péntek, szeptember 23, 2011

Hülyebeszéd

Giro Szász András alig két hete dolgozik Orbán Viktor szolgálatában kormányzati kommunikációs stábjával, de máris kemény bírálatot kapott, kormányülésen. Rögtön az első “igazi próbatételnél” alulugrották a szíjjártói lécet.
Rosszul kommunikálták a szinte kommunikálhatatlan változásokat. A nemzetgazdasági tárca keddi közleményét, miszerint "mindaddig, amíg az egykulcsos adó bevezetése bárkinek is jövedelemkiesést okoz, addig az eddigi adóterheknél alacsonyabb mértékű, átmeneti jellegű hozzájárulást kell fizetni a havi bruttó 202 000 forint feletti jövedelemmel rendelkező munkavállalóknak" hagyták úgy értelmezni, hogy “a kormány visszavonult az eddig következesen hirdetett és minden eszközzel megtartani kívánt egykulcsos adó elképzeléséből”. Súlyosbitja a bűnt, hogy jó pár kormánytag is így értette.
Ehelyett ezt kellett volna kommunikálni: "az adó az elvonást jelenti, a 202 ezernél magasabb bérűektől pedig nem elvonnak, csak nem kapják meg (vissza), amit a többiek".
Biztos csodálkozik Giro Szász úr azon, hogy ilyen helyzetbe, a világon egyedülálló kommunikációs térbe került. Közönségesen úgy mondjuk, hogy hülyebeszéd, de ne legyünk közönségesek.

 .

1 megjegyzés:

kelgyo írta...

Mindegy már ezeknek, hogy kitől kapnak kritikát, ők mennek, mint az a bizonyos kos a falnak.
Én pedig hadd legyek közönséges: hülye beszéd. Persze ők azt hiszik, mi is hülyék vagyunk, és bevesszük.

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések