Nem helyes, ha Moldova György egy reggeli, közszolgálati műsorban legyilkosozza Ferenczi Krisztinát, csak azért, mert ő meg meri említeni, hogy Kádár János nevéhez vér tapad, vagyis gyilkos. Nem helyes, hogy Ferenczi Krisztina nem hagyja ott azonnal a műsort. Ha ennyire elragadtatjuk magunkat, akkor ne csodálkozzunk, ha elborult agyú és jellemű, adrenalin-mámorban kutakodó sírásó partizánok az éj leple alatt csontokat szedegetnek a temetőben. Annyi eszük nincs, hogy még azt se tudták fölmérni, mekkorát használnak ezzel Kádár jó hírnevének. Aki eddig nem nagyon szerette az emlékét, vagy aki semleges volt a megítélésében, ettől az abszurd esettől inkább a pártjára áll. Elemi emberi tisztességből.
Moldova most ezen rontott. Biztosan igaza van abban, hogy köztörvényes bűnözőket is elitéltek 1956 után és miatt, vagy ürügyén, de azért talán mégsem ez a lényeg, hanem az ártatlanok és az olyan igaz forradalmárok halála, mint amilyen Moldova György is volt akkor és ott, 1956 októberében.
Hogy Kádár miről tehetett és miről nem, hogy közvetlenül bűnös-e emberek százainak halálában, a csak félelem keltésére alkalmas megtorlásokban, majd eldöntik a történészek. Én, személyesen hajlok arra, hogy aki elvállalja egy bármilyen reménytelen forradalom leverését, pláne annak ellenében, aki parlamenterként az ellenséghez tárgyalni küldte, és ezzel – akár bábként – legitimizálja az általa „behívott” megszállók csapásait, majd azok „törvényes” gyilkolásra kényszerítő stratégiáját, az nem lehet bűntelen. Igaz, hogy Kádár bizonyos szemszögből nézve, bizonyos korszakokban nagy formátumú politikusnak is mondható, de az ötvenhat utáni megtorlások idején nem viselkedett államférfihoz méltó módon. És ezt nem szabad neki megbocsátani.
Aki egy ország élére áll, felelős szinte mindenért. Például a halottgyalázásokért is. Moldova Györgynek tudnia kell, hogy Nagy Imrét és „társait” arccal lefelé dobták jeltelen sírokba a Kádár alatt szolgáló segédpribékek. Micsoda mély, torz, rettegő, babonás hitvilágról tanúskodik ez! Az ilyen cselekedetek megátkozzák azt is, aki ezt megengedi vagy elvárja. Most az átok beteljesült. És tovább átkozódnak azok, akik - immár jogfolytonosan - Kádár csontjait dugdossák. Minket is átokkal sújtanak. Hetedíziglen, alighanem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése