péntek, július 25, 2008

Tudtad te



Már tíz levelet kaptam: köteles vagyok válaszolni Bayer Zsolt "Ami tűrhetetlen nálatok -Egykori cimboráimnak, Andrassew és Bächer Ivánoknak" című írására.
Szerintem egyáltalán nem vagyok köteles, de jó, legyen. Szinte biztos vagyok, hogy Bächer sem válaszolt, és ugyanazért, mint eddig én. Mert ez már kínos. Nem illik egy beszorult ember szomorú levelét nyilvánosan kigúnyolni.
Kezdi egy nagy közhelyes melodrámázással:
"Tudom én jól, hogy nekem most hallgatnom kellene. Megfélemlítve, megjuhászodva, magamba szállva, hamut szórva a fejemre. Kedvem is lenne hozzá. Mégsem tudok hallgatni. Nácit akartatok, akartok csinálni belőlem, valamiféle elrettentő idolt."
Erre azt válaszolnám, hogy baromira mindegy, hogy valaki náciságból náciskodik vagy egyéb meggondolásból, de aki mostanában náciskodik, az polgárháborús bűnös, és nem érdekel a lelke. Amit mi leírunk, az bármikor pusztító erővé válhat. És válik is. Te is tudod. Van-e furdalásod, amikor a cigányokra lőnek?
Mert neki van lelke: "ami bennem van, a fejemben és a szívemben van, azt csak én ismerhetem maradéktalanul. Ahhoz nincsen kulcsa, hozzáférése senkinek. Így aztán megannyi bűnöm közt is elszámolhatok majd az Úrral. S azokkal is, akiket szerettem valaha, s akiket szeretek. A többi úgyis lényegtelen."
Erre azt válaszolnám, hogy minket szeretsz, velünk kell elszámolnod. Különben nem írtál volna könnyekkel küszködve. Te pontosan tudod, miben vétkeztél, és vétkezel azóta is. Nem gondolom, hogy náci vagy. Annál borzalmasabb, hogy képes vagy a legnácibb szövegekre. Mert tehetséges vagy. Ez a baj.
"Tudjátok, egykori víg cimborák, mondhattatok volna nagyjából bármit. Hogy hülye vagyok, meggondolatlan, ostoba, vagy hogy értsem meg, élnek közöttünk még olyanok, akik félnek, igenis félnek, mert megtörtént velük mindaz, aminek nem lett volna szabad megtörténni soha, senkivel. Megértettem volna, mint ahogy meg is értem, tényleg."
Azt írnám erre, hogy tudtad te ezt akkor is, amikor úgy zsidóztál, mint egy vérgőzben fölpörgött nyilas. Tudtad te ezt akkor is, amikor a cigányokról írtál förtelmes hangnemben. Mi profik vagyunk. Soha nem írunk le semmit véletlenül. Ha hibázunk, akkor az azért van, mert egy pillanatra elhagyott az ösztönünk. De az nem lehet, hogy az az ösztön folyamatosan rossz irányt mutat. Akkor nagy baj van. Akkor abba kell hagyni. Amikor először tudtad, hogy félelmet keltesz olyanokban is, akiknek nincs bűnük, akkor kellett volna.
"Egyet nem tehettetek volna meg: azt, amit megtettetek. Ez az, ami nálatok elfogadhatatlan, tűrhetetlen. Különösképpen a ti esetetekben, akik ismertek engem. Bizony, Ivánok, ti, akikkel megittam annyi sört. S miután mindazt elmondtátok volna, amit el kellett volna mondanotok, mindjárt kijárt volna nekem még egy mondat. Ez: "abban pedig igazad van, hogy akik a komcsik alatt beálltak a sorba, és tevőlegesen szolgálták a rendszert, akik Izraelt gyalázták és helyeselték az utazási tilalmat, akik akkor az araboknak szurkoltak és a cionizmust a fasizmus egyik ágának titulálták, azok most ne merjék leírni azt a mondatot, hogy az Izrael-ellenesség az antiszemitizmus új formája". Mert hát én valami ilyesmiről akartam szólni akkor, egykori víg cimborák."
Erre azt válaszolnám, hogy Drága Zsolti, nem érdekel, hogy az a két-három zsidó újságíró miket írogatott a szocializmus idején. Vizsgálják meg, intézzék el egymást közt a zsidók, ha ez fontos nekik. Egyébként pedig ezt mindenki leírhatja, csak te nem, aki nem túl hosszú életed során nagyjából mindent leírtál, meg mindannak az ellenkezőjét is. És ehhez még csak egy rendszerváltás se kellett.
"Az írástudók felelősségéről akartam szólni, mint már annyiszor. Amit ti mindnyájan sutba hajítottatok."
Te Zsolti? Pont az írástudók felelősségéről? Ne hülyéskedjünk!
"Ti elhittétek, hogy hősök vagytok."
Bächer Iván, mint hős? Vagy én? Zsolti, mi röhögünk magunkon, ha beletévedünk valami hősi pózba. Milyen hősök lehetnénk mi? A grund hősei, legföljebb.
"Olvasom a rólam írt sorokat ám, egykori víg cimborák. Ha hősi pózba akarnám vágni magam, most azt írnám, nem érdekelnek. Dehogyisnem! Fájni már nem fájnak - de zavarnak. Engem mindig zavart az igazságtalanság és - kapaszkodjatok meg! - az oktalan gyűlölet. A gyűlölet nyomában, ha van igazi oka, mindig a szeretet és a megbocsátás jár."
Baromira nem gyűlöl téged senki. Sőt: én kifejezetten sajnállak. Mert olyan csapdába kerültél, ahonnan nincs kiút. A Fideszben hamarosan kiadják rád a levadászási engedélyt. Úgy jársz majd, mint Mikola és Pelczné. Mert Orbán pontosan tudja - egyébként a tanácsadójától -, hogy veled nem indulhat neki egy választásnak. Majálisozhattok, fényképezkedhettek, amikor heccelni, provokálni kell a baloldalt, de a világ köpi le, ha fölvállal élesben. Ne minket figyelj, hanem a Magyar Nemzetet vagy a Heti Választ. Nemsokára írnak majd rólad. Bírálót. Valami újnevű ismeretlen. És hiába sodródsz mégjobbra a mágnásod jól kiszámítottan bérnáciskás lapjával, mert arra neked nincs út: a szélsőjobbon már régen szabad préda vagy. Elkúrtad, Zsolti, hogy korunk undok vezérszavával éljek. Hidd el, még mindig mi vagyunk a legjobb barátaid. (Bár lehet, hogy Bächer ezért a mondatért agyonüt.)

3 megjegyzés:

holdropi írta...

Igen, Bayer Zsoltban az a legzavaróbb, hogy tehetséges, vannak értelmes gondolatai, de mégis eltérül a kelleténél radikálisabb irányba. Büdöskomcsizás, ésatöbbi. Egyébként a cigányokkal kapcsolatban sokszor van igaza, mert mégiscsak abszurd, hogy Magyarország többségben lévő kis magyarjainak kell félniük egy tizedakkora kisebbség hangos randalírjától. Ez a székházbontókra is igaz.

Ha olvassa AI, beszélgessen Bayerrel, hátha vissza tudja téríteni egy racionális, kevéssé érzelgős jobbos pályára.

Malvina írta...

Bayer Zsoltban Bayer Zsolt a "legzavaróbb" ! No meg azok az elvpajtásai, akikkel Magyarországon - a XXI. században - mindenből folyamatosan "magyarkérdést", magyarkodó-acsarkodó kérdést csinálnak.

Kündü írta...

error a textben. jav.:
..."két-háromSZÁZ zsidó újságíró"...

Orbán Viktor sohasem fog "megszabadulni" a saját, mindig is létezett belső küldetés- és identitástudatától, amihez Kövér Laci és Bayer oly közel áll, hogy szinte
önmagát kellene feladnia velük együtt.

Max. annyi lesz, hogy taktikai érdekből szordínót szerel föl a Fidesz-közeli sajtó. DE MARADNAK!

Mert Bayer Zsoca "csak" publicista.

Mikola súlyosan aggályos, mert a Fidesz egyik vezető arca és vezető eü. szakpolitikusa.

Az ő korábbi óriási baklövései és mostani elhajlásai jelentkezni fognak a jövőbeni politikai szereposztásoknál...

De óvatosan kell leépíteni, mert szakbizottsági elnök a Parlamentben , és orvos - körökben népszerű.

(Az orvosok 78%-a konzervatív, 46% aktív keresztény hívő. Sanda Ipse-Népszabó.)

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések