Hülye vagy, Sándor?

Nincs ám kedvem ahhoz, amit most megteszek, mert teljességgel lehetetlen dologra vállalkozom: Fábry Sándort bármiről meggyőzni. Nagy szomorúság ez nekem, mert talán már én vagyok az utolsó baloldali, aki minden egyes műsorát végignézem. Azért, mert szeretem. Fábry Sándort. Nem azt, amit mostanában művel, hanem őt, magát. Ez azért van, mert nem felejtem el azt, amikor először találkoztam vele, nem felejtem el, hogy azonnal megértettem: egy kivételes tehetségű ember, az a fajta, amelyikből talán ha fél évszázadonként születik egy. Az elődjét Hofi Gézának hívták, aki persze túl későn halt meg ahhoz, hogy reinkarnálódjon Fábryban: lelkének és szellemének töredéke jutott neki. De az is jó.
Nem felejtem el, amikor Szárszón, Farkasházynál, földühítette Orbán Viktort, amikor azt mesélte el, hogy a Fidesz úgy van a hatalommal, mint a nővel a kamasz: ott áll az ajtó előtt, tudja, hogy bent a hálóban, az ágyban várja a nő, és nem tudja, hogy még kint tolja-e le a gatyáját, vagy ráér odabent. Ott jöttem rá, hogy Orbán rendkívül veszedelmes, mert nincs humora, mert nem ismeri az önirónia boldogságát. Nem felejtem el azt, amikor kettőnket meghívta Faludy, és órák teltek el, mire rájöttem, mi a fura azon a csodálatos estén: Sándor teljes némaságban hallgatta a csodát, mert végre olyan emberrel találkozott, aki benne szakasztotta a szót. Sok-sok emlékem van, többnyire rosszak, mert Fábry az esetek kilencven százalékában a magánéletben is elviselhetetlen, de azért a tíz százalékért megéri túlélni a megaláztatásokat. Van ilyen ember.
Fábry Sándor most undok és méltatlan interjút adott a Heti Válasznak. Ez nem előzmények nélkül való: műsorában folyamatosan gúnyolja a Fidesznek kellemetlen politikusokat. Rendben is van. Az más kérdés, hogy ezt szégyellni valóan bunkó módon teszi. Ezen azonban nincs mit csodálkozni, hiszen műsorának jelentős részét ma már a kakipisi humor teszi ki. Várható volt, hogy így lesz, hiszen a jobboldali közönséget csak erőteljes hatásokkal lehet nevetésre bírni. Miután Fábry kiszakadt a saját értelmiségi közegéből, szembesülnie kellett azzal, hogy az a közönség, amelyik reggel azzal ébred, hogy "földannyának földannya, én magyar vagyok!", és este is ezzel fekszik le, kevéssé alkalmas az öniróniára. Ezért aztán a humor forrására marad a testiség meg a gyűlöltek csúfolása. Szakmailag tehát Fábry rendben van, csak éppen bizonyos intelligenciaszint fölött nem könnyű szeretni. De mivel több millió morcos bunkó van ebben az országban, bármennyire fárad egy évtized után a műsora, mindig elég magas lesz a nézettsége. Örüljünk, hogy így van ez, mert nála csak rosszabbra számíthatunk.
Ha valaki rákap az alpári tréfálkozásra, nincs mit csodálkozni azon, ha egy mérsékeltnek mondott politikai hetilapban olyan hangnemben nyilatkozik, mint ahogy a szintén Fidesz-közeli Széles-birodalom bérnáci szakújságírói írnak.
Az a baj, hogy az elképesztő sikereitől óriásarcúvá tenyésztődött Fábry soha nem érti már meg, hogy még egy, a feministák számára is elfogadhatóra liberalizálódott világban sem illik nőkre alpári megjegyzéseket tenni. Akkor se, ha olyan Fidesz-politikusok adják meg az alaphangot, mint a debreceni polgármester. Hogyan jutunk odáig, hogy egy briliáns elméjű Fábry Sándorból egyszer csak akkora tahó lesz, mint a hozzá sem értelmi képességekben, sem műveltségben még csak nem is hasonlítható Kósa Lajos?
Talán halottakba se kellene rugdosni. Jó alkalmat talál erre Fekete János és Bauer Tamás apjának halála alkalmából. Kicsit gusztustalan, hogy a közmondásosan tisztességes Bauert folyamatosan az apjával kell lejáratni. Ócska. Megszoktuk, de akkor is alpári. Pláne egy Fábrytól. Fekete János szerepén lehet vitatkozni. Ha beszélnék erről, azt mondanám Fábrynak: bizonyára sokat kutattad cselekedeteinek történetét, így megalapozott az ítéleted, de az talán mégiscsak túlzás, hogy börtönbe kellett volna csukni azért, mert segítette a szocializmus hosszú agóniáját. Demagógia lenne ez is, de próbáld meg megfordítani a dolgot: tudjuk, hogy a szocializmus abba bukott bele, hogy nem bírta a versenyt és az eladósodottságot. Hülyeség, de talán úgy is beállíthatjuk Fekete Jánost, hogy tevékenységével jelentős réseket ütött egy olyan falon, amelyik azelőtt elporlaszthatatlannak tűnt. És ez nem csak a pénzügyekre, hanem arra is vonatkozott, hogy a kommunisták zsarolhatósága miatt lazult az ideológiai bilincs. Mindegy: nem illik friss halottakba rugdosni. Még akkor se, ha egy köztársasági elnöki szánalmas modortalansága látszólag bárkit fölhatalmaz erre.
Ha már nem tudtad Fekete Jánost börtönbe dugni, hát azon dolgozol, hogy Esterházy és Nádas oda kerüljön. Pontosabban: azok az értelmiségiek, akik Gyurcsány őszödi beszédét nem arra használták, hogy tendenciózusan kiragadott részletekkel a miniszterelnökre támadtak, hanem meglátták benne a megtisztuláshoz vezető első lépés lehetőségét, büntetőjogi kategóriába tartoznak, bűnsegédek. Az, hogy ez magyarhírlapos, sőt vámosgyörgyös színvonalú duma, az a te szégyened. Az viszont, hogy beállsz ebbe a "minden ellenséget kriminalizálni kell, börtönbe velük" típusú cirkuszba, megengedhetetlen egy demokratától.
Hogy legyen világos: noha tudom, hogy Gyurcsány elképesztő hibákat követett el, ma is meg vagyok győződve arról, hogy a magyar társadalom legnagyobb reménysége volt. Különösen, ha Orbán és közte kell választani. Neki legalább volt valami elképzelése. (Pszichiátriai diagnózist kérsz Gyurcsányról. Én olvastam egyet Orbánról. Megtehetném, de soha nem fogom nyilvánosságra hozni, mert méltatlan lenne. Nem az országra, hanem magamra nézve.) Ha te ráveszed Orbánt egy korrekt és nyilvános pszichiátriai vizsgálatra, én ráveszem Gyurcsányt. Ennél jobb ajánlatom nincs a haza üdvére való összefogásra.
Pár év múlva, amikor napvilágra kerül Gyurcsány valódi szerepe, te is erős véleményváltozáson mész majd át. Most egy olyan korszakba érünk, amikor a rendszerváltás utáni legnagyobb változás előtt állunk. Nem Orbán túlhatalmára gondolok, hanem arra, hogy hamarosan az egész politikai osztály belebukik a BKV-jelenségbe. Az ügyek száma, a letartóztatottak idegállapota máris elérte azt a pontot, amikor a beszorított emberek beszélni kezdtek. Ne nagyon örvendezz te azon, hogy baloldaliakat tartóztatnak le naponta. Hogy bőrüket mentsék, végre megtudjuk, amit mindigis tudtunk, csak nem volt bizonyítékunk. Ne reménykedj abban, hogy a jobboldali politikusok tiszták maradnak. És hiába a remény, hogy nem, vagy csak szelektálva jut majd ki az, ami a nyomozás során elhangzik. Van egy mondás: puskára töltöttek és ágyú sült el. Ez történt ötvenhatban is, amikor a tüntetést engedélyezték, hogy levezessék a feszültségeket.  Lehet, hogy a Fidesznek a választási kampányban jó most ez a sok letartóztatás. Nekem is föltűnt, hogy maga Balsai ígérte meg a népnek. De ez hamarosan visszacsap. És akkor még a Gripen-ügyet meg se említettük. Ugye nem vagy hülyeségig, vallásos bódulatig naiv, kedves Sándor?
Az általad oly önfeledten gyűlölt Gyurcsányról pedig majd az derül ki, hogy megpróbált föllépni az állami és pályázati fosztogatások ellen, és ezért kellett megbuknia. Nézd csak meg, hogy ki volt az, aki próbálkozott például a pártfinanszírozás megváltoztatásával, és ki volt az, akivel nem lehetett megegyezni. Meg fogsz lepődni, hogy micsoda mélységből ömlik majd föl a kosz, és milyen rettenetesen fertőzött ez az ország.
Egyébként meg azt gondolom, hogy át kellene gondolni azt a szereptévesztésedet, hogy beállsz abba a kórusba, amelyik most már büntetőügyet fabrikál majd abból is, ha valaki értelmiségiként Gyurcsányt támogatta. Értem, hogy nektek minden nap nagyobbat kell mondani – ráadásul egymással is versenyeztek hantában és morcoskodásban –, de azért érdemes lenne végiggondolni, mi lesz ebből, ha sikerül a tervetek. Én nektek drukkolok: nem is lenne ám olyan rossz mondjuk Nádassal és Esterházyval egy barakkban pár hétig. Csak arra kérlek, hogy eszedbe ne jusson egy ingyenes jótékony börtönhakni.
És még valamit az eserházyzásról. Azért az eléggé alantas, hogy azt használod föl ellene, hogy az apukája besúgó volt. Egyrészt nem kellene úgy tenni, mintha ez csak az Esterházy-féle oldalon fordult volna elő. (Nem mondok példát, mert méltatlan.) Másrészt említsük meg, hogy ezt Esterházy Pétertől tudjuk, aki ráadásul az ezredforduló egyik legfontosabb könyvét írta meg erről. Még valamit: ne legyél annyira biztos abban, hogy a környezetedben mindenki patyolat tiszta volt. Én tudom, milyen az, amikor szembesülni kell, és azonnal meg kell bocsátani, mert különben beleőrülsz. Várjuk ki, hátha a mágnesszalagok mégis napvilágra jutnak, mert csodák csodájára a Fidesz is rábólint, aztán esterházyzzunk.
Az is milyen sunyi, ahogy megint fölveted – ráadásul Morvai Krisztinát és a Gárdát mentegetve –, hogy "ha a hatalom 2006-ban nem bátorít szemek kilövésére". Tudod, nekem Morvai jogvédésével nem az volt a bajom, hogy védte azokat, akiket csakugyan törvénytelenül bántott a rendőrség, hanem az, hogy ezek a mondatok nem úgy kezdődnek, hogy "több mint 200 rendőr megsebesülése után... stb.", mert azért a dolog mégiscsak úgy kezdődött. És ezt te pontosan tudod, mégis belemész ebbe a jobbikos színvonalú fejtegetésbe.
Jóelőre koholsz vádakat? És már az ítéleted is megvan? Neked, aki a Tanút merted folytatni? Ezt egyeztetitek, vagy kedvet kaptál Bayer Zsolttól meg S.S. Pétertől? Fölhasználnak, vagy önjáró vagy? Mégis mire számítasz, hogy egyetlenegy baloldali értelmiségit is sikerül börtönbe juttatni a te nyilvános koncepciós följelentésed nyomán? Hülye vagy, Sándor? Nem veszed észre, hogy egy virtigli bolsevista párt túlspilázott vezérének hálójában virítasz, és annyira bódult vagy, hogy azt képzeled, te vagy a pók? Nem hallottál még arról, hogy azért születik olyan sok pókocska a póktojásból, mert legelőször fölfalják egymást, és csak a legerősebb marad életben? Mi történt veled, Fábry Sándor?
Azt ígéred, hogy ha Orbán hatalomra jut, alkalomadtán az ő képét is meg fogod tisztítani. (Vagyis leköpöd, mint Gyurcsányét.) Egyrészt kíváncsi vagyok, másrészt azért fölmerül bennem, hogy nem kellene-e most kezdeni. Nincs-e valami gúnyolódni való azon a politikuson, aki nem mer kiállni választási vitára, aki semmit nem mer elárulni a programjáról? Azt mondod ebben az interjúban, hogy Orbán teljesítményét mi, balliberálisok elismerhetnénk. Hát én elismerem, jó hosszan tud olvasni, és elképesztő tehetséggel tud ellenzékből destabilizálni. De nem hiszem el, hogy ha te végighallgattad Orbán évértékelő beszédét, nem tűnt föl, hogy ez az ember negyvenöt percen át az égvilágon semmit nem mondott, azt is olyan mérhetetlenül primitív stílusban, amilyenre a kádári Magyar Szocialista Munkáspárt kongresszusai óta nem volt példa. Nem hiszem el, hogy egy Fábry Sándor ettől beájul.
És végül persze, ha beszélnénk, azt mondanám Fábry Sándornak, hogy ölellek, megszakad a szívem, és bocsáss meg, de nem nézem többé a műsorodat. Én szégyellem magam, de még mindig jobb, mintha szégyenkeznem kellene.

Romlottság ez?

Nem tudom, más is észrevette-e, mindenesetre hír volt belőle, hogy másfél napja kormánykérésre, a rendkívüli hidegre való tekintettel kinyitották a vasúti várótermeket. Milyen szép gesztus! Pláne egy héttel a rendkívüli hideg beállta után. Miután csak Budapesten ebben a halálszezonban már legalább ötven ember fagyott meg.

Meg se kérdezem, miképpen fordulhatott elő, hogy a magyar kormány tagjai kettő-, három- vagy négy napja nem vették észre, hogy rendkívüli hideg van. Van úgy, hogy valaki jó meleg házban él, jó meleg autó jön érte melegtekintetű sofőrrel, és amúgyis annyi gondja van, annyira leköti az agyát az embrek iránti mélységes jóakarat és szeretet, hogy egyszerűen nem veszi észre a sapkába, sálba, fínom bundás bőrkesztyűbe bújtatott teste, hogy hideg van. Nem akármilyen, mert én például három napja mínusz tizenegyet mértem az ablakomban, és amikor kimentem, hogy beindítsam az autót, és lekapartam a jeget az ablakokról, rendes hidegrázásos vacogásba kezdtem. Vissza kellett mennem a lakásba, kicsit összeszedni magam a jó melegben, amit amúgy kevesellek, és drágállok, ahányszor csak szóba kerül. Pláne a huszonöt százalékos áfáját.
Jó, van ilyen. Senki nem veszi észre egy kormányban, senki nem szól a miniszterelnöknek, hogy az szóljon a szóvivőnek, hogy kérje meg a MÁV-ot. Biztos vártak valami kormányülésre, hogy közösen döntsenek arról, hogy ilyenkor utasítani kell, vagy mégis inkább csak kérni, mert egy kultúrállamban így demokratikus.
Mielőtt valaki azt mondaná, hogy le a kormánnyal, azonnal írjuk ki a választásokat, csak jelzem, hogy az a Navrasics úr, aki sajtótájékoztatón kérni tudta, hogy a kormánypárt vegye le a listájáról Gyurcsány és Veres urakat, egy árva közleményt se adott ki arról, hogy hideg van, emberek halnak meg, nyissák ki legalább a várótermeket. Semjén úr, aki még az ördögnél is gonoszabb ellenségéért is szokott imádkozni, valamiért nem szólította föl a papokat, hogy nyissák ki a templomokat, mert a jégszívű kormány meg se próbálja kitalálni, hogyan lehetne megmenteni Isten legszegényebb gyermekeit a fagyhaláltól. Nem láttam Vona Gábor gárdistáit és csendőreit az utcán alvók után vizslatva meleg teával töltött demizsonokkal vonulgatni.
Miért tartjuk mi ezeket az embereket?
Romlottság ez? Vagy eleve úgy születtek és nevelkedtek, hogy nem is volt, ami megromoljon bennük? Egy olyan kultúrában cseperedtek politikussá, közszolgává, amelyikben a dumaszintű szocialistaság, a dumakereszténység, a szájhazafiság bőven elegendő ahhoz, hogy a hatalom igényével lépjünk föl? Nem úgy embertelenek ezek az emberek, hogy gonoszak, hanem úgy, hogy nincs ember abban, amit szónokolnak. És ha egyszer valóban tetten érjük őket, ha egyszer valóban kiderül, hogy mi van a tettek és a szavak, ideológiák és hitvallások között, akkor világűrnyi semmit látunk. Nagy, hideg semmit.
De ez ám csak úgy lehetséges, hogy ezt mi hagyjuk. Mi neveltük, mi választottuk, mi formáltuk őket a saját képünkre és hasonlatosságunkra.
Mert nem hallottam ám azt se, hogy égtek volna a vonalak Bolgár György műsorában, és betelt volna a Klubrádió elektronikus levelesládája a puszta emberi életekért aggódó üzenetekkel. Én sem telefonáltam. Én sem írtam. Pedig van ám hatalmam. Emberek tízezrei olvassák és hallgatják, amit mondok. Csak el voltam foglalva a kézfájásommal, a pénzügyeimmel, a szomorú kis lelkemmel. Mert az van nekem.
Pedig tudom, hogy ha egyszer végsőkig kiszolgáltatott leszek, Isten, akire addigra kétségbeesésemben visszatalálok, azzal büntet majd, hogy nem azt sorolja föl, mi gonoszat tettem ezen a földön, hanem eszembe juttatja, mikor, mit nem cselekedtem, amíg még volt erőm és akaratom.

(Klubrádió, Hetes Stúdió)

Sorskeserítők

A barátom a rendszerváltás utáni hosszú-hosszú évek alatt valahogy a becsavarodás határáig jutott az ügynök-ügyek dolgában. Mindent összeszed, amit az egykori háromperhármasokról tudni lehet, valóságos történésszé képezte ki magát, folyamatosan beszámol legújabb ismereteiről és koncepcióiról.

Hiába mondom neki, hogy rossz, veszedelmes az alapállása: ő ugyanis utólagos üldözési mániában szenved. Mert meglepő módon a szocializmus idején egy csöppet sem foglalta le az a kérdés, hogy megfigyelnek-e minket, avagy sem. Pedig akkoriban divat volt a "tudom ám, hogy megfigyelnek, de leszarom"-állapot. Állítólag mindig kattogott a telefon, szinte minden értelmiségi lakásban, például. Hogy mennyire komoly volt a megfigyeltségi tudat, arra jellemző, hogy időnként bele is mondtuk a telefonkagylóba, hogy tudjuk ám. Ha valaki valóban fél, akkor meg meri-e ezt tenni?
Az én barátomon annak idején soha nem láttam, hogy ilyesmi miatt aggódott volna. Hanem a rendszerváltás után elkezdett pirkadni valami az elméjében, és hirtelen rájött, hogy őt - minket - megfigyeltek. Mégpedig úgy, hogy beépülő emberek barátkoztak velünk. És, hogy én kire gyanakszom. Mondjam meg.
És hogy én miért nem megyek el a hivatalba és miért nem kérem ki az aktáimat. Mondtam neki, hogy azért nem, mert nem akarom tudni. Teljesen egyetértek azokkal, akik akarják tudni, de én meg nem. (Van ebben ellentmondás, tudom.) Mégpedig azért nem, mert ha megtudom, az is lehet, hogy meggyűlölöm azt a barátomat, aki jelentett rólam, és akkor a mi kettőnk életében mégiscsak a szocialista izé győzött. A csigapuha diktatúra. A rendszerváltáson átnyúló nyálcsápjával tönkrecsócsált egy barátságot.
Erre azt mondta, hogy én hülye vagyok, mert ha nem tudom, akkor is győzött, hiszen egy embert rongyemberré tett. Vétett ellenem, nem volt a barátom.
Igenám, de amíg én ezt nem tudom, addig hiába próbálkozott, egy félbarátság mégiscsak maradt nekem. Arról nem is beszélve, hogy úgyis megbocsátanék. Egyszerűen azért, mert egészen kivételes minősített eseteket leszámítva a besúgók döntő többsége zsarolható állapotban volt. Ismertem olyat, akit a gyerekével zsaroltak, ismertem olyat, aki homoszexualitása miatt került satuba, és olyat is, aki egyszerűen csak gyáva volt. És mivel én is gyáva vagyok, és nem tudom, mit tettem volna, ha megszorítanak, nem ítélkezhetek azok fölött, akik elegendő okkal féltek egy félelmetes hatalomtól. Ahhoz, hogy valakiről megállapíthassuk, hogy aljas indokból - tehát pénzért vagy hatalomért, karrierért jelentett, esetleg valóságos, köztörvényes bűn miatt zsarolték - legalábbis rendes igazságügyi vizsgálatra lenne szükség. Mivel erre sem nekem, sem másnak nincs lehetősége, a politikai hatalom pedig szemmel láthatóan nem hajlandó sem a feltárásra, sem az emberséges vizsgálatra, én a magam részéről inkább megbocsátok. Mert ilyen súlyos ügyekben a védekezés jogának, a bűn súlyosság-elbírálásának intézményes joga nélkül nagyobb bűnt követhetünk el, mint az üldözött bűn.
Ha a többpártállam nem akarja ezt a dolgot demokráciához méltó módon intézni - már pedig nem akarja -, és a védekezés jogát végképp nem adja meg, akkor hagyjuk a francba az egészet. Én nem akarok egyik bűnbugyorból a másikba esni.
De hogy én hülye vagyok, ne törődjek én azzal, mit akarnak az ügynökbújtató pártok, mi csak a saját környezetünkkel törődjünk, és szerintem ki volt a besúgó.
- Te.
Na ezen nagyon megijedt. Kerekre nyitotta a szemét.
- Emlékszel, amikor 1971-ben Balatonlellén letartóztattak minket? És nálad Jugoszláviából behozott marihuánát találtak? Két nappal később engedtek ki, mint engem.
- De nem!
- Jó. És amikor két év múlva Balassagyarmaton valami nő miatt tévedésből egy rendőr orrát törted el? Úgy volt hogy kizárnak az egyetemről. És mégse zártak ki.
- Te hülye vagy.
- Csak azért mondtam ezeket, mert minden barátunk életében találhatunk ilyeneket. És láthatod, magadon érezheted, hogy ez milyen igazságtalan.
- Akkor se hiszem el, hogy téged ez nem érdekel.
Mondtam neki, hogy nagyon örülök, ha megtudjuk, mi van a mágnesszalagokon, mert ez jár a népnek. De csak akkor, ha minden leleplezett megkapja a tisztességes eljárás, a védekezés, a magyarázkodás jogát.
Egyébként meg mindig sokkal jobban érdekeltek azok, akik az iskolákban a tanároknak árulkodtak, a munkahelyeken meg a főnököknek. Ezek aztán biztosan nem menthetők semmivel.
Nézz magad köré. Cseverésznek, tréfálkoznak, zizegnek, szinte egész nap együtt élnek velünk, mintha csak egy csapatba tartoznánk, aztán elmesélik valamelyik főnöknek, hogy mi mindent hallottak. Apró kis előnyökért vagy egyszerű hajláskényszerből, gyerekes hatalmi vágyból sugdosnak.
Ezek az emberek éppen olyan veszedelmes sorskeserítők, mint az állami besúgók.
És ha már erre rákaptak, egy lépés se kell: amikor a még a főnöknél is jóságosabb állam kéri majd őket szívességre, önként, boldogan jelentsenek. Azt árulják majd ki először, akinek most sugdosnak. Akkor már élesben, pénzért, igazi hatalomért. Hangulatilag most ágyaznak nekik, bár ezt valamiért választási kampánynak hívják.
A barátom erre végre azt mondta, hogy van valami igazságom. Résen lesz. Csak nehogy belehulljon.

(Fönt Wanda Boldogságpróba című képe -  
http://andrassewwanda.blogspot.com)

Cigányjószág

Cigány barátom hívott föl, hogy olvastam-e a hírt: idén tízmilliárdot lehet szétosztani a földmívelők között állatjóléti kiadásokra. Olyasmikre, hogy például egészséges ivóvizet igyon a csirke meg a disznó.

Hogy ő nem akar demagóg lenni, pontosan tudja, hogy az állatokat egészségesen és szépen kell tartani az EU-ban, de hogy nem lehetne-e esetleg jelezni Brüsszelnek, hogy itt emberek halnak meg, mert állathoz méltó életet sem tudunk biztosítani nekik, és tízmilliárdból - ha nem lopják el a felét vagy az egészet -, akár emberek ezreinek életét lehetne egy átlagos polgári kutya szintjére emelni. Hogy például naponta egyszer kapjanak rendes ételt. Vagy legalább a kölykeik.

Olvasom Kállai Ernő kisebbségi ombudsman - remélem tudatosan a Holokauszt Napjára időzített - nyilatkozatát, amelyben egészen pontosan összegzi azt, amit amúgy mindenki tud: az elmúlt húsz évben egyetlen kormányintézkedés, itthoni vagy uniós program sem hozott jelentős változást a cigányság életében. Én megengedhetem magamnak, hogy keményebben fogalmazzak, és rögtön felejtsük el, hogy itt cigányokról van szó: az amit itt a pártok és kormányok húsz év alatt a szegények, az elesettek, a kiszolgáltatottak dolgában műveltek, azzal gyakorlatilag állati sorba taszítottak embertömegeket. És ezt meg is értették az "illetékesek": nem elhanyagolható lelki támogatást kaptak azok, akik úgy vadászták le a cigányokat, ahogy az állatokat szokás.
Nincs már mit kertelni, finomkodni: az lenne az egyetlen megoldás, ha a magyar köztársaság elnöke megkérné az Uniót, hogy - mivel a járványszinten korrupt magyar politikai és gazdasági elit, valamint a rasszizmussal és szegénygyűlölettel agyonfertőzött magyar lakosság teljes tehetetlenséget mutat - az EU vegye ki a magyar hatóságok kezéből a cigány- és a szegénykérdés kezelését. Küldjön ide valami épelméjű szakembert, aki tudja mit cselekszik és azt is, hogy miért, mielőtt emberek tízezreinek életével fizetünk egy polgárháborúban.
Cigány barátom azt mondja: addigis próbálkozzunk azzal, hogy én építsek cigányólat, kössem őt meg a családját oda, bele, aztán kérjek cigányjószág-támogatást. Szerinte megkapom, ha visszakenem a felét. Aztán legalább egy jó, zabálós hétvégét csapunk belőle.

Unom, szégyenkezem

Az a baj, hogy unom. Az egészet, úgy, ahogy van. És röstellem.
Biztos az ingerküszöbbel van baj. Nyolc év gyűlölködés, nyolc év sunyiskodás elég ahhoz, hogy megszokjuk: a méltóságminimum alatt élünk. A szemem nem rebbent, amikor a Fidesz bejelentette, hogy az MSZP minden idők legmocskosabb kampányára készül, miután az övé - az egész világon példátlan intenzitással - 2002-óta tart. A szemem nem rebbent, amikor azt láttam, hogy az MSZP több energiát fordít a helyfoglaló játszmákra, a személyes jövő biztosítására, mint a baloldal jövőképének átgondolására. Valaha megrendültem volna attól, hogy egy náci párt bejuthat a parlamentbe a legócskább, a legsötétebbekre ható szövegekkel. Valaha röhögtem volna azon, hogy a Fidesz szembesítő-kampánynak minősíti a becsületsértéseit és fenyegetéseit, a baloldal meg csak reszketve figyeli.
Unom a - még oly jogos - kérdéseket is. "Mit fog képviselni a - Dávidos-Bokrosos-Retkeses - MDF?" Miért, talán a többiről tudjuk, mit fog képviselni? Talán a többiről tudjuk, hogy most mit képvisel? Vagy legalább azt, hogy kiket?
Ha szerencsésebb helyre születtem volna, egyszerűbb lenne a dolog, hiszen föl se merülne, hogy a hülyéket leszámítva bárki olyan pártra szavazzon, amelyiknek a vezére gyáva a legnagyobb nyilvánosság előtt vitatkozni. Milyen ország az, ahol program nélkül lehet választáson szerepelni? Ja, hogy mindegy, mi a program, mert úgyis mindig mindenről kiderül, hogy blöff, hazugság? Milyen ország az, hogy előre tudjuk, mekkorát röhögnek rajtunk a pártok, ha rákérdezük majd, hogy mégis honnan tellett a megengedettnél nagyságrenddel drágább reklámkampányokra? És ha már reklám: milyen ország az, ahol a dolog természetéhez tartozik, ha a plakátokat a legocsmányabb jelekkel mocskolják össze?
De úgy is lehet ám fogalmazni, hogy milyen ország az, ahol a vérmes felek választási vitában vallanak arról, hogy mit gondolnak a lakosság harmadát kitevő nyugdíjasok sorsáról. Nem kellett volna erről már a magukat roppantul felelősségteljesnek mutató politikusoknak tíz éve közmegegyezéssel dönteni? És akkor még szó se volt az oktatásról, az egészségügyről, a szegényekről.
Hogyan jutottunk odáig, hogy a választás, a demokrácia ünnepe egy nagy határ szégyen lett?

Para és nyomorúság

„Egy gyerek fejlődését két dolog tudja délelőtt tönkretenni, a kereszténység és a pornográfia” - mondta Para-Kovács Imre a Klubrádióban Bakács Tibor műsorában. Hülye mondat, rossz mondat, vélhetően igaza van Bakácsnak, aki üzent Parának, hogy jó lenne, ha bocsánatot kérne.
Semjén Zsolt persze azonnal élt az alkalommal, közölte, hogy szánakozik, közösségi és vallási értékek lerombolásáról, egy frusztrált kisebbség destruktív viselkedéséről beszél.
Bár Para mondata értelmetlen arcultréfálkodás, és a "délelőtt" kissé talányos is, csak jelzem, hogy évek óta ahány szentmisét meghallgatok, szinte mindegyikben elhangzik egy ugyanilyen mondat az ateistákról, noha nem hiszem, hogy mi ateisták a gyerekekre nézvést bármiben veszélyesebbek lennénk, mint a keresztények. Illene egyszer tőlünk is bocsánatot kérni.
Bár Para mondata kegyetlen és hülye, nem kellene túl nagy cirkuszt csinálni belőle. Kínos lenne, ha önvédelemből fölsorolná az ismert adatokat arról, hogy hányezer gyereket rontottak meg az utóbbi évtizedekben a Katolikus Egyház papjai és egyéb szolgái. A megrontás alatt azt értem, hogy kisfiukba és kislányokba dugdosták a nemi szervüket. Ezen kívül néha verték, kínozták őket, és ki tudja, még mi derül ki egyéb perverz cselekedeteikről. (Friss hír: Őszentsége éppen most rendelte magához az ír egyház püspökeit pedofilügyek miatt.)
Bár Para jót tenne, ha alázatosan gyónásértékű bocsánatot kérne, óva intem a nem is olyan régen még a gyerekeket a szakállas bácsiktól óvó Semjén Zsoltot, hogy tovább alázza. Mert kínos lenne fölidézni, hogyan próbálta eltussolni a katolikus papok pedofil ügyeit az egyház, sőt maga a Vatikán. Az is nyomorúságos, ha emlékeztetni kell Semjén Zsoltot arra, hogy éppen most adják el az amerikai magyarok templomait és kegytárgyait Clevelandben az ottani püspökök, mert csak így tudják kifizetni a megrontottaknak és megalázottaknak ítélt sokmillió dolláros kártérítéseket.
Parának talán azért is elnézést kell kérnie, mert mondatát bárki úgy értelmezheti, hogy a magyar keresztényekre értette, noha Magyarországon még hírét se vettük gyalázatos keresztények förtelmes cselekedeteinek. Mégis, Para mondatában én Semjén helyében az igazság szikrácskáját keresném, mélységes, szégyenkezéstől sem mentes alázattal.

Egyfajta gesztusok

Amikor ezt írom, még nem dőlt el, hogy a BKV hány nappal hosszabbítja meg a bérletek érvényességi idejét, mert - mint azt azt az általános jogbiztos nagyon helyesen jelezte és a BKV vezérigazgatója elismerte - a bérlet szerződésnek tekinthető, és a BKV nem teljesítette a szerződéseket. Tehát kárpótlás jár az utasoknak.
A BKV jelezte, hogy a szakértők mérlegelnek, de mindjárt azt is, hogy "egyfajta  gesztusként" biztosan nem adnak hat napot. Mert ugye hat napig tartott a sztrájk, hat napig nem teljesült a szerződés, normális ember azt gondolná, hogy akkor hat nap ingyenes utazgatás jár.

De nem. Mégpedig azért, mert az túl drága lenne a BKV-nak, hiszen napi ötvenmilliót veszít ezen a tisztességen.
Én meg azt gondolom, hogy ezen előbb kellett volna gondolkodni. Akkor, amikor még lehetett volna egyfajta gesztusként minimális szolgáltatást nyújtani. Ennek elmaradása azt mutatja, hogy a BKV dolgozói, beleértve a szakszervezeti- és a buszvezetőket semmiféle közszolgálati hivatástudattal nem rendelkeznek, vagyis semmibe sem veszik az utasokat, akiknek adóforintjaiból és egyéb - szerződésszerű - befizetéseiből élnek. Ezeket az embereket nem menti föl az, hogy a sztrájktörvény rossz. Az se, ha a vezetők nem akarnak megállapodni. Ha lett volna bennük hivatástudat és elemi emberség, akkor maga a szakszervezet rendelkezett volna a minimális szolgáltatásról. Mivel ez elmaradt, gyerekek, öregek, betegek fagyoskodtak az utcákon, nekünk semmiféle tekintettel nem kell lennünk sem a BKV-ra, sem a sztrájkolókra. Intézzék el egymásközt a napi ötvenmilló dolgát.
Ha ez nem megy, ha nem kapnak hat napot a bérletesek, akkor a kormány vonja le a maradékot a BKV-nak juttatandó - az adónkból kiszakított - apanázsból. Ha ezt nem teszi meg, akkor egyfajta gesztusként sztrájkoljanak az utasok. Február első hat napjában senki ne lukasszon jegyet és senki ne mutasson föl bérletet.
Tudom, hogy amit írtam fölháborít majd egy csomó embert. De nincs más eszközünk a teljes kiszolgáltatottság ellen, mint az, ha egyfajta gesztus gyanánt erőt mutatunk az embertelenség ellen.

Ennyire?

Lenyűgöző a Fidesz cinizmusa. Kubatov Gábor kampányfőnök a miniszterelnök-jelölti vitát firtató kérdésre ezt bírta visszakérdezni: "kivel kellene Orbán Viktornak vitatkoznia, miért pont az MSZP jelöltjével?" Szerinte "A vitához először azt kellene eldönteni, melyik a második erő valójában Magyarországon."

Vagyis mégis inkább a választások után vitatkozna Orbán Viktor valakivel. Zseniális!
A demokráciának vannak íratlan szabályai is, és ha ezeket valaki átlépi, akkor vagy gyáva vagy pofátlan. Például az egy szokás, hogy a pártok jelöltjei vitatkoznak. Tévében. Ha a magát legerősebbnek gondoló párt vezére nem mer kiállni bármelyik demokratikus párti kihívójával, akkor milyen alapon szavazunk rá? Én persze leginkább egy Bokros-Orbán összecsapásra lennék kíváncsi. De ez nyilván nem lesz, mert Bokrossal még a szintén fölötte óriásorcájú Vona se mert kiállni, nemhogy egy Orbán merne. Ő majd országértékel. A bandériumának meg a vazallusainak. Nevetséges. (Jellemző, hogy már a hívei is kérik, hogy mondjon valamit a jövőről. Micsoda skandalum! A szégyenkezők lázadása?)
Kubatov: "Mindenki tudja, hogy csak a Fidesz képes kivezetni az országot a bajból."
Én például nem tudom. Ismerek még sok száz embert, aki egészen biztosan azt gondolja, hogy a Fidesz csak arra képes, hogy az egyik bajból a másikba vezesse az országot, ráadásul akkor, amikor már szinte látszik az egyik baj vége. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a szocialistákra kell szavazni, de hogy a Fideszre biztosan nem, azt igen.
Egy párt, amelynek a programjáról még csak azt érezhetjük, gondolhatjuk, sejthetjük, hogy valami elképesztően hagymázas katyvasz, teli marhaságokkal és képtelenségekkel. Pontosabban: semmiféle programja nincs. Ez nyilvánvaló. Ha eddig nem volt az, akkor most Kubatov Gábor nagyon előzékenyen ismét megerősítette. Azt merte mondani egy firtató kérdésre, hogy "a kormányprogramnak akkor jön el az ideje, miután bizalmat kaptak a választóktól".
Komolyan? Ennyire telik? Ez egy válasz egy demokráciában? Erre építsünk mi megint négy évet? Válságkiutat, reformokat, költségvetést, munkahelyeket, oktatást, szegények sorsát? És mindjárt kétharmadosan? Ennyire azért nem lehetünk közbarmok.