péntek, december 02, 2011

Duma és szemforgatás

Tisztelem az életet, négy gyerekem van, és soha egyet se vettek el orvosi vagy javasasszonyi segítséggel. Ezen kívül gyerekkorom óta nem vágyom arra, hogy énekesmadarakat terítsek le puskával. Talán annyiban különbözöm a kereszténykedőktől, pláne azok “demokrata” párti hangadóitól, hogy az abortuszt nem gyilkosságnak tekintem, hanem öngyilkosságnak. Akkor is, ha látszólag nem viseli meg a nőt, és akkor is, ha egész életére szóló gyászt ültet a szívébe. Meg a férfiéba is, ha amúgy kicsit ember is.
De soha senki nem hatalmazott föl arra, hogy mások sorsa fölött hatalommal ítéljek. Isten meg pláne nem.
Minden kereszténytől elvárom, hogy soha ne menjen úgynevezett küretre, és soha ne engedje meg a szerelmének, hogy így döntsön. Csak akkor van baj, amikor nem értik meg, hogy ezt csak egymástól várhatják el. 
Az első lépés az volt, hogy belepottyantották az alkotmányba, hogy az élet a fogantatás pillanatában kezdődik - erről Bitó László e lap hasábjain bizonyította, hogy tudományosan marhaság. És természetesen megjósolta, hogy lesznek következő lépések is.
Most csak annyi, hogy el kell venni az összes abortuszra szánt költségvetési pénzt. Ami azt jelenti, hogy a legszegényebb asszonyok kétségbeejtő helyzetben is megszülik a gyerekeket. Ha valaki, mondjuk a bedőlő lakáshitel miatt, kilakoltatás előtt nem teheti meg, hogy az abortuszt választja, akkor az égbekiáltó. Ha már Istent belekeverjük rémisztő játszmáinkba. Ilyen helyzetben, hárommillió koldus országában, ahol a hajléktalanokat ugyenezek a keresztények börtönbe küldik, ahol nemsokára már a bölcsödéért is fizetni kell, ahol most egyesek elakarták venni a beteg gyerek ápolására járó fizetésnélküli szabadságot, az életszeretetre való kormánypárti hivatkozás szánalmas alpári demagógia. És mindezt egy olyan pártban, amelyiknek elnöke a legfőbb nemzeti gondjának azt tekinti, hogy lehessen már végre védett madarakra lövöldözni. Mert nyilván szereti az életet meg a természetet. Istenke teremtményeit.
Megmondom, hogyan lehet szaporodási kedvet kelteni a népben. Olyan gazdaságpolitikával, hogy egy éven át 160 forintos legyen svájci frank. A többi duma és szemforgatás. És gonoszság.


 .

8 megjegyzés:

Malvina írta...

...és akkor még nagyon finoman fogalmaztál, Iván!

kelgyo írta...

Malvina: nem baj, mi továbbgondoljuk, majd bennünk forr tovább.

Amúgy meg Iván, én azt is megkérdezem, hogy mi van azokkal az esetekkel, amikor a küret az anya életét menti meg? Vagy vesszen a férgese? Hm. De úgy látom, a szeretet nevében fagyjanak csak meg a hajléktalanok is.
Taigetosz magyar módra.

Idéznék valamit, szerintem sokan ismerik ezt a Niemöller idézetet:

„Mikor a nácik elvitték a kommunistákat, csendben maradtam, hisz nem voltam kommunista.
Amikor a szakszervezeti tagokat vitték el, csendben maradtam, hisz nem voltam szakszervezeti tag.
Amikor a szocialistákat bezárták, csendben maradtam, hisz nem voltam szocialista.
Amikor a zsidókat bezárták, csendben maradtam, hisz nem voltam zsidó.
Amikorra engem vittek el, nem maradt senki, aki tiltakozhatott volna.”

Kérdezem: most ki következik? Mikor lesz megállás? Egyáltalán ki parancsolhat megálljt?
Azt hiszem, a válasz várat még magára, de minél később tudjuk meg, annál csúnyább lesz ...

Mikigyerek írta...

Felháborító! Attól félek, ha felhozzuk ellenérvnek, amit írt Iván, hogy pl. kilakoltatás miatt választja a nő a művi megszakítást, akkor elérjük, hogy újra létrhozzák az AB bizottságot! Persze egyáltalán nem lennék meglepve...

kelgyo írta...

Mikigyerek: nem mindegy, hogy ki dönt, ha egyszer a páciens nem tudja kifizetni? Akkor nincs AB és kész. Nem kell ehhez bizottság. Maga a nő és környezete dönt: van pénz, van AB, nincs pénz, nincs AB.

Névtelen írta...

Volt ismerősöm, ki majdnem belebolondult ebbe. Nem vállalhatta, mindent megtett ellene, de besikerült. Egyébként pár év múlva a tabletta mellékhatásaként halt meg 41 évesen. Nem ivott,s nem dohányzott.

Mikigyerek írta...

Kelgyó! Akkor nem értetted, amit írtam! Ha van pénz akkor is az AB bizottság dönt! Újabb Ratkó korszak.

kelgyo írta...

Na, ja, az bizony dupla akadályoztatás, ha lehet még rosszabb.

f írta...

Nem értem. Tudtommal az abortuszért fizetni kell, nem is keveset. Nem kellene megtanulnunk végre előre gondolkozni? Csak egy kicsit.

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések