vasárnap, január 31, 2010

Romlottság ez?

Nem tudom, más is észrevette-e, mindenesetre hír volt belőle, hogy másfél napja kormánykérésre, a rendkívüli hidegre való tekintettel kinyitották a vasúti várótermeket. Milyen szép gesztus! Pláne egy héttel a rendkívüli hideg beállta után. Miután csak Budapesten ebben a halálszezonban már legalább ötven ember fagyott meg.
Meg se kérdezem, miképpen fordulhatott elő, hogy a magyar kormány tagjai kettő-, három- vagy négy napja nem vették észre, hogy rendkívüli hideg van. Van úgy, hogy valaki jó meleg házban él, jó meleg autó jön érte melegtekintetű sofőrrel, és amúgyis annyi gondja van, annyira leköti az agyát az embrek iránti mélységes jóakarat és szeretet, hogy egyszerűen nem veszi észre a sapkába, sálba, fínom bundás bőrkesztyűbe bújtatott teste, hogy hideg van. Nem akármilyen, mert én például három napja mínusz tizenegyet mértem az ablakomban, és amikor kimentem, hogy beindítsam az autót, és lekapartam a jeget az ablakokról, rendes hidegrázásos vacogásba kezdtem. Vissza kellett mennem a lakásba, kicsit összeszedni magam a jó melegben, amit amúgy kevesellek, és drágállok, ahányszor csak szóba kerül. Pláne a huszonöt százalékos áfáját.
Jó, van ilyen. Senki nem veszi észre egy kormányban, senki nem szól a miniszterelnöknek, hogy az szóljon a szóvivőnek, hogy kérje meg a MÁV-ot. Biztos vártak valami kormányülésre, hogy közösen döntsenek arról, hogy ilyenkor utasítani kell, vagy mégis inkább csak kérni, mert egy kultúrállamban így demokratikus.
Mielőtt valaki azt mondaná, hogy le a kormánnyal, azonnal írjuk ki a választásokat, csak jelzem, hogy az a Navrasics úr, aki sajtótájékoztatón kérni tudta, hogy a kormánypárt vegye le a listájáról Gyurcsány és Veres urakat, egy árva közleményt se adott ki arról, hogy hideg van, emberek halnak meg, nyissák ki legalább a várótermeket. Semjén úr, aki még az ördögnél is gonoszabb ellenségéért is szokott imádkozni, valamiért nem szólította föl a papokat, hogy nyissák ki a templomokat, mert a jégszívű kormány meg se próbálja kitalálni, hogyan lehetne megmenteni Isten legszegényebb gyermekeit a fagyhaláltól. Nem láttam Vona Gábor gárdistáit és csendőreit az utcán alvók után vizslatva meleg teával töltött demizsonokkal vonulgatni.
Miért tartjuk mi ezeket az embereket?
Romlottság ez? Vagy eleve úgy születtek és nevelkedtek, hogy nem is volt, ami megromoljon bennük? Egy olyan kultúrában cseperedtek politikussá, közszolgává, amelyikben a dumaszintű szocialistaság, a dumakereszténység, a szájhazafiság bőven elegendő ahhoz, hogy a hatalom igényével lépjünk föl? Nem úgy embertelenek ezek az emberek, hogy gonoszak, hanem úgy, hogy nincs ember abban, amit szónokolnak. És ha egyszer valóban tetten érjük őket, ha egyszer valóban kiderül, hogy mi van a tettek és a szavak, ideológiák és hitvallások között, akkor világűrnyi semmit látunk. Nagy, hideg semmit.
De ez ám csak úgy lehetséges, hogy ezt mi hagyjuk. Mi neveltük, mi választottuk, mi formáltuk őket a saját képünkre és hasonlatosságunkra.
Mert nem hallottam ám azt se, hogy égtek volna a vonalak Bolgár György műsorában, és betelt volna a Klubrádió elektronikus levelesládája a puszta emberi életekért aggódó üzenetekkel. Én sem telefonáltam. Én sem írtam. Pedig van ám hatalmam. Emberek tízezrei olvassák és hallgatják, amit mondok. Csak el voltam foglalva a kézfájásommal, a pénzügyeimmel, a szomorú kis lelkemmel. Mert az van nekem.
Pedig tudom, hogy ha egyszer végsőkig kiszolgáltatott leszek, Isten, akire addigra kétségbeesésemben visszatalálok, azzal büntet majd, hogy nem azt sorolja föl, mi gonoszat tettem ezen a földön, hanem eszembe juttatja, mikor, mit nem cselekedtem, amíg még volt erőm és akaratom.

(Klubrádió, Hetes Stúdió)

péntek, január 29, 2010

Sorskeserítők

A barátom a rendszerváltás utáni hosszú-hosszú évek alatt valahogy a becsavarodás határáig jutott az ügynök-ügyek dolgában. Mindent összeszed, amit az egykori háromperhármasokról tudni lehet, valóságos történésszé képezte ki magát, folyamatosan beszámol legújabb ismereteiről és koncepcióiról.
Hiába mondom neki, hogy rossz, veszedelmes az alapállása: ő ugyanis utólagos üldözési mániában szenved. Mert meglepő módon a szocializmus idején egy csöppet sem foglalta le az a kérdés, hogy megfigyelnek-e minket, avagy sem. Pedig akkoriban divat volt a "tudom ám, hogy megfigyelnek, de leszarom"-állapot. Állítólag mindig kattogott a telefon, szinte minden értelmiségi lakásban, például. Hogy mennyire komoly volt a megfigyeltségi tudat, arra jellemző, hogy időnként bele is mondtuk a telefonkagylóba, hogy tudjuk ám. Ha valaki valóban fél, akkor meg meri-e ezt tenni?
Az én barátomon annak idején soha nem láttam, hogy ilyesmi miatt aggódott volna. Hanem a rendszerváltás után elkezdett pirkadni valami az elméjében, és hirtelen rájött, hogy őt - minket - megfigyeltek. Mégpedig úgy, hogy beépülő emberek barátkoztak velünk. És, hogy én kire gyanakszom. Mondjam meg.
És hogy én miért nem megyek el a hivatalba és miért nem kérem ki az aktáimat. Mondtam neki, hogy azért nem, mert nem akarom tudni. Teljesen egyetértek azokkal, akik akarják tudni, de én meg nem. (Van ebben ellentmondás, tudom.) Mégpedig azért nem, mert ha megtudom, az is lehet, hogy meggyűlölöm azt a barátomat, aki jelentett rólam, és akkor a mi kettőnk életében mégiscsak a szocialista izé győzött. A csigapuha diktatúra. A rendszerváltáson átnyúló nyálcsápjával tönkrecsócsált egy barátságot.
Erre azt mondta, hogy én hülye vagyok, mert ha nem tudom, akkor is győzött, hiszen egy embert rongyemberré tett. Vétett ellenem, nem volt a barátom.
Igenám, de amíg én ezt nem tudom, addig hiába próbálkozott, egy félbarátság mégiscsak maradt nekem. Arról nem is beszélve, hogy úgyis megbocsátanék. Egyszerűen azért, mert egészen kivételes minősített eseteket leszámítva a besúgók döntő többsége zsarolható állapotban volt. Ismertem olyat, akit a gyerekével zsaroltak, ismertem olyat, aki homoszexualitása miatt került satuba, és olyat is, aki egyszerűen csak gyáva volt. És mivel én is gyáva vagyok, és nem tudom, mit tettem volna, ha megszorítanak, nem ítélkezhetek azok fölött, akik elegendő okkal féltek egy félelmetes hatalomtól. Ahhoz, hogy valakiről megállapíthassuk, hogy aljas indokból - tehát pénzért vagy hatalomért, karrierért jelentett, esetleg valóságos, köztörvényes bűn miatt zsarolték - legalábbis rendes igazságügyi vizsgálatra lenne szükség. Mivel erre sem nekem, sem másnak nincs lehetősége, a politikai hatalom pedig szemmel láthatóan nem hajlandó sem a feltárásra, sem az emberséges vizsgálatra, én a magam részéről inkább megbocsátok. Mert ilyen súlyos ügyekben a védekezés jogának, a bűn súlyosság-elbírálásának intézményes joga nélkül nagyobb bűnt követhetünk el, mint az üldözött bűn.
Ha a többpártállam nem akarja ezt a dolgot demokráciához méltó módon intézni - már pedig nem akarja -, és a védekezés jogát végképp nem adja meg, akkor hagyjuk a francba az egészet. Én nem akarok egyik bűnbugyorból a másikba esni.
De hogy én hülye vagyok, ne törődjek én azzal, mit akarnak az ügynökbújtató pártok, mi csak a saját környezetünkkel törődjünk, és szerintem ki volt a besúgó.
- Te.
Na ezen nagyon megijedt. Kerekre nyitotta a szemét.
- Emlékszel, amikor 1971-ben Balatonlellén letartóztattak minket? És nálad Jugoszláviából behozott marihuánát találtak? Két nappal később engedtek ki, mint engem.
- De nem!
- Jó. És amikor két év múlva Balassagyarmaton valami nő miatt tévedésből egy rendőr orrát törted el? Úgy volt hogy kizárnak az egyetemről. És mégse zártak ki.
- Te hülye vagy.
- Csak azért mondtam ezeket, mert minden barátunk életében találhatunk ilyeneket. És láthatod, magadon érezheted, hogy ez milyen igazságtalan.
- Akkor se hiszem el, hogy téged ez nem érdekel.
Mondtam neki, hogy nagyon örülök, ha megtudjuk, mi van a mágnesszalagokon, mert ez jár a népnek. De csak akkor, ha minden leleplezett megkapja a tisztességes eljárás, a védekezés, a magyarázkodás jogát.
Egyébként meg mindig sokkal jobban érdekeltek azok, akik az iskolákban a tanároknak árulkodtak, a munkahelyeken meg a főnököknek. Ezek aztán biztosan nem menthetők semmivel.
Nézz magad köré. Cseverésznek, tréfálkoznak, zizegnek, szinte egész nap együtt élnek velünk, mintha csak egy csapatba tartoznánk, aztán elmesélik valamelyik főnöknek, hogy mi mindent hallottak. Apró kis előnyökért vagy egyszerű hajláskényszerből, gyerekes hatalmi vágyból sugdosnak.
Ezek az emberek éppen olyan veszedelmes sorskeserítők, mint az állami besúgók.
És ha már erre rákaptak, egy lépés se kell: amikor a még a főnöknél is jóságosabb állam kéri majd őket szívességre, önként, boldogan jelentsenek. Azt árulják majd ki először, akinek most sugdosnak. Akkor már élesben, pénzért, igazi hatalomért. Hangulatilag most ágyaznak nekik, bár ezt valamiért választási kampánynak hívják.
A barátom erre végre azt mondta, hogy van valami igazságom. Résen lesz. Csak nehogy belehulljon.

(Fönt Wanda Boldogságpróba című képe -  
http://andrassewwanda.blogspot.com)

szerda, január 27, 2010

Cigányjószág


Cigány barátom hívott föl, hogy olvastam-e a hírt: idén tízmilliárdot lehet szétosztani a földmívelők között állatjóléti kiadásokra. Olyasmikre, hogy például egészséges ivóvizet igyon a csirke meg a disznó.
Hogy ő nem akar demagóg lenni, pontosan tudja, hogy az állatokat egészségesen és szépen kell tartani az EU-ban, de hogy nem lehetne-e esetleg jelezni Brüsszelnek, hogy itt emberek halnak meg, mert állathoz méltó életet sem tudunk biztosítani nekik, és tízmilliárdból - ha nem lopják el a felét vagy az egészet -, akár emberek ezreinek életét lehetne egy átlagos polgári kutya szintjére emelni. Hogy például naponta egyszer kapjanak rendes ételt. Vagy legalább a kölykeik.
Olvasom Kállai Ernő kisebbségi ombudsman - remélem tudatosan a Holokauszt Napjára időzített - nyilatkozatát, amelyben egészen pontosan összegzi azt, amit amúgy mindenki tud: az elmúlt húsz évben egyetlen kormányintézkedés, itthoni vagy uniós program sem hozott jelentős változást a cigányság életében. Én megengedhetem magamnak, hogy keményebben fogalmazzak, és rögtön felejtsük el, hogy itt cigányokról van szó: az amit itt a pártok és kormányok húsz év alatt a szegények, az elesettek, a kiszolgáltatottak dolgában műveltek, azzal gyakorlatilag állati sorba taszítottak embertömegeket. És ezt meg is értették az "illetékesek": nem elhanyagolható lelki támogatást kaptak azok, akik úgy vadászták le a cigányokat, ahogy az állatokat szokás.
Nincs már mit kertelni, finomkodni: az lenne az egyetlen megoldás, ha a magyar köztársaság elnöke megkérné az Uniót, hogy - mivel a járványszinten korrupt magyar politikai és gazdasági elit, valamint a rasszizmussal és szegénygyűlölettel agyonfertőzött magyar lakosság teljes tehetetlenséget mutat - az EU vegye ki a magyar hatóságok kezéből a cigány- és a szegénykérdés kezelését. Küldjön ide valami épelméjű szakembert, aki tudja mit cselekszik és azt is, hogy miért, mielőtt emberek tízezreinek életével fizetünk egy polgárháborúban.
Cigány barátom azt mondja: addigis próbálkozzunk azzal, hogy én építsek cigányólat, kössem őt meg a családját oda, bele, aztán kérjek cigányjószág-támogatást. Szerinte megkapom, ha visszakenem a felét. Aztán legalább egy jó, zabálós hétvégét csapunk belőle.

Unom, szégyenkezem


Az a baj, hogy unom. Az egészet, úgy, ahogy van. És röstellem.
Biztos az ingerküszöbbel van baj. Nyolc év gyűlölködés, nyolc év sunyiskodás elég ahhoz, hogy megszokjuk: a méltóságminimum alatt élünk. A szemem nem rebbent, amikor a Fidesz bejelentette, hogy az MSZP minden idők legmocskosabb kampányára készül, miután az övé - az egész világon példátlan intenzitással - 2002-óta tart. A szemem nem rebbent, amikor azt láttam, hogy az MSZP több energiát fordít a helyfoglaló játszmákra, a személyes jövő biztosítására, mint a baloldal jövőképének átgondolására. Valaha megrendültem volna attól, hogy egy náci párt bejuthat a parlamentbe a legócskább, a legsötétebbekre ható szövegekkel. Valaha röhögtem volna azon, hogy a Fidesz szembesítő-kampánynak minősíti a becsületsértéseit és fenyegetéseit, a baloldal meg csak reszketve figyeli.
Unom a - még oly jogos - kérdéseket is. "Mit fog képviselni a - Dávidos-Bokrosos-Retkeses - MDF?" Miért, talán a többiről tudjuk, mit fog képviselni? Talán a többiről tudjuk, hogy most mit képvisel? Vagy legalább azt, hogy kiket?
Ha szerencsésebb helyre születtem volna, egyszerűbb lenne a dolog, hiszen föl se merülne, hogy a hülyéket leszámítva bárki olyan pártra szavazzon, amelyiknek a vezére gyáva a legnagyobb nyilvánosság előtt vitatkozni. Milyen ország az, ahol program nélkül lehet választáson szerepelni? Ja, hogy mindegy, mi a program, mert úgyis mindig mindenről kiderül, hogy blöff, hazugság? Milyen ország az, hogy előre tudjuk, mekkorát röhögnek rajtunk a pártok, ha rákérdezük majd, hogy mégis honnan tellett a megengedettnél nagyságrenddel drágább reklámkampányokra? És ha már reklám: milyen ország az, ahol a dolog természetéhez tartozik, ha a plakátokat a legocsmányabb jelekkel mocskolják össze?
De úgy is lehet ám fogalmazni, hogy milyen ország az, ahol a vérmes felek választási vitában vallanak arról, hogy mit gondolnak a lakosság harmadát kitevő nyugdíjasok sorsáról. Nem kellett volna erről már a magukat roppantul felelősségteljesnek mutató politikusoknak tíz éve közmegegyezéssel dönteni? És akkor még szó se volt az oktatásról, az egészségügyről, a szegényekről.
Hogyan jutottunk odáig, hogy a választás, a demokrácia ünnepe egy nagy határ szégyen lett?

csütörtök, január 21, 2010

Para és nyomorúság


„Egy gyerek fejlődését két dolog tudja délelőtt tönkretenni, a kereszténység és a pornográfia” - mondta Para-Kovács Imre a Klubrádióban Bakács Tibor műsorában. Hülye mondat, rossz mondat, vélhetően igaza van Bakácsnak, aki üzent Parának, hogy jó lenne, ha bocsánatot kérne.
Semjén Zsolt persze azonnal élt az alkalommal, közölte, hogy szánakozik, közösségi és vallási értékek lerombolásáról, egy frusztrált kisebbség destruktív viselkedéséről beszél.
Bár Para mondata értelmetlen arcultréfálkodás, és a "délelőtt" kissé talányos is, csak jelzem, hogy évek óta ahány szentmisét meghallgatok, szinte mindegyikben elhangzik egy ugyanilyen mondat az ateistákról, noha nem hiszem, hogy mi ateisták a gyerekekre nézvést bármiben veszélyesebbek lennénk, mint a keresztények. Illene egyszer tőlünk is bocsánatot kérni.
Bár Para mondata kegyetlen és hülye, nem kellene túl nagy cirkuszt csinálni belőle. Kínos lenne, ha önvédelemből fölsorolná az ismert adatokat arról, hogy hányezer gyereket rontottak meg az utóbbi évtizedekben a Katolikus Egyház papjai és egyéb szolgái. A megrontás alatt azt értem, hogy kisfiukba és kislányokba dugdosták a nemi szervüket. Ezen kívül néha verték, kínozták őket, és ki tudja, még mi derül ki egyéb perverz cselekedeteikről. (Friss hír: Őszentsége éppen most rendelte magához az ír egyház püspökeit pedofilügyek miatt.)
Bár Para jót tenne, ha alázatosan gyónásértékű bocsánatot kérne, óva intem a nem is olyan régen még a gyerekeket a szakállas bácsiktól óvó Semjén Zsoltot, hogy tovább alázza. Mert kínos lenne fölidézni, hogyan próbálta eltussolni a katolikus papok pedofil ügyeit az egyház, sőt maga a Vatikán. Az is nyomorúságos, ha emlékeztetni kell Semjén Zsoltot arra, hogy éppen most adják el az amerikai magyarok templomait és kegytárgyait Clevelandben az ottani püspökök, mert csak így tudják kifizetni a megrontottaknak és megalázottaknak ítélt sokmillió dolláros kártérítéseket.
Parának talán azért is elnézést kell kérnie, mert mondatát bárki úgy értelmezheti, hogy a magyar keresztényekre értette, noha Magyarországon még hírét se vettük gyalázatos keresztények förtelmes cselekedeteinek. Mégis, Para mondatában én Semjén helyében az igazság szikrácskáját keresném, mélységes, szégyenkezéstől sem mentes alázattal.


kedd, január 19, 2010

Egyfajta gesztusok


Amikor ezt írom, még nem dőlt el, hogy a BKV hány nappal hosszabbítja meg a bérletek érvényességi idejét, mert - mint azt azt az általános jogbiztos nagyon helyesen jelezte és a BKV vezérigazgatója elismerte - a bérlet szerződésnek tekinthető, és a BKV nem teljesítette a szerződéseket. Tehát kárpótlás jár az utasoknak.
A BKV jelezte, hogy a szakértők mérlegelnek, de mindjárt azt is, hogy "egyfajta  gesztusként" biztosan nem adnak hat napot. Mert ugye hat napig tartott a sztrájk, hat napig nem teljesült a szerződés, normális ember azt gondolná, hogy akkor hat nap ingyenes utazgatás jár.
De nem. Mégpedig azért, mert az túl drága lenne a BKV-nak, hiszen napi ötvenmilliót veszít ezen a tisztességen.
Én meg azt gondolom, hogy ezen előbb kellett volna gondolkodni. Akkor, amikor még lehetett volna egyfajta gesztusként minimális szolgáltatást nyújtani. Ennek elmaradása azt mutatja, hogy a BKV dolgozói, beleértve a szakszervezeti- és a buszvezetőket semmiféle közszolgálati hivatástudattal nem rendelkeznek, vagyis semmibe sem veszik az utasokat, akiknek adóforintjaiból és egyéb - szerződésszerű - befizetéseiből élnek. Ezeket az embereket nem menti föl az, hogy a sztrájktörvény rossz. Az se, ha a vezetők nem akarnak megállapodni. Ha lett volna bennük hivatástudat és elemi emberség, akkor maga a szakszervezet rendelkezett volna a minimális szolgáltatásról. Mivel ez elmaradt, gyerekek, öregek, betegek fagyoskodtak az utcákon, nekünk semmiféle tekintettel nem kell lennünk sem a BKV-ra, sem a sztrájkolókra. Intézzék el egymásközt a napi ötvenmilló dolgát.
Ha ez nem megy, ha nem kapnak hat napot a bérletesek, akkor a kormány vonja le a maradékot a BKV-nak juttatandó - az adónkból kiszakított - apanázsból. Ha ezt nem teszi meg, akkor egyfajta gesztusként sztrájkoljanak az utasok. Február első hat napjában senki ne lukasszon jegyet és senki ne mutasson föl bérletet.
Tudom, hogy amit írtam fölháborít majd egy csomó embert. De nincs más eszközünk a teljes kiszolgáltatottság ellen, mint az, ha egyfajta gesztus gyanánt erőt mutatunk az embertelenség ellen.

szerda, január 13, 2010

Ennyire?


Lenyűgöző a Fidesz cinizmusa. Kubatov Gábor kampányfőnök a miniszterelnök-jelölti vitát firtató kérdésre ezt bírta visszakérdezni: "kivel kellene Orbán Viktornak vitatkoznia, miért pont az MSZP jelöltjével?" Szerinte "A vitához először azt kellene eldönteni, melyik a második erő valójában Magyarországon."
Vagyis mégis inkább a választások után vitatkozna Orbán Viktor valakivel. Zseniális!
A demokráciának vannak íratlan szabályai is, és ha ezeket valaki átlépi, akkor vagy gyáva vagy pofátlan. Például az egy szokás, hogy a pártok jelöltjei vitatkoznak. Tévében. Ha a magát legerősebbnek gondoló párt vezére nem mer kiállni bármelyik demokratikus párti kihívójával, akkor milyen alapon szavazunk rá? Én persze leginkább egy Bokros-Orbán összecsapásra lennék kíváncsi. De ez nyilván nem lesz, mert Bokrossal még a szintén fölötte óriásorcájú Vona se mert kiállni, nemhogy egy Orbán merne. Ő majd országértékel. A bandériumának meg a vazallusainak. Nevetséges. (Jellemző, hogy már a hívei is kérik, hogy mondjon valamit a jövőről. Micsoda skandalum! A szégyenkezők lázadása?)
Kubatov: "Mindenki tudja, hogy csak a Fidesz képes kivezetni az országot a bajból."
Én például nem tudom. Ismerek még sok száz embert, aki egészen biztosan azt gondolja, hogy a Fidesz csak arra képes, hogy az egyik bajból a másikba vezesse az országot, ráadásul akkor, amikor már szinte látszik az egyik baj vége. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a szocialistákra kell szavazni, de hogy a Fideszre biztosan nem, azt igen.
Egy párt, amelynek a programjáról még csak azt érezhetjük, gondolhatjuk, sejthetjük, hogy valami elképesztően hagymázas katyvasz, teli marhaságokkal és képtelenségekkel. Pontosabban: semmiféle programja nincs. Ez nyilvánvaló. Ha eddig nem volt az, akkor most Kubatov Gábor nagyon előzékenyen ismét megerősítette. Azt merte mondani egy firtató kérdésre, hogy "a kormányprogramnak akkor jön el az ideje, miután bizalmat kaptak a választóktól".
Komolyan? Ennyire telik? Ez egy válasz egy demokráciában? Erre építsünk mi megint négy évet? Válságkiutat, reformokat, költségvetést, munkahelyeket, oktatást, szegények sorsát? És mindjárt kétharmadosan? Ennyire azért nem lehetünk közbarmok.


szombat, január 09, 2010

Bele a magnóba


A karácsonyra készülve azt gondoltam, elindulok azon az úton, amire nagyon régen készülök. Nem vásárolt ajándékkal lepem meg a családomat, hanem készítek valamit. Meg vagyok arról győződve, hogy ha így tennénk – nem csak karácsonykor, hanem például születésnapokon is – akkor valamit visszanyernénk. (Azon is gondolkozom, bár már nem lesz időm megvalósítani, hogy úgy lenne jobb, ha az ember a saját születésnapján ajándékozná meg azokat, akik fölköszöntik.
Nem tudom, miért érzem azt, hogy jobb lenne így, de talán benne lenne az is, hogy én egy év alatt ezt tudtam nektek létrehozni, mert fontosak vagytok nekem.)
Mindenkinek van valami kis tehetsége. Az anyám meg a nagyanyám például tudott még kötni. Amikor gyerek voltam, talán nem becsültem annyira, hogy hetekig dolgoztak egy pulóveren vagy egy sapkán, kesztyűn, mint ma becsülném, de már késő.
Ha valaki nem tud faragni, nem képes tárgyakat létrehozni, akkor is nevelhet a másik embernek, mondjuk egy növényt. El lehet vetni egy citrom magját. Szép kis fa lesz belőle. Mondjuk, két év múlva oda lehet adni valakinek. Ma már lehet egypéldányos könyvet nyomatni. Beleférnek régi történetek, képek. Mit tudom én, bárki, bármit kitalálhat. Persze neki kell állni idejében.
Más lenne az életünk. Ezzel nem azt mondom, hogy ne vegyünk semmit, könyveket, lemezeket, vagy bármit, de csináljunk valamit. Próbáljuk meg. Más az a tárgy, amelyik minden apró szögletében a kezünk nyomát viseli. Az évtizedek múlva is a szeretetünkre emlékeztet majd.
Én ide számítom a főzést is. Például a sógornőm minden évben hatalmas vacsorát készít nekünk karácsonykor. Mindig a kedvenc ételeinkkel. Az az igazán jó benne, hogy azokat főzi, amiket mi Ákos öcsémmel gyerekkorunkban kaptunk karácsonykor a nagyanyánktól és az anyánktól. Töltött tojás, krumplisaláta, vadas. Akárhogyis, akármilyen messze vannak életünk legszebb évei, valami visszajön azokból, ha csak néhány percre is.
Igazából Szonja unokám vezetett rá arra, hogy valami olyasmit kell adni, amit csak én adhatok. Pár éve a születésnapomra kaptam tőle egy dobot. Ő készítette, szemmel láthatóan iszonyatosan sok munkával. Kifaragta a testét egy kicsi tönkből, kitalálta, hogyan lehet ráfeszíteni a bőrt, mindenfélét festett rá. Aztán egy év múlva kaptam tőle egy kicsi réztálkát, amit a saját kezével kalapált ki. Annyira tökéletes, hogy bármelyik keleti ötvösboltban eladható lenne. (Most a buddhista mütyürkéimet tartom benne.) Amúgy is, szinte minden ünnepre fest nekem egy képet. Nagyon jók.
Wanda, a mamája pár hete mesélte, hogy Szonja kérte: olvasson föl neki a novelláimból.
Kíváncsi lettem volna, hogyan olvas, mert egyszer volt alkalmam végighallgatni, ahogy ő és Tamara lányom a kertben olvasták a rettenetes, kegyetlen, véres történeteimet. Kicsi lányhangon. Ebből aztán az lett, hogy visszájára fordították az egészet: igazi szatíra lett a szövegekből. Én meg szabályosan henteregtem a röhögéstől. (Amúgy igen jó lecke volt, mert megértettem, hogy csak hangnem kérdése, mi lesz a szóból. Meg azt is, mennyire nevetséges, ha egy író komolyan veszi az írásait.)
Mindenesetre Szonja nagyon meghatott, és mindjárt meg is világosodtam. Arra gondoltam, mi lenne, ha én olvasnék föl neki. Bele a magnóba, aztán azt lemezre tenném. Neki is álltam. Vagy három héten át minden nap olvastam, aztán a számítógépen megvágtam, rendbe tettem a szövegeket. Nem könnyű munkaféle, de nagyon érdekes. Aztán szépen sorba raktam az egészet. Megkértem a sógoromat, hogy készítse el nekem a borítót Vajda József barátom fotójával, és vigye el a nyomdába, ahol ő szokott lemezekre képeket nyomatni. Meg is volt egy nap alatt. Az lett a címe, hogy Mondottkönyv 0.1
Képes lemezek, dobozzal. Már csak meg kellett íratni mindet a számítógéppel. Azzal is megvoltam egy nap alatt. Mert ugye közben kitaláltam, hogy az egész családomnak ezt ajándékozom.
Ez elég kockázatos, mert Milán öcsém - akitől néha saját összeállításban finom zenéket kapok - mégiscsak hangmérnök, és nyilván ezer hibát talál majd a ravasz füleivel. De nem baj, ez amatőr munka, legföljebb a családomon kívül a barátaim kapnak belőle.
Végülis annyira beleszerettem ebbe a dologba, hogy elhatároztam: jövőre nem csak ezt a lemezt fejlesztem tovább, hanem Milos fiamnak és Marci unokámnak készítek egy meselemezt, rendes magyar népmesékkel.
És ami a legcsodálatosabb: Ákos öcsém – aki nyilván nem tudta, hogy én hangoskönyvet készítek a családnak, egy olyan könyvvel lepett meg, ami egyetlen-egy példányban készült. Fotók vannak benne, de nem családiak, hanem az ő elképesztő képei felhőkről, repülőkről, meteorológiai csodákról. Talán jövőre tovább fejleszti, még szebb és még nagyobb lesz a könyve. Milyen csodás lenne, ha pár év múlva úgy várnánk a karácsonyt, hogy talán tudjuk ugyan, kitől mit kapunk, de nem az lenne a lényeg, hanem az, hogy mennyivel lettünk gazdagabbak.


péntek, január 08, 2010

A kevélység


Politikai feladat volt Gyurcsány Ferenc „amortizálása”, ami száz százalékosan sikerült, mondta a Magyar Narancsnak Semjén Zsolt. Szerinte a Fidesz–KDNP-szövetség a magyar történelem legsikeresebb konstrukciója: a szavazatgyűjtésben a Fidesz dominál, a szellemi forrásvidéket viszont a KDNP biztosítja.
Ha Semjén Zsolt lennék, elbeszélgetnék Istennel arról, hogy keresztény módszerek-e azok, amelyekről most kiderült, hogy a KDNP forrásvidékéről származnak. Tudom, hogy a Biblia például nem tér ki kifejezetten a karaktergyilkosság fogalmára - bár Jézus amortizálásán is dolgozott a hatalom, mielőtt megölte -, de azon talán el kellene gondolkozni, hogy szabad-e hazudozni, árulkodni, följelenteni, hamisan tanúskodni, zavart szítani, törvényt szegni, bizalmatlanságot kelteni vész idején, szabad-e hamis ígéretekkel kecsegtetni, például.
De talán a legfontosabb, hogy mit is ír a Szent Írás a kevélységről. Közmagyarra lefordítva, Semjén Zsolt esetére ezt én nagypofájúságnak mondanám. Mert ugye nem egészen igaz például az, hogy történelmünk legsikeresebb csapatának Gyurcsányt száz százalékosan sikerült amortizálni. Az meg végképp nem, hogy a lepusztítás Semjén érdeme. Nagyobb szerepet kaptak Gyurcsány hibái, és pártjának árulásai. Gyurcsány ott van, parlamenti képviselő lesz, iszonyatos fenyegetést jelent arra az esetre, ha Semjén gazdája kormányt alakíthat. Gyurcsány és Orbán között az lesz a különbség, hogy Gyurcsány nem vonulgat ki, nem távolságtartó megvetéssel kezeli a parlamentet, hanem minden egyes alkalmat fölhasznál majd arra, hogy apró darabokra szedje az Orbán kormány összes lépését. Minden nap kérdéseket tesz majd föl a betarthatatlan ígéretek állásáról. És Orbán nem tud majd vitatkozni vele, mert egyrészt a vitában nagyságrendekkel tehetségtelenebb, mint Gyurcsány, másrészt mindigis gyáva volt ebben a műfajban. És hiába a hű vazallus, a szellemi forrásőrző, Semjén Zsolt nem helyettesítheti majd Orbánt. Már csak azért se, mert szónoklás dolgában még őt is alulmúlja. Nem tud úgy fölszólalni, hogy ne mondjon valami olyan marhaságot vagy botrányosat, amit aztán egy Gyurcsány ellene fordíthat. Ilyen a természete.
Nagy baj lenne a világban, ha erre az erősen amortizáltnak tűnő természetre azt mondhatnánk, hogy "keresztényi".


Január 10. (vasárnap) 19 órától IRODALMI EST ÉS BESZÉLGETÉS ANDRASSEW IVÁN íróval. Beszélgetőtárs: Verő Tamás rabbi   
(Frankel Leó út 49. Micve Klub Buda)

kedd, január 05, 2010

Kicsúfoltak



Nem irigylem a köztársasági elnököt, hiszen maga a Jobbik fordul hozzá azzal a kérdéssel, hogy akkor ők demokratikus párt, avagy sem. Mert ugye Bajnai Gordon kicsúfolta őket, azt merte mondani, hogy nem mutatja meg nekik a kasszát, mert azt csak demokratikusok láthatják.
Sólyom László pontosan tudja: egy náci párttal van dolga. Ha tehát becsületes, ha méltó az elnökségre, nem viselkedik úgy, mint a politikai osztály jobboldali fele, még akkor se, ha ellenszenvei miatt már csak taktikai okokból sem akar Bajnainak igazat adni: nem hazudhat. Nem állhat ki valami kétfenekű szöveggel úgy tenni, mintha válaszolna - ahogy Orbán szokott, ha nem akarja elrémiszteni a drága szélsőséges félhíveit.
Ráadásul az Elnök Úr a jobbikosok elnöke is. Nem tehet úgy, mint ha ezek az emberek nem lennének itt, nem lennének valóságos tényezők. Tartozik nekik azzal, hogy válaszol.
De ha valaki valakiknek az elnöke, akkor köteles-e igazat mondani? Azt: igen, fiaim, ti nem vagytok egy demokratikus párt. És erre akkor kellett volna gondolni, amikor elképesztően aljas, kirekesztő hangon cigánybűnözésről kezdtetek beszélni, amikor gárdát alapítottatok, vagy legkésőbb akkor, amikor a nevetséges rémgárdátok betiltása után tovább gárdáztatok és gyaláztátok a magyar bíróságot.
Elmehet-e odáig az elnök, hogy kimondja: minden párt, minden politikus, jómagam is felelős vagyok azért, mert hagytuk, hogy idáig nőjetek. Legkésőbb akkor, amikor az ablakom alatt parádéztatok, nekem kellett volna követelnem a betiltásotokat. Nem a gárdáét, hanem a Jobbikét. Mert, ha más nem, én aztán pontosan tudom, milyen nemzetközi passzusok mondják ki, hogy náci párt Magyarországon nem működhet. És mindenkinek igaza van, aki azt mondja, hogy titeket karanténba kell zárni, mert szavaitok és cselekedeteitek utálatosak.
Talán az is jó megoldás, ha azt válaszolja, hogy nem válaszol. Föltéve, hogy hozzáteszi: mert elnöki válasz csak egy demokratikus pártnak jár.
Későn bár, de egy kis lépést tenne hátra, mielőtt velünk együtt a szakadékba sodorják a teszetoszák, a gyávák és a hatalomért az ördöggel is cimborálók.

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések