hétfő, július 28, 2008

Tisztelt Usztics Anna Főszerkesztő Asszony! Tisztelt Tóth Gy. László Elnök Úr!


Meglepve látom, hogy a barikad.hu megkérdezésem és beleegyezésem, valamint forrásmegjelölés nélkül, szó szerint, bár félrevezető címmel közölte „Jó Morvai Krisztina, félelemmel tisztelt asszonyom! Kegyelmet kérek!” című írásomat. Úgy vélem, hogy ez Európában nem szokás, és erősen sérti a szerzői jogot is. Ráadásul a barikad.hu oldalain az ily módon való megjelenés azt a látszatot keltheti, mintha én bármiképpen – akár vendégszerzőként is - kötődhetnék Önökhöz, illetve szellemiségükhöz. Ezt én nem szeretném. Nem igazán fontos, de jellemző, hogy még a nevemet sem tudják pontosan leírni.
Mindezek alapján tisztelettel kérem, hogy küldjék meg a szükséges adatokat ahhoz, hogy legalább a nekem járó - 50 ezer forintos - illő honoráriumot megkaphassam.
Amennyiben ezt nyolc napon belül nem teszik meg, pert indítok Önök ellen a szerzői és szomszédos jogok megsértése miatt, valamint az engem ért nem vagyoni károk enyhítéséért, különös figyelemmel az Önök impresszumában található fölhívásra, miszerint „A barikád.hu tulajdonát képező írások, kép-, hang- és videóanyagok változtatás nélkül, a forrás megjelölésével szabadon felhasználható. Bármiféle módosításukhoz a Szerkesztőség írásos beleegyezése szükséges.”

Tisztelettel:

Andrassew Iván
hírlapíró, Népszava

Ezt úgy két hete küldtem el a barikad.hu szerkesztőségének – előtte természetesen lementettem az „eredeti” kalózpublikációt. És természetesen azóta sem kaptam választ. Csak annyi történt, hogy kijavították a nevemet és beillesztették a forráslinket, ami a nepszava.hu-ra mutat. Talán azt hiszik: ha fölhívtam a figyelmet arra, hogy nem kértek engedélyt az írásom közlésére, én tulajdonképpen engedélyt adtam. Biztos ez a magyar virtus.
Tekintettel arra, hogy a barikad.hu szerkesztőit – a magyar becsület zászlóvivőit – közvetlenül egyetlen megadott e-mail címen sem lehet levéllel megközelíteni, nyilván arra hivatkoznak majd, hogy ők nem kaptak ilyen levelet. Csak azzal nem számolnak, hogy egyrészt vannak közvetett bizonyítékok, másrészt így ők teremtenek olyan körülményeket, amelyek miatt, akár fölszólítás nélkül is be lehet őket perelni. Ezt meg is teszem. Utálom a pereskedést, kerülöm is, de ez úgynevezett „elvi” kérdés.
Kicsit bonyolítja a dolgot, hogy a barikad.hu impresszumában a szerkesztőség címe sem szerepel, ami legalábbis „aggályos”. Sajtóetikai és sajtótörvényességi szempontból. Például azért, mert ha valaki perbe akarja vinni őket, akkor nincs mit beírni az alperes elérhetőségét illetően. Így aztán kénytelen ismeretlen vagy ismeretlen helyen tartózkodó tettes ellen rendőrségi följelentést tenni. Nem tudom, miért teszik ki ilyesminek magukat, de legyen a magánügyük.
Azóta találtam egy képet, amelyet a barikad.hu forrásmegjelölés nélkül használ, miközben könnyen bizonyíthatóan én készítettem Gyurcsány Ferencről. Hát ezért is kérek majd a bíróságon húszezer forintot. (Érdekes, hogy amikor a velem szintén nem túl barátságos viszonyban lévő HÍR TV ugyanezt a képet leszedte a honlapomról, és jeleztem nekik a dolog törvénytelen mivoltát, azonnal elnézést kértek. Percek alatt, úriemberekhez, kollegákhoz méltó módon elintéztük a dolgot.)
Lehet, hogy valaki nem érti, mire gondolok, amikor ezt írom: „…a barikad.hu oldalain az ily módon való megjelenés azt a látszatot keltheti, mintha én bármiképpen – akár vendégszerzőként is - kötődhetnék Önökhöz, illetve szellemiségükhöz. Ezt én nem szeretném…”
Ilyen gondolatok jelenhetnek meg a barikad.hu oldalain, amelynek vezető szerzői szinte állandó vendégek az ECHO TV épületes műsoraiban: „…harmadrendű fontosságú kérdés, hogy eredetileg milyen történelmi esetlegességekhez kapcsolódott ez a kifejezés: náci. A liberálnáci csahosok demokratikus és antirasszista szólamai brutális rasszista diktatúrát álcáznak, a pusztulásra ítélt pedig nem más, mint a keresztény európai kultúrkör és a fehér faj.”
Talán ennyi is elég. Nekem egy ilyen lapban „szerzőként” megjelenni olyan, mintha a magyar gárda egyenruhájában kellene elsétálnom sok ember előtt. Vagy abba a gyanúba keverednék, hogy titkon gój motorosokkal zarándokoltam Pálosszentkútra, hogy dr. Bábel Balázs érsek megáldja a mocimat.
Gárda-fóbiás Népszava újabb ámokfutása - barikád.hu kommentárokkal! - Című írásában, egy kommentárban a barikad.hu szerzője azt írja: „Információink szerint, ha a Jobbik bejut az Országgyűlésbe, az első dolga az lesz, hogy megnézi, a valószínűleg napi szinten ráfizetéses Népszava milyen pénzekből tartja fenn magát.”
Szerintem a Jobbik nem jut be az Országgyűlésbe, de ha mégis, és ezt tartja majd elsőszámú hazafias dolgának, akkor ám legyen, addig se pusztít máshol. Ám ha a nyilván nyereséges barikad.hu nyereségességének forrására kíváncsi, már most megvan a recept: ingyen használjuk azok javait, akiket utálunk.
Persze az is lehet, hogy küldetés van ebben. Hazafias.


5 megjegyzés:

Malvina írta...

Kedves Iván,

ez a barikád, nem a te barikád! Ráadásul , amint azt tudhatjuk, a barikádok mögül mindenre ész nélkül lőnek, ami mozog, és mindent elfognak, befognak, magukévá próbálnak tenni , amiben hiányt szenvednek, avagy ami ellenükre való vagy éppen csípi a szemüket. Ugyanis a barikádokon, a barikádok mögött a folytonos ellenségkeresés, -találás, na és
-gyártás miatt nincs idő a mérlegelésre, ami pedig a tisztesség és egyéb más hasonló "nyalánkságok" nélkülözhetetlen alapja.

Névtelen írta...

Örüjjé, csezmeg, hogy a Nemes Magyari Nemzet hűséges online-lapja leközöl Tőled valamit.

Életedben először egy életerős, minőségi, határozott identitású lapban is átvettek Tőled írást.

Arra meg ne légy büszke, hogy egy lóarcú tolvajt 2 lépésre megközelítettél, hogy undorító arcát képre vegyed.

Üdv.
Kündü.

Névtelen írta...

Ja:

Egyik zsidó gyökerű "közvéleménykutató" sem méri a JOBBIK-ot.

Tudatosan nem.

Mégis megjelent - tán a Heti Válaszban - e hó elején egy adat:

JOBBIK-ra a biztos szavazók 11%-a szavazna ma.

A SZADESZ-ra 2%.

Így formálódik az Új Rend, de nem az, aminek a Kormánybizosa Kondorosi Ferenc, szakvizsga nélküli mezei közig. jogász....

Névtelen írta...

Új Rend?
Az valami hibbant műszittya gittegylet?
Csak nem annak is tagja vagy Pali?
A családot is beléptetted?
Te mikor "dolgozol" szobatáltos, ha mindig van időd riposztozni?
Ja...
Hamarosan te is feljelentett minőségben veszel részt egy eljárásban!
Szép napot!
Váradi Laci

Névtelen írta...

áradi, te egy alacsonyrendű, agyatlan büdös paraszt vagy.

Csak EGYETLEN jelződért megqur a Bíróság,

te azonban 25 nyomtatott oldalnyit köpködtáél rám - anélkül, hogy VALAHA IS találkoztunk volna, ismernél,
vagy BÁRMI KÖZÖS ÜGYÜNK LENNE!

Erről a téveszmés paranoia jut eszébe mindenkinek, akivel beszélte.

INDOKOLATLANUL rászállsz valakire, ok nélkül összevissza pocskondiázod,
SOK ESETBEN

NAGY NYILVÁNOSSÁg előtt (tudod, bugris, a Világháló a LEGNAGYOBB nyilvánosság)

és még te dacoskodsz, FENYEGETŐZÖL??!

Darabokra szaggatlak, puhapöcsű.

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések