Szombaton – boldog szokásunktól eltérően – nem semmittevéssel töltöttük a napot, hanem elképesztő lendülettel mozogtunk. Reggel Kata elment fodrászhoz. Mire hazaért, elkészültem a munkámmal, kicsit pihengéltünk, majd elmentünk Tahiba. Onnan Leányfalura, ahol végre megint doboltam egy jót, sőt a Körházban meg is ebédeltünk. Onnan elmentünk Szentendrére, Gizi kávézójába, ahol Wandával találkoztunk. Vele együtt a Gödörhöz hajtattunk, ahol megtekintettük Sziámiék virrasztását. (Sziámi cselesen napszemüveg mögött volt, de nem aludt.) Találkoztunk Öcsikével is, aki bíztató művészetével tartotta életben a távzenélőket. Aztán a Hősök terére mentünk, hogy megnézzük a 3600 fáklyából összeálló békejelet. Az lett a vége, hogy mi is benne lettünk, mert persze Dávid két szektor szervezője volt. Ott találkoztunk Dávid húgával, Flórával, valamint Klausszal is. Vagyis minden képet úgy kell nézni, hogy mi is benne vagyunk, családilag is erősen képviseltetve. Onnan hazavittük Flórát, majd Katához jöttünk, ám még nem volt vége a napnak, mert kicsi nyughadás után elmentünk a Fészekbe, ahol a Hot Shot együttes koncertjét hallgattunk meg. (Gyula, a basszusgitáros kedves ismerősünk.)
Meg kell jegyezzem, hogy régen nem éreztem magam olyan jól, mint a békejelben. Nem csak a látvány volt fantasztikus, hanem az az érzés is, hogy ott lehetek ezer és ezer ember között, akik legalább egy dologról ugyanazt gondolják. Egy politikust sem láttam. Egyébként is elég fura, hogy a magyar politikai életben mindenki roppantul reálpolitikus. Nem mondom, hogy a többség legyen lobogó hajú idealista, de az mégis beteges, ha senki nem tudja kinyitni a száját, hogy legalább kérdezzen: normális dolog-e, hogy az egyik ország mondvacsinált ürügyekkel megtámadhatja a másikat, és egyáltalán, normális dolog-e, hogy van egy olyan hatalom, amelyik gyakorlatilag azt tesz a világban, amire kedve támad? Ha valakinek pár éve ezek még nem jutottak eszébe, mára már támadhattak volna kérdései. Szerencsére évről évre egyre több ember tiltakozik. A békemozgalmak sajátossága, hogy szinte mindig elérik a céljukat, mert a háborúk kifáradnak és abbamaradnak. Ám ehhez semmi közük a tisztességesen gondolkozó embereknek, csak a gazdasági és katonai körülményeknek. Esetleg a közeledő választásoknak.
Téves volt az a jó hangzó mondás, miszerint „a háború a diplomácia folytatása más eszközökkel”. A háború valójában a gazdálkodás folytatása más eszközökkel. Ezek mindig mocskosak és mindig bűnösek. Ezért mondom azt, persze teljesen fölöslegesen, hogy mindig, minden háborús felet – persze valóságos személyeket: elnököket, miniszterelnököket, kormánytagokat, katonai vezetőket - nemzetközi bíróság elé kell állítani. Kivétel nélkül. Nem gondolom, hogy például az iraki háború kirobbantóit börtönbe lehetne csukni, de jó lenne, ha a történelemkönyvek később rögzítenék, hogy milyen ítéletet kaptak az egész emberiség fölhatalmazása alapján. (Nevetséges, hogy a háborúkban elkövetett tetteket nemzetközi bíróság ítéli meg, de a legnagyobb bűntettet, a háború kirobbantását tulajdonképpen nem is tekintjük bűncselekménynek. Pedig – az emberi természetből adódóan - kivétel nélkül minden háborúban emberiség elleni bűncselekményeket követnek el, amire éppen a háború megindítása ad lehetőséget.)
Ha nincs is elrettentő ereje, mégis jó, hogy vannak olyan emberek, akik ki merik mondani, hogy ebben a világban megint valami nagy baj van, és még jobb, hogy összejönnek ilyen békejelekre.
Amivel nem értettem egyet, az az volt, hogy a szónokok arra bíztatták a fáklyásokat: ne menjenek el szavazni, mert ha a politikusok ilyenek, akkor nem kell róluk tudomást venni. Van ebben igazság, de arról se kellene elfeledkezni, hogy van ma olyan párt Magyarországon, amelyik a választások utánra – ha vesztene – forradalmat meg polgárháborút üzen. Ez még akkor is elgondolkodtathatná a békeharcosokat, ha egy közbohóccal üzeni. Másrészt az is megoldás, ha a békeharcosok együtt is maradnak, meg szét is szélednek a különféle pártokba. Nem szavazni - ez a tehetetlenkedők fegyvere egy demokráciában.
Vasárnap jó sokáig aludtunk. Aztán elmentünk vásárolni, mert kaptam egy csomó beválthatós jegyet. Aztán ismét pihengéltünk, majd elmentünk a liberális sátorba, hogy színpadon beszélgessek Gulyás Józseffel, a szentendrei nap alkalmából. (Nem csak az országgyűlésben, hanem Szentendrén is képviselő.) A beszélgetés elég jó volt, legalábbis én nem éreztem magam rosszul. Bár ez csalóka. Néha.
Ott volt persze Dávid, sőt megismerkedtünk a szerelmével is. Nagyon kedves lány, támogatom a dolgot. A végén Öcsike is megérkezett, aki koncertet adott. Sándorkával is összefutottunk.
Megállapítottam, hogy ezen a hétvégén majdnem úgy éltünk, mint Dávid állandóan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése