szombat, július 05, 2008

Ez van

Hogy ma este vagy holnap éjszaka lesz-e meleg áldozata Budapestnek, azt még nem tudhatjuk. A gyilkoló gépezet készül, a náci szarháziak hetek óta rendkívüli intenzitással szervezkednek, az első palackbombák már elrepültek.
Jó lenne, ha nem lenne emberhalál. Bár nyilvánvaló, hogy ennek a játszmának nem lehet más vége, így még maradna remény arra, hogy azok, akik nemzeti alapon, vallási megfontolásból gyűlölködnek, vagy a nyomorúságukat adrenalinnal gyógyítják még valamit megérthetnek. Nem a jogokból, mert az reménytelen, hanem az emberségből, ha ugyan mond ez valamit.
Mindegy, hogy homofóbok vagyunk vagy nem, mindegy, hogy szeretjük, vagy utáljuk, ízlésünk szerint való, vagy nem a szexuális tartalmú utcakép, jelmezparádé... Minden mindegy, csak egy dolog nem: ne végződjön ez a cirkusz emberhalállal.
Ami itt készül, az önmagában is gyilkosság: verbális emberölésnek mondjuk azt, amikor eltorzult fejű, fröcsögő szájú emberek közösen rikoltoznak, ordítanak, és más emberek halálát követelik. Ha ráadásul még dobálóznak is, pláne egy bizonyos Molotovról elnevezett gyújtóbombával is, akkor a ráutaló magatartás egészen nyilvánvaló. És ne felejtsük el: most nem olyan időket élünk, amikor pár kisebb, önértékelési zavarokkal küzdő egyedekből álló csoport akarja megtámadni a másságukat büszkén, netán kihívóan viselőket. Most totális itt a gyűlölet. Egy cseppet sem fogunk meglepődni, ha lesz önfeledt zsidózás is. Hogy a cigányokat hogyan keverik bele, azt még nem tudom, de ámulnék, ha kimaradnának. Tudniilik a nemzeti érzelműek alapvetése most az, hogy a zsidók szabadítják rá Európára a buzikat, hogy mi magyarok kihaljunk. (Ez egy igen magvas, mindennel összefüggő ideológiai rendszer: például néhány hónapja a Jobbik alelnöke azt harsogta, hogy a cigányság a zsidók által ránk szabadított biológiai fegyver. És nem tiltották be azonnal a pártját.)
Ez van. Nincs mit tenni. A pokol bennünk van, már csak az a kérdés, hogy ma szabadul-e el, vagy máskor.


2 megjegyzés:

Malvina írta...

Van egy titok, ami tulajdonképpen nem is titok, mert az élet nap mint nap, perc mint perc felszínre hozza, csak nem mindenki hajlandó vele szembesülni: és ez a titok mi magunk vagyunk , önmagunk, a bennünk élő titokzatos idegen. Az idegen, akit először mindig a másikban ismerünk fel úgy, hogy végül saját magunkat fedezzük, ismerjük fel benne. Még akkor is, ha e felismerés megtagadásával önmagunkat tagadjuk is meg.

Névtelen írta...

Betiltanál egy pártot egyetlen vezető egyetlen nyilatkozata miatt, te kis zsebdiktátor?

Miután a szarfaszú fajtáddal leszámoltunk, atomerőműveket fogunk építeni...

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések