szerda, július 10, 2013

Újabb újraterv, ölelésterápia

Technikai okokból mégis inkább holnap lesz a műtét. Minden rendben van, jól vagyok.
Annyira hiányzott belőlem a félelem, hogy simán elaludtam műtétre várakozás alatt. És az alvás nagyon jót tesz, úgy tűnik. Mivel végre tudok aludni, délutánra is egy nagy kómás alvást tervezek, esetleg muzsikaszóval, ha lelek valami jót a rádióban.
Amúgy - mivel a nikotin nevű drogról is jövök lefele tíz napja, egyelőre teljes sikerrel -, ebben is találtam egy kis újítási lehetőséget. Ha csak két percre is, de bealszom, ha cigizni mennék. Ezt kórházban nagyon jól lehet alkalmazni. Ha kijövök, kipróbálom az öleléses technikámat is. Itt nem merem bevetni, hogy rágyújtás helyett megölelek valakit, de odakint, családban, barátok között talán működik. Illetve biztosan. (Ha ehhez hozzáadódik, hogy nem akarjuk a nemzeti trafikosokat gazdagítani, az is erős leszoktató motiváció lehet. Cigizés helyett. Menjünk be a nemzeti drogbutikba, és öleljük keblünkre a tulajdonost. Ha ezt naponta száz ember megteszi, visszaadja a koncessziót.)
Szóval minden rendben, tök jól vagyok, pláne, hogy fölfedeztem egy jó karosszéket itt a kórházi kertben.
Még olvasok egy kicsi Rejtőt, Piszkos Fredet. Valahogy mást most nem tudok. Aztán tanulok egy kis verset, mert kíváncsi vagyok a memóriámra.
Aztán ebéd, ami egy kórházban a rend keretének része.
Ez a terv mára, aztán meglátjuk.

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nagyon drukkolok Iván, kedves druszám. orvosként becsülöm a bátorságod, emberként tisztelem erőd. Gyógyulj meg! dr. M. I.

Névtelen írta...

A Nagy Nemzeti Ölelés óriási ötlet :-D:-D:-D
Én egy nagy személyeset küldök most kihasználva az egyoldalú ismeretséget és őszinte nagyrabecsülést.
Márkus Kata

Névtelen írta...

Volt Népszavásként innen is egy virtuális ölelés.

Magyar Katalin

Névtelen írta...

Kedves Iván, egy távoli, szívből jövő ölelést küldök (Lengyelország közepéből),
szeretettel:
Láng Eszter

Névtelen írta...

Kedves Andrassew Úr!

Én egy ellenfele vagyok. Az Ön által képviselt markáns nézetekkel nem tudok egyetérteni. Fogalmazási és kifejezési stílusa sokszor felindulást kelt bennem. Ezért ostobaságból gondoltam már rosszat Önről. Kívántam is rosszat talán.

Amikor megtudtam ezt az iszonyatos hírt, az Önről alkotott negatív kép hamuvá omlott össze bennem. Be kell látnom, ostoba voltam, és ezért ismeretlenül is a bocsánatát szeretném kérni. Nagyon sajnálom. Lehetnek eltérő és különböző nézetek, de amikor az ember egy ilyen betegséggel szembesül, úgy gondolom, minden nézet, meggyőződés, tapasztalat semmivé válik. Ezen a mezsgyén csak Isten van és a puszta lélek.
Imádkozom Önért, hogy az Úr meghosszabbítsa életét, és még sok-sok öröme legyen családjában és minden másban, ami örömet okozhat, az élet szépségében, melyet, úgy érzem, most már egészen tisztán lát.
Isten áldását kívánom Önnek!

Németh Gábor

Névtelen írta...

Re: Névtelen, alias Németh Gábor (2013. július 10. 15:55)

Te egy áruló vagy. Tudniillik minden szavad hiteltelen. Na, nehogy már azt hidd, hogy, ha Andrassew Iván testileg meggyógyul, akkor a lelke is meggyógyul. Ugyan. Akkor majd folytatja tovább a rothadt, hazug agymenéseit. És te ezt nem vagy hajlandó tudomásul venni.

A nézeteinket nem adhatjuk fel csak azért, mert Andrassew Iván beteg. Ez egy szívós, szellemi harc. Aki feladja, az áruló.

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések