Álmában mosolygott

Január 22. (vasárnap) Végül aztán tegnap mégiscsak elmentem dobolni, bár nem doboltam, mert megígértem Katának, hogy nem fárasztom agyon magam. (Azért olyan öt-tíz percet vertem egy dobot, de éppen csak jelképesen.) Előtte Wandánál voltunk Milossal, kicsit beszélgetni. Mire a Körházhoz értünk, elaludt. A vállamon bevittem, Übü, aki ott pincér, meglátta, és szaladt, hogy pokrócokkal megágyazzon neki az egyik padon. Szerintem Milos, akkor már fönt volt, csak úgy tett, mintha aludna. Vagy álmában mosolygott. Nem maradtunk sokáig, mert élni se hagyott, folyamatosan foglalkoztatott. Már csak ezért se tudtam dobolni. (Ha fölvettem egy dobot, azonnal az ölembe ült, például.) Persze, amikor el akartam indulni, akkor meg nem jött, de mostanában ilyen. Ki kell bírni.
Kata azt mondja, hogy igenis kimentem éjszaka, köhögtem, és hallotta, hogy valami leesik. Aztán azt is, hogy szedegetem össze, amit levertem. Csak nyilván azt nem gondolta, hogy én estem le. Kezd szigorú lenni velem az egészségi állapotom miatt.
Jó éjszakánk volt Milossal, bár csak nagyon sokára aludt el. Későn ébredtünk, és meglepetésemre, még hagyott is egy kicsit pihengélni.