csütörtök, január 19, 2006

Selyemzsinórt Gyurcsánynak?

A Magyar Nemzeti Bankkal komolyan úgy van már az ember, mintha Bacsó Péter filmjében, A tanújában lennénk, és valaki csöndesen figyelmeztetne minket, hogy ne lepődjünk meg, ha az ügyvédünk halálos ítéletet kér ránk.
Legalábbis Adamecz Péter azt nyilatkozta oda a Reutersnek - vagyis praktikusan a világsajtónak, Európa és a világ gazdasági döntéshozóinak, befektetőinek -, hogy az Európai Bizottság hibát követett el Magyarországgal kapcsolatban, mert csak növeli a pénzügyi válság kockázatát, amikor a konvergenciaprogram megváltoztatására a választásokra való tekintettel szeptemberig adott haladékot. Adamecz úr szerint a tagországok nyomása túlságosan gyenge. Ezzel szemben „mi” - vagyis a Magyar Nemzeti Bank, a mi országunk, a hazánk központi bankja egyes vezetői - azt szerették volna, ha a nyomásgyakorlás több „konkrét eszközt tartalmaz”.
Mégis miféle nyomásgyakorlásra gondol Adamecz úr? Csökkentsék vagy fagyasszák be az EU-pénzeket? Vezessenek be ellenünk védővámokat, amíg nem lesz eurónk? Fizessenek a parasztok, a vállalkozók, az önkormányzatok azért, mert a kormány képtelen három százalék alá szorítani az államháztartás hiányát?

Miket sutyoroghatnak ezek az emberek négyszemközt az EU-illetékeseknek? Még jó, hogy a világ egyik legdemokratikusabb államalakzatában, az Európai Unióban élünk, mert el tudom képzelni, miket mondanának a magukat nyilván valami pénzügyi helytartónak képzelő jegybankosok, ha arra éreznének folyamatos kényszert, hogy a Török Portának, Haynaunak vagy a Szovjetnek jelentsenek. Persze a törökkel könnyebb dolguk lenne: Gyurcsány Ferenc már meg is kapná a selyemzsinórt. Haynau lelövetné - mit neki még egy miniszterelnök -, a szovjet meg simán leváltaná és egy darabig gyógykezelésen lehetne a Krimben - ha ugyan túlélné.
És ha már a derék és elhivatott Adamecz úr nyilatkozik, miért nem jelzi, hogy mi lesz annak a következménye, ha mondjuk Orbán Viktor győz, és valamilyen kiszámíthatatlan okból kénytelen betartani az ígéreteit? Vagy esetleg elemezhetné azt, milyen következményekkel járhat, ha egy párt megvesztegethetőséggel vádolja a világ legtekintélyesebb gazdasági lapját. Isten mentsen attól, hogy beleszóljak a jegybankosok munkájába, bár szinte biztos vagyok abban, hogy nincs a munkaköri leírásukban, hogy legalább havonta egyszer föl kell jelenteni a szeretett hazájukat, hogy ezzel védjék a gyanútlanul ide vágyakozó befektetői hajlandóságot. Még szerencse, hogy a világ döntéshozói eddig még sose bizonytalanodtak el a nemzeti bankosok följelentgetéseitől. Az is lehet, hogy jobban ismerik a történelmüket, mint gondolnánk, vagy látták A tanút.

Nincsenek megjegyzések:

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések