 |
| A kangadesign.hu képe |
Fölhívott egy régi, gyerekkori barátom, aki szoros állami szolgálatban dolgozik, valami polgári, de azért parancsnoki beosztásban. Nem mondom, hogy sülve-főve együtt vagyunk - évente, ha egyszer találkozunk, havonta beszélünk telefonon, és hetente az interneten. Van köztünk valami hallgatólagos megállapodás: mivel én újságíró vagyok, soha nem beszélünk a munkájáról, szakmájának titkairól.
Azért politizálgattunk régebben. Azt is tudtam, hogy a Fideszre szavaz, meg is mondta, hogy azért, mert erős államot akar, és a szocialistákkal mostanában ez már reménytelen. Ha majd jön egy másik olyan párt, amelyik az érdekei szerinti erős állam letéteményese lehet, arra fog szavazni. Ilyen a pragmatikus választó. Amikor a Fidesz győzött, gratuláltam neki, és sok sikert kívántam. Pár hónapja azt mondta valami megjegyzésemre, hogy “már nem politizálok”. Én meg erre azt válaszoltam, hogy na ez az a mondat, amire gyanakodni kell, ha túl gyakran hangzik el: a diktatúra belülről, a lelkekben, a közönyből építkezik. Erre azt mondta, hogy itt nincs diktatúra. Én meg erre azt, hogy szólj, ha te is észreveszed. Kíváncsi vagyok az ingerküszöbödre.
Minden héten fölhívtam a figyelmét a diktatúra jeleire. Ezen a héten például a fesztiválzenekar esetére, a bérkommandó fenyegetésére, az újabb visszamenőleges nyugdíjassarcolás lehetőségére, bizonyos közszolgák hirtelen 2003-as bérszintre való visszapottyantására. Minden nap volt valami. Nem válaszolt, mert nem politizál. Amikor olvastam, hogy alighanem neki is alá kell majd írnia azt a nyilatkozatot, miszerint ezután titkosszolgálati eszközökkel figyelhetik, provokálhatják, sőt a családtagjai is látókörbe kerülnek, nem írtam neki, és nem kérdeztem, hogy mi is van itten akkor a diktatúrával. Legyen az emberben tapintat.
Tegnap fölhívott. Olyan telefonról, amin nem volt számkijelző. Azt mondta, hogy nagyon sajnálja, de törölni fog a Facebookon az ismerősei körül, és arra is megkér, hogy ezután ne küldjek neki levelet a diktatúra jeleiről. Semmiről. Sajnálja. Röstelli. Értsem meg. Majd jelentkezik. Ja és a felesége is töröl majd az ismerősei közül, de nem azért, mert haragszik rám. Ő is sajnálja. Röstelli.
De ez van.
(Klubrádió, Hetes Stúdió)
.
4 megjegyzés:
Ma hallottam a jegyzetet, és megdöbbentem.
Most, hogy olvasom, ismét.
Ebbe a helyzetbe nem lehet, nem szabad belenyugodni.
A politikának a kapcsolatokra való hatása nem új jelenség, talán az itt leírt történet fejlődés, ugyanakkor jeli a nyomás erősödését, mert legalább SZÓLTAK, hogy kihátrálnak.
Akkor is elkeserítő, sőt pont ezért még jobban.
Ennyit arról, hogy nincsenek jelei a diktaúrának és él a
szólásszabadság. Már a saját telefonján sem mer őszintén beszélni. Persze nem kell haragudni rá, hiszen maga is elismeri, hogy ez szégyenletes. Ő legalább pironkodik. Nomeg, ha szembeszáll, elveszíti az állását és a közszférában ebben a rezsimben többet nem fog tudni elhelyezkedni. Inkább sajnálatraméltó, még ha többet is keres vele, mint mi. Júdáspénz az. De sok ilyen van manapság.
Szerintem ez így abszolút rendben van. A diktatúra így működik. Nem lehet mindenki hős.
Klasszikus értelemben nem is diktatúra ez... valami más, valamivel több, valamivel "orbánibb"... olyan "gőgizmus" vezette viktatúra...
Megjegyzés küldése