szerda, október 15, 2014

Döbrögi harmadszor


Le kell szögeznünk: az ellenzék, és benne a baloldal totális vereséget szenvedett. Lehet mutogatni, hogy az unortodox, vagy illibsi diktatúra így meg úgy, de kár… Megjegyzem: évekkel ezelőtt megjósoltam, hogy aki tönkre teszi, sőt tudatosan legyilkolja a saját, vagy legalábbis inkább hozzá vonzódó sajtót, médiát, az így jár. Ez persze a szocialistákra vonatkozik. A többiekre csak annyira, amennyire az új pártokat volt szocialista párttagok vezetik. Ehhez a gonosz és ostoba viselkedéshez már csak az orbáni hatalom gonoszsága és agyafúrtsága kellett, és koldusbotra jutottunk.
Persze nincs nagy szükség baloldali sajtóra ott, ahol nincs baloldali üzenet, gondolat. Jobboldali bezzeg van: segíteni a baloldalnak abban, hogy ügyesen pusztítsa le magát.
De mindegy: az egész ellenzék bukott. Ez azért baj, mert hosszú időre vélhetően ez volt az utolsó még éppen csak szabadnak látszó választás. Hiszen biztosak lehetünk abban, hogy Orbán Viktor a totális diktatúra felé lopakodó észbomlott nyomulásában mindent elpusztít majd, ami szabad választásra emlékeztet. Most már röstellnie se kell, hiszen rendszerének és jellemének alapos ismeretében kapott népétől teljes felhatalmazást: nép Döbrögivel harmadszor is megverette magát.

Nincsenek megjegyzések:

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések