péntek, szeptember 23, 2011

Mit képzelnek?

Őszintén remélem, hogy Magyarország, vagy netán Debrecen, a kálvinista Róma, ez az igazi városállam, fideszes főváros nem üzen hadat az Amerikai Egyesült Államoknak. Mondom ezt annak dacára, hogy nekem is viszket az ujjam, és szívesen vennék puskát a kezembe.
Mi képzelnek ezek? Mindenféle szóbeszédre alapozva gusztustalan pletykákat küldenek táviratban hazánkról és olyan köztiszteletben álló vezetőkről, mint például Kósa Lajos, debreceni polgármester, aki annyira fontos nekünk, hogy majdnem miniszterelnök-jelölt lett, és - persze csak Orbán elkullogása esetén - talán még mindig a lehetséges utód. Szobor is készült róla, és a népszeretet megnyilvánulásaként huszárkapitányként is ábrázolva van egy freskón. Valami diplomatának mondott senki azt merészeli leírni erről az emberről - persze sunyi módon valakire hivatkozva - hogy “egyre korruptabb és zsarnokibb”. Fölháborító!
A három éve íródott üzenetben az irigy spion azt írja: a külföldi befektetők nagyon dicsérték Kósát, aki a "budapesti bürokratákkal" szemben nyitott volt arra, hogy adókedvezményekről tárgyaljon. Már ez is baj? Ez a dolga! 
Ennek ellenére azok,  akik Kósával kapcsolatban vannak, "a felszín alatt" morgolódnak elégedetlenségükben: "Egy szűk körről van szó, ők kontrollálnak mindent, (Kósa) a főnök" "Mr. 10 százalékból Mr. 20 százalék lett" olvasható a WikiLeaks-iratban.
Vajon mit jelenthet ez az utolsó, zavaros mondat? Elképzelni se tudom! Csak nem azt látta meg előre a spion, hogy Kósa Lajosnak akkora hatalma van, hogy egyetlen mondatára, tíz, de akár húsz százalékkal is gyöngülhet a forint? Mert, ha erre gondolt, akkor már 2009-ben látnok volt! Az is lehet, hogy az amerikaiak ufókat küldenek ide kémkedni. Helyénvaló lenne, ha a magyar kormány ufófigyelővel vizsgáltatná meg, hogy kiket engedünk az országba.
Mielőtt hadat üzennénk az Egyesült Államoknak - amitől óva intek, de megértem, ha mégsem hallgatnak rám - ki kellene vizsgáltatni ezt az ügyet. Főleg ezt a talányos mondatot, ezt a Mr. 10 meg Mr. 20 százalékot. 
Budai Gyulára bíznám ezt a nemzetgyalázási ügyet. Alapos, tapintatos, a végsőkig elfogulatlan ember. Nem ijed meg a nyikhaj jenkiktől sem.

 .

2 megjegyzés:

kelgyo írta...

Igen, hát Kósa úr benyögése hozott árfolyamváltozást, úgy hogy most is erről lehet szó.
Tudom, nem ide tartozik, de ma hallottam, hogy Amerika felszabadult a depresszióból, mert Orbán síkra száll Amerika mellett a demokratikus értékek védelmében. :))))))))

Mályva-Antilop írta...

Te az igazság és a tisztesség ellen üzentél hadat, sok évtizeddel ezelőtt, az első rendelésre írt cikkeddel.

Zsidó... fertő... méreg.

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések