szerda, január 27, 2010

Unom, szégyenkezem


Az a baj, hogy unom. Az egészet, úgy, ahogy van. És röstellem.
Biztos az ingerküszöbbel van baj. Nyolc év gyűlölködés, nyolc év sunyiskodás elég ahhoz, hogy megszokjuk: a méltóságminimum alatt élünk. A szemem nem rebbent, amikor a Fidesz bejelentette, hogy az MSZP minden idők legmocskosabb kampányára készül, miután az övé - az egész világon példátlan intenzitással - 2002-óta tart. A szemem nem rebbent, amikor azt láttam, hogy az MSZP több energiát fordít a helyfoglaló játszmákra, a személyes jövő biztosítására, mint a baloldal jövőképének átgondolására. Valaha megrendültem volna attól, hogy egy náci párt bejuthat a parlamentbe a legócskább, a legsötétebbekre ható szövegekkel. Valaha röhögtem volna azon, hogy a Fidesz szembesítő-kampánynak minősíti a becsületsértéseit és fenyegetéseit, a baloldal meg csak reszketve figyeli.
Unom a - még oly jogos - kérdéseket is. "Mit fog képviselni a - Dávidos-Bokrosos-Retkeses - MDF?" Miért, talán a többiről tudjuk, mit fog képviselni? Talán a többiről tudjuk, hogy most mit képvisel? Vagy legalább azt, hogy kiket?
Ha szerencsésebb helyre születtem volna, egyszerűbb lenne a dolog, hiszen föl se merülne, hogy a hülyéket leszámítva bárki olyan pártra szavazzon, amelyiknek a vezére gyáva a legnagyobb nyilvánosság előtt vitatkozni. Milyen ország az, ahol program nélkül lehet választáson szerepelni? Ja, hogy mindegy, mi a program, mert úgyis mindig mindenről kiderül, hogy blöff, hazugság? Milyen ország az, hogy előre tudjuk, mekkorát röhögnek rajtunk a pártok, ha rákérdezük majd, hogy mégis honnan tellett a megengedettnél nagyságrenddel drágább reklámkampányokra? És ha már reklám: milyen ország az, ahol a dolog természetéhez tartozik, ha a plakátokat a legocsmányabb jelekkel mocskolják össze?
De úgy is lehet ám fogalmazni, hogy milyen ország az, ahol a vérmes felek választási vitában vallanak arról, hogy mit gondolnak a lakosság harmadát kitevő nyugdíjasok sorsáról. Nem kellett volna erről már a magukat roppantul felelősségteljesnek mutató politikusoknak tíz éve közmegegyezéssel dönteni? És akkor még szó se volt az oktatásról, az egészségügyről, a szegényekről.
Hogyan jutottunk odáig, hogy a választás, a demokrácia ünnepe egy nagy határ szégyen lett?

3 megjegyzés:

Beatrix írta...

Milyen ország a miénk?
Hát ilyen.
S valóban van szégyenkezni valónk. Mi tettük ilyené, mi hagytuk, hogy ilyenné váljon.

ajsa írta...

És ezt már nem lehet sem kommunistákra (vagy egyéb politikai nézetűekre), sem az oroszokra vagy más nációkra ráfogni...

Kocka írta...

Hali!

Nem lehet a dolgot ráfogni mumusokra, éppen kifogytunk a mumus-jelültekből. Nem működő egypártrendszerből egész hamar kialakult egy nem működő többpártrendszer.

Csak felvetés, de mi lenne ha úgy állnánk hozzá hogy ezt nem problémának hanem kihívásnak becézzük és örülünk neki hogy mennyi tennivaló van még hátra? Persze a megoldás jobb dolog, de a konkrét probléma is már valami :)

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések