Pártcsaládmodell

Pápai Gábor képe

Nagyobbat röhögött az ország egy vak komondoron, mint a gazdáján, meg a gazda pártján. Arról a pártról van szó, amelyiknek állandóan baja van a szinglikkel, a melegekkel, az élettársakkal, és egy magasan képzett tagja egyszer arról értekezett nyilvánosan, hogy a nők elleni erőszak oka az, hogy az asszonyok nem szülnek elég gyereket. Pár napja az történt, hogy egy bizonyos Terikének, aki meglehetősen alaptörvény-idegen módon élettársi jogviszonyban élt Balogh József fülöpházi polgármesterrel - aki fideszes országgyűlési képviselő is - három helyen tört el az orra és az arccsontja. Volt felesége másnap videóra mondta, hogy a volt férje 25 éven át verte, volt, hogy a disznópörkölőt fordította ellene, máskor zsírkeverő kanállal esett neki. Balogh szerint Terikével egy esküvőn sokat ittak, ő hazaérve lefeküdt aludni, és feltételezi, hogy élettársát a család vak komondora lökte fel. A képviselő pár napra rá átült a függetlenek közé. Nyilván azért, mert ő és a pártja úgy gondolta, hogy ezzel minden el van intézve, támadási felület lesikálva. 

De a nép egy része - nyilván rohadt liberális és kommunista fölforgatók meg az ilyen jogvédő nőcskék, hogy ne mondjam feministák - folyamatosan felszínen tartották az ügyet, mindenki a szerencsétlen kutyán gúnyolódott, meg kicsit azon is, hogy a Fidesz nem rúg ki egy ilyen képviselőt. Mert, hogy ők a végsőkig kitartanak az embereik mellett, körömszakadtáig megvédik azt, aki benne van a nagy csapatban - nevezzük ezt pártcsaládmodellnek.

Hogy mit lehet itt védeni, az más kérdés. Na jó, amíg nincs igazságszolgálati ítélet, addig talán nem lehet kirúgni egy ilyen embert - de talán meg kellene ismerkedni a fölfüggesztés intézményével. Valójában persze a Fidesz nem állt ki Balogh úr mellett, de ellene se. Hebegtek és habogtak. Ami meglepő volt, az az, hogy mintha a Fidesznek kihalt volna a máskor olyan harcos nőtagozata. Egyetlen egy pátkatona asszony vagy lány nem akadt, aki azt mondta volna, hogy nahát.

Jött az anyák napja, és voltak az országban olyan bolond emberek, akik azt gondolták, hogy ez alkalom lesz az elhatárólódásra. Lett is. 

Az édesanyák, akik nemcsak a gyermeket nevelik, hanem összetartják a családot, ne csak május első vasárnapján, hanem a mindennapokban is megkapják a tiszteletet és a megbecsülést. Ezt akarja a kormánypárt - közölte Zsigó Róbert. A Fidesz szóvivője azt is hozzátette, a családot alapértéknek tekintik, ezért tartották fontosnak, hogy erre külön hangsúlyt fektessenek az alaptörvényben. Megjegyezte ugyanakkor azt is, félti a nőket, mert szerinte a család fogalma nincs benne a baloldal értékrendszerében, pusztán csak a piaci érdekeket akarják kiszolgálni, "a most együttműködő és kezet fogó" baloldali szervezetek.

Természetesen szó sem volt a komondoros emberről,  arról, hogy a történtek után váljon meg parlamenti mandátumától, bizottsági és párttisztségeitől, vagy a kormánypárt választmányának alelnöki posztjától, és azt sem, hogy lemondjon a fülöpházi polgármesteri tisztségről.

Nyilván az lehet, hogy Terike nem szült elég gyereket. Mivel soha nem határolódtak el tőle, talán még ma is érvényes Varga István világraszóló intelme. Ő volt az, aki a családon belüli erőszakkal kapcsolatos parlamenti vitában beszélt arról, hogy "Talán az anyáknak vissza kéne térniük a gyereknevelés mellé, szülni két-három vagy inkább négy-öt gyereket, és akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnék egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak".

Anyák napja után azért jött egy megrázó hír az esetről: A Fidesz-frakcióból távozó Balogh József gyerekei feljelentették anyjukat, amiért azt állította, hogy volt férje 25 éven át verte, és arra kényszerítette, hogy hazudjon az orvosoknak, például, hogy leesett a vetőgépről. 

Valamicskét megint megérthettünk a családmodellről.

A héten aztán megtudtuk, hogy nem csak a Gyurcsány-Bajnai és Mesterházy-félék halálos ellenségei a családnak, Orbán elbeszélgetett keresztény értelmiségiekkel, és kijelentette: Európában már régebben kialakult "egy nagyon erős lobbi, amely igyekszik a kontinensünket a saját, szekuláris és családellenes látomásának hálójába keríteni".

Ugyanő a munka és az imádság becsületének visszaállítását is szorgalmazta.

Már-már úgy néz ki, az lesz a vége, hogy Európa és Magyarország bizonyos erői abban érdekeltek, hogy kipusztuljunk. A magyarországi ellenség egyszerűen csak rohadt, de az európai sokkal veszedelmesebb: azért támad ránk, mert irigyli a fideszes családmodellt.

A Fidesz nem mondhatja, hogy nem kapott időt arra, hogy valami épelméjű álláspontot alakítson ki az ügyben. Ezért volt nagy meglepetés, hogy amikor a héten a Rádió Q adásában Fiala János arról is kérdezte a Miniszterelnökséget vezető Lázár János államtitkárt, indított-e bárki fegyelmi vizsgálatot "ez ellen a drága jó vak komondoros ember ellen, akit kirakott nehezen Rogán Antal és Kövér László a Fidesz-frakcióból", illetve kizárják-e a Fideszből Baloghot? Lázár azt bírta felelni: "Nem, de mi köze a pártnak ahhoz, hogy a magánéletében ki, mit csinál?"

Ebből az egészen példátlan zűrzavarból mindenki azt ért meg, amit akar. A Fidesznek van valami családmodellje. A nőtagozatra várhatunk. Nem kockáztathatják meg, hogy egyszercsak pofára essenek a parlamentben keresztben fekvő vak komondoron. 

Ja és még annyit, hogy megismétlem, amit már sokszor mondtam: ez a cinikus hatalom előbb-utóbb a példátlan erkölcstelenségébe bukik majd bele.

(Klubrádió, Hetes Stúdió 4 perc 35 másodperc után)

Miért is?

Mesterházy Attila szokásos hétvégi üzenetében nagyon helyesen fölhívja a figyelmet a trafik-botrány talán legfontosabb elemére: "Országos és helyi Fidesz-politikusok közvetlen környezete jut biztos bevételhez, ami fenntartja hűségüket az állampárthoz, egyben lehetőséget teremt arra is, hogy nyereségükből pénzt pumpáljanak vissza a Fideszbe."

Nincs ugyanis magyarázat arra, hogy miért vállal ekkora botrányt a Fidesz, miért kockáztat azzal, hogy teljesen meztelenre vetkőzött az egész ország előtt. Egy némiképp normális országban Lázár Jánosnak már akkor távoznia kellett volna a politikából, amikor kiderült, hogy az dohánypiac újraelosztásának törvénye az egyik fő érdekelt számítógépén készült. Miután kiderült, hogy párját ritkító állami korrupcióról van szó, azonnal távoznia kellett volna a nemzeti fejlesztési miniszternek és államtitkárainak. Nem is beszélve főmutyista területi, városi, községi Fidesz-vezetőkről.

Ehelyett az történt, hogy Lázár János látszólag hirtelen támadt ötlettel azzal jött elő, hogy 3-4 százalék helyett inkább 10 százalékot kereshessenek a trafikosok. Miért is? Csak nem azért, mert 3-4 százalék a megélhetésre talán elég, de arra már nem igazán, hogy vissza is lehessen osztani belőle közvetlenül a Fidesznek, a békemenetnek, vagy valami nemzetmentő alapítványnak. Bár ebben a totálisan elpofátlanodott rendszerben a táskás emberek kirajzásán se csodálkoznánk.

De úgy látszik, ez nem volt elég. Osztogattak, fosztogattak, számolgattak, és egyszercsak Orbán Viktor megvilágosodott: legyen mégis inkább 12 százalék! Plusz még kell egy rapid törvény, hogy ne legyen kötelező nyilvánosságra hozni a pályázatokat.

Ha ehhez hozzávesszük Orbán buszodi beszélgetését Tarlós Istvánnal, ami arról szól, hogy ha az utadban áll egy törvény, adj be egy tervezetet, én majd ellenörvényt csinálok belőle, amiből világosan kiderült, hogyan működik a rendszer, akkor nyilvánvaló, hogy Lázár után mindjárt Orbánnak kellene takarodnia. Addig is jó lenne, ha az ellenzék kinyilvánítaná, hogy győzelme esetén a tarfik- és földügyletek érintettjei kobzásra számíthatnak. Bár a szegény kis Fidesz rosszul jár, másképp már nem lehet megtisztulni.

 .

Május 1ütt

Sok-sok ember lelkének tett jót az idei május elseje, amelyet a Fidesz elfelejtett a "munkaalapú társadalom" nagy ünnepévé tenni. Azoknak lett jobb, akik szabályosan belebetegedtek abba, hogy az ellenzéket tehetetlennek látták, mert hónapok óta hiába várták a meggyőző gesztusokat. Azok is így voltak ezzel, akik pontosan tudták, hogy az ellenzéki összefogás létrejön, hiszen nincs más választás. Az emberek döntő többségének - sajnos - nem programok kellenek, hanem hívószavak és gesztusok, együtt akarják látni és tudni a vezetőket. 

Minden jel arra mutat, hogy észhez tértek, fölismerték, hogy Orbán legyőzéséhez biztos és hosszú időn át állandó igazodási pontok kellenek. A szónokok ezt alapozták meg, és talán már azt is tudják, hogy nem elég az ünnepi üzenet: minden héten tudatni kell az ország népével, hogy a program nem más, mint az ország megtisztítása, egy velőig romlott, korrupt suttyó banánkirályságtól. Kiváló alkalom erre a trafikmutyi, a földmutyi, az off-shore mutyi. Rá kell kényszeríteni a kormányt arra, hogy ezt a világban is párját ritkító disznóságszövevényt visszavonja, vagy meg kell üzenni, hogy az új kormány ezt meg fogja tenni. Mert ami itt történik, az már a közerkölcs teljes lerohasztása.

Nem kisebb jelentőségű, hogy három nagy szakszervezeti konföderáció, hetven tagszervezettel egyesült, és évtizedek óta nem látott fölvonulást tartottak az Ötvenhatosok terén. Vezetőik gesztusokat tettek természetes szövetségeseiknek, az ellenzéki pártoknak, ami talán azt mutatja, hogy május elseje alkalmából hirtelen még a vártnál, elvártnál is sokkal nagyobb lett az összefogás. Ez talán arra is lehetőséget ad, hogy a választásokig ne csak a tárgyalóasztalok mellett és ne csak közleményekben mutatkozzon meg az egység, hanem az utcán is. Mert talán helyénvaló lenne, ha néha százezrek együtt üzennék Orbánnak, hogy elég volt az önkényuralomból, és nem lehet mindenkit rezsicsökkentéses trükkökkel lefizetni.

Figyelemre méltó, hogy Gaskó István Liga elnök is gesztust tett: a Munka (cseléd) Törvénykönyve és a sztrájkjog újratárgyalását követeli. Alighanem ő is megértette, hogy a nemzeti Fidesz burzsoáziának tett Orbán-gesztusok pont olyan tarthatatlanul pofátlanok, mint az egész mutyirendszer.

A lepkék haszna

Mendegéltünk a fiammal a parkban. Egy csalitosnál nagyon sok lepke volt. De legalább háromféle. A gyerek nézegette őket, és egyszercsak ezt kérdezte: - Papa, mi szükség van a lepkékre?
Mondtam, hogy ez jó kérdés, de csak akkor érted meg, ha azt kérdezem tőled: rád mi szükség van ebben a világban?
Na, ezen elgondolkozott, nagyonis. Meg is ijedtem, hogy túlságosan durvát mondtam neki. Azzal enyhítettem, hogy elmagyaráztam: fogalmunk sincs, hogy a különféle dolgokra, teremtményekre mi szükség van, de ha hirtelen nem lennének, hiányoznának. Vagyis: ami hiányzik vagy hiányozna, arra szükség van.
- Szerinted a lepkék hiányoznának?
- Igen. - ezt monda a gyerekem.
Egy szerzetes, aki a csalitos mellett ücsörögve meditált, hallotta, a beszélgetésünket.
- Jót mondtál a fiadnak, de még majd azt is mondd el neki, hogy lehet élni lepkék nélkül és gyerek nélkül, csak nem érdemes.
- De hiszen ezt te nem tudhatod! Nekem van gyerekem, fogalmam sincs, milyen lenne, ha nem lenne, neked pedig nincsen, tehát nem tudhatod, milyen az, ha van. A lepkék meg nyilvánvalóan a képzeletünk szülöttei, hiszen semmi nem magyarázza, hogyan élik túl az esőt, a vihart meg az emberi butaságot.
- Jó, igazad van, de ezeket már ne mondd el a gyereknek, mert csak még jobban összezavarod. - mondta a szerzetes, aztán visszamerült önmagába.

Május 1.

Ha Orbán rendesen fölkészült volna a hatalomra, és időben kitalálja ezt a "munka alapú társadalom" dumát, akkor már május elseje lenne a rezsim legnagyobb ünnepe. Március tizenötödikével nem nagyon tudnak mit kezdeni, október huszonharmadikával pláne nem. Vonulhatna a békemenet, lehetne virsliztetni az ingadozó középprolikat - beleértve a diplomásokat is -, és kicsit megkergetni a büdös kommunistákat. Ha kap még négy évet Orbán, magától is kitalálja ezt, mert az lehetetlen, hogy csak olyan ünnepe legyen, amelyiken külföldre kell szaladgálni, mert retteg, hogy kifütyülik. Május elsején még csak beszédet se kell mondani: elparolázgat a Ligetben, megsimogatja a polgárkölykök buksiját, fogadja az öregek kézcsókjait, és mindenki boldog.

Bemutatópéldány Fon Gabival

Fon Gabival a Bemutatópéldányban a Csanád és a család című könyvemről

Első rész 22 perc 20 másodperc után: http://www.klubradio.hu/klubmp3/klub20130419-115857.mp3

Második rész: http://www.klubradio.hu/klubmp3/klub20130419-122857.mp3

A Húzósban Rónai Egonnal

http://atv.hu/videotar/20130417_andrassew_ivan

Zűr és zavar

Kicsit fura, hogy a Békemenet kijött egy olyan logóval, ami éppen pont a Szolidaritáséra hasonlít. Ugye a magyar Szolidaritásé a lengyel Szolidaritás emblematikus közképére emlékeztet, amit jogos, hiszen olyan politikai csoportról van szó, ami az érdekeket egy diktálós hatalom ellenében próbálja képviselni. Ezzel szemben van a Békemenet, ami szintén érdekvédelmi. Egyrészt a nemzeti érdekeket védi rettenetesen nagy erővel a ránk támadó idegenekkel szemben, másrészt a hatalom érdekeit az olyanokkal szemben, mint a magyar Szolidaritás, vagyis az ellenzék. Ezért fura egy kicsit, hogy ennyi sok ész, mint amennyi a Békemenetben vonul nem lelt más ötletre, mint pont a Szolidaritáséra hajazni. Bár az is lehet, hogy ez az egész csak jól mutatja azt az agresszív szellemi zűrzavart, ami a kormánypártiságra telepedett. 

Bencsik András magyaráz: "Ezt a választást az indokolja, hogy amint a vörös csillag a kommunisták nemzetközi jelképe lett, ez a kedves, kicsit esetlen betűsor, ami vonuló embereket jelképez, kezükben a nemzeti zászlóval, viszont a keresztény-nemzeti népmozgalmak jelképe lehetne." Ez nagyon magvas és világos, csak előbb kellett volna lecsapni. Az meg egy kicsit békemenetesen csúszatós, hogy ezek szerint ami baloldali, annak vörös csillagot kellene viselnie. Különös tekintettel arra, hogy akkor meg abból lenne a bűncirkusz. Persze az is megoldás, ha most akkor a Békemenet szolidarít, harcol azért, hogy - bár nincs rá igény - a baloldaliak használhassák a vörös csillagot. (Itt már bármekkora baromság elképzelhető.)

 .

A jó erkölcs

Most tudtuk meg, hogy hetekkel ezelőtt meghalt Tocsik Márta, aki azért lett fontos személyiség - noha amúgy keveset tudtunk róla -, mert mégiscsak meghatározó volt valamiképpen a demokrácia első húsz esztendejének történetében. Legalábbis azzal, hogy az ő nevéhez fűződik az a pillanat, amikor a baloldali-liberális tábor eróziója erkölcsi értelemben elkezdődött. 

1996-ban került nyilvánosságra, hogy az ÁPV Rt. alkalmazta őt, mint külső szakértőt a volt a belterületi földekért az önkormányzatoknak járó részesedés nagyságának lealkudására, és összesen 804 millió forint sikerdíjat vett fel a vagyonkezelőtől.

Számomra azonban a példátlanul hosszú jogi procedúra vége volt a legfontosabb ebben a történetben: a Legfelsőbb Bíróság úgy foglalt állást, hogy bár jogszabályba nem, azonban a jó erkölcsbe ütköznek a szerződések, így azok semmisségét mondta ki. Vagyis: jogi értelemben járt neki a 804 millió, ám ott voltak a jó erkölcsök.

Meggyőződésem, hogy például a mostani kormány intézkedéseinek jelentős részét azon az alapon lehet majd eltörölni, hogy van-e közük a jó erkölcshöz. Az egész törvényhozási gyakorlatnak, az egyeztetés teljes hiányának, a jogok fosztogatásának. Például szinte egészen biztosan vonatkozik ez a fölbérleti szerződésekre, az állami megbízásokra, az ismeretlen tulajdonú cégek vissza nem térítendő támogatására. Mert azért mégiscsak az a végső kérdés, ami szegény Tocsik Márta esetében: mit gondolhat jogosan ezekről az úgynevezett társadalom?

 .

Verseny

Orbán Viktor egy interjúban odanyilatkozott, miszerint "Iskolás gyermekeimnek azt szoktam mondani: azzal az 50 millió kínaival kell majd versenyeznetek, akik most még a rizsföldeken dolgoznak". Ezt majd vélhetően be kell venni az alaptantervbe, annál is inkább, mert lássuk be, a magyar emberapák többségének nevelés közben soha nem jut eszébe a kínai rizsföldi paraszt. Pláne, mint versenytárs, akit majd egyszer le kell győzni. Mert például annyira föltörnek ezek az ötvenmilliók, hogy nagy tömegben vesznek orbáni letelepedési kötvényt, idejönnek, és persze eszük ágában nem lesz itt becsületes munkalapon rizst termelni, hanem iparkodnak, kereskednek, miközben a mi gyerekeink meg elmenekülnek innen.

Azon gondolkoztam, akad-e Kínában olyan apuka, aki azt mondja a gyerekének, hogy neked a most még éhező magyar gyerekekkel kell majd versenyezni. Meg azon: mit mondok a gyerekeimnek meg az unokáimnak, ha egyszer elém állnak, és azt kérdezik: Papa, mondj nekünk valamit arról, hogy mit gondolsz a kínai rizsföldi parasztgyerekekről. Hogyan vegyük föl velük a versenyt?

Mivel fogalmam nem lenne arról, hogy mit lehet mondani ilyen hülye kérdésekre, vélhetően arról kezdenék nekik hablatyolni, hogy csak az ostoba ember verseng állandóan, a kamasznak visszamaradt férfi keresi mindig az ellenfelet. Pedig csak egy igazi ellenségünk van a világon, és az éppen a harc. Aki el akarja kerülni a vereséget, azon gondolkozzon, hogyan lehetne együttműködni 50, 500, esetleg éppen 5000 millió emberrel. Vagy legalább tízzel.

 .

Kultúra

Giró-Szász András szerint a jogállam alapja, hogyha egy nemzetállam valamit eldönt, és azt az Európai Unió bármilyen intézményi szintje vitatja, kulturált európai vitát indítanak róla. 

Ezt a "kulturáltat" nyilván azért mondta, mert velünk szemben bezzeg szó sincsen kulturált vitáról. Még jó, hogy nem tette hozz a szokásosat: "pedig mi is tudunk késsel és villával enni".

Giró-Szász csakugyan el tud képzelni egy kulturált vitát Orbán Viktorral? Most éppen arról, hogy lehet ugyan, hogy az alaptörvényi változtatások úgy néznek ki, mintha... de majd az alacsonyabb rendű jogszabályokat kell nézni, mert akkor kiderül, hogy egyáltalán nem demokráciaellenesek azok.

Az a baj, hogy a dolog kulturálatlansága éppen abban van, hogy minden résztvevő tudja, hogy teljesen fölösleges vitatkozni: Orbánnak mindig igaza lesz, mert ő arra hivatkozik, hogy tessék konkrétumokat mondani, ha meg konkrétumokat mondanak, akkor azok nem jók, mert más összefüggéseket kellene vizsgálni. Közben meg koki és saller. Pedig aki csak utal a kokira meg a sallerre az már nem lehet kulturált. Meg az se, aki nyilvánosan szotyit pököd.

Annyit azért enyhült a helyzet, hogy ő, aki nemzeti ünnepeken boldogan rohan Brüsszelbe, mert fél, hogy kifütyülik, most már legalább nem mer elmenni ugyanoda, mert fél, hogy kifütyülik. Meg a néppárti vacsorára se, mert fél, hogy lesz ott valami olyan evőeszköz, amiről nem tudja mire való. Legalább Giró-Szásznak tudnia kell, hogy nem: csakugyan hiábavaló Orbánnal és a rendszeréről vitatkozni. Ami nem kultúra, az nem az. Hanem tenyészet.

 .

Mint a hagyma

A héten hallottam egy történetet. Egy nem is annyira fiatal orvos hetente 5000 Ft-ot tud arra használni, hogy benzint vásároljon. Ez ahhoz kell, hogy a város határából minden nap eljusson a munkahelyére. Annyira szigorúan kell tartania magát ehhez, hogy ha elfogy a heti benzin, kénytelen átszállni tömegközlekedési jószágokra.

Az egyik éjszakán kapott egy telefont: azonnal jelenjen meg a munkahelyén, mert meg kell operálni egy kisgyereket. Ott is volt, meg is operálta, de amikor indult volna haza, tudomásul kellett venni, hogy már nem elég a benzin ahhoz, hogy hazaérjen. Ezért aztán telefonált a feleségének, hogy hívja föl a barátnőjét, aki menjen el érte, mert másképp az éjszakában nem tud hazajutni.

Na most ugye fölmerül az emberben a kérdés: egy kiváló végzettséggel és szakértelemmel, valamint gyakorlattal rendelkező orvos miért marad ebben az országban ilyen körülmények között, mert azért lássuk be, hogy ez így már méltatlan. 

Azt mondja, azért nem megy el, mert akkor ki marad itt, ki fogja gyógyítani az embereket.

Azon gondolkoztam, hogy ezek szerint bizonyos hivatásokban - hogy úgy mondjam, elhivatásos hivatásokban - az elkötelezettség többrétegű. Mint a jó magyar vereshagyma. Van ott egy eskü is,  amit bármi áron teljesíteni kell. Akkor is, ha már irracionális.  És ezt mégsem lehet másképp nevezni, mint hazafiságnak. Ez a hazafiság nem eszmékhez kötődik, nem múlthoz, nem tájhoz, nem kultúrához, hanem semmi máshoz, mint az emberekhez, ráadásul idegenekhez. Egy olyan csoporthoz, amit csak az tart össze, hogy néha véletlenül bajba kerülnek, és meg kell menteni az életüket, vissza kell állítani a testi épségüket.

Különös felelősség ez, amit el lehetne hárítani, például azon az alapon, hogy nem vállalhat valaki felelősséget a rettenetesen felelősségteljes munkájáért, ha életmentés közben azon kell gondolkoznia, hogy miképpen juthat haza, kit hívjon. Egy ilyen, tulajdonképpen szégyenletes állapotban akár olyan hibát is elkövethet, amivel egy embert egy életre megnyomorít.

Mégis: van egy olyan felelősség, amit nem lehet elhárítani: aki orvos, az orvos, eskü súlya alatt cselekvő ember, és van egy terület, ahol emberek élnek, és eljön a pillanat, hogy ellátás nélkül maradnak, vagyis meghalnak, súlyos betegek lesznek, rokkantak, félszeműek, vagy bármilyen más nyomorúságot kell viselniük életük végéig, akkor ez az ember nem hagyhatja magukra őket. Akkor sem, ha ezért el kell viselnie a megaláztatást. Mert lássuk be, mégiscsak megaláztatás az, ha valaki éjjelnappali munkával rettenetes felelősséggel annyi földi jóhoz sem jut, hogy az a munkába járás útiköltségét fedezze. Vajon mennyi juthat akkor továbbképzésre, rendszeres pihenésre, regenerálódásra - aminek fontosságára amúgy az orvosok a legkisebb panaszunk esetén is fölhívják a figyelmünket.

Mindez nemcsak azért jutott eszembe, mert elgondolkodtam a hazafiság egymást fedő, különös rétegeiről, hanem azért is, mert olvastam, hogy hiába írt mentességi kérelmet, mégsem dolgozhat tovább minden nyugdíjas korú egészségügyi dolgozó. A Világgazdaság értesülései szerint van olyan fővárosi kórház, ahol a kérelmek 80 százalékára, olyan megyei kórház, ahol 50 százalékára rábólintottak, de olyan intézmény is, ahol csak a nyugdíjas és maradni kívánó dolgozók egyharmadát tarthatják meg mindössze.

Persze máris kiderült, hogy az állam soha nem ígérte azt, hogy mindenki dolgozhat. De sokan talán így gondolhatták. Akár így értelmezzük, akár másképp, gondoljuk végig a sorsokat: valaki élete során szánalmas anyagi gondokkal küzd, mégsem megy el az országból, nyugdíjasként is tovább dolgozna, majd elzavarják, de úgy, hogy úgy is értelmezhető ígéretet kap a miniszterelnöktől, hogy ő majd alázatos kérelme esetén engedélyezi a munkát - ami nélkül amúgy vélhetően akár összeomolhat az ellátás a munkaterületén. 

Mi van akkor, ha a többszörösen agyonalázottakról szóló hírt az interneten olvasva a mi orvosunk, mégis inkább elkezdi nézegetni azokat az oldalakat, amelyeken a külföldi álláslehetőségeket ajánlják? Lehet-e hazafi az, aki a méltóságát úgy őrzi meg, úgy viszi át élhetőbb időkre, hogy elutazik innen - azzal nyugtatva persze a lelkiismeretét, hogy egyszer majd visszatér?

(Klubrádió, Hetes Stúdió 4 perc 30 másodperc után)

 .

Ettől vagyunk

Úgy kezdődött, hogy valaki a tűz mellett elkezdett beszélni, és közben ritmusosan ütögette a dobot, amit félelem ellen tartottak, meg esetleg üzengetésre. (Én ezt sokszor próbáltam a bütykös sámándobommal. Ha ügyesek vagyunk, és tartjuk a képletet, akkor magától verssé válik a szöveg. Pláne a magyar, amiről Weörestől tudjuk, hogy a világ legritmusosabb nyelve.) Hasonlít ez a reppeléshez, és nem is kell hozzá hülyeségeket meg ocsmányságokat mondani.

Egy idő után már dob se kellet, mert a mesélők megfigyelték, hogy a nyelvben, a szavakban, a szótagokban benne vannak a dübbenések és dobbanások, amelyekből hallatlanul bonyolult ritmusképleteket lehet kihozni, és akár hatalmas hőskölteményeket is építhetünk ilyen anyagokból. Meg mindenféle kicsi és nagy verseket, versikéket, amelyek dalolhatók is. (Érdemes hangosan elmondani a "Még nyílnak a völgyben a kerti virágok" kezdetű költeményt, hogy ne kelljen ezt a jelenséget tovább magyarázni.) Egyre bonyolultabb és egyre kifinomultabb lett az egész.

Na erre jött az, hogy már nem is kellenek annyira a ritmusok meg még a sorvégi rímnek mondott képletek se, hiszen a maga a gondolat is olyan, hogy belső tartása lehet, és a puszta beszéd is elég ahhoz, hogy fölleljük benne a teremtés nyomait: a harmóniákat. Így lett a szabad vers, ami egy cseppet sem szabad, mert nem tűri a gondolathibákat.

Végülis úgy alakult, hogy a nyelvek olyanok lettek, hogy akár a népek genetikai lenyomatának is tekinthetjük őket, hiszen minden bennük van, amit a történelmükről és a kutúra alakulásáról tudni kell. És különösen igaz ez a versekre, ezekre a kis élőlényekre, amelyek befészkelik magukat a lelkekbe, hogy életben tartsák az embert. A magyar embernek például naponta eszébe jut, hogy "Már egy hete csak a mamára", "Ej mi a kő tyúkanyó", "Fényesebb a láncnál", "Őszi éjjel reszket a galagonya."

Ettől vagyunk magyarok. Ez a legkisebb közös. Vagy a legnagyobb. Úgy alakult, hogy a nyelv, a vers lett a kultúra idegrendszere.

Ezért van az, hogy József Attila szobrát nem elvinni kell az ország közepéről, hanem megkoszorúzni, április 11-én, amikor a világ egyik legnagyobb költője született. Különben nem leszünk.

 .

Élhetetlen vidék

Azt álmodtam, hogy ketten maradtunk ebben az országban Orbán Viktorral. 

Nyilván azért, mert olvastam a Facebookon Gerendás Péter üzenetét, amelyben azt közölte, hogy - neki is - elege van, és hat kiskorú gyerekkel elutazik. Elmegy. Vége. Mert ez egy élhetetlen vidék lett. Túlfasizálódott. 

Sokan örülnek. Sikerül megint elüldözni egy idegen szívűt! Menjen csak, menjen utána mind. Bejöttek a dumák. Az olyanok, mint az, hogy Konrád Györgyöt esetleg magyarnak nézik. Meg a többi: minden napra egy kis “magunkfajták meg magukfajták”. Nagy ára lesz ennek. A sivatag szép, de élni unalmas benne.

Ha már az olyanok is mennek, mint Gerendás Péter, akiről minden eszembe jut csak az nem, hogy idegenszívű, hanem inkább az, hogy zseniális zenész, meg hogy szeretni való ember, ha elindul a vándorlás, akkor először csak ürül az ország, aztán kiürül. Mert az a hatalom, ami most itt van, először csak azokat üldözi el, akiket utál, aztán a sajátjait is, árulókat meg hűtleneket keresgél köztük, és a végén mindenkit elszekíroz innen. 

De mivel én semmiképpen nem megyek, a végén maradok majd Orbán Viktorral kettesben. Aztán vagy összebarátkozunk, vagy nem. Tulajdonképpen mindegy. Már se kérdésem, se mondanivalóm nincs hozzá.

Mi lenne, ha mégis inkább Orbán menne el? Most. Gerendás-félék meg maradnának a sok gyerekükkel.

Annál is inkább, mert Orbán az, aki itt retteg. Legalábbis arra utal az a példátlan jelenség, hogy az egykori Fidesz 25. szülinapját suttyomban rendezte meg - még a baráti sajtót is kizárva. Rettegett, mert hátha valakik olyasmiket kiabálnak az utcán, a ház előtt, amikkel nem tud mit kezdeni, mert igazságok. Már tudja, hogy azzal, amit három éve művel, nem tud, nem lehet elszámolni. 

Ha Orbánnak meg merték volna mutatni azokat a képeket, amelyeken a húsvéti éhező ezrek és ezrek állnak a - karácsony óta hatalmasat nőtt - Blaha felé kígyózó sorban, talán neki is eszébe jutna, hogy nincs tovább, nem jött be a sok fölfuvalkodott nagypofájúskodás. Vége. 

Most még békével távozhat. Jó lenne, ha sietne, mert egyre többen vagyunk, akik mégis inkább Gerendás Péterrel laknánk itt együtt. Akkor is jobb, ha inkább itt van, ha amúgy “a szívét örökre itt hagyná”. Kire?

 .

V V V!!!

A Fidesz sajátos örömmámorba jutott attól, hogy immár százezrek írják alá a rezsicsökkentést támogató papírokat. Most már azt is kikétharmadolták maguknak, hogy ezután nem csak közterületen, hanem a lakásokban is lehet hitvallásra nyomasztani. Sokan kérdezik, hogy mi a teendő ezután, mert attól tartanak, hogy ha elzavarják a forradalmi aláírás-gyűjtögetőket, akkor a megtagadók listájára kerülésük befolyásolhatja családjuk sorsát a választásokig hátralévő esztendőben.
Az egyetlen hatékony lehetőség az, hogy önként és boldog arccal írunk alá, mert csakugyan úgy néz ki, hogy teljesen mindegy, mit teszünk - arról nem is beszélve, hogy ne hazudjunk, ne nekünk legyen furdalásunk, ha örülünk a rezsicsökkenésnek.
Ettől még a rezsicsökkentés a megtestesült, tárgyiasult választási demagógia. Az meg, hogy az önünneplés kedvéért a kormánypárt már megint törvényeket szab át, és még aláírásgyűjtésre sem rest, ezt csak tetézi: immár tombolhat a populizmus. Benne lesznek ezzel a világ politológia-tankönyveiben. Az lenne a meglepő, ha röstellnék az ilyen eszközöket, vagy legalább nem a saját gazdagjaikat juttatnák már megint nagyobb haszonhoz. (Nem veszik észre, hogy a rájuk szavazó szegények és alsóbb középéletűek is egyre irgalmatlanabb bajban vannak.)
Mivel nincs tétje az aláírásnak - mindenképpen legalább 90 százalékos támogatottságot hoznak majd ki - , vélhetően az a legjobb taktika, ha mindenki, aki a listára kerülés következményeitől tart, szépen aláírja az ívet. Legjobb, ha közben vallomást is tesz. Olyanokat mond, hogy évek óta vár egy ilyen népszerető kormányra, néha elsuttogja, hogy “Csak a Fidesz, csak a Fidesz, csak a Fidesz!” Önként kéri, hogy juttassanak neki tájékoztató anyagokat, megadja a címét ehhez, hogy fölkerüljön a Kubatov-lista vérhívő tartományába. Búcsúzóul pedig ujjaival nem szanyisat, hanem a V-t mutatja, majd hangosan odahadarja, hogy “Viktorviktorviktor!!!”.
Mondom: nincs tét: hadd higgyék azt, hogy minden rendben van. Hadd készüljenek a totális győzelemre. Úgy, mint 2002-ben, amikor már egyszer elhitték, hogy a többség védtelen az agyonígérgetős zsigeri populizmussal szemben.

 .

Síp és piros lap

Nagy a sértődés, mert készült egy unortodox német rajzfilm, kifejezetten gyerekeknek ARD és a ZDF gyerekcsatornáján vetítik. A "Piros lap Magyarországnak" című filmecske azt magyarázza el a német gyerekeknek, hogy Magyarország túl sokszor szegte meg az EU szabályait, ezért akár az uniós támogatások megvonásával is büntethetik. Nyilván azért van benne síp és piros lap, hogy a focista Orbán Viktor is értse. Ha már nem értett abból, amikor a magyar gimnazisták röhögték ki.

Úgy néz ki, hogy diplomáciai jegyzék lesz belőle. Talán az lesz a tiltakozás alapja, hogy mi közük van ehhez a gyerekeknek. Az is lehet, hogy a németek úgy döntöttek, valami európai etikát oktatnak: nem lehet az például, hogy valaki választáson túlhatalmat szerez és aztán azt gondolja, hogy azt tehet, amit akar. Nem illik. Nem etikus. Talán azért kell ezt rögzíteni, mert a németek a legsúlyosabb tapasztalatot szerezték egy ugyanilyen esetben: a vége az lett, hogy egy öntelt és nagypofájú ember miatt úgy is járhattak volna, hogy a végén minden németet kiirtanak.

Jó idejében megtanulni az ilyen dolgokat, mert azt látom, hogy a fölnőttek se nagyon értik, milyen alapon szólnak bele az amerikaiak, a németek, Brüsszel, és gyakorlatilag mindenki abba, hogy mi folyik Magyarországon. Pedig egyszerű: amikor beléptünk az EU-ba, a NATO-ba, az ENSZ-be, azért tehettük meg, mert kinyilvánítottuk, hogy elfogadunk bizonyos alapelveket, jogokat, szabályokat. Ha valaki házasságot köt, elfogadja, hogy alighanem nem pisálhat többé a mosdóba, nem mászkálhat haza éjszaka, részegen, és nem verheti se az asszonyt, se a gyerekeket. Mert ha így viselkedik, akkor előbb-utóbb kiutálják a családból.

A németek szerint ez a gyerekekre is tartozik. Én például arra tanítom a sajátomat, hogy a fogpaszta tubusának végét nyomja, mindig hajtsa le az ülőkét, és a papírguriga úgy legyen a tartóban, hogy a papír alulról bújjon ki. Erre az az értelmes kérdése, hogy minek ez. Elmagyarázom, hogy élete során vélhetően lesz olyan nője, felesége vagy pláne anyósa, aki ilyesmik miatt piszkálná. Ha előre alkalmazkodik, jobb élete lesz.

Az baj persze, hogy a német gyerekekben most az rögzül, hogy hülye nép a magyar, mert hagyja, hogy olyasmi történjen vele, amire nem adott semmiféle fölhatalmazást. Évtizedek múlva, még az unokáink is ezzel lesznek kénytelenek szembenézni egész Európában. Ez bizony megbélyegzettség, és bizony szomorú.

Ennél már csak az a szomorúbb, amit a német filmmel kapcsolatban jegyzett meg Orbán: “Ha nálunk ilyen történne, akkor mindenki repülne.“ Kár, hogy nem tette hozzá: “ebből is látszik, hogy nálunk működik a világ legfüggetlenebb nemzeti közszolgálati médiája”. Erre bizony nem síppal, hanem harsonákkal kellene válaszolni. Itthon.

 .

Nyilatkozat a Táncsics-díjról

Alulírott Andrassew Iván nyilatkozom arról, hogy nem adom vissza a Táncsics Mihály-díjat. Mindeddig várakozó állásponton voltam. Arra gondoltam, hogy a minden bizonnyal tisztességes  Balog miniszter úr fölismeri döntésnek súlyát - például az izraeli nagykövet tiltakozásának hatására -, és képes lesz olyan módon korrigálni tévedését, ami méltányolható. Nem azért, mintha bármilyen ranghoz, címhez vagy kitüntetéshez ragaszkodnék - amúgyis csak jelképesen adhattam volna vissza, mert már régen a kisfiamnak ajándékoztam az összes többi díjammal és kitüntetésemmel együtt, a vele kapott pénzt pedig jóhiszeműen elköltöttem. 

Mindegy, úgy döntöttem, hogy Balog miniszter elképesztő parlamenti alakítása után nincs jogom ennek a kormánynak bármit is visszaadni. Ez olyan lenne, mintha elismerném erkölcsi hatalmát. 

Történt ugyanis, hogy Nyakó István kérdésére a miniszer tücsköt-bogarat összehordott, amiből azért kiderült, hogy nem váltja le az őt is, az országot is, az európai kultúrát, az újságíró szakmát is megszégyenítő kuratóriumot, nem állítja vissza a demokratikusságnak legalább a minimális kritériumait biztosító jelölési rendszert, és nem vonja vissza a díjat, törvényesség hiányában föl sem szólítja Szaniszló Ferencet, hogy adja azt vissza, mert tévedés történt. És persze ő sem mond le, mert nem szégyelli magát.

Ehelyett össze-vissza hablatyolt Bolgár Györgyről, Gergényi rendőrfőnökről meg arról, hogy bezzeg cigányok is kaptak kitüntetést. (Valahogy azt képzeli, hogy ha nyilas hordák kedvencei mellett cigány muzsikusok is kapnak valami díjat, akkor van itt valami meghitt polgári egyensúly.) Odáig jutott, hogy Pörzse Sándor képviselő (kolléga) kérdésére válaszolva kifejtette, hogy tulajdonképpen milyen baromi jó dolog, hogy Szaniszlónak adta a díjat, mert így olyan újságírók adják vissza azt, akiknek ő nem adott volna. Vagyis így megtisztul a Táncsics Mihály-díj.

Vagyis kiderült: az történt, amire egyébként sokan gondoltak is - én nem, mert csakugyan hittem Balog miniszter tisztességében -, hogy ő pontosan tudta, mit művel. Bedobott egy kis mérgezett szart az újságírók közé, amitől ők majd szétrebbennek, kimenekülnek egy közösségből. Ezzel a kitűnő trükkel szét lehet verni az értékrendet, a méltóságot, bármit. A lényeg az, hogy a szétverés után ki lehet építeni az új rendet. Ráadásul az egészet ráfogta valami kuratóriumra. Akiket persze nem mer leváltani, mert még a végén bosszúból elmondanák az igazságot.

Amikor meghallottam, hogy Németh Péter lemond a díjról, és ehhez kiváló kollégáim, barátaim is csatlakoznak, legelőször arra gondoltam, hogy na persze én is. Ám aztán eszembe jutott, hogy ezzel megtesszük az első lépést, és a vége menetelés lesz - kifelé a hazánkból. Erre gyakorlatilag naponta kapunk fölszólítást olyan körökből, amelyek - mint megint kiderült - valahol már összenőttek Balog miniszterben és Pörzse képviselőben. 

Ha a Fidesz marad még négy évig, akkor már semmiféle védelemre nem számíthatunk, elveszítjük önvédelmi képességünket, egész egyszerűen eltakarítanak minket. Újságírók százait fogják emigrációra kényszeríteni - és ebben a Fidesz jól összedolgozik majd a nácikkat - ez a kitüntetési cirkusz csak egy volt a próbák közül.

Nem szeretnék innen elmenni. Nem gondolom, hogy olyan embereknek, mint Balognak vagy pláne Pörzsének és Szaniszlónak meg kell adni azt az örömöt, hogy egy pillanatra is azt érezhessék, hogy bármivel megszégyeníthetnek minket. Egy ilyen mindenre kapható, a lelkiismeretével is bohóckodó, szerencsétlen miniszter meg egy náci képviselő nem fog azon röhögni, ahogy én a hátamon valami kis batyuval átlépem a határt.

Gratulálok, sikerült összeszarozni Táncsics nevét, egy szép Madarassy Walter-érmet! Legföljebb majd jól lefertőtlenítem, mielőtt a gyerekem megint játszhat vele.

 .

Az állam elesett

Mindent elmond a mi államunkról, hogy a nemzeti ünnepen, amelyen az Ausztria elleni lázadásunkról emlékezünk meg, az osztrák felmentő alakulatokra vagyunk utalva, ha meg kell tisztítani egy autópályát a fagy, a szél, a hóvihar és az emberi hülyeség okozta katasztrofális helyzetben - miközben miniszterelnökünk Brüsszelben szabadságharcol - most éppen az Európai Unió ellen szájkaratézva. 

Mert az állam felel azért, ha a felelőtlen autósok - akik egy héten át kapták a figyelmeztetéseket -, megtehetik azt, hogy egy olyan autópályára hajtanak, amelyet tükörjég borít, és ahol tömegbaleset miatt lehetetlen a közlekedés. A fegyelmezni képtelen állam felel azért, ha ugyanazek az autósok törvényszegő módon menekülési útvonalnak használják a leállósávokat, majd ott is elakadnak, amivel emberek ezreinek életét veszélyeztetik. Az állam felel azért, ha utat eszközök hiányában nem lehet megtisztítani. Az állam a felelős, ha a mentés nem indul meg idejében, ha a teljes közszolgálati médiarendszer nem áll át azonnal a bajba jutottak tájékoztatására. Az állam illetékes vezetői a felelősek, ha nem működik a katasztrófavédelem rendszere, ha az avatott mentőalakulatoknak fogalmuk sincs, mi a dolguk, nem képesek az egymás közti kommunikációra, nincs megfelelő fölszerelésük. 

A magyar állam elesett egy csatában. Folyamatosan hencegő, harcoskodó vezetőiről kiderült, hogy alkalmatlanok a hadvezetésre. A nemzetbiztonsági próbán csak a nép bizonyította alkalmasságát. Azonnal tette a dolgát: mindenféle hatalmi irányítás nélkül mentette az embereket.

 .

Kedves Szalai Annamária! Szeretve tisztelt Elnökasszony!

Nagy örömmel vettem a hírt, hogy az Ön kedvező, kegyelemteljes döntésével a Klubrádió végre megkaphatja azt a frekvenciát, amelyet akár egy éve is megkaphatott volna. Igazán nagyszerű, példás bölcsességre következtetni engedő dolog, hogy éppen a sajtószabadságot is ünneplő nemzeti ünnep előtt egy nappal hozatta nyilvánosságra ezt, és pláne szinte pont akkor, amikor én beléptem a rádió szerkesztőségébe, munkába állás végett.

Engedelmével beszámolok Önnek arról, hogy jó cselekedete mekkora boldogságot okozott. Kicsit megzavarodott, de azért csöndesen hejehujázó dolgozókkal találkoztam, akik röpdösve meséltek arról, hogy telefonok, esemesek és e-mail-ek áradata érkezett hozzánk. Ön akkora örömöt adott emberek ezreinek, tízezreinek, hogy felőlük akár el is maradhatott volna a nemzeti ünnep, ezt a dolgot ők úgy élték meg, mintha 1848-ban, sőt 1849-ben Petőfiék győztek volna, nem pedig a Habsburgok a gaz muszkák segítségével. 

Örökké emlékezni fogunk erre a napra, mint a jogállam újjáéledésének pillanatára. Bizony, bizony: nem azon fogunk keseregni, hogy Áder János, az alaptörvényes Magyarország elnöke, bejelentette, hogy a Schmitt Páltól örökölt tollával aláírja jogfosztásunkat, hanem arra, hogy Ön milyen kedvesen, irgalmasan, óvó tekintetű államasszonyhoz méltó módon adta vissza a szabadságunkat. (Arra is gyanakodtam, hogy itt valami csillagászati jellegű sorsösszeállásról van szó: nem véletlen, hogy az Ön kegyelmes tette szinte egybeesett Ferenc pápa megválasztásával, ami nem csak a Vatikánnak ad majd új irányt, hanem a keresztényi magyar államnak is, amelynek Ön főhivatalnoka.)

Akkora boldogságot adott nekünk, akkora erővel szakadt ki belőlünk a szabadság érzete, hogy szinte azonnal elhatároztuk, hogy elfelejtjük azt a sok kínt és szenvedést, amit okozott nekünk. Elfelejtjük a kikapcsolt gázórákat, a banki eljárásokat, a folyamatosan érkező szolgáltatói fölszólításokat. Elfelejtjük, hogy a gyerekünknek mi mindent nem tudtunk megvenni karácsonyra. Sőt azokról a munkatársainkról is elfeledkezünk, akik a nyomor elől külföldre menekültek.

Én személyesen hálás vagyok Önnek, mert módot adott arra, hogy tanuljak, és mert bebizonyította, hogy igazam van: hiába találták ki évezredekkel ezelőtt a demokráciát, ennyi idő sem volt elég arra, hogy megfelelő biztosítékokat találjunk ki arra az esetre, ha észrevesszük, ha kiderül, hogy valaki demokrácia elpusztításába kezdett. Azt is megtanultam, hogy a történelemben igenis sokkal nagyobb szerepe van a hatalmon lévők személyiségének, mint bármi másnak, mert mi bizonyos viselkedési formákkal egyszerűen nem tudunk mit kezdeni. Megbénulunk, ha kígyót látunk, képtelenek vagyunk mozdulni, pláne a fejére lépni. Ezért mindent meg lehet velünk csinálni.

Illő tisztelettel kérem, hogy tolmácsolja hálámat a Miniszterelnök Úrnak. Nagyon jó, hogy a század elején tett tanúbizonyságot szeretetteljes atyai szigoráról. Remélem, legalább ötven évre tanulunk belőle. Most éppen arra készülünk, hogy elzavarjuk, de ez sem Őt sem Önt ne tévessze meg. Nincs bennünk harag, sőt inkább szeretet van: csakis azért tesszük, mert megértettük a leckék üzenetét.

Hallom a hírt: hazánk belső és külső ellenségei kijárták, hogy törvénybe kerül: sem Önt, sem közvetlen munkatársait nem lehet kilenc év után újra válsztani. Kérem, viselje méltósággal ezt a megaláztatást. Mi szégyelljük magunkat. Ne keseredjen el az ilyen igazságtalanságok, jogfosztások miatt, hiszen így is éppen elég ideje marad ezernyi jócselekedetre. Isten áldását kérem a munkájára, és minden tekintetben sok sikert és boldogságot kívánok Önnek.

(Klubrádió, Hetes Stúdió 5 perc 7 másodperc után)

 .

Folt (a Táncsics Mihály-díjról)

Balog Zoltán miniszter a szakmánkban legmagasabbnak számító kitüntetést adta a rasszista uszító Szaniszló Ferencnek, az Echo TV műsorvezetőjének.  Eddig Németh Péter, Nej György, Rangos Katalin, Bolgár György, Vince Mátyás, Horváth Zoltán Márványi Péter és Benda László jelezte, hogy visszaadja a kitüntetést. Szinte mindannyian a barátaim vagy jó ismerőseim.

Mivel magam is megkaptam ezt a díjat, zavarban vagyok, mert ugyan vélhetően én is vissza fogom adni, azért még várnék ezzel néhány napot, és ezt javaslom mindenkinek. Először is azért, mert úgy érzem, hogy már megint mi menekülünk egy közösségből, amelyet meggyaláztak, pedig nem biztos, hogy nem lehet ezt a disznóságot jóvátenni. Mielőtt elfogadtam a Táncsics-díjat, meggyőződtem, hogy azt nem az állam ítélte nekem, hanem az újságíró szervezetek javasoltak, és a minisztérium ezt hajtotta végre. Most Szaniszló azért kaphatott kitüntetést, mert Balog miniszter megszüntette ezt a rendszert, és maga nevezett ki egy kuratóriumot, ami aztán azt tett, amit akart. Mivel nem ellenőrizte, hogy mit merészeltek elé tenni, ezért az egész nyomorúságos méltatlanságért ő a felelős. 

"A döntést úgy hoztam meg, hogy nem volt tudomásom a korábban komoly szakmai színvonalon dolgozó külpolitikai szerkesztő és újságíró elmúlt időszakban tett, az emberi méltóságot sértő nyilatkozatairól. Ezek mind személyes hitvallásommal, mind a kormány értékrendjével összeegyeztethetetlenek" - írta csütörtök esti közleményében a miniszter. Majd hozzáteszi, hogy nem ellenőrizhet minden előterjesztést, és nincs törvényes lehetősége a visszavonásra.

Méltányolhatjuk a magyarázkodást, ám ez nem elegendő. Amit nem ellenőrizhet, azt ellenőriztetheti. Ha ezt nem tudja megszervezni, akkor alkalmatlan miniszternek. Mielőtt visszaadjuk a Táncsics-díjakat, föl kellene szólítanunk Balog minisztert arra, hogy azonnali hatállyal, fegyelmivel bocsássa el a kuratóriumot, és állítsa vissza az eredeti, demokratikus jelölési rendszert. Ezen kívül - ha nem talál megfelelő jogszabályt a visszavételre - legalább szólítsa föl Szaniszlót a díj visszaadására. 

Ha mindezt megteszi, akkor a folt ugyan ott marad a Táncsics Mihály-díjon, ám az már amolyan figyelmeztető folt, ami talán nem fertőz tovább.

 .

Hazafiatlan kérdések

Pár héttel ezelőtt, amikor egy meteor robbant egy orosz város fölött, amitől szinte minden ablak  betört, azt kérdeztem, mi lenne, ha egy magyar város fölött történne ilyesmi. Van-e katasztrófavédelmi tervünk ilyen esetre? Akkor sokan gúnyoltak a szerintem teljesen jogos kérdésért, sőt egy náci internetes portál magyarellenesnek nevezett.

Ma reggel a híreket olvasgatva azzal kellett szembesülnöm, hogy egy országos hóesés következtében például az M1 autópálya hideg pokollá változott. Sokan csütörtök délután óta vesztegelnek, a segítségre váró emberek között kismamák és gyerekek is vannak. A mentés lassan halad. Eddig a rendőrök a társszervek együttműködésével 2405 embert és 1419 járművet mentettek ki a hó fogságából, 26 helyen ezer embernek nyújtottak menedéket forró teával, takarókkal. 

Hogyan fordulhat elő, hogy egy olyan hóesésben, amit legalább egy hete előre jeleztek a meteorológusok, emberek ezrei ragadnak egy autópályán és csak reggel indul el a mentő sereg?  És nem pár órára rekedtek ott, hanem egész éjszakára! (Amikor ezt írom, éppen 16 órája vesztegelnek.) Miért engedték őket az utakra? És ha mégis, ha az állam nem tud vagy nem mer ilyenkor rendkívüli állapotot hirdetni, akkor hogyan létezik az, hogy ugyanazok az emberek, akik kétségbe esve segítséget kérnek az interneten, mielőtt elindultak, nem tájékozódtak ugyanott?

Hazafiatlan kérdések ezek? Vagy olyanok amelyeket még a következő tél előtt meg kellene válaszolni? Jó, hogy sokat beszélünk az alkotmányról, de néha magáról az államról is kellene.

Pápai Gábor képe

 .

Maradék

Folyamatosan arról beszélünk, hogy megszűnt a jogállam, és most már diktatúra van. Ez igaz is persze, csak azt nem értem, hogy miért pont most. Valójában a jogállam nem a kétharmad parlamentbe özönlésével szűnt meg, hanem akkor, amikor meghozták az első visszamenőleges hatályú törvényt. Amikor diktatúrát harsogtunk, szinte mindenki hurrogott, hogy áááá ez még nem az, hanem így, hanem úgy. Pedig teljesen nyilvánvaló volt, hogy aki egy ősidők óta élő tabut megtör, az bármire képes. És úgy is lett.

Most meg azt mondom, hogy a jogállam állásai nem vesztek még mind el. Van még egy ombudsmanunk - Szabó Máté, őszig -, és ott van a bírói kar jelentős része, akik kitarthatnak még egy évig.

Bár a múlt héten valami apróság mégis elgondolkoztatott. A törvénytelenül nyugdíjazott bírók közül sokat nem tudnak visszahelyezni eredeti állásukba, mert például a tanácselnökök nyugdíjba zavarása után nem írtak ki pályázatot, hanem megbízást adtak vezetői feladatok ellátására. Vagyis a bírákat nincs hova visszahelyezni. Engem megnyugtatna, ha akadna néhány bíró, aki ilyenkor föláll és azt mondja: a bírói kar méltósága nem engedi, hogy jogtalanul elvett pulpituson üljek.

Volt már ilyen: Iszlai Zoltánt, még a szocializmus idején fölkérték a Magyar Nemzet kultúra rovatának vezetésére - ami akkor a szakma csúcsa volt. Amikor bement a szerkesztőségbe, ott találta az elődjét, Mátrai-Betegh Bélát, aki elmondta, hogy nem önként megy nyugdíjba, hanem kirúgják. Iszlai sarkon fordult és visszament az ÉS-hez.

 .

Ennyi

Hétfőn éjjel negyed tizenkettőkor, amikor a Sándor palota után a Kossuth téren is befejezték a fiatalok az alaptörvényes jogfosztások elleni tüntetést, az utolsó szónok azt mondta búcsúzóul, hogy megvárják, megjön-e Áder János józan esze. Merthogy ugye ő az, aki még tehet valamit, ha nem írja alá a módosításokat, akkor azok nem lépnek életbe. 

Olyan nagyon sok bizalmam nincs, pláne ha belegondolok: egy hete sincs, hogy aláírta Matolcsy György kinevezését a Nemzeti Bank élére, pedig pontosan tudta, amit minden szakértő harsogott: Matolcsy nem felel meg a nemzeti bankról szóló törvény személyi és szakmai elvárásainak, vagyis a kinevezés törvénytelen. Ráadásul az elnök úr azt is tudta, hogy ha a tündérkerti nagyotmondót kinevezi, akkor azzal sok százezer családnak tetemes anyagi károkat okoz. Úgy is lett: a forint nagyon gyöngül, a törlesztőrészletek emelkedtek.

Ha Áder János komolyan venné elnöki mivoltát, üzent volna a parlamentnek, hogy a Velencei Bizottság vizsgálata előtt semmiképpen ne szavazzanak a módosításról, mert úgysem írja alá. Ennyi. Ennyi a dolga egy olyan köztársasági elnöknek, aki tudja, hogy azért van a posztján, hogy az állam rendjét és méltóságát megőrizze. (Példát vehetne Stumpf Istvánról, aki szintén pártkatonaként került az alaptörvénybírák közé, de ritka kivételként képes volt fölismerni felelősségét, és államférfiként viselkedik.)

Amúgy Áder Jánosnak Orbán bíróságellenes gyalázkodása után most az lenne a dolga, hogy lemondásra szólítsa föl a miniszterelnököt elemi emberi és mentális alkalmatlanságra hivatkozva.

Azért én egy kicsit röstellem, hogy ide jutottunk. 
(A magyar kormánypártokat figyelmeztetik az EP-képviselők a budapesti alkotmánymódosítás másnapján Reuters - Jean-Marc Loos)

 .

Hurcibálás

Boross Péter volt miniszterelnök, és volt belügyminiszter a Lendvay utcai Fidesz székház elleni akcióval kapcsolatban odanyilatkozott, hogy “most az szükséges, hogy a kormány lágyabb szívű tagjai ne akadályozzanak meg egy nagyon határozott, nagyon kemény, kimondom a szót: elrettentő intézkedést ebben az ügyben, hogy ilyen ne fordulhasson elő”.

Mi lehet az nagyon elrettentő dolog?

Jól megverik őket? Bezárják őket harminc napra vizsgálati fogságra valami alapos gyanúval? Ott a gyöngébb gyerekekből kizsarolnak valami terrorcselekményes, államellenes összeesküvésre vonatkozó vallomást? 

Az van, hogy ha a rendőrök csak egyetlen egyetemistát is megvernek, akkor számítani lehet egy hatalmas, országos tüntetés-sorozatra. Nem mellesleg: azt tanulták meg a rendőrök a 2006-os eseményekből, abból, hogy közmumusokat csináltak belőlük, hogy jobban járnak, ha azért rúgják ki őket, mert megtagadják vagy csak ímmel-ámmal tejesítik a politikai ügyekben kapott parancsokat, mint ha később meghurcolják őket. Túl sokba kerülhet ha méltatlanul bánnak a gyerekekkel. Ráadásul Orbán ugyanúgy fosztogatta a rendőri jogokat, mint most a családokét, a hajléktananokét vagy az alkotmánybírákét, így aligha állnak teljes szívvel a hatalom mellé. A rendőrök csak a viccekben hülyék.

Úgy tűnik, hogy a TEK Boross intelmei szerint elkezdte hurcibálni a diákokat. Ezek szerint még nem sikerült Orbánt meggyőzni arról, hogy kitűnő alkalmat kapott a lemondásra, mert innentől nem csak reménytelen, hanem életveszélyes is a nevetséges játszmája.

 .

Nemáhogy

Van valami fura összezavarodottság abban, hogy a csütörtöki, a jogtiprásokra kicsit jogsértő székházfoglással válaszoló fiatalokat a Fidesz megpóbálja Bajnaira nyomni. Eléggé dilettáns dolog ahhoz képest, hogy az MSZP ma tart olyan nagy rendezvényt, amit meg lehetett volna zavarni azzal, ha Mesterházy Attila beszédje elején vagy napirenden kívül kénytelen egy kicsikét mentegetőzni. Amit az országról, értékelés gyanánt mond, azt el lehetne hallgatni, hiszen a fő hír ez lehetett volna: “Semmi közünk a Mesterházy Gárdához”. Ez azért is fura, mert úgy tűnik, a Fidesz nem nagyon ismeri föl: történelmileg úgy alakult, hogy ma Mesterházy a fő ellenség. Bár az is igaz, hogy Bajnai meg pont most alakít pártot. (Ha már az erőviszonyok: a bajnaizással sikerült az Együttbe tolni sokezer fiatalt.)

Azt sem ismerik föl, hogy elképesztően cinikus politikával sikerült föltámasztani egy olyan réteget, amellyel senki nem számolt: fiatalokat, diákokat. A Fidesz döbbenetes kommunikációs tévedése volt egyrészt béközepes fradistákkal védetni a székházat, másrészt a Bayer Gárda rendkívül rosszarcú, példátlanul bugris módra viselkedő, rikácsoló, buzizó és zsidózó öregeit küldeni ellenük. Ezek után nem kell magyarázni, kikből állnak a békeörsök. Az is kiderült, hogy ha baj van, nem a TEK megy először, hanem a béközép, a Fidesz békekülönítménye. Az egyetemen sem véletlenül ők jeleskedtek.

De mindez még elviselhető lenne - beírnánk a Fidesz rendes heti hülyeségeinek listájára -, ha nem egy olyan erőtérben zajlana, amikor már a teljes nyugat fölemelte az ujját. Orbán olyan nyomás alá került, amilyen nem jutott az Európai Unióban még egyetlen-egy vezetőnek sem. És pontosan tudjuk, hogy bele megy a csapdába: csakazértis beletuszmákoltatja az eszement alaptörvényébe a jogfosztó passzusokat. Pontosan tudják az amerikaiak, az uniósok, a németek, hogy ilyen: ha figyelmeztetik, akkor csakazértis! Mert hogy nemáhogy.

Ellenségei így provokálják ki, hogy alkalmat adjon arra, hogy megszabadítsák tőle Európát. Kár érte. Ő volt a mi reménységünk. A jövőé már talán azok között van, akik a székháznál tüntettek. Nem csoda, ha egy fideszes összezavarodik, ha szembenéz velük.

 .

 .

Alföldi a megasztár

A múlt hét végén a feleségem azzal lepett meg, hogy elvitt a Nemzetibe, megnéztük az "Angyalok Amerikában"-t. Vagy az angyalokat Amerikában. Vagy hogy... Kivételesen nagyszerű előadás. Kár, hogy már kevesen láthatják. 

Utána arra gondoltam, hogy ez a hatalom, ha már szokásba vette, hogy a leváltásra ítélt embereket afféle kommandóval szállja meg, hogy nyikkanni se tudjanak a kirúgásuk közben, és jól befenyegeti őket, hogy utána se merjenek, miért nem volt bátor ezt megtenni Alföldi Róberttel? Ráfoghattak volna valamit, mint a filozófusokra, például. Tulajdonképpen az történt, hogy csináltak belőle egy hatalmas, évtizedekre szóló legendát. Emberemlékezet óta nem volt olyan ember a színházi életben, aki ekkora szeretetet és ünneplést - vagy egyáltalán figyelmet - kapott. Járna ez nagyon sok színésznek és rendezőnek, de most itt a történelmi és művészi körülmények összeálltak. Alföldi azt kapja, ami békeidőben is járna neki, de a kulturkampf körülményei sürgőssé tették az egekbe emelését. És ráadásul még bosszút is állhat: ebben a darabban (is) a Nemzeti színpadáról mondhatja a hatalom pofájába az üzenetét. 

Az utódja, akit nyilvánvalóan demokráciatipró módszerrel választottak meg, vagyis tettek oda - pláne maga is tette magát oda -, ezután esélyt se kap arra, hogy kilépjen Alföldi fényárnyékából. Azok, akik ma a jelenlegi igazgató mellett tüntetnek a jegyekért sorbanállással és a véget nem érő - megérdemelt - vastapsokkal, nem lesznek kíváncsiak a színházára. Ha kíváncsiak lesznek, akkor se vesznek jegyet. Bosszúból. Ha mégis, akkor is ahhoz a Nemzetihez mérik, amit most omlasztanak le, készakarva. A szegény, mohó utód megérdemli a sorsát, persze, mert járjon így mindenki, aki összefekszik egy kultúrdiktatúrával. Papokkal hiába szentelteti föl az épületet. Azt csak lelkekkel lehet.

Ami a Nemzetiben történt, az az egyik legnagyobb politikai hiba volt ebben a kurzusban. Orbán azt hitte, hogy ugyanolyan hülyét csinálhat a kicsit összezavarodott értelmiségből, mint Fekete György "akadémiájával" (annak is meg vannak számlálva a napjai). Nevetséges és szánalmas lett a hatalom. Nem először és nem utoljára, de a Nemzetiben nagyon.

 .

Fekete és fehér

Kozma Imre irgalmasrendi szerzetes, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat méltán tisztelt elnöke azt találta mondani a pápaválasztással kapcsolatban, hogy “Az afrikaiakat is emlegetik, de ezt kizárom, ők még nem készültek fel arra, hogy a fehér emberek problémáival foglalkozni tudjanak.”

Semmiképpen nem szeretném bántani Kozma atyát, inkább csak a környezetének jegyzem meg, hogy el kellene olvasni az ilyen interjúkat, mielőtt nyilvánosságra kerülnek. Mert az emberben elindul egy gondolatsor. Csakugyan olyanok az afrikai bíborosok, mint mondjuk a helyi törzsfőnökök, akik vélhetően esetleg nem látják át az egész világot? Megengedhetné-e magának az egyház, hogy bárhol a Földön nem a legjobb, legműveltebb, legiskolázottabb, legszélesebb látókörű papjait tegye a legmagasabb méltóságokba? Feltételezhetjük-e, hogy egy fekete ember Krisztus földi helytartójaként másképp néz, mondjuk a rettenetesen szegény afrikaiakra, mint a rettenetesen szegény európaiakra?

Mert az igazi kérdés éppen az, hogy a következő pápa képes lesz-e úgy vezetni az egyházat, hogy ebben a nyilvánvalóan egyre nyomorúságosabb világban a krisztusi utat kövesse. Lehet a dolgokat csűrni és csavarni, de ennek a lényege: az elesettek, a kitaszítottak, a gyengék, a betegek, a kiszolgáltatottak védelme. Nem csak imával. Vagyis az, amire éppen Kozma atya adott kiemelkedő példát Magyarországon. Egy olyan országban, ahol ez - politikai értelemben - nem annyira mondható el az egész Katolikus Egyházról. 

A szintén nagytiszteletű Erdő Péter ahányszor csak megszólalt az előítéletekre, a kirekesztésre, bármilyen társadalmi problémára választ adva, mindig nagy örömmel fogadta a szavait a társadalom. De az ezer, okot adó alkalomból hányszor szólalt meg? Pedig mindig vártuk. Várták a cigányok, a jogfosztott rokkantak, a lerabolt szegények, a megszégyenített kisegyházak... soroljam? Magyarként büszke lennék, ha pápává választanák, de arról sem ő, sem Kozma atya nem győzött meg eddig, hogy egy fehér pápa - és az egész mai egyház - föl van készülve a bármilyen bőrszínű ember problémáinak kezelésére. Nem a jótékonykodásra, hanem egy - végre - csakugyan krisztusi politikára.

Különvéleményeim

Egészen kivételes dolog történt a héten Kálmán Olga műsorában. Egy bizonyos Keszei Sándor, a nyilván konzervatív Magyarországi Szülők Országos Egyesületének elnöke a kiváló riporterasszony kérdései alatt összeroppanva visszavonta azt a javaslatát, amely úgy kezdődött - és ezzel talán mindenki egyetért -, hogy erkölcstan tantárgy oktatására csak erős hivatástudattal rendelkező és feddhetetlen életmódot folytató pedagógusokat lehessen alkalmazni. A folytatással volt baj, az lett egy nap alatt általános, országos közröhej tárgya, hogy a szülői szervezet minisztériumnak küldött állásfoglalásában az elvárt kritériumoknak megfelelő pedagógusként említi azokat, akik példás családi életet élnek, nem elváltak, nem élnek élettársi kapcsolatban és legalább egy, házasságban született gyermeket nevelnek (vagy örökbe fogadtak).

Az összülők azt is jelezték, hogy szerintük erkölcstan tantárgyat tanító pedagógus csak az lehet, akinek nincsenek káros szenvedélyei, nem dohányzik, nem alkoholizál, "aki mentes a szexuális aberrációktól, otthonukban sem néznek szexfilmeket". A szigorú szervezet visszavont javaslata szerint az általános iskolákban az erkölcstan tantárgyat oktató pedagógus életviteléről alapos környezettanulmányt kell készíteni...

Miközben minden tiszteletem Kálmán Olgáé és nem kevésbé Keszei Sándoré, akiben volt annyi tisztesség, hogy egy ekkora marhasághalmazt vissza tudott vonni nyilvánosan, kicsit sajnálom, hogy visszavonta. 

Ha ezt a javaslatot a marhasághalmazok elfogadására fogékony minisztérium elfogadta vagy legalább részben beépítette volna valami intézkedési rendeletbe, akkor ma nem kellene attól tartanom, hogy ez a kormány még ebben a ciklusban be tudja vezetni az erkölcstan oktatását. Nem az erkölcstan oktatása ellen van kifogásom - arról csak különvéleményem van - hanem azellen, hogy olyan kományzat alatt vezetik be, amely soha nem látott erkölcstelenséggel, brutális lelketlenséggel, minden képzeletet fülülmúló embertelenséggel viszonyul polgáraihoz. Egy olyan kormány, amelyik az alaptörvénybíróság eltal megsemmisítet törvénytelen törvényeit úgy törvényesíti, hogy azokat az alaptörvénybe emeli. Egy olyan hatalom, amelyik visszamenőleges hatályú törvényeket hoz. Amelyik kiadja az azeri baltást. Amelyik istápolás helyett üldözi a szegényeket és pláne a hajléktalanokat.

Ha a magas minisztérium elfogadta volna a Magyarországi Szülők Országos Egyesületének irányelveit, akkor az azt jelentette volna, hogy aki erkölcstant akar oktatni, annak erős titkosszolgálati átvilágításon kell átesni, amire önként vállalkozik. Mert hogyan lehet másképp megtudni, hogy iszik-e, dohányzik-e titokban, milyen szexuális szokásai vannak, nézeget-e pornográf képeket vagy filmeket, például. Így esély lett volna arra, hogy Magyarországon nemigen találnak alkalmas tanárt - már csak azért sem, mert nincs olyan hülye pedagógus, aki vállalja, hogy titkos eszközökkel figyelgessék -, ezért az oktatás bevezetése elmarad.

Nekem amúgy az a különvéleményem, hogy lehetőleg a következő hatalom se vezesse be az etika oktatását - a hittan oktatásának pedig természetesen a parókiákon, a zsinagógákban, a gyülekezeti házakban van jó kis helye.

Szerintem az erkölcsről az irodalom-, a történelem-, a művészettörténet- és az osztályfőnöki órán lehet érvényes ismereteket és mintákat elsajátítani, ha már a szülői házban nem jut ilyesmiből elegendő a gyereknek. Meg persze a tornaórán, a természetrajz órán, valamint a közös színházlátogatásokon, például. És persze példamutatással. Egy egyenes gerincű tanár, akivel lehet beszélgetni is, többet adhat, mint száz tankönyv.

Talán a legfontosabb az lenne, hogy szerettessük meg az olvasást a gyerekekkel. Az irodalom nem más, mint egy hatalmas erkölcstani példatár. Ugyanez igaz a filmre, a színházra. Minden valamirevaló darab és film arról szól, hogy az ember jó-e, tisztességes-e, meg tud-e felelni a környezete és a saját elvárásainak. Az egész - magasabb -  kultúra erről szól. Talán, ha rákapatnák a gyerekeket. Nem olyan nehéz. Én például mostanában József Attila verseit olvasom föl a gyerekemnek a félhomályban, miközben szépen, lassan elalszik. Ettől ő boldog és hálás nekem. Ezekben a versekben minden ott van, amit a világról tudni érdemes. Most tanultuk a Mamát, kívülről. Ha egy gyerekkel átbeszéljük minden sorát, minden sor háttértörténetét, akkor kap egy fél évre való erkölcstani elmélkedni valót. Arról nem is beszélve, hogy mindezt egy olyan harmóniafelhőben, ami örökre hatással lesz rá. (Én is csak mintát követek: a kolozsvári - amúgy szakácsnő - nagyanyám esténként leoltotta a villanyt, és kívülről mondta nekünk a János vitézt. Belém égett ez a különös, misztikus csoda. És talán valami abból az erkölcsi tanításból is, amit Petőfi üzent a gyerekeknek.)

(Klubrádió Hetes Stúdió - 6:20 perc után)

 .

Cseljabinszk

Tucatszám készülnek évente meteorit-becsapódásos kalandfilmek, de talán olyan még egy se, amelyikben haláleset nem volt, és a legfőbb kár az, hogy épületek ezreiben az orosz tél közepén kirobbannak az ablakok. 

Ha forgatnak majd a pénteki cseljabinszki esetről amerikai típusú filmet, akkor a történet gerince csakis az lehet, hogy egy ilyen rendkívüli helyzetben képes-e a társadalom megszervezni százezer háztartás ablakainak beüvegezését.

Sokmindent hiszünk és képzelünk az oroszokról, de ha igaz, amit Mihail Jurjevics, a cseljabinszki megyei vezető közölt, miszerint szombat reggelre a kitört ablakok közel harmadát már helyrehozták, és rövid pár nap alatt az összeset megjavítják, akkor az azt mutatja, hogy az orosz társadalom rendkívül szervezett és hatalmas tartalékot tud szinte percek alatt mozgósítani.

Mert az igazi történet abban van, hogy miképpen tudnak azonnal többezer embert kárfelmérésre mozgósítani, hogyan mozdul meg a központi hatalom, amikor egyszerű emberi képzelettel elsőre szinte fölmérhetetlen mennyiségű üvegtáblára, üvegező szakemberre, szállító kapacitásra van szükség, amikor az embereket azonnal melegedő központokba kell terelni, ahol biztosítani kell az életfeltételeket... Ha erre képes egy társadalom, akkor ez többet mond el, mint amit GDP- és egyéb adatokból kiolvashatunk.

És persze fölmerül bennünk: mi történne Magyarországon egy közepes népességű városban egy ilyen robbanás után? Szeretném látni a magyar katasztrófavédelmi modellt és akciótervet.

 .

Első Nemzeti Írósztrájk

Csütörtökön különösebb rendbontások és rendőri beavatkozások nélkül lezajlott az Első Nemzeti Írósztrájk az interneten.

A Fiatal Írók Szövetsége a Die Hard 5 premierjével egyidőben, a kelet-közép-európai traumatalálkozó apropóján, a szerelem nemzetközi ünnepén, 48797 nappal Móricz Zsigmond születése után, a 2012-es Móricz-ösztöndíj elmaradásának évfordulójára hirdette meg. A fölhívásban minden nyelvünkért, nemzetünkért felelősséget érző írót, költőt, irodalmárt, kritikust, esszéistát, közírót felszólítottak arra, hogy 2013. február 14-én 00.03 perctől 23.59-ig (CET) mindennemű írásbeli megnyilatkozástól tartózkodjék. “Egy árva szót sem fogunk leírni.”

A dolog persze tréfásan hangzik, de azért jelzi - például a 2012-es Móricz-ösztöndíj elmaradására való utalás, hogy vannak feszültségek, csakugyan lenne miért erőteljesen állást foglalni a kulturkampfban.

Ám a dolog igazából azért volt érdekes, mert alkalmat adott arra, hogy kipróbáljuk, vagy legalább én kipróbáljam: csakugyan be tudom-e fogni a számat az interneten egy teljes napon át. Be tudtam, büszke is vagyok, de jelentkeztek gyönge elvonási tünetek. Főleg akkor, amikor már nekiálltam egy mondatnak, például a Facebookon, aztán rájöttem, hogy némaságot fogadtam, és töröltem a mondatot.

Nyilván senki nem vette észre, hogy pár száz író hiányzott egy napra, de mi észrevettük magunkon, hogy mit vesztenénk, ha az internetet is kihúznák alólunk. 

Ami ma tréfa, az holnap nagyon komoly lehet, ha a háború folytatódik, és mindannyian az internetre költözünk, mert máshol nem marad helyünk.

 .

Régi orvosi megfigyelés

Fekete György azt mondja magáról a Heti Válaszban, hogy azért marad még jó darabig a csúfondárosan róla elnevezett Fekete Akadémia élén, mert: "Kihordtam a csecsemőt, most szokik le az anyatejről, el akarom juttatni az iskoláig." 

Hiába minden önfegyelem, az ember kényszeresen elképzeli: ez a lassacskán idősödő, de mutatós testű, föltűnően gondozott küllemű férfiú hogyan viselte áldott terhét a kilencedik hónapban, milyen átszellemült méltósággal viselkedhetett a szülőasztalon, mit érzett, amikor először keblére vette a csúfocskára sikerült kisdedet... Nem is folytatom, mindennek van határa

Egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy az idős csodatévő akadémikus reneszánsz apródfrizurája alól ilyesmik jönnek ki. Egyszer - még rapid államtitkár korában, Antall József miniszterelnöksége idején, amikor a Népszabadságnál dolgoztam - készítettem vele egy interjút. Olyanokat mondott benne, hogy nem hittem el: emberből ilyenek kijönnek. Tamás Ervin pedig azt nem hitte el, hogy ha elküldöm neki - ahogy illik, megjelenés előtti láttamozásra -, akár csak a fele szöveg is benne marad. Elküldtem, és egyetlen-egy szót nem változtatott. 

Akkor értettük meg, hogy Fekete úr egyszerűen nem tudja, miket beszél, nincs veszélyérzete, de még annyi se, hogy tartson valakit maga mellett, aki vigyáz a méltóságára.

Ez húsz éve volt. Ez a gyerekszüléses mondata arra a valóságos isteni csodára utal, hogy ennyi idő alatt maradéktalanul megőrizte szellemi állapotát. Persze régi orvosi megfigyelés, hogy a szülés fiatalít.

 .

Igaz hazugság

Az Ipsos 15 és 25 év közötti korosztályt kérdezett olvasási szokásaikról. Egyértelműen kiderül, hogy mindössze 7 százalék olvas naponta, 16 pedig heti rendszerességgel. A havonta kötetet forgatók aránya sem magas (14 százalék), az ennél ritkábban olvasók 35 százalékot tesznek ki, és 28 százalék egyáltalán nem olvas könyvet.

Talán el kellene magyarázni nekik, hogy mit vesztenek. Hogy satnyább lesz a képzelőtehetségük. Hogy aki nem olvas, az nemigen tudja tökéletesen elsajátítani a nyelvet, a helyesírást. Márpedig a nyelv tökéletes – na jó: arra törekvő – ismeretének hiánya kiszolgáltatottá teszi az embert. Nem csak nevetségessé válhat, hanem az is előfordulhat, hogy egy információ hiánya miatt hatalmas veszteséget szenved. Hogy az irodalmi szövegek olvasása emberismeretet ad, vagyis fölkészít a konfliktusok megoldására. És akkor még semmit sem szóltunk a harmóniákról, amelyek nélkül széteshet a lelkünk.

A Klubrádióban a fölmérés ismertetője azt mondta: ez a generáció már nem szépíti a dolgot. Már nem sikk sznobok módjára műveltnek hazudni magukat.

Én még a hazug fajtából való vagyok. A kisgyerekem igényli - tízévesen is -, hogy esténként fölolvassak neki. Ugyanabból a könyvből, amit amúgy maga is olvas.  Talán az ilyesmi segít a rászoktatásban.

Meg talán az, hogy nem győzöm sulykolni azt a hazugságot, miszerint aki olvas, az egy olyan titkos társaság tagja lesz, akik fölismerik egymást. (Ebben az a jó, hogy igaz hazugság. És erre a gyerek is rájött már.)

 .

Sarjadás

Kezdődik a kátyúkorszak. Ezt nem onnan lehet tudni, hogy belehuppanok az elsőbe, aztán a másodikba, - mert az szezonon kívül is bármikor előfordulhat -, hanem onnan, hogy jönnek a levelek, amelyekből megtudjuk, hogy semmi nem változott az utóbbi ötven évben. Két dolog van, ami kifog minden hatalmon. Az egyik a hirtelen hullott hó, a másik az alóla kibújó kátyú. Tényleg olyan, mint a hóvirág. Ugyanakkor is jön, sarjad. Csak csúnyább. Van olyan, hogy negatív sarjadás. 

Egyszer, egy régebbi lakóhelyemen bementem a tanácshoz azzal az ötletemmel, hogy ha adnak nekünk szurkos kavicsot zsákban, akkor mi, Pista szomszédommal, valamint egy talicskával és két lapáttal - a sajátunkkal - az utcánkat egész télen karbantartjuk, betömögetjük a kisebb kátyúkat. Ingyen. Nem nagy dolog. Hetente egyszer, mondjuk vasárnap, mise után végigjárjuk azt a kétszáz métert. Ahol lyukat látunk, oda dobunk egy lapát szurkos kavicsot, aztán paskolunk. És kész. Ennyi. Ingyér! A magunk örömére.

Aztán tavasszal jöjjenek a profik. Addig se mennek tönkre az autók. 

Az volt a válasz, hogy nem lehet, mert nem tudnák elszámolni. 

Erre azt kérdeztem, hogy ha mi összeállunk és megvesszük a papírzsákos szurkot - hogy egyáltalán ne kelljen semmit elszámolni, akkor lehet-e. Nem. Mert hogy akkor szerződést kellene kötni az útkezelővel. Vagy ki fenével.

Akkor, ott én föladtam.

(Pedig ennyire egyszerű: egy-két zsák szurok, talicska, lapát. És két ember, hogy legyen kivel beszélgetni munka közben.)

 .

Fanyalgókról

Egyre több úgynevezett “kommentet” olvasok arról, hogy amúgy Orbán ellenében gondolkodó emberek is azt írják: az a baj az éhségmenetekkel, hogy azokat a szocialisták szervezik. Meg a közmunkásokat is, úgy általában. 

Én meg azt gondolom, hogy egy olyan politikai állapotban, amikor az alkotmányos puccsista hatalomgyakorlók gyakorlatilag lehetetlenné teszik a parlamenti munkát, képviseletet, akkor egy, magát szociáldemokratának valló pártnak nem csak dolga, hanem kötelessége is szervezni a példátlanul aljas módon kizsákmányolt proletárokat. Ha valakiknek, akkor nekik kell segíteni abban, hogy csakugyan az éhségszinten élő emberek ország-világ előtt ordíthassák, hogy “Munkát! Kenyeret!”, hiszen a legnagyobb joggal várhatják el a valódi munkát és a tisztességes megélhetést egy olyan kormánytól, amelyik - egyébként nevetségesen - egymillió új munkahelyet ígért, és ígér most is. Még nagyobb joggal követelhetik, hogy “Egyenlő munkáért egyenlő bért!”, mert a hatalommal való visszaélés legnyilvánvalóbb jele, ha egy foglalkoztatási formába belekényszerített - amúgy kínjában azt is többnyire örömmel vállaló - tömeg kiszolgáltatottságával visszaélve a hatalom félpénzen foglalkoztatja őket. Mint ahogy az is teljesen jogos, ha ez a tömeg a munkaviszonnyal járó alapvető emberi jogokat is követeli magának - olyasmit, mint például a szabadnap.

Bárcsak egyszer odáig nőne a “civil kurázsink”, hogy a szocialistáknak semmi dolguk ne lenne egy ilyen gyalázatos helyzetben! Bárcsak lenne, aki helyettük szervezkedne! Például azok, akik most fanyalognak.

 .

Nem hiszem el!

Van egy nagyon figyelemre méltó mondata  Ara-Kovács Attilának a Magyar Narancsban: "Bizony, a rasszizmus az az ár, amit mindenkinek meg kell fizetni, aki csatlakozni akar a mai magyar politikai jobboldalhoz." 

Ez nem a Bayer-ügyről jutott eszébe, hanem a Wina című bécsi zsidó lap beszámolójáról: a bécsi Diplomata-akadémián volt egy tanácskozás a száz éve született Raoul Wallenberg emlékére, amelyen Schmidt Mária, a Terror Háza igazgatója ilyeneket mondott: „Ami a zsidósággal 1944 márciusát, Magyarország német megszállását követően történt, nagy tragédiának számít. Ám addig ők lényegesen jobban éltek, mint európai hitsorsosaik.” 

Schmidt Mária nem tulajdonított túl nagy jelentőséget annak, hogy a zsidókat súlyosan diszkrimináló törvények születtek a holokauszt előtt.  Szerinte inkább a zsidóság követett el illojalitást, amivel kivívhatta maga ellen a sorsot, elvégre a cionista mozgalmakban való részvétele a két világháború között identitásának kettősségét jelezte, ami – szerinte – visszaköszön a háborút követően a zsidó kommunista funkcionáriusok magatartásában is. Ami pedig Wallenberget illeti, Schmidt szerint, ma már köztudott, hogy az amerikai titkosszolgálatnak, az OSS-nek dolgozott.

Egyszerűen nem hiszem el! Az nem lehet, hogy ugyanazokat az ócska, züllött, hitvány mondatokat mondja ki az Orbán belső köreiből való, kiváló diplomákkal rendelkező történészasszony, amit a magyar kocsmákban hallunk a rémisztő testtartású és tekintetű jobbikosoktól.

Értem én, hogy a Horthy-rendszert rehabilitálni, ezért a holokausztot relativizálni kell, de nem hiszem el, hogy Schmitt Mária nem érti: ha valaki az elgázosítása vagy a Dunába lövése előtt jobban élt (?) mint mások (?), az teljesen mindegy. Csakugyan azt hiszi, hogy pár száz vagy ezer cionistán múlott félmillió zsidó sorsa? Csakugyan van annak jelentősége, hogy egy ember, aki magyarok ezreinek életét mentette meg, kitől kapott erre pénzt? Ha a legenda igaz, és az OSS-től, akkor az OSS a magyar nép ellensége volt? A következő az lesz, hogy az idegen ügynök Wallenberget ugyanúgy le kellett volna lőni, mint a “terrorista-kommunista” Ságvárit?

Nem hiszem el. Nem akarom!


Schmidt Mária levele Németh Péterhez:


Tisztelt Főszerkesztő Úr!

A Népszava 2013. február 6-án online és print változatában közölte Andrassew Iván Nem hiszem el! című írását.  A cikk valótlan közléseket és ebből személyemet és szakmai hírnevemet sértő, kioktató kijelentéseket tett. A szerző úgy vetette papírra gondolatait, hogy személyesen nem vett rész a bécsi Diplomataakadémián rendezett nemzetközi konferencián és arra sem vette a fáradságot, hogy elolvassa az ott elhangzott előadásom leírt változatát sem. Kár, hogy úgy vette át a bécsi Wina és az ott közölt írásra reagáló Ara–Kovács Attila sorait, hogy a valóságban elhangzott szavaim ab ovo nem érdekelték.
Írhatnám én is Andresew után: „Nem hiszem el! Nem akarom!”  Sajnálatos, hogy a Wallenberg Centenárium alkalmával tartott előadásomat egyesek politikai céljaikra akarják felhasználni.
Tisztelt Főszerkesztő Úr, amennyiben az újságíró nem kér tőlem a lap hasábjain bocsánatot és a Népszava nem tesz eleget 8 napon belül a helyreigazításomnak, megfontolom a jogi lépéseket.
Budapest, 2013. február 8.

Schmidt Mária történész

Válaszom:

Szeretve tisztelt Főigazgató Asszony!

Természetesen bocsánatot kérek. Bár nem tudom, pontosan, hogy miért. Ha arra gondol, hogy azért kellene bocsánatot kérnem, amit Főigazgató Asszony a bocsánatkérést kérő levelében is idéz, és írásom címében is nyilvánvalóvá teszem, miszerint én nem hiszem el azt, hogy lehetséges, amit Főigazgató Asszonyról a Wina, illetve a Wina cikke nyomán Ara-Kovács Attila ír, akkor nekem tulajdonképpen azért is bocsánatot kell kérnem, mert nem hiszem el?
Zavartan bár, de bocsánatot kérek. De ezután sem hiszem el. Mert semmi nem tud megrendíteni Főigazgató Asszony műveltségébe, tájékozottságába, jóakaratába vetett hitemben, és abban, hogy rangjához méltó módon képes megnyilvánulni bárhol és bármikor a világon nemzetünk képviseletében.

Megkülönböztetett tisztelettel:

Andrassew Iván

Ara-Kovács Attila: Wallenberg, a zsidók és amerikaiak ügynöke

Schmidt Mária reagál

Mit és hogyan mondott Schmidt Mária a bécsi Wallenberg-konferencián? Megkérdeztük a bécsi Wina újságíróját.

Ara-Kovács Attila önreviziója

 .