hétfő, április 10, 2006

Világvége

Komolyan elhittem, hogy a világnak van vége, és egyszer el is megyek oda. Készültem az útra. Kicsi gyerekbőröndbe tettem kekszet, orvosság gyanánt elloptam az apám aranyér ellen való kenyőcsét a vécéből, valamint ismeretlen oknál fogva betettem egy csomó jelvényt. Úgy képzeltem, hogy megállok a világ végén, ami olyan, mint egy nagy hegyen valami hatalmas szakadék széle, de ha lenézünk, nem látunk ott semmit. Csak valami messzit. De nem úgy, hogy messzire van valami, hanem csak a messzi van. Nagy kedvet éreztem ahhoz, hogy ezt lássam. Már nem tudom, miért nem indultam el. Azt hiszem, hiba volt. Mert talán némi eltévedés és egy nagyobb verés után leszoktam volna a kalandozásról. És pláne: nem álmodnék a világ végével. Nem repülnék éjszakánként kitárt karokkal vasúti pályák fölött, mert meggyőződésem, hogy a világvége közelében kell lenni egy vasútállomásnak. Nem a szélén, csak a közelében. Országúton pedig nem lehet megközelíteni. Fogalmam sincs, hogy álmomban honnan tudom, vagy miből gondolom ezt, de biztos vagyok abban, hogy a vasutat kell követnem, mert a világ végéhez más út nem vezet. És igazam is van mindig. Leszállok a világ vége előtt pár méterrel. Noha repülés közben semmiféle fáradtságot nem érzek, éppen csak elvánszorogni tudok a szakadékig. Aztán csak állok, ott, és várom, hogy mögöttem fölkeljen a Nap. Vagyis a világ vége Nyugat felé van. Álmomban sokszor gondoltam arra, hogy a világeleje meg Kelet felé. Azért kell a fény, hogy belenézhessek a semmibe. A messzibe. És persze arra gondolok, hogy úgy tudhatom meg, mi van ott valójában, ha belevetem magam. Az eszembe se jut, hogy de hiszen röpülve jöttem a vonatpályák fölött, tehát tudok röpülni, vagyis tehetnék egy kicsi kört is a semmi fölött. Vagy egy nagyot. Mert álmomban is tudom, hogy ha az csakugyan a semmi, akkor nem is lehet röpködni benne, legföljebb csak zuhanni. Azt meg nem merek. Még nem. Amikor fölébredek, többnyire azon gondolkozom, hogy ha álmomban belevetem magam, fölébredek-e még valaha a szerelmem mellett, vagy csak egy üres, még langyos üreget talál a takaróm alatt.

Nincsenek megjegyzések:

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések