hétfő, július 28, 2014

A kormányfő nem szégyelli


Egy csöppet sem mesterkélt orcapóz
Orbán megint nagyot jelszavazott Tusványoson, szokatlanul őszinte beszédében. Lényegében bejelentette azt, amit amúgy tudtunk: valami ázsiai típusú diktatúrát szeretne.
Vagyis nem ő, hanem mi. Ő csak hallja a mi kis hangunkat. Bár egy újságíró számára nagy kaland diktatúra ellen harcolni, nem emlékszem, hogy valaha is arra ébredtem volna, hogy Kim Dzsongun , Putyin, vagy Lukasenka uralma alatt szeretnék élni.
Orbáni alaptrükk: álmodik valamit, aztán többes szám első személyen meséli el.Pedig téved: mielőtt élvezhetné pitiáner diktatúráját, elsöpri a történelem.
Amúgy majdnem jó irányba kutakodik, mert talán fölismerni látszik, hogy nem a nemzetinek nevezett intézmények szaporodása teszi erős nemzetté Magyarország népét, hanem az, ha olyan államunk lesz, amire büszkék vagyunk, amit óvunk,építünk, és ellenőrzünk. Nem a hazaszeretetről kell hadoválni, hanem tudomásul enni, hogy ez a szeretet munka. Közös. Értelmes.
Orbán tudja ezt, mégis a jóval ócskább, ám hangzatosabb “munka alapú társadalom” vágyát hozza föl minden beszédében. Egy olyan országban, ahol jóval kevesebb munka van, mint kellene, ahonnan emberek sokasága külföldre menekül a munkanélküliség miatt, ahol gyerekek éheznek, mert a szüleik nem jutnak munkához, ez a kristályos cinizmus..
Orbán persze nem szégyelli csúfolni a szerencsétlen népét, de nem is magyarázza, hogy a mostani társadalmunk mire épül, ha nem a munkára. Úgy tesz, mintha itt csakugyan számottevő tömegek lennének, amelyek nem akarnak dolgozni. Egyébként meg aligha hiszem, hogy föl tud hozni olyan államot, amelyik rendes működése idején ne munkaalapú lenne. Néha előforfulnak rövid ideig fönnmaradó katonai rablóállamok - bár talán más népek igában tartása is munkaféle -, spekuláns államok, valamilyen természeti kincsen élősködő államok, de ezek többsége előbb-utóbb kifullad, mert nincs tartások. Ha a mostani magyar államot kellene jellemezni, talán a polgári önrabló állam lenne a helyes kifejezés.

Orbánról Tusványoson is az derült ki, hogy még a halandzsája is szétesik, nincs jövőképe. Állama máris kifulladt, mert a nemzeteskedő közlopkodás nem adhat tartást, amire államot is lehetne építeni.

1 megjegyzés:

Gergely Tamás írta...

A munkaalapú államon, a közösséget elõtérbe helyezõ demokrácián azt érti, hogy majd a diktátor megszervezi a munkabrigádokat, csodálkozom, hogy Észak-Korea mint példa eddig nem jött elõ. Orbán egy ötletek nélküli sztálinista, aki rombolni tud, építeni nem. Gergely Tamás

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések