hétfő, augusztus 25, 2014

A háttérhatalom

Kövér László egy interjúban megmondta: amennyiben a következő tíz-húsz évben az ország nem tudja kezelni a népességfogyást, akkor az ezeréves magyar állam megszűnése fenyeget. 
A magyar már túlélt ennél nehezebb éveket is. De abban biztosan nincs igaza a házelnöknek, hogy tíz-húsz év van a megoldásra Már a mostani időszakot sem fogjuk komoly népességvesztés nélkül túlélni, mert az elmenekülők helyett itt senki nem fog szülni.
Kövér mindenről beszél, kivéve saját, és kollégiumi szobatársainak felelősségéről. De az igazi tragédia az, hogy fölveti: “ma az a fő kérdés, hogy kik hozzák meg az emberek mindennapjaira alapvetően ható döntéseket, az államok vezetői, akik valamiféle felhatalmazást kapnak a saját választóiktól, vagy azok az arctalan, névtelen, homályba burkolózó, de hús-vér emberek által irányított gazdasági vagy tudatformáló háttérhatalmak, amelyek viszont nem viselnek felelősséget.”
Ebben a szövegben nem az a legérdekesebb, hogy Kövér László Szaniszló Ferenc és a Jobbik színvonalán “háttérhatalmaz” - ami nettó zsidózás - hanem az, hogy másokra kenegeti a felelősséget, miközben eszébe se jut, hogy talán mégiscsak lehet valami szerepe a népességvesztésben a Fidesz illiberális politikájának is. 
Lehet ám olyan összefüggés, hogy a diktatúrákban csökken a szaporodási kedv. Nálunk például a Rákosi-rendszerben be kellett vezetni az abortusz-tilalmat. Megtiltották az utazást is, így egészen jó eredményeket értek el a nésségmegtartásban. Aztán 1956-ban elmenekült negyedmilló ember.
Most meg hirtelen legalább félmillióan, noha nem jött kádárista megtorlás. Csak elegük van az embereknek Orbán duma-alapú társadalmából, és szépen elköltöznek, mert most nincs vasfüggöny. A háttérhatalamat - ami a hülyeség rémuralma - talán a Fideszben is keresgélhetné Kövér úr. Meg is lelné, biztosan, ha nem fogná vissza magát a kutakodásban.
Pápai Gábor képe


Nincsenek megjegyzések:

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések