szombat, november 01, 2014

Ravaszkák

Rendkívül ravaszak az amerikaiak. Majdnem annyira, mint Orbán Viktor.

Tudomásra hozták, hogy hat magyar főnemest kitiltottak az Egyesült Államokból főbenjáró bűn, korrupció miatt, ám egy létező törvényhelyre hivatkozva nem árulják el a neveket. A kormányzók és sleppjeik nagyot sóhajtottak, hogy akkor most nem buktak le valamelyik megvesztegetésen, és el is kezdődött a szokásos hadoválás, hogy az az ország elleni támadás, meg a kommunisták és pláne a liberálisok intézték az egészet, ami nettóbruttó irgum és burgum hazaárulás  Addig se kell arról beszélni, hogy a kormányszintű korrupció a legsúlyosabb hazaárulás - a szó szoros értelmében is.
De mindegy is már. A lényeg az, hogy az amerikaiak belevitték Obánt - miután elemezték a jellemét, a “profilját” -, hogy ne mondjon névsort, mert az azonnal elsöpörné őt is - noha lehetetlen, hogy nem ismeri a neveket. Ebből az lett, hogy napok óta mindenki mindenkire gyanakszik, a kormányhoz közel állók adatokat gyűjtenek egymásról, a főnökeikről, mert pontosan tudják, hogy előbb-utóbb jön a felelősségre vonás, és aki csak tudott a mocskos ügyekről, és nem jelentett, az is börtönbe jut, ha megint lesz igazságfenyegetés és -szolgáltatás. Ahogy ez kinéz, nem is olyan sokára.
Addig is gyalázgatják az amerikai ügyvivőt. Már ott tartunk, hogy ő a magyar ellenzék vezetője. Bár figyelemre méltó gyengülés jele, hogy Orbán saját munkásőrségét, a Békemenetet nem meri bevetni,- még egy amerikai nagykövetség előtti morcoskodásra sem.
Mindez persze oda vezet, hogy egyre-másra szivárognak a nevek, sokan bemocskolódnak a Fideszben és a környékén. Pusmognak, ahelyett, hogy arról tanácskoznának, hogy ki legyen Orbán utódja - hiszen bármelyik pillanatban lemondhat, mert nevetségessé vált - és nyilván a Fidesz adhatja az új miniszterelnököt. Föltéve, hogy nem a netadó miatti népfölkelés sodorja el az uralmukat, és új választás lesz. Mindenesetre a keddi, egyre jobban orbánellenessé forduló százezres vonuláson szokatlanul sok fideszes volt. Nem valószínű, hogy a CIA vesztegette meg őket.
Az se valószínű, hogy a ravasz amerikaiak javasolták az internet megadóztatását. Bár ha Orbán gyors lejáratására törekednek, akkor nincs jobb és agyafúrtabb tanács.
(Népszava 141031)

Nincsenek megjegyzések:

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések