Tahók módjára

Az IWIW-en indult egy jó dolog: A reklámHANGERŐ elleni szerény civil mozgalom mindenkinek, aki utálja aztat (525 „ismerőse” van már neki, de lesz az még ötezer is). Ezt írja magáról: „Jelöljön be mindenki aki nem szereti a brutális hangerejű reklámokat, előzeteseket, stb... legyen az tv, rádió, mi van még? Aki csak egyszer is frászt kapott már az arcába üvöltő reklámtól bármilyen műsor közben, az tudja miről beszélek.
Itt csak a HANGERŐről van szó. A reklám, mint olyan ellen úgyse lehet...
Természetesen olvassunk, kiránduljunk, élvezzük a családunkat, barátainkat, de ha mégis a tévé, akkor ne úgy, ahogy most csinálják...
Majd ha nagyon sokan leszünk, az egyik jogász kitalálja, hogy kinél/minél kell elindítani és micsodát, hogy ezt a hülyeséget a hangzó médiánál korlátozni lehessen.”
Teljesen rendben van ez, mozgalmat kell indítani. Arról van szó – már számtalanszor írtam -, hogy amikor tévét nézünk, tulajdonképpen vendégül látjuk a csatornákat. Megengedjük nekik, hogy belépjenek a magánszféránkba. Amikor fölhangosítják a reklámokat, akkor ezzel élnek vissza. A bizalmunkkal. Tahók módjára.
Egyébként praktikusan is kárt – vagyis frászt – okoznak a reklámozók. Nálunk például természetes állapot, hogy Kata alszik, én meg még megnézek valami tudományosat vagy katasztrófásat – halkan, persze. Ha nem vigyázok, reklámkor úgy beleordítanak a szobába, hogy Kata fölébred. Pláne lengyelül vagy románul, vagyis végképp fölöslegesen. Nem is értem, hogyan képzelik. Hogy egyáltalán eddig még nem tiltotta be ezt a disznóságot valamilyen hatóság.
Mint ahogy azt se értem, hogyan lehetséges, hogy egy ismeretterjesztő – utazásos – csatorna egyszercsak átválthat keménykedő pornóra. Gondolom, sok százezer ember ízlését sérti. Meg talán a jogait is. Vannak például gyerekek, akik még nem szoktak hozzá az olyan látványhoz, hogy egy nőt alaposan seggbe dugnak, miközben egy másik pasi farka a szájában van, a harmadik meg erősen onanizál, mert történetesen nem jutott neki alkalmatos rés – lehetőleg a nő arcára, hiszen van abban valami izgalmasan megalázós juj de kemény. Az van, hogy mondjuk egy tizenhárom éves és tizenegy hónapos gyerek, ha éjjel fölébred, esetleg bekapcsolja a tévét. Nem biztos, hogy jót tesz a nembéli fejlődésének az ilyesmi. Biztos az is fontos dolog, ha hibbant politikusok azért hőbörögnek, hogy a tizenhat éves fiatalok börtönbe juttathatók legyenek, ha egymást pőrén fényképezik a hülye mobiltelefonokkal, de ez teljesen rendben van. Törvényes, nyilván. (Itt jegyzem meg: semmi kifogásom a pornó ellen, bár engem különösebben nem mulattat. Érthetetlen, miért kell kábelen nyomatni, miközben gyakorlatilag mindenhol, korlátlanul lehet kapni DVD-n.)
Ha már a hírközlés: szombaton – munkanapon - reggel kihunyt a Chello. Hívjuk a központot, és közlik, hogy kedden délután bírnának kijönni. Kata alkudozik: esetleg hétfőn jönnek mégis. Végigjárom az emeletet: kiderül, hogy még két lakásban van se kép, se hang. Hívom a szolgáltatót: arra hivatkozik, hogy azért tud csak kedden jönni, mert csak egyetlen-egy bejelentés érkezett. A miénk. Mondom neki, most jeleztem, hogy még két lakásban nincs internet. Az nem számít: ez még mindig csak egy bejelentés. Jelzem, hogy azért ez így egy kicsit pitiáner. Ráveszem a többieket is a bejelentésre, de természetesen nem jönnek ki se vasárnap, se hétfőn. Egy szegény diszpécserlánynak magyarázom igen mérgesen, hogy szerintem ők egy közszolgáltatást nyújtó hírközlési üzem, és egyszerűen fölfoghatatlan, hogy szombaton és vasárnap nincs emberük. Csak a mi emeletünkön havonta hetvenezret kaszál a UPC, nem létezik, hogy ennyi pénzből ne futna állandó szolgálatra. Mi az, hogy szombaton és vasárnap nem dolgoznak? Az internet ma már nem játék, hanem munkahely is: törvényt kellene hozni arra, hogy csak az szolgáltathat hírközlő alkalmatosságokkal, aki olyan szakemberhálózatot mozgat, amelyik képes, mondjuk négy órán belül a hibaelhárításra. Ha nem képes, ne szolgáltasson. Vagy ha huszonnégy óránál hosszabb a kimaradás, akkor legyen ingyenes az a hónap. Mondjuk.
Végül csakugyan nem tréfáltak: kedden délután lett internet. Mint kiderült, ki kellett cserélni a modemet. Na de miért? Mi okozhatta, hogy három lakásban ugyanazt az eszközt kell kicserélni? Valami történt, és nem hiszem, hogy nem tudták előre, hogy ez be fog következni.
Más: ez is hírközlés: B. meséli, hogy indult a TESCO-ba, és a szomszédasszony megkérte, hogy hozzon neki egy Magyar Nemzetet. Az áruházban megkereste az újságos gondolát, közelített és a következő jelenetnek lehetett tanúja:
Jött egy jól öltözött, bár régebben talán jobb időket látott idősebb úr, fölkapott egy stóc Magyar Nemzetet, majd fogta magát, és minden napilap elé tett belőle néhányat. Hogy eltakarja azokat. Szépen, gondosan. Aztán elment.
B. figyelte, mi történik. Jött a vásárló, látta, hogy csak Magyar Nemzet van, szóvá is tette, és inkább nem vett semmit. És így, tovább.
B. gondosan visszaállította az eredeti állapotot.
Na nekem meg erről jut eszembe: föltűnően sok olvasónk panaszkodik arra, hogy a boltokban és áruházakban nem nagyon lehet kapni Népszavát. Arra kérek minden olvasónkat, hogy vizsgálja meg: nincs-e valami ravasz, takarásos-trükkös oka a baloldali lapok hiányának bizonyos üzletekben? Sajnos el tudom képzelni, hogy ez központilag, persze teljesen alulról jövő népnemzeti ötletből kitalált partizán-cirkusz. Erősen emlékeztet a – tényleg - legszebb kommunista idők kisgenya harci módszereire. Mivel a mai jobboldal jelentős része akkor szocializálódott, nem csoda, ha ilyenek.

Így élünk

Láttam Tornóczky Anita robogóját a földön, mert éppen arra mentem, véletlenül. Borzasztó, hogy összetört szegény. Remélem nyom nélkül fölgyógyul. Fél óra múlva láttam egy háromfős egykerekező motoros társulatot a szinte tömött Szentendrei úton. Az egyik majdnem elesett. Ezen kívül az utóbbi héten még két földön fekvő motort nézegethettem. A múlt hét végén legalább három motoros halt meg.
Már csak azért is emlékezetes Tornóczky Anita robogójának látványa, mert két sarokkal arrébb majdnem ütköztem egy másik robogóval. Amióta erős fenyegetőzéses kaffogásba kerültem a motorosokkal, fokozottan figyelem őket. Meg az autósokat, mert ugye abból indulok ki, hogy a motorosok szerint az autósok nem csak hülyék, hanem kifejezetten direkt leszorítják őket, vagyis gyilkosok. Erre még nem láttam konkrét bizonyítékot – de el tudom képzelni, hogy vannak ilyenek -, ám a saját viselkedésemből le kellett vonnom bizonyos következtetéseket.
Szerencsére a tél elmaradásának egyik jótékony következménye, hogy most szinte alig vannak kátyúk a főutakon. De azért most is akadnak lyukak, rések, vagy például leesett tárgyak. Többször észrevettem magamon, hogy az ilyenek hirtelen fölbukkanásakor nem nézek a tükörbe, csak elrántom a kormányt. Nem azért, mert felelőtlen vagyok, hanem azért, mert nincs idő. Ösztönösen, de egyébként szabályosan cselekszem: mivel nem megyek át a másik sávba. Ilyenkor gyakran előfordul, hogy a mellettem levőben is közlekedik egy autó. Csak akkor van - lehet - baj, ha ugyanezekben a töredékmásodpercekben éppen előz minket egy motoros. Mégpedig szabálytalanul, hiszen az előzés csak akkor lehet szabályos, ha az előző a másik sávot használja. Ez a motorosra is vonatkozik.
És itt nagyon fontos a sebesség-tényező. Az autók - mondjuk - a megengedett ötven kilométerrel mennek, jön mögöttük százzal a motoros, ráadásul a szaggatott vagy pláne a záróvonalon. A motorosok - régebbi vitánkban - arra hívták föl a figyelmemet, hogy tessék használni a visszapillantó tükröt. Én használom is. De ez nem jelent többet, mint azt, hogy időnként belepillantok, egyébként pedig az úgynevezett periférikus látásommal figyelem. Igenám, de ha hirtelen fölbukkan előttem egy kikerülendő dolog, vagy bármilyen más, vélt vagy valódi veszély leköti a figyelmemet, akkor az agyam nyilván kevéssé figyel a tükörre. Ha ilyenkor érkezik közénk a motoros, akkor nagy valószínűséggel ütközünk. Meg kellene érteni, hogy fölvett - vagy pláne megengedett - sebesség többszörösével érkező jármű észlelése akkor is meglepetést kelt, ha az szabályosan a másik sávban jön, nyílt úton. De ha az észlelést még az autósor is akadályozza, akkor ebből nagy baj lehet.
Nem gondolom, hogy ilyen ütközés esetén az autós bunkó vagy gyilkos, pedig valóban „rárántja” a kormányt a motorosra. Csak úgy működik, mint bármelyik élőlény vészhelyzetben: beszűkül az agya pár másodpercre.
Különösen nagy a veszély, ha egyszerre két oldalról kerülnek. Igen gyakori, hogy lassan megyünk, és jobbról egyszercsak közelít egy biciklista. De motoros is jön, gyakran. Ha észreveszem, segítek neki: kicsit balra húzódom. Az is lehet, hogy előtte belepillantok a bal tükörbe, aztán fordítok a kormányon. De az is lehet, hogy ösztönösen húzódok pár centire, balra a saját sávomban. Gyakori, hogy ilyenkor előbukkan – a két sáv között a záró, vagy a szaggatott vonalon – a sorhoz képest száguldó motoros. Vagy egy másik biciklista. Gyorsan. Ha föllököm, lehet, hogy nem hal meg. Ha a motorossal ütközöm, a súlyosabb test miatt nagyobb lehet a kár. Bár neki legalább van bukósisakja.
Ha már a biciklisekről – bár állítólag ők még a motorosoknál is modortalanabbak, ha bíráljuk őket… Én megértem, hogy miért választják a járdát az út helyett. De az mégiscsak túlzás, hogy a gyerekeket már nem engedhetem ki csak úgy a kapun, ahogy szokás kilépni egy városban. Inkább én megyek előre, én nézek körül, de ha ők, akkor kötelesek kipillantani, körülnézni. Hangsúlyozom: a járdán vagyunk. Nincs rajta kijelölt bicikliút. Szinte minden nap elhúz mellettünk egy bringás. Teljes sebességgel. A járdán. Ha elüti valamelyik gyerekünket, akár meg is halhat. Egy öreg is. Bárki. Értem, miért mennek a járdán. Oda menekülnek a félhülye autósok elől. De akkor is meg kellene ezt beszélni, mert baj lesz.
Szóval, mielőtt Tornóczky Anita robogójának roncsát megláttam, majdnem föllöktem egy másik robogóst, mert egyrészt azt figyeltem, hogy mikor vált pirosra a lámpa, tehát fölfelé néztem, másrészt elém ugrott egy szórólap-dugdosó, tehát nem tudtam a tükörbe nézni, ő meg egy pillanat alatt előttem volt, mert elém kanyarodott, de úgy, hogy gyorsulás közben majdnem érintett. Ha bármilyen úthiba vagy rossz mozdulat miatt elém esik, átmegyek rajta.
Nem én lettem volna a hibás, de az én életemet is megnyomorította volna.
Mint ahogy az a szórólap-dugdosó is, aki előző nap ugrott elém, amikor éppen indultam, mert zöldre váltott a lámpa. A reflexeimnek köszönhettük, hogy nem ütöttem el, csak majdnem. Még jó, hogy nem jött belém senki, hátulról. Mondjuk egy motoros, vagy egy biciklista. Értem, hogy szegény ember miért dugdossa a szórólapokat, miért szambázgat naphosszat az autók között. Értem. Én újságot hordtam, neki meg ez jutott. De neki is meg kellene értenie, hogy nem csak a saját életéért felelős, hanem egy halom embert veszélyeztet.
Így élünk. Meg kellene beszélni.
Pláne azért, mert az lesz a vége, hogy egyszercsak valamelyik kormány igen drasztikus intézkedéseket hoz a közlekedésben. Addig gyilkolunk, amíg ötven kilométeres lesz a megengedett sebesség az országutakon is, és akit túllépésen kapnak, annak elkobozzák a járművét. Nem viccelek: addig felelőtlenkedünk, amíg a legkisebb vétségért is nagyon súlyos büntetést mérnek ránk. És akkor már hiába mutogatunk a csakugyan hülye autósokra, motorosokra és bringásokra. Nem nehéz megjósolni például, hogy pár éven belül kijön egy rendelet. Akit iváson kapnak, azt örökre eltiltják a vezetéstől. De tényleg, mit lehet tenni egy olyan országban, ahol az előre bejelentett húsvéti ellenőrzéseken százával buknak meg a piások? Egy nő kétszer. Ugyanaznap.
Tornóczky Anitára egyszer nagyon haragudtam, mert beállt abba a kórusba, amelyik azt harsogja, hogy el kell törölni a sebesség-korlátozást. (Szegény Toller László is ezen volt.) Talán most megérti, hogy nem csak rajtunk múlnak a dolgok. Jön valaki, elég egy rossz mozdulat, és ripityára törnek a lábaink. Bárhol, bármikor. Így élünk. Ehhez rövid az időnk.

Biztost a jövőnek

Nagyon jó dolgot olvastam. Nem tudom, lesz-e belőle valami, de legyen! Már csak azért is, mert példaértékű, hogy a Védegylet kitalál valamit és hét év alatt képes ötpárti konszenzust létrehozni egy Európában egyedülálló dologban. (Mármint: egyedülálló lesz, ha lesz.) Arról van szó, hogy kitalálták: az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese pozíciójának megszüntetésével létre kellene hozni egy új intézményt. A jövő nemzedékek ombudsmanjának az lenne a dolga, ami benne van a nevében. A jövő nemzedékeket képviselni. Most.
Lehet, hogy akadnak, akik legyintenek erre, pedig nagyszerű ötlet. Egyrészt azért, mert ha ugyanolyan lehetőségeket kap, mint bármelyik jogbiztos, akkor valóban hatékonyan tud képviselni, figyelmeztetni, fölhívni. Tán még kényszerítheti is a törvényhozókat. Ráadásul komolyan kell venni, ha olyan jogsértésekre hívja föl a figyelmet, amelyek a most, vagy majd születőket érintik. Másrészt már az is nagy haszon lenne, ha egyáltalában tudatosulna az emberekben, hogy van ilyen, lehetséges ilyen pozíció is egy társadalomban. Talán valahogy leszivárogna, hogy mindannyian a jövő nemzedékek jogbiztosai vagyunk.
Én például úgy gondolom, hogy ha egy kormány tudatosan államháztartási hiányt tervez, és ezt hosszú távú kölcsönökből fedezi, akkor megmagyarázhatatlanul felelőtlen. Vannak persze esetek, katasztrofális évek, amikor létrejöhet hiány, kölcsönt is föl lehet, sőt kell venni, de hogy ez legyen az általános gyakorlat, éveken, évtizedeken keresztül, az oda vezet, ahol most tartunk: fejenként és személyesen milliókkal tartozunk, és aligha hiszem, hogy az ezt megalapozó kölcsön-fölvételeknek akár csak a töredéke is valóban indokolt lehet. De ha igen, akkor is valami baj van a rendszerben.
De még ennél is fontosabb most, hogy folyamatosan, szinte naponta kapunk újabb és újabb adatokat arról, hogy mi minden várható az általános fölmelegedés következtében. (Ráadásul a legsúlyosabb adatokat még nem is ismerhetjük, mert a világ legnagyobb hatalmai nem engedik azokat napvilágra hozni. Nem is értem! Hogyan lehet joga az Egyesült Államoknak, Kínának vagy Oroszországnak ilyesmire? Milyen alapon? Milyen alapon engedelmeskednek a tudósok? Azzal zsarolják őket, hogy akkor nem kapnak pénzt a kutatásokra?
Megjegyzem: aki pontosabb információk birtokában van a jövőről, az jobb stratégiát alakíthat ki. Nem arra gondolok, hogy kevesebb gázt bocsát ki vagy bármiben visszafogja magát, hanem például arra, hogy a Föld milyen területeire kell kiterjesztenie a hatalmát, ha a népét életben akarja tartani. Például az ivóvízért folytatott harcban. Lehet, hogy egy idő múlva a bányáknál is fontosabbak lesznek a folyók, például. Mindenkinek tudnia kell, hogy ha így folytatjuk fasiszta és kommunista vagy – „semleges” – katonai diktatúrák jönnek. Egy folyamatos, létért való harcban elporlad a demokrácia.
Aki a jövő nemzedékek jogait képviseli, már a hivatalba lépésének napján fölléphet az ivóvízbázis védelmében. Ezt se értem: a világ tudósai erősen figyelmeztetnek, hogy az ivóvízzel lesz a legtöbb baj, mert abból lesz a legkevesebb. Mi a világ ivóvízkészletének jelentős részével rendelkezünk. A parlamentnek azonnal törvényt kellene hozni arról, hogy a legsúlyosabb bűncselekmény legyen a bázisok szennyezése, sőt a fölösleges pazarlás is.
Tudjuk, hogy csak úgy tudjuk megakadályozni a gázkibocsátás növekedését, ha alapvetően megváltoztatjuk a szokásainkat. Például nem hallom, hogy Demszky Gábor rendeletet készítene elő, amely kimondja, hogy mondjuk két év múlva már nem kell adót és parkolási díjat fizetni az olyan autó után, amelyik négy liternél kevesebbet fogyaszt. Pedig egy ilyen rendelet olvastán az emberek azonnal elkezdenének számolgatni, és igen rövid idő alatt lecserélnék a kocsikat, amik 8-10-15 liter helyett négyet fogyasztanának, még ha kisebbek is lennének, mint amilyet eddig használtak. Az ipar és a kereskedelem pontosan értené az üzenetet.
Kapjon jogbiztost a jövő, én meg majd minden héten bombázom az ötleteimmel.


Szegény Bayer Zsolt írt a Magyar Nemzetbe:
"1998 volt tehát akkor, tavasz és választási kampány. Mikor ezt megírtam, ide, a Magyar Nemzetbe, mindazok, akik roppant tehetséges és szeretetre méltó fiatalembernek tartottak engem, egy csapásra rádöbbentek, hogy kígyót melengettek a kebelükön, mert hát én egy roppant tehetségtelen és gyűlöletre méltó fiatalember vagyok. Emlékszem, akkor beszéltem utoljára Andrassew Ivánnal. A Budagyöngye bevásárlóközpontban találkoztunk. Én a zöldségesnél álltam a sort, jó krumpliért, és akkor hozzám lépett Iván, úgy éppen, mint valami Örkény-groteszkben, köszönt, kedvesen mosolygott, de azért volt ott a mosoly mögött valami hűvöskés huzat, és azt mondta nekem:
- A többiek azt üzenik, hogy most már elég lesz…
- Milyen többiek, Iván?
- Hát a többiek.
- Ja, a többiek…!
- Na szervusz.
- Szervusz.
És vettem krumplit. És eltelt majd egy évtized, és azóta is azt hazudom magamnak, hogy nem tudom, kik azok a „többiek”. Pedig tudom ám, csak nem mondhatom el senkinek. (Milyen jó lenne most hozzátenni: elmondom hát mindenkinek… De nem lehet hozzátenni sem.) És Iván elügetett a többiek felé.”

Zsolti, drága, sokszor elsiratott barátom: a „többiek” azok, akikkel együtt dolgoztunk a Népszabadságban, akik megszerettek téged, és azt érezték – talán te is belátod, okkal –, hogy kígyót melengettek a békájukon.
Tekintettel arra, hogy tudták, mennyire szeretlek, ahányszor szóba kerültél, gúgyolódva meghagyták, hogy adjak át egy üzenetet. Rosszul emlékszel: nem azt üzenték, hogy „most már elég lesz”, hanem azt, hogy menj a picsába. (Elnézést kérek, de sajtótörténeti okokból híven kellett idéznem.)
Csak a rend kedvéért: én még soha az életben nem mondtam ki azt a szót, hogy „szervusz”.
Még mindig gyászollak.

Ördöglakat

A sátánian ravaszkás Csontos János így világosít a Magyar Nemzetben rólunk, a balodaliságról szóló vitánkról: "… a hajdan szebb napokat látott napilap vitasorozata a baloldaliság új értelméről szemlátomást azt a gyakorlati politikai célt szolgálja, hogy a polémiát indító és nyilván majd bezáró Szili Katalint a Gyurcsány Ferenc várható bukása utáni időkre felépítse."Tudom, hogy Csontos kollega számára fölfoghatatlan: úgy is lehet újságot készíteni, hogy az tükrözzön valamit azoknak a csoportoknak és rétegeknek a véleményéből, amelyekhez a lap szól. Tudom, hogy szégyenletes szembesülni azzal, hogy miközben a jobboldali agitprop-gépezet szerint a Népszava Gyurcsány kezéből eszik, mi valahogy mégiscsak merünk olyan írásokat közölni, amelyek a pártelnök-miniszterelnököt is tetemre hívják. Fontosabbnak találjuk, hogy a hozzánk érkező írásokat minden cenzúra nélkül közöljük, mint azt, hogy kényszeresen igazodjunk. Olyan írások tekintetében is, mint például Szanyi Tiboré, amelyben Nagy Imrét gyalázza szerintünk is megengedhetetlenül, vagy mint Hajdú Jánosé, aki szerint az MSZP olyan fiatalembert emelt maga fölé „akinek egész eddigi életútja tudatos szembemenetel minden szocialista alapértékkel…” Akkor sem, ha ezeket bizony durva támadásoknak találjuk. Van ilyen egy demokráciában. Mi legalábbis így képzeljük el, és nem úgy, hogy a gyáva politikusok különvéleményét álneves írásokban hozzuk...Valahogy Csontos kollega nem vette észre, hogy Szili Katalin már föl van építve. Akár holnap átvehetné a miniszterelnöki megbízást, hiszen az ország egyik legnépszerűbb politikusa. Ám a baloldal mégsem tervezi Gyurcsány Ferenc lemondatását. Mert egyrészt nem nagyon akad a baloldalon olyan ember, aki képes végig vinni az ország rendbetételének programját – benne a saját, nagyon súlyos hibáinak jóvátételét is -, másrészt nincs más, aki megállíthatná a mindenféle program- és vízió nélkül handabandázó, önsorsrontó jobboldalt. Tudom, hogy valóságos ördöglakatot dugok Csontos kollega fejébe, de elárulom, hogy mindaddig, amíg Orbán Viktor vezeti a jobboldalt, egészen biztosan föl sem merülhet Gyurcsány távozása - teljesen függetlenül attól, hogy amúgy kormányzásával, időnkénti megnyilvánulásaival a baloldaliak jelentős része sem maradéktalanul elégedett.Ha tehát Csontos kollega azt akarja, hogy Gyurcsány esetleg távozzon, akkor próbáljon meg leírni, vagy beszerkeszteni a bizonyára legszebb napjait élő Magyar Nemzetbe néhány Orbánt bíráló megjegyzést. De semmiképpen se vegye ígéretnek, amint az imént írtam: nagy valószínűséggel akkor is Gyurcsány marad a miniszterelnök, ha Orbán végre oda kerül, ahova egy olyan politikus való, aki a polgárháború széléig uszította az országot.Ha Csontos kollega föl akarta hívni a miniszterelnök figyelmét arra, hogy húha itt valami készülődés van ellene, akkor kiábrándítom: Gyurcsány Ferenc beszél ugyan néha butuska dolgokat, de esze az van neki.Ami a vitát illeti, mi legalább megpróbálunk valamilyen irányba mozdulni abból a képtelen állapotból, hogy a magyar baloldalnak szinte semmiféle mondanivalója nincs a baloldaliságról, hiszen "történelmileg úgy alakult", hogy teljes a zűrzavar a fejekben.Ennél nagyobb zűrzavar csak a jobboldalon látható. Fölötte kíváncsi lennék, mit tudna kihozni a virágkorában tobzódó Magyar Nemzet egy "hol a jobb" vitából. Bele se mernek kezdeni, mert előre látható, mennyi sületlenséggel, baromsággal és ártó, gyilkos gondolattal kellene szembesülni.Amúgy én – rovatvezetőként - egyáltalán nem vagyok elégedett a mi baloldaliságról szóló vitánkkal. Nem csak az az érdekes, hogy kik szólalnak meg, hanem az is, hogy kik nem. Például kifejezetten sokatmondónak találom majd, ha esetleg Gyurcsány Ferenc nem küld nekünk hozzászólást. Már az is szomorú, hogy nyilvánvaló hívei tartózkodnak a véleménynyilvánítástól. Mi hamarosan lezárjuk ezt a vitát – bár terveink szerint az interneten mindenképpen folytatjuk. Közben nagy figyelemmel várjuk, mikor jelenik meg az első olyan írás a Magyar Nemzetben, amelyik arra utal, hogy a jobboldali pártasajtóban a Fideszből kisugárzó ősbolsevista demokrácia fölfogás bomlani látszik.