Szülinap bogarakkal és egy kis Semjénnel

A hét vége jól telt, mert még mindig Milos születésnapját ünnepeltük. És az is lehet, hogy még a jövő héten is. Jövőre majd óriásbulit rendezek neki, de idén csak apránként köszönti a rokonság. De azt hiszem, ez is kedvére való. Szombaton Katához jöttek Wandáék, aztán ott is aludtak. Az ünnepség része volt, hogy Szonja is kapott még születésnapit, mert tartoztam neki egy hangfallal az MP3 lejátszójához. Ede meg névnapit. Kipuhatoltam, hogy húsvétra harci bogarakat akarnak, és előre hozam a dolgot. Amúgy még kaphatnak újabbakat húsvétkor is a sorozatbül. Az nagyon jó játék, szenvedélyesen vásárlom őket Milosnak is. (Tulajdonképpen hatkerekű, lendkerékkel hajtott rovarfélék. Jól föl kell pörgetni őket, aztán mehetnek egymásnak, és az győz, amelyik talpon, illetve keréken marad.) Én is szeretek velük játszani, Milossal hatalmas csatákat vívunk. Persze Sacinak is vettem, sőt Wanda is kapott. Láttam, hogy ő is szeretne, és mivel Marci nem tudott eljönni, a neki szántat odaadtam. Így aztán ma délelőtt órákon át ment a csata.

Vasárnap délután Milossal Tahiba jöttünk. Megpróbáltam rávenni egy kis kertészkedésre, de nem sikerült. Igaza volt, mert az tulajdonképpen abból állt volna, hogy én összeszedem a kutyapiszkot, ő meg nézi. Így csak egy négy négyzetméteres darabbal tudtam elkészülni. Mondhatni, az egész kert kellemes borítás alatt van, mert ugye télen nem takarítottam. Nem is lehetett. Így, megszáradva, már nem is olyan undorító, mint vártam. De azért lenne jobb dolgom is.

Este nagyot ettünk, fürödtünk, aztán mesét néztünk. Aztán persze még föl is olvastam. Bár ez átfordult az életem mesélésébe, mert mondtam, hogy abból az Andersen-kötetből olvasok föl neki, amelyikből nekem mesélt a dédanyám, amikor én voltam négyéves. Még nehezen érti, hogy pont olyan kisgyerek voltam, mint ő. Ma például megkérdezte, hogy amikor négy éves voltam, akkor ugyanolyan szakállam volt-e, mint most. Bíztatom, hogy ő is ugyanolyan szőrös lesz, mint én, ettől aztán mindig megnyugszik.

Aláírtam a Semjén Zsolt legújabb baromságai ellen való tiltakozást. „Ahol a vallás magánügy, ott korrupcióba, bűnbe, kegyetlenségbe fordul az élet. Hitlerék is magánügynek tekintették a vallást, jött is utána Gestapo, Auschwitz, börtön". (Semjén Zsolt a KDNP kongresszusán, 2006. március 25-én.)

Igazán nem tisztem beleszólni a választási küzdelembe, de ha ő az egyházak embere, akkor az egyházak vezetői tarthatnának valami kis önvizsgálatot, hátha rájönnek, hogy miért fordulnak el tőlük az emberek. Vele lehetett megvenni az egyházakat egy kis támogatásra? Ha nem találnak embereket, nyugodtan forduljanak hozzám, tényleg szeretettel adok nekik tanácsot. Például legalább tíz olyan egyházfit ismerek, akik nem csak épelméjűek, de ki is lehet velük állni a nyilvánosság elé. Persze én már azt se értem, hogyan képes bárki olyan pártra szavazni, amelyiknek a második embere ez a szerencsétlen Mikola. Annak idején, amikor a saját testvérét tüntette ki, azért még a leghülyébb elemző is észrevehette, hogy ez az ember valamit nem tud, amit mégiscsak illene, ha valaki politikusnak áll. A negyedik meg Semjén. Én általában úgy ítélem meg az embereket, hogy először is megvizsgálom: rábíznám-e a gyerekemet, akár csak egy órára is. Hát nem! Nem mondom, hogy a baloldali és a liberális politikusok között nincs olyan, akitől irtózni lehet, sőt személyesen irtózom, de az a csapat, amit Orbán össze bírt állítani, egyszerűen abszurd. Hátborzongató. Persze az is lehet, hogy ez egy koncepció: úgy ítélik meg, hogy ha minden napra csinálnak egy hatalmas baromságot, mondanak valami egetverő hülyeséget, akkor a nép majd díjazza, hogy Orbán így szórakozta minket. Lehet. A választó lelke kifürkészhetetlen.