csütörtök, október 16, 2014

Kicsit pihenni!

Megtiszteltetés ért: fölhívott egy volt, vesztes polgármester, hogy most nagyon sok ideje lesz, szerintem mit csináljon. Mondtam, hogy nem is értem. Jó, baloldali, némi liberális vetemüléssel, állást most így hirtelen nemigen kap, de eléggé művelt, beszél két idegen nyelvet, mérnökember, méretes könyvtára van… De értem: hirtelen magányos lett, lóg a hideg levegőben, nincs napirendje, kevés barátja lesz, ésatöbbi.
Azt mondtam, amit az összes, magát porig vesztesnek érzőnek tanácsolnék, ha kérdeznének. Azoknak, akik akik nem voltak se képviselők, se polgármesterek, csak nagyon szerették volna, ha elindul valami: egy pötty helyen el lehet kezdeni a botrányos Orbán-rendszer lebontását.
Most kicsit pihenni kellene. Egy kis önkritikus vereségelemzés után egy olyan három hónapra szinte be kellene szüntetni az ellenzéki politizálást.
Lehetne pihenni. Sétálni, olvasgatni, mozizni, zenét hallgatni, megnézni, mi van az erdőben, netán csöndeset beszélgetni gyerekekkel, unokákkal, végre értelmes dolgokról. Egyszerűen ki kell pihenni azt az elképesztő nyomást, ami három választással jár, pláne a veszteseknek. Aztán lehet megint összeesküdni. Mert ne legyen kétség: mostantól minden ellenzékiség összeesküvésnek számít  a Nagy Illiberátor szemében.
Népszava 141014

Nincsenek megjegyzések:

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések