Kulturális forradalom

Amikor a rádióban meghallottam, hogy hogy Magyarország továbbépítésének új csapása a Corvinus Egyetem lerombolása lehet, megértettem: ami itt zajlik, az csakugyan forradalom, aminek előképe a kínai kulturális forradalom. Ne legyen kétség: ha valahol keletebbre lennénk, a filozófusaink ma már átnevelő táborokban ismerkednének a jellemtisztító fizikai munka örömeivel. A lényeg: lerombolni egy kultúrát. Észre kellet volna venni, amikor elkezdték az évtizedek alatt fölépített támogatási rendszerek látszólag ész nélküli  visszavágását, az alapítványok megszüntetését, a szakmák és hivatások elleni kriminalizálásig fajuló támadásokat. Eleinte csak úgy nézett ki, hogy olyan síktahókkal van dolgunk, akiknek Wass Albert értékesebb, mint József Attila, és valami hozzájuk hű másodvonalbelieket akarnak pozícióba hozni, lehetőleg tíz-húsz évre, ami a mai világban öröklétnek számít.

Nagyon úgy néz ki, hogy megint tévedtünk: nem igaz, hogy az ellenzékben töltött nyolc esztendő alatt semmiféle tervet nem dolgozott ki Orbán és csapata. Egészen bizonyos, hogy már évekkel ezelőtt elhatározták, hogy porig nyomorítják a magyar kultúrát, és arról is gondoskodnak, hogy a saját védett kis kertjeiket kívül az nehogy újrakeljen. A beszántott területeket egyetlen hatalmas nemzeti focipályává alakítják.

A forradalmi stratégia lényege az, hogy az érintettek  a “nem hiszem el, hogy ez velünk megtörténhet” állapotában védtelenül állnak a pusztítás előtt. Ugyanez történik persze az öregekkel, a szegényekkel, a munkavállalókkal, a rokkantakkal, a betegekkel vagy éppen a sajtóval. A pártok, a szakszervezetek, a civilek, az érdekvédelmi csoportok még mindig valami polgári rendszerben gondolkoznak, amelyiknek az a lényege, hogy nem lehet változtatni egyeztetések, tárgyalások vagy legalább tervek, magyarázatok nélkül. Várnak. Reménykednek. Az orbáni taktika egyszerű, tizenkét éve ismert: egészpályás lerohanás, oszt jónapot. 

Egy győztes a demokráciában arra kap fölhatalmazást, hogy a társadalom rendjét, intézményrendszerét fönntartsa, és közmegegyezésre törekedve tovább fejlessze. Kivéve persze, ha forradalom van, és mindenkin bosszút kell állni két választási vereségért.