Tekintettel rajongóinak

Elég nyomott hétvégénk volt. Vasárnapra virradó éjszaka a gyerekek szépen lefeküdtek. Furának is találtam, hogy Milos kizavart a szobából, azzal, hogy egyedül akar elaludni (mármint Sacival, aki fölötte alszik), aztán éjjel egykor fölkelt, kijött, hogy elveszett valami játéka, és amikor mondtam, hogy majd reggel megkeressük, sírni kezdett, és addig nem nyughatott, amíg nem mentem megkeresni. De annyira belehergelte magát, hogy alig bírtam elaltatni. Cserébe viszont Saci is fölkelt, többször is. Kata ácsorgott az ágya mellett, nem is tudom, mennyit, mire elaludt. Biztos a front jött, lett is reggel hózápor meg szél, úgy ébredtünk, mintha nem is aludtunk volna. Délelőtt elindultunk sétálni, hogy mégis legyenek valamit levegőn a gyerekek, de akkora szél volt, és olyan hideg, hogy mégiscsak autóba ültünk, és elmentünk cukrászdába. Utána találtunk egy szélvédett helyet, ahol egy kicsit futkoshattak a gyerekek. Kata ebédet készített, én megpróbáltam féken tartani a gyerekeket. (Milos gyakorlatilag minden lakásban úgy közlekedik, mintha állandóan a becsúszó szerelést gyakorolná: nekifut, aztán csúszik. Néha nekimegy ennek-annak. Ha szerencsénk van, nem nagyon üti meg magát. Még beszélyesebb, ha valami labdafélét is talál. Ma szerencsére csak egy lufi jutott neki. Az legalább a lakásra nem veszélyes. Figyeltem: negyed órán át a levegőben tartotta. Hihetetlen labdaérzéke van. Persze szinte minden érintésnél el is esik. Nem is értem, hogy nyoma sincs rajta ütődésnek.) Nagyot ebédeltünk. Én gyakorlatilag utána azonnal elpilledtem, de egyszercsak kinéztem az ablakon, és láttam, hogy vízszintesen esik a hó. Gyorsan elindultam Milossal Tahiba, nehogy jégen is meg hóban is csúszkáljunk. Attól tartottam, hogy a fűtés nem működik, de abban a szobában, ahol Milos alszik, jó idő lett. Máshol nem annyira. Cserébe nincs melegvíz. De azért nagyon jól elvoltunk. Milos megevett három rántott húst, meg ami még belefért. Néztük együtt a meséket, és főleg könyveket olvasgattunk. Mostanában egyre nagyobb igénye van erre. Ezen kívül még az országokat gyakoroltuk. Valamelyik nap tisztáztam vele, hogy mi az, hogy magyar. Meg Magyarország, meg magyarul beszélni. Persze ehhez más országokat, népeket meg nyelveket is föl kellett sorolnom. Azóta érdeklődik. Ezen kívül játszottunk a fényképezőgéppel. Egy kép se sikerült, de tekintettel Milos rajongóinak népes táborára, egyet azért ide teszek. Miután elaludt, észleltem, hogy a szobámban levő televíziónak bevégeztetett. Se kép, se hang. Jó dolog ez a hallatlan technikai fejlődés, de azért azt is észre kell venni, hogy nincs olyan hónap, amelyikben ne menne tönkre valami. Tartok tőle, hogy ez is egyfajta rabság. De még mekkora!