A legviccesebb az, hogy mielőtt valaki megfosztott az iPad-masinámtól, éppen katolikus szentmisén voltam. Gondoltam, előszőr elmegyek a katolikusra, aztán a reformátusra, és még az evangélikusra is a kápolnába. Hátha megvilágosodom. Attól meg már csak egy lépés a csoda.
Igazából az volt, hogy harangoztak, én meg kíváncsi voltam. Lementem. Bár az is igaz, hogy kifejezetten szeretem az istentiszteleteket. Van ott rend és harmónia. Néha-néha átjárót lehet lelni bennük egy másik világba. Vagy a túlba, ha valaki úgy van a betüremkedve a téridőbe, hogy nem képes másképp komfortosnak élni a világot, csak úgy, ha mögé vagy fölé képzel valamit.
Mise után Donáth Feriről írtam, ide, bele a naplómba, amely egyre távolodik - ám az mind elveszett. Ellopták. Pontosabban: egy ember, aki besurrant a kórterembe.
Egy ember mászkál Budapesten egy kis lopott masinával, amiben egyetlen-egy mentetlen bejegyzés van egy bizonyos Donáth Ferencről. Nem szeretnék olyan ember lenni, aki ilyen terhet visel.
Súlyos átok, hiszen valamiképpen így mindkettőnk lelkét cipeli.
Ráadásul egy olyan barátomét, akiről az első találkozásunk óta tudom, hogy jó ember, sőt minősített jóemberség van a lelkében. Az abból látszik, hogy mindig, mindenhol ott van, ahol a tisztességről van szó. Akkor meg pláne, ha a dolog reménytelen.
Az is lehet, hogy már nem élek, ha nem hív egy Nagy Imre-évfordulós börtönlátogatásra, és nem mondom neki, hogy megyek, persze, de lehet, hogy nem érek oda, mert életemben először rendesen depressziós vagyok, és kissé zizis is. Eltévedek, például. Elvitt pszichiáterhez, aki a neurológiára küldött, és hamar kiderült: daganat van az agyban benne.
Az, hogy nem omlottam össze azonnal, vagy két nap múlva legkésőbb, Ferinek köszönhetem. Mert ott volt. Minden nap, pontosan akkor, amikor kellett. Nem tudom, hogyan csinálja, de mindig eltalálja. Soha nem mondta ki, hogy nagy a baj, meg azt se, hogy nem, a gesztusaival, a testbeszédével állandóan nyugtatott. Bár igazából legfőképpen azzal, hogy állandóan és percre pontosan magyarázta az állapotomat és a helyzetemet. Orvosként, de nem olyan nagyon orvososan. Szólt, vitt, várt, ahol kellett. Intézett, szeretgetett.
Nélküle már régen elvesztem volna a rendszerben. Vagy nem. De akkor is úgy érezném.
Természetesnek tűnik, csak nagy bajban derül ki, hogy van egy igazi barát a közeledben, aki mindig ott van, beszéltek, együtt jártok tüntetni, demonstrálni, mert a "ketten maradtunk, akkor is megmutatjuk" fajtává értetek - vagy maradtatok - valahogy, akire akkor is figyelnél, ha nem lenne a barátod, mert mindig pontosakat mond, és a világot a pontosakat mondókra kell építeni, akit talán az apja iránt érzett büszkeség tett tartásossá, de azzá a fajtává ám, amelyik kicsit a becsületesebbeknél is egyenesebb derékkal jár, ér oda a tüntetésre, és beszélni is mer, aztán az élére áll az elvonulásnak is.
Szóval van egy ilyen barátod, és amikor egyszercsak összezavarodsz, mert az elmédbe fészkelt valami, szerencséd van, mert pont ott van. És mindaz, amit tudtál róla, és éreztél felőle, olyan angyalszárnyként terül el föléd. Kicsit hülyén hangzik, de az angyalszárny a helyes kifejezés.
És tele volt a lelkünk átjárókkal.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Fodor Ákos: ECCE HOMO
Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.
Népszerű bejegyzések
-
Barátainak egy csoportja 2016. január 14-én a Spinoza Színházban emlékezett meg Andrassew Iván halálának első évfordulójáról. (Az estről p...
-
Az a kép, amit tegnap tett ide a kisfiam (a Facebookra), közvetlenül a gammázás előtt készült. Ez meg utána. Azt hiszem mindkettőn valami...
-
Nem is tudom hány levelet, hány kérdést kaptam Bakács ügyében. Hogy lopott egy áruházból. Szalámit. Mert éhes volt. És hogy mit szólok. Ugye...
-
"Felháborodott az MSZP, hogy a párt lapjának tekintett Népszava megállapodott a Fidesz-közeli cégként elkönyvelt Közgép Zrt.-vel, és le...
-
Nincs ám kedvem ahhoz, amit most megteszek, mert teljességgel lehetetlen dologra vállalkozom: Fábry Sándort bármiről meggyőzni. Nagy szomorú...
-
Csak azért írok most ide, mert figyelem az agydaganatomat. Hogy egyáltalán meddig vagyok képes gondolkodni. Leírni szavakat. Az egyik jel ép...
-
Minden jel arra mutat, hogy néhány óra múlva megműtenek. Ilyenkor a legderűlátóbb ember is köteles számolni azzal, hogy a véletlenek szerenc...
-
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, Médiatanács Szalai Annamária Elnökasszony Magyar Köztársaság Tisztelt Elnökasszony! Tekintettel ...
-
Az Élet Menete napján ezt a levelet kaptam Tóth György Károlytól. Fölhívom Szíjjártó Péter miniszterelnöki szóvivő figyelmét a következő mon...
8 megjegyzés:
Iván! Köszönöm, hogy ilyen kristálytisztán megfogalmaztad, amit mindig is éreztem Ferivel kapcsolatban. Ő tényleg ilyen ritka példánya a Teremtőnek.
Elolvasva a megszokott formát mutató írást elégedetten nyugtáztam, jó volt a sejtésem, valami karinthys játék az egész, például felmérés az eddig begyűjtött rokonszenvekről, nincs itt semmiféle izé az agyban, ha meg van valami plusz, az csak hasznos lehet az életmű folytatásában...
Nyerő páros vagytok!!!
Köszönöm a sorsnak, hogy mindkettőkkel találkozhattam ismerősötökként sok - sok demokratikus célokért küzdő megmozduláson.
Kedves Iván!
Ez az "angyalszárnyas" érzet egyáltalán nem hülyeség, hanem egy nagyon szép és találó kifejezése Feri barátja sugárzó szeretetének. Nem véletlen, hogy ez a kép ugrott be, mivel ez egy transzcendens (anyagon túli) élmény, Isteni megtapasztalás.
Sok ilyen élményt és gyógyulást kívánok.
Üdvözlettel,
druszája,
Félix Iván
Te még élsz ?????.-)))))
Nem sokáig..Olyan lesz, Iván, mint egy álom. CSAK SOHA NEM ÉBREDSZ FEL. Rendezd dolgaidat, légy férfi, ha már idáig nem sikerült.
Szemét, aljas dög!
Egy állat is emberibb ennél a névtelennél!
Iván, a lehető legjobbakat kívánom meg még további legalább 100 évet őszinte szívvel és aggodalommal!
Bocsáss meg neki! Milyen élete lehet? Van.
Megjegyzés küldése