kedd, május 02, 2006

Orbánvásár


A hétfői szabadtéri várszínházi előadáson Orbán jelezte, még a nyilvánvalóan szükséges reformok érdekében sem tért vissza a polgári létbe, hogy elnökként a tisztességes ellenzéki szerepre készítse föl híveit, hanem - ha lehet - méginkább fölfújta magában a vezénylőtábornoki elhivatottságot. Tudatta az ország lakosságával, hogy folytatja a háborút. Ugyanott, ahol 2002-ben tartott: megint jön a buldog-, vagy inkább piranyapolitika: Gyurcsány miniszterelnök arra számíthat, amit Megyessy kapott. Harapdálásos üldözés, kifulladásig. Sok rosszkedvvel. Aligha hiszem, hogy ne tudná: ebbe bukott bele. De fölismerte, hogy most nem indulhat más irányba, ha azt akarja, hogy az egyazászló alatt megmaradt egyatábor őt tartsa pajzson. Folyamatos harci helyzet kell, mert különben minek a tábor törzsestül, vezénylőstül. A háborús érzet megerősítésére annak, a már a választások éjszakáján is nyomorúságosnak tűnő mondatnak a megismétlése szolgált,hogy majd valami társadalmi önvédelmi testülettel megóvják azokat, akiket fideszességük miatt üldöznek. Ő csak tudja,hogy volt már ilyesmi. Persze, biztos akadnak, akik győzelmük vélt tudatában ellenszenvesen viselkedtek, és ezért most utálják, esetleg ki is utálják őket. Ezeket meg kell védeni. De hogy ez annyira általános és tömeges lesz, hogy egész alakulatot kell ellene létrehozni, talán túlzás. Ám régóta tudjuk, hogy a paraság mekkora közösségformáló erő. Ami viszont Orbán teljes szétesésére mutat, az az, hogy eszébe se jutott arról beszélni, hogy ő - aki a vereségért a felelősséget vállalja - milyen ostobaságokat követett el a négyéves kampányban. Hanem ehelyett: a kormány, vagyis Gyurcsány, meg valami büdös lények kivásárolták a híveit. Most nem hozom föl azt, hogy már a kettősállampolgárságos népszavazásnál is észre kellett volna venni, hogy nem csak az egyazászló alatt lelkendező tömeg szavaz. Azt se, hogy most - az eddigi,négyévenkénti gyakorlattól eltérően - nem is volt igazi osztogatás. De azt mindenképpen jelezni kell, hogy ha valaki ennyire lenézi az embereket, és csak valami orbánvásáron adható-vehető jószágnak találja a saját népét, arról talán mégiscsak jól gondolta az a nép, hogy nem alkalmas miniszterelnöknek. És nagy szerencse lenne a kormánypártoknak, ha jó sokáig maradna fogyó hadai élén sületlenségeket harsogva. Lehetőleg a következő választásig, amit most veszített el.

Nincsenek megjegyzések:

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések