vasárnap, január 26, 2014

Kell lennie

Lázár János mindenügyi államtitkár a szép nevű, ötszáz lakosú csongrádi településen, Csanádalbertin beígérte a népnek, hogy 2018-ra a haza összes lakásában széles sávú internet lesz. Egészen pontosan úgy fogalmazott, hogy “kell lennie”. ( A politikusok azt hiszik, hogy ha ilyenkor, ígérgetős időkben csűrnek egyet a mondaton, akkor nagyobb biztonságban lesznek számonkérés idején.)
Lázár úr nem azt mondta, amivel én kecsegtettem volna az embereket: bár a hoffmanniánus elvekkel ellentétes, de baromi jó, hogy az internettel példátlan lehetőséget kapnak a gyerekek - és az öregek - a tanulásra, a tájékozódásra, gyakorlatilag az emberiség szinte teljes tudása minden pillanatban a rendelkezésükre áll, mint ahogy a művészeti alkotások is, elképesztő mennyiségben. A kisfalusi létben elképesztő lehetőség az, hogy kapcsolatokat tarthatunk, naponta beszélgethetünk távolba szakadt emberekkel, és még láthatjuk is egymást. És ha már politika, olyasmit vennék elő, amiben Lázár János Hódmezővásárhelyen jó eredményt ért el: tartozunk az esélyegyenlőség megteremtésével, főleg ott, ahol arra semmi remény.
Például meggyőződésem, hogy a cigányok virtuális hazára lelnek az interneten, ami érezhetően fölgyorsíthatja a - kölcsönös - szocializálódást. (Nem csak a cigányoknak kell fölnőniük az egyébként gyalázatos színvonalú társadalmunkhoz és államunkhoz, hanem a többségnek is a problémához.)
Ehelyett azzal kecsegtet, hogy nem kell utazgatni, ha ügyeket intézünk, sőt a számlákat is rendezhetjük az egyre olcsóbb számítástechnikai eszközökkel.
Persze megemlíti azt is, hogy ez sok százmilliárd forintba kerül.Ez igaz, bár én tennék egy próbát: ki kellene számítani, mibe kerül akkor, ha nem az az első számú cél, hogy valaki nagyot kaszáljon, hanem az, hogy a már meglevő rendszerek segítségével a lehető legolcsóbban jöjjünk ki. (Persze meg kellene szüntetni a települések hírközlési hálózatainak ész nélküli adóztatását - ami a mostani kormány eddig legostobább ötlete volt.)
És még valami: illene kimondani: az internet fontosabb a focinál meg a stadionnál. Azt, hogy ez négy éve is így volt, de csak mostanra ismerte föl a hatalom - aminek Lázár János a megtestesülése.  

Nincsenek megjegyzések:

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések