A jegyzőkönyv kedvéért

A történelmi jegyzőkönyv kedvéért jó lenne, ha megtudnánk, kik voltak azok a hatok, akik az Országos Választási Bizottságban 6:2 arányban “jogsértés” miatt elmarasztalták a Magyar Rádiót és a Magyar Televíziót, mert mindkét műsorszolgáltatóban maradt annyi becsület, hogy  nem adták le a Jobbik "cigánybűnözés" kifejezést is használó választási reklámját.

Másfél éve ezt írtam a naplómba, miután jelen voltam a gój motorosok Bakács Tibor elleni perén: “...a bírónő nem szólt rá Dr. Szöőr Annára, nem kérdezett oda, hogy tessék mondani, hogyan is tetszett érteni ezt a cigánybűnözés dolgot…

Magyarországon abban a pillanatban a jogszerű és természetes beszéd része lett a „cigánybűnözés” kifejezés. Be lehet írni a Magyar Tudományos Akadémia helyesírási szótárába. Lehet kidolgozni az értelmező szótár cikkelyét. A bírói hatalom úgy döntött: azt nem lehet kimondani, hogy valaki fasiszta, de azt igen, szemrebbenés nélkül, hogy van cigánybűnözés.” 

Most kénytelen vagyok leírni, hogy a törvényes rendet képviselő OVB döntésével hatalmas lépést tett a hunnácizmus kiteljesedése, Magyarország továbbfasizálása érdekében. Ez bizony egy minden európai értékrendet semmibevevő, gyalázatos döntés volt, lépés a teljes lealjasulás irányába. Lényegében Magyarországon elkezdődött a cigánytörvénykezés, amelyik hol sunyi, hol nyílt lopakodásával nagyon is emlékeztet a zsidótörvénykezés kezdeti időszakára.

Aki leírja, kimondja, pláne politikai érdekből használja a “cigánybűnözés” kifejezést, az náci - akármit is gondol magáról. Aki rákényszeríti a Magyar Köztársaság közmédiumait arra, hogy ezt a szörnyűséget sugározzák, az nem csak együttműködik Európa legszégyenletesebb pártjával, hanem visszaélve a hatalmával, törvényesíti azt a verbális polgárháborút, amelyik bármikor véres zavargásokba torkollhat.

Remélem lesz annyi erkölcsi erő a Magyar Televízió és a Magyar Rádió vezetőiben vagy legalább szerkesztőiben, munkatársaiban, hangmérnökeiben, hogy ellent mernek állni az OVB lepusztult felelősségtudatú testületének. Vannak olyan pillanatok, amikor nem lehet tovább hátrálni. Ilyenkor néha megesik, hogy a felelőtlenség felelősséget szül.

(Horváth Dávid képe)

 .

Túlélni

Ismerek egy öregembert, aki fiatalabb koromban azzal bíztatott, hogy addig örüljek, amíg tudok pisilni. Most meg már, hogy kicsit én is öregebb lettem, azzal jön évek óta, de minden szeptember elején, hogy túlélem-e a telet. Én. Nem ő, aki húsz évvel idősebb nálam, hanem én. Eleinte viccesnek találtam, hogy nem azt kérdezi, panaszkodva, sápítozva, hogy vele mi lesz, hanem értem aggódik. De aztán rájöttem, hogy valójában szöget akar ütni a fejembe. Vagy inkább szívembe. Azt akarja, hogy féljek. Legyek óvatos. Készüljek föl, legyek takarékos, és ne csak a pénzzel, hanem a bizalommal, sőt tán még a szeretettel is, hogy el ne fogyjon a végére. Nehogy úgy maradjak, kiszolgáltatva, nyomorultnak, ahogy vénen szokás.

Pedig nem néz ki se kiszolgáltatottnak, se nyomorultnak, vannak gyerekei, a felesége gondozza. Mi baja lehet? Bár az előfordulhat, hogy már a nagyapja is ezt mondta az apjának, az apja meg neki: túléled-e a telet?

Nem tudom, mi lehet, de idén történt meg először, hogy előbb jutott eszembe ez a kérdés, mint hogy az öregember föltette volna nekem. És nem csak úgy eszembe jutott, hanem szabályosan szorongani kezdtem. Pedig szorongok már vagy két éve a válság miatt, csapás csapás után ér, egyre gyakrabban álmodom, hogy bemegyek valami barlangba, és egy szűk átjárón próbálok átkúszni, de beszorulok. És ráadásul kiabálni se tudok, mert a hang útját is eltömöm a saját testemmel. Úgy ébredek, csuromvizesen, hogy soha többé nem jövök ki onnan.

Arra gondoltam, megcsinálom azt a viccet, hogy akivel csak találkozom, attól megkérdezem: túléled-e a telet?

Egészen fura dolog történt: szinte mindenki komolyan válaszolt, senki nem küldött el a fenébe. Azt mondták, hogy nem biztos. Vagy azt, hogy talán. Vagy azt, hogy ez, vagy valami hasonló már nekik is eszükbe jutott. És az is érdekes, hogy sem politikai, sem vallási, sem egyéb ok miatt nem mutattak jelentős különbséget a válaszok. Alighanem azért, mert a kérdés nagyon komoly, és a beleérzés lehetősége mélységes.

Amikor magyarázatot kértem, olyanokat mondtak, hogy az is lehet, hogy most ért el a lelkünkig a válság, most fogytak el a tartalékaink, most lett elegünk a kilátástalanságból, és nem csak gazdasági, hanem politikai értelemben is. Ebben az évek óta tartó acsarkodásban és vicsorgásban magukból is kiábrándultak. Például azért, mert nem vették észre, hogy bohócot csináltak belőlük. A vicsorogtatás arra volt jó, hogy kilopják a fogaikat is. És ha erre a totális kifosztottságra és kiszolgáltatottságra rátelepszik a téli természetes depresszió is, akkor annak nagyon súlyos vége lehet. 

Amikor aztán az öregemberrel találkoztam, fura dolog történt: nem tette föl a kérdést. Beszélgettünk a tóparton, néztük kacsákat, a halak fölcsapásait, még azt is mondta, hogy nem hiszi el, hogy mindjárt hatvan leszek, és még mindig nincs bajom a pisiléssel, és ez igazságtalanság... De a kérdést nem tette föl. Vajon látszik rajtam, hogy félek? Vagy másoknak föltette, és ő is túlságosan nyomasztó válaszokat kapott?

Pedig vártam, nagyon vártam, mert azt akartam neki válaszolni, hogy igenis túl fogom élni a telet.

(Klubrádió, Hetes Stúdió)

 .

Az írás iriggyé tesz

Az ősz biztos jele: szedegetem a diót a fa alól. Nincs olyan sok, mint egy éve, és igen aprók - néha már-már nevetségesen picikék -, mert pont akkor, amikor növekedésnek indulhattak volna, nagyon hideg volt. Viszont egészségesek. A kert tele van gombákkal. Háromfélét számoltam össze. Persze egyikhez se merek hozzányúlni, mert amennyire ismerem a gyógynövényeket, annyira félek a gombáktól. Egyszer megpróbáltam megtanulni. Tahiban, a méhészet mellett, ahol tanultam és szolgáltam, volt egy hatalmas tölgy. Minden szombaton tízkor ott gyülekeztek a gombászok. Aztán elmentek gyűjtögetni és pár óra múlva visszajöttek a fához. Egy gombaszakértő vezette a csapatot. Szépen kiterítették a zsákmányt, a szakértő megvizsgálta, és közben tanítgatta őket. Kedves, békés, jóravaló társaság volt. Városi erdőjárók. Nem mertek bejönni a hetven kaptár közé, de láttam, hogy nagyon jönnének, kíváncsiak. Amikor egyszer a mesterem nem volt ott, mert elment valami esküvőre, szóltam nekik, hogy aki nem fél, annak szívesen megmutatom. Páran - köztük a gombaszakértő - el is jöttek. Teljesen odavoltak, hogy az milyen csodálatos világ. Kivettem nekik a kereteket, nézegethették hogyan mászkálnak a méhek a lépeken. Elmagyaráztam, mi a különbség a dolgozók és a herék hatszögű kuckói között. Hogyan termékenyül meg a királynő, amikor az egyikbe dugja bele a petéző végét és hogyan nem, amikor a másikba. (Vagyis: a heréknek nincs apjuk, megtermékenyítetlen petéből fejlődnek.) Élvezték az illatot, a zsongást, és nagy szerencséjük is volt, mert aznap nem szúrtak a méhek. (Kivéve persze engem, mert ha az ember belenyúl a kaptárba, szinte mindig támadnak egy kicsit, a rend kedvéért.) Jól összebarátkoztunk. A gombaszakértő a végén mondta, hogy cserébe legközelebb menjek el velük, megtanít a gombákra. Elmentem, ő meg egyszerűen nem hitte el, hogy miközben mindenki hajlongott, én erdőszerte alig találtam pár vargányát. Hiába: nem láttam meg az avarban. Mondta, hogy sajnálja, de ne is próbálkozzak, mert nagy baj lehet abból, ha nem látom a színeket. Inkább ne tanuljam meg a gombákat, ha nem látom az árnyalatokat. Ebben a szakmában nem lehet tévedni. A végén elvittem őket a kedvenc vadkörtefámhoz. Mondtam, hogy mindenki szakítson le egy gyümölcsöt, és egyszerre harapjanak bele, mert csak úgy jön a varázslat. A gombaszakértő már előre röhögött magában, mert tudta, mi lesz, de fegyelmezett volt. Meg is lett a varázslat: a savanyú körte úgy összezsugorította az arcukat meg az egész fejüket, hogy vagy tíz percen át röhögtek egymáson. (Ezt onnan tudtam, hogy Dávid fiammal leltünk rá erre a fára, és mi is egyszerre haraptunk. Annyira savanyú volt, hogy a kisfiam feje elmazsolásodott.)

Bárcsak méhész maradtam volna! Az a legszebb mesterség mind közül, amiket tanultam.

Az írás például egyáltalán nem jó mesterség. Mert iriggyé tesz. Most például olvasom Onagy Zoltán Cerinka című könyvét. Na, amikor elkezdtem olvasni, rettenetesen megijedtem, mert rájöttem, hogy Onagy a jugoszláviai háborúról ír, mert ugye én is éppen arról írok egy kisregényt. Na, mondom, elírja előlem a történetet. Amilyen ravasz, képes is lenne. 

Én nagyon szeretem ezt az embert, mert példátlanul csavaros észjárású, rendkívül gonosz, és néha még rajtam is átlát, ja és rettenetesen tehetséges. (Nem is értem, hogy miért nem ünnepelt szerző ebben az országban. Pedig még celebnek is jó lenne: nem győznék a bágyadt kollegák lejegyezni, ahogy lekaffogja őket, ha rosszkedvében találják.)

A könyv borítója olyan színösszeállítású, hogy alig bírtam kibetűzni a címét, a többi feliratot nem olvastam el, mielőtt belekezdtem az olvasásba. (Másoknak se javaslom, mert az alcím elvesz a történetből.)

Szóval olvasgattam. Vannak benne bölcselkedések, onagyi - kegyetlen és cinikus - futtatások, szép és okos természeti megfigyelések, életének leírásai, amiket azért is szeretek, mert tudom, miről beszél, és ez hűvös otthonosságot kelt a lelkemben. (Ezért jó az, ha az ember ismeri az írót, személyesen, sőt talán még időközönként barátja is. Meg ezért rossz is.) Lamentálgat, terelget. Fölbukkannak a szereplők, kezd összeugrani valami történet. Már nem lehet letenni. De még mindig nem gyanakszom. Tudom, hogy valahol lesz valami csapda, de hagyom magam: azértse gyanakszom. És akkor egyszercsak megértem, hogy miről beszél. Micsoda rettenetes mélysége van a történetének. Hogy úgy fogja meg a háborút, egyetlen egy ponton, hogy az már belülről pusztítson engem is. Nem is tudom, mihez hasonlítsam ezt az onagyi világot. Akkor inkább nem is hasonlítom. De: talán a valósághoz.

Na és akkor letettem a könyvet, és elhatároztam, hogy ezentúl csak legföljebb két fejezetet olvasok el belőle, mert azért azt nem hagyom, hogy egy Onagy Zoltán engem belülről robbantson föl. Szégyenekkel, szorongásokkal, igazságokkal.

(A képen Onagy Zoltán látható)

 .

A kokis ember

Két napja fönt van az Indexen egy film, amelyen egy Szűcs Gusztáv nevű Fidesz-KDNP-s polgármesterjelölt - a mátészalkai Baross László Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakmunkásképző Iskola tanára - arról beszél, hogy a kokit és a nyakonütést beveti a gyerekek nevelésében. 

Két napja várom a hírt, hogy a Fidesz-KDNP azonnal megvonja a bizalmát ettől az embertől, ha pedig párttag, azonnal ki is rúgják. Vártam Hoffmann Rózsa államtitkár asszony nyilatkozatát, miszerint ezt az embert azonnal eltávolítja a tantestületből, és eltiltja a tanítástól. Tegnap végre elhatárolódott, legalábbis elvben - bár még nem látta a videót. Nyilván nincsenek olyan munkatársai, akik egy percre a képernyő elé ültetnék.

Én még ahhoz a generációhoz tartozom, amelyiknek el kellett viselnie, hogy nem csak a családban, hanem az iskolában is verték. Volt pofon, nádpálca, T-vonalzós körmös - Mikola úr kedvence -, sőt farbarúgás is. Úgy is beállíthatnám a dolgot, hogy ettől lettem kemény és becsületes ember, de ez nem igaz: ebből is eredeztethető a jellemhibáim többsége, minden gyávaságom és sunyiságom. Az, hogy vonakodva merek szembeszállni minden hatalommal, akkor is, ha tudom, hogy igazam van. A tanár, aki nem a személyiségének ragyogásával, a tudás iránti vágy fölkeltésével, a megkérdőjelezhetetlen tiszteletreméltóságával, sőt szerethetőségével tart fegyelmet, nem alkalmas a pályára. 

Föl kell hívni Hoffmann Rózsa államtitkár, sőt Pintér tábornok figyelmét is: úgy nem megy, hogy - teljesen jogosan - szigorú büntetéseket helyezünk kilátásba, ha valaki kezet mer emelni a tanárra, mert az közszolgálatot lát el, de ugyanez a közszolga kokival alázhatja a gyerekeinket, vagyis bűnözhet. (Föltéve, hogy jól értem: az emberi méltósághoz való jog mindenkit - így az oktatás valamennyi szereplőjét - megillető alkotmányos alapjog, amely szerint többek között tilos a tanulók testi és lelki bántalmazása, megalázó büntetésben való részesítése.) 

Ha az ilyen kokizós-nyakleveses embert még abban is támogatjuk, hogy bármilyen hatalomhoz jusson - polgármester legyen belőle -, ha nem tiltja el az állam a gyerekek nevelésétől, ha nem indul ellene eljárás, akkor az nem csak a tanár, hanem a hatalom elemi alkalmatlanságát is mutatja.

 .

Apróbetű

Eredetileg úgy volt, hogy a "nyuggerek" - Kubatov Gábor Fidesz pártigazgató szíves szóhasználatával - Orbán Viktor miniszterelnöktől kapnak egy levelet, amelyben érdeklődik, a gondolataikra, a javaslataikra kíváncsi. Mert ugye, szereti őket, ami természetes és nagyon emberi dolog.  El is várjuk egy miniszterelnöktől a fiúi, ám mégis atyaian óvó tekintetet. Ebből az lett, hogy valóban miniszterelnökként szólítja meg őket, olyan kérdésekre kell válaszolni, amelyekre csak igent lehet beikszelni, mert ugye melyik az a bolond nyugger, aki nem szeretne több nyugdíjat, gondoskodást, és melyik az a gonosz, amelyik ellenezné a családok támogatását. (Bár az nekem teljesen talányos, hogy az “oktatás színvonalának emelése” című választhatóságot azért tették-e be, mert komolyan gondolják, hogy az iskolákban csekély számban található öregeket ez valóban rettenetesen izgatja, vagy azért, mert kellett egy kérdés, hogy jobban nézzen ki a papír.) 

Mindezzel nem is lenne baj, ha a miniszterelnökként föltett kérdésre adott válaszok, mondjuk a Fényes Alkony Forradalmi Államtitkárság Nemzeti Együttműködési Főosztályára kerülnének, valami adatbázisba. Mert ugye miért ne konzultálna önfeledten egy ilyen államszerv a szegény öregekkel. De a végén az is kiderül, hogy a nemzeti konzultációs pirosfehérzölden bizalomkeltő logoval lepecsételt, címes, telefonszámos kérdőívek nem az államhoz, hanem a Fidesz adatbázisába kerülnek. Ezt meg onnan tudjuk meg, hogy egy igen pofátlanul apróbetűs részben a rögzítésre engedélyt kér a Fidesz. Az a Fidesz, amelyik amúgy sokszor gúnyolta - az össznéppel egy karban - a bankokat és a gonosz kereskedőket azért, mert éppen ezekbe az apróbetűs szövegekbe rejtik el a lényeget. Mármint azt, ami az ügyfélnek lesz egyszer majd kellemetlen.

A választások előtt Kubatov Gábor pártigazgató lebukott, mert egy hangfelvételen arról az adatbázisról hencegett, amelyikből pontosan tudják, ki a nyugger és ki a komcsi. Akkor csak azért úszta meg a nyomozást, mert az ügyészség a saját önvallomását nem találta elegendőnek az alapos gyanúsításra. Az állampárt vezetői vérszemet is kaptak: ezért születhetett meg ez a teljesen gátlástalan nyugger-adatgyűjtő üzenet. Már csak az a kérdés, mikor kapnak apróbetűs levélkét a komcsik.

(A képen Kubatov Gábor látható)

.

Nap Embere: Szíjjártó Péter miniszterelnöki szóvivő

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök azt javasolta, hogy az új alkotmány életbelépéséről népszavazás döntsön. Szíjjártó Péter miniszterelnöki szóvivő erre úgy reagált, hogy „jelenleg jogszabály van, amely alapján ezt nem lehet megtenni”.

Kiderült: igenis van lehetőség a népszavazásra.

Teljesen nyilvánvaló, hogy Szíjjártó Orbán miniszterelnök magyar hangjaként való szerepeltetése egyre kínosabb. Sőt ki lehet mondani: a világraszóló Kósa-Szíjjártó-féle, devizahiteleseket nyomorító nyilatkozat után érthetetlen, hogy egyáltalán mit keres a posztján. Egy darabig pihentették, aztán most megint előállt egy félrevezető nyilatkozattal. Szemmel láthatóan nem képes fölnőni az új szerepéhez: kopóból őrző-védő eb lett. Ismervén tehetségét, tőle senki nem várja el, hogy tudja: a parlament egyszerű többséggel is megengedheti, hogy népszavazás legyen az alkotmányról. Ő azonban a miniszterelnök szóvivője, és így az az érzés kerítheti hatalmába a népet, hogy maga Orbán Viktor sem tud arról, miféle jogok illetik meg a választókat. Ha tehát tudatos elhallgatásról, vagyis hazudozásról van szó, akkor azért kell lemondani, ha pedig arról, hogy nem ismeri a lehetőségeket, akkor azért.

Ma nyilvánvaló, hogy a Fidesz nem akar népszavazást. Sokkal becsületesebb lenne, ha Szíjjártó ezt mondaná, ahelyett, hogy félrevezeti az embereket.

 .

Röstellni való szomszédok

“Azért mert valaki Brüsszelbe rohangál panaszkodni, az nem menti fel attól, hogy az emberek pénzéből kapja a fizetését, márpedig tűrhetetlen, hogy kétszeresét keresi az amerikai jegybankelnöknek – jelentette ki Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában annak kapcsán, hogy az Európai Bizottság levélben kért tájékoztatást Simor András MNB-elnök fizetésének csökkentése miatt.”

Aki tudni akar valamit a mostani kormányzás színvonaláról, az szíveskedjen egyszer-kétszer elolvasni a személyes szóvivő szövegét. Általában a beszélt nyelvben meg kell engedjünk némi pongyolaságot, kivéve ha valaki szóvivő, és pláne, ha a miniszterelnöké. Szíjjártó hablatya valami egészen mélységes pitiánerséget tükröz. Pont olyan, mint ez a hatalom, amelyik most ideiglenesen Magyarországon állomásozik.

Itt van például ez a dolog, miszerint valami vidéki Fidesz-közeliek arról dumcsiztak önfeledten, hogy az Állami Számvevőszékkel kell elintéztetni a szocialista polgármestereket. Hogy ezt így meg lehet rendelni, mint valami pártszolgáltatást. De nem ám az a fontos, hogy valódi csalásokat találjanak, hanem csak az, hogy kezdjék el a vizsgálatot, keverjék őket gyanúba a választások előtt. (Nekem ez már eléggé régóta ismerős.) Aztán még belekevertek valami néven nevezett ügyészt is, aki állítólag szintén hajlandó ilyesmire. És aztán persze jött a cáfolat, hogy dehogy, dehogyis, és nahát.

Ezután persze kicsit nehezebb lesz Magyarországon ügyésznek meg számvevőnek lenni, de úgy látszik, hogy senki nem figyelt idejében a jelekre. Ügyésznek és számvevőnek lenni ugyanis rettenetesen nagy megtiszteltetés volt, egy nemzet bizalmát kifejező dolog, mert mindkettő a legmagasabb szintű szolgálat az ország tisztasága ügyében, Ha elterjed az, hogy az ilyen emberek egy párt politikai irányítása alatt bármire képesek lehetnek, akkor halandzsázhat akármit Orbán az utópiáról meg a valóságról: ez lesz a bekeretezett, kimerevített valóság, és a gazemberség gyanúja ráég az egész rendszerre. Mint egy fénykép. (Kérdezzék meg a szocialistákat, hogyan működik ez.)

Már a Kubatov-ügynél is gyanakodni lehetett. Ez a szerencsétlen Kubatov Gábor Fidesz pártigazgató úgy bukott le, hogy önfeledten dicsekedett: Pécsett adatokat gyűjtenek a komcsikról és a nyuggerekről, hamis röpcédulákkal csapják be őket. Személyes vallomását az ügyészség nem találta alaposnak. Már akkor tudni lehetett, hogy a jogállam még kicsit odébb van, és hátrafelé menetelünk. A nép, beleértve a magyar értelmiséget, beleértve a baloldaliakat és a liberálisokat, ezt gyakorlatilag zokszó nélkül tudomásul vette. (Tüntettünk egyet kétszázan a Fidesz-székház előtt, és jól kiröhögtek minket a lakók. Jogosan.)

Tulajdonképpen talány, hogy hogyan működik ez az egész. Hogy egy nép - beleértve az úgynevezett intelligenciáját -, egyszerűen hagyja, hogy csúfot űzzenek mindenből, ami nélkül lehet élni, de ha ezt elfogadjuk, akkor kár volt leváltani a Kádár-rendszert, mert az annyival volt becsületesebb, hogy legalább megmondta, hogy ő egy munkás-paraszt diktatúra, és nem csinált úgy, mintha demokrácia lenne. És igen: nyugodtan be lehet vezetni a Horthy-rendszert, a király nélküli királyságot, a rovásírásos alkotmányt, hogy Orbán a Jobbiknak megint nyújtson valami baromira jelképeset. Legföljebb megint tüntetünk kétszázan, Bauer meg esetleg TGM beszédet mond, tán még Mesterházy is odaugrik egy önfeledt bikicsunájra, aztán mehetünk haza puffogni.

Micsoda ország ez? Hát senkinek nem tűnt föl, hogy azért kell pártembert kinevezni az Állami Számvevőszék élére, mert így arra használja Orbán, amire akarja? Mert ha nem ez lenne a cél, akkor keresett volna egy köztisztelt és független hírű szakembert. Van ezer ebben az országban.

Mire kellett Schmitt Pál? Teljesen mindegy. Már mindegy, mert két hét alatt úgy lejáratta magát, vagyis az elnöki méltóságot, ahogy elnök még nem pusztított ebben az országban. Wass Alberttel kezdte, ami azt jelenti, hogy olyan beszédírója van, aki tudatosan meg akart sérteni sok százezer olvasni is tudó baloldali és liberális embert, mert meghirdette a középszerűség és a giccs uralmát. Elmegy a kormányülésre. Mert Orbánnak derogált volna, ha a kinevezettje magához hívatja a hegyre. Aztán még azt is bejelentik, hogy Kötcsén majd ő főzi a lecsót. (A végén rájöttek, hogy ez azért már túlzás, ennyire nem lehet haverszolga az elnök, mégse főzött.) Na erre kijön, hogy magáról elnevezett érmet ad majd az arra alkalmasaknak. Lehet, hogy fess ember, meg rettentően tud mosolyogni, de azt nem tudja, hogy az úgy szokás, hogy mások neveznek el rólunk érdemérmet, kitüntetést. A kivagyiságnak ez a szintje már nem is nevetséges, hanem visszataszító. Az lenne a méltó stílusgyakorlat, ha mindjárt Orbán kapná az első érmecskét. Hogy viselje a szíve fölött. (Emlékszik még valaki arra, amikor Mikola Úr, a nemzet főorvosa a saját testvérét tüntette ki? Schmitt folytatta ezt a stílust, és be is végezte a folyamatot, mert ennél nem lehet tovább menni.)

És ez mind és mind ott van az árfolyamrobbantó Szíjjártó személyes szóvivő szövegében: mucsai pitiánerség az, ahogy Simor Andrást nyilvánosan alázgatják. És nem tudják, vagy nem akarják észrevenni, hogy ezt is beárazza a világ. Röstellni való szomszédok lettünk. 

.

Felemelő

Nem hittem el, de el kell hinnem: tudósítások szerint a kihelyezett frakcióülésen Orbán Viktor kijelentette: nehéz, ám felemelő munka volt Magyarország megmentése.

Ezen kívül meg: „Nyugalom, megfontoltság, óvatosság.” Állítólag ezekkel a tanácsokkal látta el az önkormányzati választásokra készülő jelölteket. Úgy fogalmazott, hogy „csak semmi nagyképűség, bicskanyitogató megnyilvánulás. Ezekre semmi szükség.”

Sajnos el kell hinnem, hogy ez az ember elhiszi magáról, hogy csakugyan ő - persze a fülkeforradalmi frakció áldozatos segítségével - megmentette valamitől Magyarországot. De azt nem hiszem el, hogy senki nem veszi észre a környezetében: ennél nagyképűbb, “bicskanyitogatóbb” kijelentés nem hangzott el miniszterelnök szájából, pláne száznapos ámokfutás után.

Emlékeztetni kell egy tényre: Magyarországot egy bizonyos Bajnai Gordon nevű ember mentette meg - persze a kormánya segítségével. De ettől a miniszterelnöktől soha nem hallottunk arra utalót, hogy a gazdasági válság és a szocialista bénáskodás, valamint az ellenzék - elsősorban Orbán - országrontó politikája miatt beállt csődközeli állapotból felemelő munkával ő húzta volna ki Magyarországot.

Az igazság: szemben Orbán Viktorral - akin kínjában borzad és röhög a világ - Bajnai Gordon tiszteletet és megbecsülést kapott - és hitelt is, minden értelemben. Rendkívül sebezhető állapotban, de stabilizálódott az ország. Ezzel szemben Orbán Viktor hatalomrajutása óta teljes zűrzavar van az országirányításban, az összevisszabeszéd már nem csak a hozzáértés hiányát, hanem az elemi hülyeség országlását föltételezi, aminek következtében családok százezrei jutottak rendkívül kínos anyagi helyzetbe. Ami a törvényhozási gyakorlatát illeti, az egyrészt arról szól, hogy be kell fogni a Jobbik száját - tőlük méltán tart Orbán -, másrészt el kell foglalni minden “ellensúly-pozíciót”. Az egész orbáni magatartásra talán az a legjellemzőbb, amit az ügyészség hozott föl, amikor őrizetbe vette a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő volt vezérigazgatóját: visszaélésszerűen alkalmazta a törvényeket, és pláne a kétharmados fölhatalmazást.

Ehhez asszisztált a Fidesz-frakció, és az egész jobboldal. Megdöbbentő önteltséggel, arcátlansággal és felelőtlenséggel.

 .

Magasztos szárnyak alatt

Miközben Orbán rendkívül elégedetten beszélt a saját teljesítményéről, beleértve a rendcsinálást is, fölfedezhettük, hogy az építési törvény tervezett módosításában az van, hogy szabálysértést követ el és megbírságolható, aki a közterületet nem arra a célra használja, amit a jogszabály meghatároz, hanem például ott lakik vagy alszik. Ez van a Belügyminisztérium honlapján.

A rendcsinálás tehát folytatódik, és nem is kell ahhoz nemzeti konzultáció, hogy tudjuk: az utcán, aluljárókban, pályaudvarokon, és egyáltalán városszerte nyilvánosan élő, lakó, alvó, néha haldokló vagy már halott emberek rettenetesen irritálják a polgárokat. Nem csak azért, mert büdösek, szemetelnek, hugyoznak, hanem azért is, mert szembe kell nézni azzal a borzalommal, hogy így élhetnek emberek egy ezeréves, állítólagos kultúrállamban. Bizony ez rémisztő. 

Pláne az, hogy bármikor a helyükre kerülhetünk. És egyre többen érezzük ezt. 

Még rémisztőbb, hogy a rendszerváltás óta egyetlen egy kormány nem akadt, amelyiknek valódi programja lett volna arra, hogy ne legyenek hajléktalanok. Hogy valami jusson mindenkinek. Alkotmányosan, például. Ne csak a szocialista duma, a polgári duma, a keresztény duma. Bár a hajléktalanok között nincsenek cigányok (!), a kormányok “mentségére” mondhatjuk, hogy a cigányok még rettenetesebb gondjairól is ugyanígy nem jutott eszükbe semmi. Azon kívül, hogy miképpen és milyen zsebekbe tűnjenek el a rájuk szánt milliárdok.  

A mostani forradalmi kormány nyilván a középosztály és a legszegényebbek állítólagos történelmi összefogása keretén belül intézi majd el ezt az ügyet, most és mindenkorra azzal, hogy az utcán aludni, sőt életvitelszerűen tartózkodni szabálysértés lesz, ami most már nyilván börtönnel is büntethető. (A pénzbüntetés kicsit nevetséges lenne.) Így aztán ezentúl annak a hajléktalannak, aki börtönbe akar jutni, nem kell betörni egy kirakatot és onnan kikapni pár üveg italt: a puszta jelenléte is bűn, kap egy jó meleg cellát egy-két hónapra. Sőt, ha részegségében vagy azért, mert lassan beleőrül az életébe, esetleg agresszív lesz a rendőrrel, akkor pár hónap, ést vonatkozhat rá a szintén igen embeséges orbáni háromcsapás törvény: örökre eltűnhet a finnyás polgárok szeme elől. A rendőrminisztérium majd gondoskodik.

Legyen itt egy kivételesen hosszú idézet Anatole France művéből, A vörös liliomból Lányi Viktor fordításában: “... Ezért dolgoznak a törvény előtti egyenlőség magasztos szárnyai alatt, amely gazdagnak-szegénynek egyformán megtiltja, hogy hidak alatt háljon, az utcákon kolduljon, és kenyeret lopjon. Ez egyike a forradalom nagy vívmányainak. Ez a forradalom, minthogy őrültek és hülyék csinálták a nemzeti javak kisajátítóinak hasznára, és minthogy végső eredményben csak az agyafúrt parasztok és uzsorás kispolgárok meggazdagodására vezetett, az egyenlőség nevében a gazdagság kényuralmának vetette meg alapját.”

Mindig tudtam, hogy France látnok volt - az egyház indexre is tétette. Vagy csak arról van szó, hogy a történelmünk szereplői rémisztően középszerűek és olcsók? És ez nem csak a múltra nézve látszik, hanem jósolható is? És ez egyszercsak benne van egy törvénytervezetben?

.

Rémálomhatár

Történelmi fordulat következett be azon a napon, amikor a svájci frank elérte a 220 forintos rémálomhatárt: fideszes barátom fölhívott és elnézést kért. Azért, mert amikor a választások előtt vitatkoztunk, azt mondtam neki, hogy ha ez egy normális ország lenne, akkor hagynánk, hogy még egy-két évig a Bajnai-kormány kezelje a válságot, és amikor túl vagyunk rajta, akkor lehet választani. Ezt azért mondtam, mert meg voltam győződve arról, hogy Orbán tönkre fogja tenni azt a nyomorúságosan keveset is, ami azért maradhatott meg, mert egy szakértői kormány vitte az ügyeket. 

Barátom azt mondja, hogy elkezdi a vésztárgyalást a bankkal, mert nem bírja tovább, és csakugyan nem gondolta volna, hogy Orbán miatt lesz kénytelen megismerkedni a hajléktalanság lehetőségének fenyegető érzetével. Azt gondolta, hogy egy kétharmados többség stabilizálja a gazdaságot. Őt is meglepi, hogy a kétharmad miatt akkora arca lett Orbánnak, hogy talán már maga is elhiszi magáról... bár azt el se tudja képzelni, mit képzel magáról. De az is lehet, hogy az embereivel van baj.

Mondtam neki, hogy jó lenne, ha most nem kezdődne el az, amit már a Kádár-korszakból jól ismerünk: “Ha ezt tudná Orbán Viktor...” Tudja. Pontosan tudja, mit művel, miket beszél, és mik a következmények. Biztos van valami terve, de abban talán még maga sem tud kiigazodni. Félő, hogy a jövő héten, amikor majd az első száz napját értékeli, 230-ra ugrik a frankharács.

Ezen a héten, talán éppen fideszes barátom és a saját hajléktalansági rémviszonyaim miatt valahogy eszembe jutottak azok azok öregek, akiket gyerekkoromban a furán viselkedők között tartottam számon. Fukarságig takarékosak voltak - elsősorban magukkal -, szemükben a legnagyobb bűnnek a kölcsönkérés számított, minden luxust léha és felelőtlen dolognak tartottak. Ha amúgy, tulajdonképpen jól éltek, akkor sem tudtak igazából görcsök nélkül élvezni olyan dolgokat, amelyeket görcsökkel nem lehet élvezni. 

Például egyszer az anyámnak fölajánlották, hogy megveheti a lakását - társbérlővel. Valami hetvenötezerről volt szó a szocializmus idejének közepén, amit talán tíz évig kellett fizetni. Amikor a nagyapám meghallotta, azonnal autóba ült, följött vidékről és hozta a pénzt. Anyám órákon át magyarázta neki, hogy mekkora hülyeség lenne kifizetni, amikor ennél kedvezőbb kölcsön az egész világon nem létezik. Nem is fogadta el a pénzt, és a nagyapám meg is haragudott, mert rendkívül felelőtlennek találta anyámat.

Kérdeztem persze a nagyanyámat, hogy ők miért ilyenek. Azt mondta, hogy az ő anyja három gyerekkel maradt özvegyen, a nagyapámé héttel. És átéltek két háborút és egy nagy válságot. “Te nem tudod milyen az, amikor nincs mit enni. Van olyan nyomorúság, ami keménnyé teszi az embert.”

Aztán később megismerkedtem azzal az érzéssel, hogy milyen az, amikor majdnem nincs mit enni. Hosszú-hosszú éveken át éltem a nyomorúság határán. Minden hóvége azzal telt, hogy majdnem nem jutott valamire. De akkoriban mindig jött valami segítség. Például a nénikém Ausztriából vagy a bácsikám Németországból. Adtak száz Márkát, ha erre jártak. Valahogy mindig pont jókor érkeztek.

De ez a majdnem nyomorúság nem hagyott mély nyomot bennem. Talán csak azt, hogy például nem tanultam meg takarékoskodni, de egyáltalán nem, mert nem volt mikor és mivel megtanulni. Így aztán, amikor néha kicsit, néha nagyon jobban ment, akkor se maradt semmi. Egyrészt amióta emlékszem a szó szoros értelmében látástól vakulásig dolgozom, másrészt viszont nem vittem semmire. A szó polgári értelmében. Soha nem volt még új autóm. Nem mintha hiányozna, de azért ez jelez valamit a középpolgárok között. Könyvekre, lemezekre, kütyükre költöttem. De soha nem éreztem, hogy hiányozna valami. Mert alkalmazkodtam.

Aztán addig duruzsolt a jólét, amíg elfelejtettem a nagyapám értékrendjét: fölvettem kölcsönt. Megvolt rá a fedezet. Csak sajnos meg is van, mert nem lehet eladni. Közbejött a válság. Ennek ürügyén persze nyomorított rajtunk, aki csak tudott. Most meg már ott tartunk, hogy ha dolgozol, akkor se lehetsz biztos abban, hogy túléled a következő hónapot, mert egyszerűen becsapnak. De legalább volt valami remény. Hogy kimászunk ebből. Úgy nézett ki, hogy egyszercsak megint megindul minden. 

És akkor megkaptuk ezt a derék Orbán Viktort az elképesztő minőségű személyzetével. Akik nyolc évig azon mesterkedtek, hogy minél rosszabb legyen, mert akkor nekik nagyobb esélyük van a győzelemre. Aztán győztek, de azonnal ki is derült, hogy a nagy szervezkedésben elfelejtettek fölkészülni a kormányzásra. Illetve fölkészültek: arra, hogy mit kell megszállni és lerombolni. Be is jelentették előre. De azt nem mondták meg, hogy Orbán a választások előtt azért nem beszél a terveiről, azért nem ad gazdasági programot, azért nem vitatkozik az ellenfeleivel, mert a leghalványabb fogalma sincs arról, hogy mit akar, és pláne hogyan. Most keresgélnek embereket a minisztériumokba főosztályvezetőnek! Most tervezgetik, hogy mi legyen az iskolákban. Mindenféle életpálya-modelleket ígérgetnek - pár év kell a kitaláláshoz -, orvosoknak, pedagógusoknak. Jellemző, hogy közben Hoffmann Rózsa olyanokat mond, hogy nem kell ám komolyan venni azt a törvényt, hogy kötelező az angolt tanítani, mert megváltoztatják. A törvényt. Életpálya-modellt ígér az, aki szerint nem kell komolyan venni a törvényt. Az a kormány, amelyik visszamenőleges hatállyal hoz törvényeket.

Bajnai az egész világ elismerését elnyerte. Nem beszélt sokat. Kényes, de nyilvánvaló volt  a stabilitás. Orbán és csapata folyamatosan egetverő marhaságokat beszél, az egész világ vagy rémülten nézi vagy röhög rajta. És nyilvánvaló lett az instabilitás. Száz nap alatt megint bebizonyította teljes alkalmatlanságát. Nem rosszindulattal mondom, csak tényként kell leszögezni: ez az ember járási párttitkárnak se lenne alkalmas, nemhogy országvezetőnek.

Mi meg majd megtanuljuk, milyen az, amikor viszik a lakást, és azt kell mondani a gyereknek, hogy nincs hol lakni, nincs hova menni és ma zsíros kenyeret kapsz, mint oly sok százezer gyerek ebben a nyomorult országban. Aztán talán olyanok leszünk, mint a nagyapáink. Biztos jó ez a “nekünk Mohács kell” duma, de jobb lett volna, ha török az átok.

 .

Áristomban

Három tizenöt éves lány a tanévnyitó után egy belvárosi üzletben megpróbált ellopni néhány bizsut. Lebuktak, rendőröket hívtak rájuk, akik beszállították őket a kerületi kapitányságra. Három napra bent is maradnak. Sokkos állapotban vannak, az egyik lányt át kellett szállítani kórházi pszichiátriára.

A rend tehát teremtődik. Törvényesen persze, mert azért lehetett áristomba tétetni a három gyereklányt, mert a nemzeti együttműködés és kéthetes rendcsinálás törvényi alátámasztása lehetővé teszi, hogy húszezer forint alatti károkozás miatt is ilyen helyzetbe kerüljenek a gyerekemberek is.

Természetesen a kis lopás is lopás, büntetni kell, de ha a hatalom csakugyan konzultált volna erről a néppel, talán ki lehetett volna fejteni, és figyelembe lehetett volna venni, hogy a gyerekekkel azért mégiscsak illene másképp bánni. Ha ezek a lányok erőszakos cselekményt követtek volna el - rablás, emberölési kísérlet - akkor természetesen fogdában a helyük. Na de itt lebuktak, nem is lehet tagadni a bűnt, nincs mit nyomozni, a kár csekély és meg is térült, aligha valószínű, hogy szabadlábon elbújnának, vagy a bizsuboltost a följelentés visszavonására kényszerítenék. Vagyis semmi nem indokolja a rács mögött tartásukat. Hacsak nem az, hogy nevelési célzattal kicsit szadiznak velük. Törvényesen. Mert akkor ettől talán a többi gyerek is megijed.

A legnevetségesebb az, hogy ha komolyabb kárt okoztak volna, vagyis bűncselekménnyel és nem szabálysértéssel kerülnek rendőrkézre - akkor a kihallgatás után haza is engednék őket.

Át kellene gondolni a dolgot, mielőtt jóvátehetetlen kárt okozunk a gyerekekben - ne becsüljük le a sokkot, amit egy ilyen rács mögé dugás, a szülőktől való elszakítás jelent. Talán olyan büntetésen kellene gondolkozni, ami csakugyan szigorúan, de emberségesen téríti őket észhez. Például dolgozzák le a bizsuboltban az ellopott érték tízszeresét takarítással, vagy gereblyézzenek néhány hétig az iskola körül, és az összes gyerek tudja meg, hogy miért kötelezték őket erre.

Mert az is nagyon súlyos nevelési hiba, ha a társadalom nevében a rendőrség túlbüntet, és ezzel áldozattá, mártírrá teheti a bűnösöket.

 .