csütörtök, december 14, 2006

A végzet

A parlamentben szeptember 22-én fogadás volt a magyar férfi vízilabda válogatott 56-os melbourne-i diadalának tiszteletére. Erről egyedül Zádor Ervin, a szovjetek elleni győzelem kiemelkedő alakja hiányzott.
Magyar Nemzet másnap tőle közölt egy levelet: „Nem tudok hazamenni egy olyan országba, ahol még mindig ugyanazok vannak hatalmon, akik évtizedekkel ezelőtt az ország elhagyására kényszerítettek, ahol egy olyan miniszterelnök áll az ország élén, aki éveken át az ország kormányzása helyett nem csinált mást, csak hazudozott.”
Viszont eléggé fura módon Szent Miklós napján a Frankfurter Allgemeine Zeitungban Zádor azt nyilatkozta, hogy semmilyen levelet nem írt, és azért nem jött haza, mert nem találta az útlevelét.
A Magyar Nemzet szerint a levelet Kárpáti György közvetítésével kapták meg. Ő azonban az Origónak azt mondta, hogy nincsen levél, Zádor neki és Gyarmati Dezsőnek telefonon mondta, hogy a kommunisták miatt nem jön. Gyarmati viszont a Hírszerzőnek nyilatkozott: „bizton állíthatom, hogy Zádor Ervin semmilyen politikai indokkal nem magyarázta a távolmaradását. Nem követi a magyar viszonyokat, nem is tudja ki az a Gyurcsány Ferenc.” Ezzel összehangzik, hogy Zádor a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak is ezt mondta. Kárpáti most arra az érdekes álláspontra jutott, hogy nem kívánja tovább dagasztani az ügyet. A Magyar Nemzet pedig ott, hogy bocsánatot kért.
Ezt meg is kaphatná, csak sajnos volt egy előzmény: a Népszabadság 2003-ban közölt egy hamis Teller-levelet. Noha mindenki tudta, hogy a szerkesztőségben senki nem hamisított, becsapás áldozatai lettek, amibe bármelyik lapszerkesztő bármikor beleeshet, sajtószerte hatalmas volt a fölháborodás. Sőt a Fidesz Kulturális Tagozata Eötvös Pál főszerkesztő lemondását követelte – noha kicsit előbb egy szintén hamis Teller-üzenetet olvastak föl a naggyűlésükön - a világhírű atomtudós nevét kicsinyes politikai csatározásokra használták föl. A Népszabadság bocsánatot kért.
Eötvös Pál lemondott – nem ezért, de ez most nem tartozik ide. Ám a Magyar Nemzet, noha pontosan tudja, hogy Eötvös miért mondott le, jóformán ahányszor megemlíti a nevét – hiszen ma a MÚOSZ elnöke – nem felejti el odabiggyeszteni, hogy „aki a hamis Teller-levél miatt bukott meg”.
Ha úriember a Magyar Nemzet főszerkesztője, akkor lemond. Nem magának és a lapjának tartozik ezzel - hiszen annak szakmai-etikai csődértesítő jellegén már ezzel sem változtathat -, hanem Eötvös Pálnak és pláne a Fidesznek. Zádor Ervinről már szót se ejtve.
Van ilyen. Kínos, de előfordul, hogy a szó visszaüt.
Így dolgozik a végzet.

Nincsenek megjegyzések:

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések