Megdöbbentő dolog történt. A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) nem valami karaktergyilkossággal próbálkozik a választásokra, nem is valami szexuális morcoskodással, kirekesztéssel, liberálisgyalázással. hanem egyenesen odáig jut, hogy megnevezi a magyarok közös ellenségét. Nyilván azért, hogy végre elkezdődjön a nemzeti összefogás, ami talán egyszer odáig vezet, hogy Magyarországot valamilyen összefogásban, minimálisra csökkenthető fajlagos politikai veszteségekkel lehet vezetni.
A néppárt szerint a parlagfű elleni védekezés olyan terület lehet, amiben minden párt egyetért.
Közleményük szerint az önkormányzati választás közeledtével minden párt azt emeli ki, amelyben különbözik versenytársaitól, a parlagfű elleni védekezés viszont lehet "olyan terület, ahol mindenki kifejezheti egyetértését". Hangsúlyozzák: nincs más dolog, mint irtani, irtani, irtani. Hogy legyen végre egészség.
Igazán nem akarok ünneprontó megjegyzést tenni például a felcsúti polgármesterre, de állítólag sok száz hektárt tart arra hogy azon Isten kedvenc növényét termessze. Az Úr sokasodással és szaporodással szeret jutalmazni, így nem meglepő, hogy az egész ország fertőzött, a Döbrögik nagyon nagy földjei nagyon fertőzöttek. (A múlt nyáron bicikliztem hatalmas parlagok mellet. Meg lehet állapítani, hogy Isten mások kedvence a marihuána.)
De ne személyeskedjünk, hanem mindenki tüstént szaladjon a szomszédjához - mindegy, kire szavaz -, beszélje meg, mi lenne a legfontosabb dolog, amiben meg kellene egyeznünk, hogy mondjuk 2018-ra már szinte nagykoalícióban működjön Magyarország.
És ha végeztünk a parlagfűvel, összeállhatunk az új célra.
Ha Semjén Zsolt imádságos szeretettel meggyőzi Mészáros Lőrincet, esélyt kapunk arra, hogy nem illiberális marhaságokkal, hanem az együttműködő, sőt működő állammal lepjük meg a világot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése