szombat, március 16, 2013

Folt (a Táncsics Mihály-díjról)


Balog Zoltán miniszter a szakmánkban legmagasabbnak számító kitüntetést adta a rasszista uszító Szaniszló Ferencnek, az Echo TV műsorvezetőjének.  Eddig Németh Péter, Nej György, Rangos Katalin, Bolgár György, Vince Mátyás, Horváth Zoltán Márványi Péter és Benda László jelezte, hogy visszaadja a kitüntetést. Szinte mindannyian a barátaim vagy jó ismerőseim.
Mivel magam is megkaptam ezt a díjat, zavarban vagyok, mert ugyan vélhetően én is vissza fogom adni, azért még várnék ezzel néhány napot, és ezt javaslom mindenkinek. Először is azért, mert úgy érzem, hogy már megint mi menekülünk egy közösségből, amelyet meggyaláztak, pedig nem biztos, hogy nem lehet ezt a disznóságot jóvátenni. Mielőtt elfogadtam a Táncsics-díjat, meggyőződtem, hogy azt nem az állam ítélte nekem, hanem az újságíró szervezetek javasoltak, és a minisztérium ezt hajtotta végre. Most Szaniszló azért kaphatott kitüntetést, mert Balog miniszter megszüntette ezt a rendszert, és maga nevezett ki egy kuratóriumot, ami aztán azt tett, amit akart. Mivel nem ellenőrizte, hogy mit merészeltek elé tenni, ezért az egész nyomorúságos méltatlanságért ő a felelős. 
"A döntést úgy hoztam meg, hogy nem volt tudomásom a korábban komoly szakmai színvonalon dolgozó külpolitikai szerkesztő és újságíró elmúlt időszakban tett, az emberi méltóságot sértő nyilatkozatairól. Ezek mind személyes hitvallásommal, mind a kormány értékrendjével összeegyeztethetetlenek" - írta csütörtök esti közleményében a miniszter. Majd hozzáteszi, hogy nem ellenőrizhet minden előterjesztést, és nincs törvényes lehetősége a visszavonásra.
Méltányolhatjuk a magyarázkodást, ám ez nem elegendő. Amit nem ellenőrizhet, azt ellenőriztetheti. Ha ezt nem tudja megszervezni, akkor alkalmatlan miniszternek. Mielőtt visszaadjuk a Táncsics-díjakat, föl kellene szólítanunk Balog minisztert arra, hogy azonnali hatállyal, fegyelmivel bocsássa el a kuratóriumot, és állítsa vissza az eredeti, demokratikus jelölési rendszert. Ezen kívül - ha nem talál megfelelő jogszabályt a visszavételre - legalább szólítsa föl Szaniszlót a díj visszaadására. 
Ha mindezt megteszi, akkor a folt ugyan ott marad a Táncsics Mihály-díjon, ám az már amolyan figyelmeztető folt, ami talán nem fertőz tovább.

 .

2 megjegyzés:

eszteredler írta...

Kedves Iván!
Az a helyzet, hogy nemcsak Szaniszló kitüntetése gyalázatos! Balogh pályája erőteljesen nácik felé lejt, ugyanis több újnyilas, neonáci is megkapta a Táncsics-díjat, nemcsak Szaniszló!
Ezek után felmerül a kérdés: Petrás Jánost, a Kárpátia Zenekar basszusgitárosát, énekesét, szövegíróját sem ismerte? Vagy a most kitüntetett Bakay Kornélt sem, aki 2003. március 19-én Kőszegen megrendezte a „Horthy katonái, Szálasi nyilasai” című neonáci kiállítást? A Fidesz illetékes minisztere, Orbán Viktor lelkipásztora ezekről mit sem tudott?

Itt elolvasható (65. oldal) a Kőszegen nyílt kiállítás: http://zizi.bnaibrith.hu/kiadvanyok/2002_3_M.pdf”

Üdv.,
Garai-Édler Eszter

joti írta...

Nekem tetszik az ötlet: Balog miniszter úr fegyelmivel bocsássa el a kuratóriumot, de ezzel még ne legyen vége: Utána Orbán Viktor fegyelmivel bocsássa el Balog miniszter urat, végül mi valamennyien, választások keretében fegyelmivel bocsássuk el Orbán Viktort. Így egyszerre több figyelmeztető folt is maradna ugyan a Táncsics-díjon, de ez nem lenne túl nagy ára az intézkedések nyomán keletkező haszonnak.

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések