facebookra), közvetlenül a gammázás előtt készült. Ez meg utána. Azt hiszem mindkettőn valami...
-
Nem is tudom hány levelet, hány kérdést kaptam Bakács ügyében. Hogy lopott egy áruházból. Szalámit. Mert éhes volt. És hogy mit szólok. Ugye...
-
"Felháborodott az MSZP, hogy a párt lapjának tekintett Népszava megállapodott a Fidesz-közeli cégként elkönyvelt Közgép Zrt.-vel, és le...
-
Nincs ám kedvem ahhoz, amit most megteszek, mert teljességgel lehetetlen dologra vállalkozom: Fábry Sándort bármiről meggyőzni. Nagy szomorú...
-
Csak azért írok most ide, mert figyelem az agydaganatomat. Hogy egyáltalán meddig vagyok képes gondolkodni. Leírni szavakat. Az egyik jel ép...
-
Minden jel arra mutat, hogy néhány óra múlva megműtenek. Ilyenkor a legderűlátóbb ember is köteles számolni azzal, hogy a véletlenek szerenc...
-
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, Médiatanács Szalai Annamária Elnökasszony Magyar Köztársaság Tisztelt Elnökasszony! Tekintettel ...
-
Az Élet Menete napján ezt a levelet kaptam Tóth György Károlytól. Fölhívom Szíjjártó Péter miniszterelnöki szóvivő figyelmét a következő mon...