szombat, július 12, 2008

Előbb kellett volna


Tegnap reggel egy időre ismét fölbukkant a világhálón a kuruczinfo, majd néhány óra múlva megint láthatatlanná vált. Amikor a melegek fölvonulása előtt eltűnt, azt reméltem, hogy a magyar állam, a magyar titkosszolgálat kérésére blokkolták az amerikai szerveren. Bár jóval előbb kellett volna.
Mielőtt bárki nekem rontana, hogy miképpen kívánhatja bármilyen sajtótermék betiltását egy újságíró, jelzem, hogy a sajtószabadság is csak akkor működik, ha van egy határ. Az, hogy a kuruczinfo évek óta gyávák módjára az amerikai sajtójog mögé bújva, a legocsmányabb hangnemben ír kisebbségekről, emberekről, a múltról, talán még beleférhet a sajtó meg a véleményszabadságba, a terrorcselekmények szervezése azonban nem. Azt, amit ez a mélynyilas, vérnáci orgánum az utóbbi hetekben a melegek ellen megengedett magának, nem a sajtójog, hanem a polgárháborús jog kategóriájába tartozik.
Mielőtt bárki azt hinné, csak azt kifogásolom, hogy a kuruczinfó antiszemita, cigánygyalázó, buzizó írásokat közöl: azt is, ahogy az utóbbi hónapokban Orbán Viktort – mint izraeli bérencügynököt, a „Zsidesz” vezetőjét – gyalázták. Szinte jobban utálták és támadták, mint Gyurcsányt. A köztársaság elnökéről – szintén „Izrael embere” - gyakorlatilag úgy írtak, mint ahogy egy állatról sem illene. Ezellen semmilyen módon nem lehetett védekezni, hiszen a kuruczinfo nem Magyarországon jelent meg, vagyis a hazai sajtótörvények rá nem vonatkoztak.
Ha az Egyesült Államok – joggal - elvárja, hogy segítsük a terrorizmus elleni harcban, akkor mi is elvárhatjuk az ottani hatóságoktól, hogy a magyar virtuális terroristák ne élhessenek vissza az amerikai sajtójoggal. Ha pedig ez nem lehetséges, akkor elektronikus eszközökkel kell megakadályozni, hogy Magyarországot tovább fertőzzék. Erre vannak eszközeink, legföljebb majd Morvai Krisztina visongva szaladgál az EU-hoz meg Amerikába, följelenteni.
Ez van. Én is szégyellem, hogy idáig jutottam, de egyetlen ember élete is többet ér, mint az egész mocskos kis demokráciánk.


7 megjegyzés:

Névtelen írta...

rég néztem rá a kurucinfora, iszonyat durva ami ott van.A mocskolódás olyan szintje ez,ami azért veszélyes és irtandó,mert a gyűlölet az alapja.
Nem is akármilyen gyűlölet.
Hihetetlen,hogy ezt büntetlenül lehet csinálni.
Ennek az országnak morálisan diktatúrára van szüksége!(persze ez csak vicc)Nem hiszek abban,hogy antidemokratikus erőkkel szemben csak demokratikus eszközökkel lehet harcolni.Röhej.Nem lenne például annyi pedofil sem,ha az ítélet nem csak pár év lenne,hanem alkalmatlanná tétel bárminemű nemi életre.Ennyi.Akinek meg bármilyen hozzászólása lenne ehhez,(demokratikus)az menjen a p...ba.
üdv,bellapeti

holdropi írta...

Teljesen igaz. Sajnos a kurutty megint üzemel, ismét amerikaI szerverről, a napfényes Texasból.

Morvai örülhet.
Vajon nincsenek olyan hackerek, akik megsokallták ezt a nyilas pöcsgárdát? Állami támogatást nekik!

Névtelen írta...

A kuruc.info legalább 4 napja elérhető már... minden gond nélkül...

Ha mindenhol letiltják, akkor akár levlistába is átmehet... az információ szabadsága legyőzhetetlen.

Mocskolódás? Antidemokratikus? Nicsak... én még emlékszem arra az ámokfutásra, amit Andrassew, a sajtószabadság kurvanagy harcosa művelt anno az internettón...

Az a mag érett most be, amit te még akkor vetettél, Iván.

Malvina írta...

Mindennemű szabadságnak vannak korlátai. Ebből következően a sajtószabadságnak is. Az a kérdés, hogy milyenek ezek a korlátok és hogy hol húzódnak. Ilyen korlát pl. az államtitok, a különböző államérdekek és természetesen azok a szabályok, amelyekkel egy társadalom, egy közösség védi a tagjait a rágalmazástól, gyűlöletkeltésektől. Hiszen az embernek az emberi méltósághoz való joga legalább annyira fontos jog mint a sajtónak az ő szabadásgához való joga, amit ezért kell korlátozni.
Hozzáértők már százszor elmondták, bizonyították, hogy a sajtószabadságot biztosító törvények mindezen kérdésekben eligazítanak.
Akkor mégis hogyan fordulhat mindez elő, ami előfordul? Erre bizony randa egy válaszom van. Mégpedig az, hogy semmi más, csak a beteges, hatalmi akarnokság. És ezt sajnos az összes poltikai /?/ tényezőre igaznak vélem. Kezdve azoktól, akik aljas indulatok szítása érdekében mindennemű önkorlátozás és felelősség nélkül élnek vissza a sajtószabadsággal, gázolnak át annak morális és jogi korlátain,így "gyártva" maguk mögé "tömeg-érvet", és azokon át, akik mindezt saját vérszegény poltikai érdekeik mentén hol csendben nézik, hallgatják, hol pedig teátrálisan kommentálják, egészen azokig bezárólag, akik - a puszta tehetetlenségi nyomatéknak köszönhetően meglévő - maradék kis hatalmukba gyáván és nyüszítve kapaszkodnak. Ezért ahelyett, hogy a meglévő törvényekkel, szabályozásokkal élve elejét vennék ennek az egyre burjánzóbb gyűlölködésnek, a nem-cselekvésük látszatát azzal akarják leplezni, hogy újabb és újabb rendelkezéseket, törvényeket akarnak hozni.
A minap hallottam egy érzékletes példát erre a helyzetre. Azt mondják, hogy az a kutya, amelyik ugat, az nem harap. Igen ám, de az a kutya, amelyik meg harap, annak a harapásait mindig hosszas ugatás előzi meg.
Namármost, a probléma pedig ott van, hogy a magát felelős politikai tényezőnek tartók nagy valószínűséggel válogathatnak azon helyszínek közül, ahová majd elhúzhatják a seggüket a feldühödött kutyák harapásai elől. De miután e vérgőzös kutyáknak nem marad más minthogy egymás és a teljesen védtelenek és ártatlanok - már amennyiben ez ügyben ártatlanokról egyáltalán beszélhetünk - torkának essenek majd neki.
Tehát, nekünk civileknek bizony nagyon oda kéne fogyelnünk, és nem csak a gatyánkra, no meg a fenekünkre, mert akkor bizony már több mint késő lesz.

Névtelen írta...

Na, "jóember", igen, mindennek van határa:

annak az elképesztő aljas, cinikus rombolásnak is, amit te, teveszar-csimbók, a bűnöző vörös és a gyűlölködő zsidó beltenyészet érdekében kifejtesz, cska lapszerűséged mételyes oldalain.

Inkább ne köhögj, bolha.

Névtelen írta...

Persze, Malvina: nálad ott vannak a határok, hogy tilos tagadni a komcsi, libsi dogmáitokat. Aki tagadja - például azt állítja, hogy a cigányok nagy arányban bűnöznek -, az rasszista, fasiszta. Eretnek. Kiirtandó.

Na, ennek a világnak vége van, Malvina! Egyszer és mindenkorra vége!

Te pedig nemsokára örülhetsz, ha nem köpnek a pofádba az utcán!

Malvina írta...

Minden névtelennek:

nomen est omen!
Aki és ami névtelen,
az bizony nem létezik.

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések