hétfő, október 04, 2010

A kígyó bűvöletében


A baloldaliak és a liberálisok úgy várták ezt a választást, mint a kobra előtt megbabonázva reszkető nyúl. Néhány politikus ugyan emberfeletti munkával próbálta fölrázni az embereket, de sem hiteles alternatívát, sem karizmatikus személyiséget, sem esélyérzetet nem kaptak. A kígyó szeme erősebb volt, mint bármilyen más hatás.

Lezajlott hát a nálunk szokásos forradalom: Orbán Viktor bemondásra elhitette a néppel, hogy minden hatalom a szovjeteké és bevezette a diktatúrát. A választások előtti napokig ez többnyire abból állt, hogy az országló párt minden lehetséges pozíciót átvett, saját javára módosította a választási rendszert, és folyamatosan fenyegetőzött, amit és akit csak lehetett azt kriminalizálta. Ezt annyira hipnotikusan tette, hogy ahányszor csak disznóság derült ki a fideszes önkormányzatokról, politikusokról, nemhogy csökkent volna a népszerűségük, de még egy kicsit nőtt is. Ilyen a magyaros betyáros fülkeforradalom. Közben a rendszer odáig aljasult, hogy a közmédiumokat maga az Országos Választási Bizottság, majd a Legfölső Bíróság kötelezte rasszista, náci reklám sugárzására. A hatalom ezt hagyta, mert politikai érdeke a szélsőségesek kiszolgálása. A sunyi diktatúra csak úgy tartható fönn, ha a demokrácia még Orbánnál is ádázabb ellenfelei biztonságban érzik magukat. Az utolsó héten aztán az állampárt megmutatta, hogy nem viccel: miközben a saját lebukottai ügyeinek kivizsgálására ej ráér majd a választás után, addig egymás után gyanúsíttatta meg ügyészileg azokat, akik a Fidesz győzelemre is esélyes ellenfelei voltak. Ez egészen pontosan annyit jelent, hogy mostantól fogva tessék tudomásul venni: a politikai ellenfelekért bármikor jöhet a fekete autó. Azok, akik nem éltek az ötvenes években, megismerkednek a csengőfrász fogalmával, és azzal, hogy milyen dolog hidegverítékben úszni, ha az állam valamelyik ellenőrző szervétől érkezik invitáló levél.
Az önkormányzati választás a szépészeti kategóriába tartozó részeredményektől föggetlenül ezt a rendszert betonozta be. Hogy aztán a kígyó tekintete meddig babonázza a népet, azt majd meglátjuk. Az is lehet, hogy egyszer majd fölébred valaki és fölkiabálja a többieket is.

 .

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Amikor este 7-kor lezárták az urnákat és elkezdődött az összeszámlálás, a szokottnál izgatottabb voltam. No nem azért, mert egy szemernyi kétségem is volt a választások kimenetelét illetően, a kérdés már csak az volt, mennyire tűnt el az MSZP a süllyesztőben (hogy klasszikust idézzek, "nem kicsit, nagyon!).
Aztán jöttek az eredmények. Egyre több független jelölt, akik belátták, hogy a piros szín és a szegfű rossz ómen, aki e jel alatt indul azt általában lecsukják vagy kihallgatják. Szóval egyre több gerinces képviselő indult függetlenként, mint a patkányok akik menekülnek a süllyedő hajóról. De az MSZP továbbra is a béka segge alatt. Mesterházy Mester és Zselés Csaba kétségbeesetten hupákolnak az eredményvárón, jól esett látni, na. Ennyi kijárt az embereknek 8 keserves év után, látni ahogyan a porba hull a párt ami tönkreverte az országot.
De én mégsem ezért vigyorogtam, hanem mert elképzelem, hogy Andrassew Iván milyen bejegyzést ír másnap a blogján! Hogy fog vernyákolni, diktatúrázni meg Orbánozni! Szívesen meghallgatnám a Klub Rádióban is, de azért az én gyomrom tűrőképessége is véges, szóval beértem a bloggal. És most, kedves Iván, ha szálanként téped is ki a szép szakálladat, akkor sem tehetsz semmit négy évig. Vagy nyolcig. Vagy tovább. Azért ne add fel!

Névtelen írta...

Kiderült, hogy az árfolyamnak semmi köze az ország gazdasági helyzetéhez, POLITIKAI MANIPULÁCIÓ VOLT AZ EGÉSZ:
Szeptember 8.-án EUR 288.58, MA 272.74
Szeptember 8.-án USD 227.18, MA 198.06
Szeptember 8.-án CHF 225.12, MA 204.70
Ennyit azért nem javult a gazdaságunk egy hónap alatt, bármilyen ügyesek is a Fideszes fiúk! :-) Tehát Simor és a bank adó miatt csak meg akarták buktatni az új kormányt az önkormányzati választások előtt, nehogy a Budapesti önkormányzatban is többségük legyen. De nem sikerült nekik, hiába ijesztgették az "újságírók" is a népet. Mindent megnyert a FIDESZ, hála Fletó agresszív, kordont állító, lövöldözős politikájának!
Mikor mondja már ki végre valaki a baloldalon is, hogy az MSZP bukásáért Fletó egy személyben a felelős?
Kedves Iván!
Én benned reménykedem. Abban bízom, hogy Te is látod már végre, hova vezetett az ő kapzsi, gátlástalan viselkedése.
Tisztelettel: Rákász Béla műsorvezető-producer

Névtelen írta...

Hogy Iván tépi e szálanként a szakállát azt nem tudom. Bár nem hinném. De - Kedves Névtelen kuzin - nem kívánom, hogy megismerd a csengőfrászt.
Mert tudod nem az a nagy szám, hogy "komenistázol" mint valami múltbéli rémséget tagadó, hanem az ha rájössz, hogy ma ki az, akitől tartani kell. Aki a fekete autót küldi.
20 évvel ezelőtt SZABADSÁGOT kaptunk. Nem azért mert megérdemeltük, hanem mert az ölünkbe hullott. És a szabadság nagyon édes. Olyannyira, hogy még azt az áldozatot is megéri, hogy a nekünk nem tetsző mások viselkedését ne akarjuk a szabadság feláldozásának árán korlátozni.
Most jött egy hatalom, aki átmenetileg az ország lakosságának körülbelül harmadának tetszően (hadd ne magyarázzam a számot, bárki utánaszámolhat és megérthet a választási rendszerünk torzításából következőleg) korlátozza e szabadságot. Ám ez a harmad fog a legjobban szenvedni nemsokára.
Ők fogják a szakállukat tépkedni, nem Iván. Iván csak méla szomorúsággal konstatálja, hogy de bizony visszatért amiről úgy gondoltuk, hogy talán már nem tér vissza.

RÁBA GYÖRGY írta...

Tudod, Barátom, nálunk, Szadán, 3460 választóból eljött 1366. a regnáló polgármester kapott 864 szavazatot. Én, az outsider, becsületből induló, 382-t.
Mit akarunk? Miben bízunk?
Gyuri

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések