Sose gondoltam volna, hogy lesz olyan nő az életemben, akivel szeretek vásárolni. Katával meg szeretek. Talán azért, mert ő is utál vásárolni.
A héten vizsgáztak Kata tanítványai. Egész nap várta a telefonokat, az esemeseket, leste az internetet. De olyan izgalommal, mintha a saját vizsgaeredményeiről lenne szó. Tizenegyből tíznek sikerült, az egyiknek csak félig. Láttam, hogy büszke és boldog. Mikor leszek én még egyszer büszke és boldog attól, amit csinálok?
Lajos levele: "Végrendelkezzem-e arról, hogy mi legyen velem az interneten? Hülye kérdés?"
Nem, egyáltalán nem hülye kérdés, én már egy ideje töröm a fejem, hogy mit kellene csinálni. A probléma az, hogy tényleg kellene egy utóélet a weben, de mondjuk a levelezésem egyes titkait szívesen megőrizném. Mondjuk, ha holnap elütne egy autó, ki írná meg a blogomon, hogy nem lesz több bejegyzés? Olyan hülyén lenne vége, ahogy szerda este hagytam? Fogalmam sincs, mit kellene csinálni. Mégis azt gondolom, hogy néhány évtized múlva teljesen természetes lesz, hogy az emberek egyfajta digitális életet élnek haláluk után. Szerintem ez a kultúránk része lesz.
Lajos
Milos eléggé agresszív. Mindenféle vitákba keveredik Sacival, és gyakorlatilag azonnal rátámad. Amúgy jól megvannak, sőt, meglepően jól, de néha pár percre kitörnek. Biztos meg van ennek a maga elegendő oka. Talán kell a személyiségfejlődéshez. Bár én kihagynám.
Tegnap voltunk Ákos öcséméknél szülinapozni, kifogástalanul viselkedtek. Ma reggel negyed hétig hagytak minket aludni. Ilyen még nem is volt, hogy éjszaka ne jelent volna meg valamelyik valami fontos kéréssel. Lehet, hogy egyszer majd, akár nyolcig se jönnek.
Ezt írja Kéri László a holnapi Népszavában: „Pártatlannak lenni nagyon nehéz, s ahogyan a mostani polarizáció erősödik és rátelepszik minden elképzelhető élethelyzetünkre, úgy egyre kevésbé lehetséges. Ha a szakértőt lépten-nyomon állásfoglalásra kényszerítik, akkor pártatlanságát naponta kezdik ki a szemmel látható, kézzelfogható konfliktushelyzetek, s előbb-utóbb kikényszerül az összemérendők egybevetése. Nem kell feltétlenül politikai tábor elkötelezett tagjának lenni, elegendő az is, ha az ember néhány alapvető értékhez tartja magát, ha néhány alapelvet komolyan vesz, a menetrendszerűen termelődő kampánykonfliktusokban való állásfoglalásaiból úgyis kiderül a hovatartozása. Ez nem feltétlenül baj, sőt az is megkockáztatható, hogy nem is olyan tragédia, ha az ember nemcsak deklarálja az értékeit - ahogyan a politikában ezt rendre megteszik -, hanem konkrét kérdésekben gyakorolja is azokat. Más a helyzet a függetlenséggel. Egyáltalán nem mindegy, sőt, nagyon is fontos kérdés annak bevallása, hogy az ember a saját akaratából kötelezi-e el magát ilyen s olyan értékek, elvek megítélési módok, vélekedések támogatása mellett, vagy olyan mértékben kötött a helyzete, hogy nincs módja másféle véleményt mondani. Mert kötött egzisztenciálisan, családi hűség, anyagi okok, vagy történelmi homályba vesző lojalitás-elkötelezettségek, s még ezer egyéb ok miatt. Gondolhatna mást is, mondhatna mást is, nyilatkozhatna egyértelműbben is, de másnap a főnöke megkérdi tőle: itt akar-e még dolgozni május után is, szeretné-e, ha máskor is megszólalhatna. Vagy pedig - hogy a múlt heti kalocsai példára utaljunk – nem gondolja–e a szakmai karrierjét némi külső segítséggel felgyorsítani? Persze csak akkor, ha okosan viselkedik. Függetlennek lenni azt jelenti: megtehetem, hogy a magam meggyőződése szerint foglalok állást. S nem azt, hogy nincsen semmiféle meggyőződésem.”
A héten vizsgáztak Kata tanítványai. Egész nap várta a telefonokat, az esemeseket, leste az internetet. De olyan izgalommal, mintha a saját vizsgaeredményeiről lenne szó. Tizenegyből tíznek sikerült, az egyiknek csak félig. Láttam, hogy büszke és boldog. Mikor leszek én még egyszer büszke és boldog attól, amit csinálok?
Lajos levele: "Végrendelkezzem-e arról, hogy mi legyen velem az interneten? Hülye kérdés?"
Nem, egyáltalán nem hülye kérdés, én már egy ideje töröm a fejem, hogy mit kellene csinálni. A probléma az, hogy tényleg kellene egy utóélet a weben, de mondjuk a levelezésem egyes titkait szívesen megőrizném. Mondjuk, ha holnap elütne egy autó, ki írná meg a blogomon, hogy nem lesz több bejegyzés? Olyan hülyén lenne vége, ahogy szerda este hagytam? Fogalmam sincs, mit kellene csinálni. Mégis azt gondolom, hogy néhány évtized múlva teljesen természetes lesz, hogy az emberek egyfajta digitális életet élnek haláluk után. Szerintem ez a kultúránk része lesz.
Lajos
Milos eléggé agresszív. Mindenféle vitákba keveredik Sacival, és gyakorlatilag azonnal rátámad. Amúgy jól megvannak, sőt, meglepően jól, de néha pár percre kitörnek. Biztos meg van ennek a maga elegendő oka. Talán kell a személyiségfejlődéshez. Bár én kihagynám.
Tegnap voltunk Ákos öcséméknél szülinapozni, kifogástalanul viselkedtek. Ma reggel negyed hétig hagytak minket aludni. Ilyen még nem is volt, hogy éjszaka ne jelent volna meg valamelyik valami fontos kéréssel. Lehet, hogy egyszer majd, akár nyolcig se jönnek.
Ezt írja Kéri László a holnapi Népszavában: „Pártatlannak lenni nagyon nehéz, s ahogyan a mostani polarizáció erősödik és rátelepszik minden elképzelhető élethelyzetünkre, úgy egyre kevésbé lehetséges. Ha a szakértőt lépten-nyomon állásfoglalásra kényszerítik, akkor pártatlanságát naponta kezdik ki a szemmel látható, kézzelfogható konfliktushelyzetek, s előbb-utóbb kikényszerül az összemérendők egybevetése. Nem kell feltétlenül politikai tábor elkötelezett tagjának lenni, elegendő az is, ha az ember néhány alapvető értékhez tartja magát, ha néhány alapelvet komolyan vesz, a menetrendszerűen termelődő kampánykonfliktusokban való állásfoglalásaiból úgyis kiderül a hovatartozása. Ez nem feltétlenül baj, sőt az is megkockáztatható, hogy nem is olyan tragédia, ha az ember nemcsak deklarálja az értékeit - ahogyan a politikában ezt rendre megteszik -, hanem konkrét kérdésekben gyakorolja is azokat. Más a helyzet a függetlenséggel. Egyáltalán nem mindegy, sőt, nagyon is fontos kérdés annak bevallása, hogy az ember a saját akaratából kötelezi-e el magát ilyen s olyan értékek, elvek megítélési módok, vélekedések támogatása mellett, vagy olyan mértékben kötött a helyzete, hogy nincs módja másféle véleményt mondani. Mert kötött egzisztenciálisan, családi hűség, anyagi okok, vagy történelmi homályba vesző lojalitás-elkötelezettségek, s még ezer egyéb ok miatt. Gondolhatna mást is, mondhatna mást is, nyilatkozhatna egyértelműbben is, de másnap a főnöke megkérdi tőle: itt akar-e még dolgozni május után is, szeretné-e, ha máskor is megszólalhatna. Vagy pedig - hogy a múlt heti kalocsai példára utaljunk – nem gondolja–e a szakmai karrierjét némi külső segítséggel felgyorsítani? Persze csak akkor, ha okosan viselkedik. Függetlennek lenni azt jelenti: megtehetem, hogy a magam meggyőződése szerint foglalok állást. S nem azt, hogy nincsen semmiféle meggyőződésem.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése