Szívszorító

Az origo.hu képe

Schmitt Pálnak el kellene gondolkodnia azon, hogyan vonulhatna vissza a lehető leggyorsabban, a legkisebb veszteséggel. Történt ugyanis, hogy másodszor sem sikerült maradéktalanul megfelelnie a magyar nyelv kihívásainak egy olyan dolgozatban, amelyben egyebek mellett éppen a magyar nyelv megmentéséről, mint alkotmányos feladatról értekezik. Legalábbis ez derül ki Kálmán C. György irodalomtörténész elemzéséből. A professzor több mint fél tucat elnökhöz méltatlan hibát talált.

Schmitt Pál szerencsétlenkedése, eleinte közröhögést keltett. Amikor első dolgozatáért nem vállalta a felelősséget, az inkább dühöt, megvetést. Ez pedig már szívszorító.

A rendszerváltás idején, amikor éppen azon ment a harc, hogy ki legyen az új rendszer első köztársasági elnöke, Straub F. Brúnó – a szocializmus elnöki tanácsának utolsó elnöke - megtisztelt azzal, hogy pár percre szóba állt velem. Bevallotta: öröme nem volt a magas poszton, mert egész hivatali ideje alatt amiatt gyötrődött, hogy ne kövessen el hibát.

Beszélhettem Göncz Árpáddal is. Amikor leírtam, amit mondott, kiderült:  minden válasza annyira kerek, hogy egyetlen szót sem lehet kivenni, mert akkor az egész szöveg összeomlana.

Schmitt Pál legnagyobb hibája persze nem az, hogy merészel minimális kulturális szintet igénylő kérdésekhez hozzászólni, de még csak nem is az, hogy dilettánsokat alkalmaz a hivatalában. Hanem az, hogy eltűri, amit Orbán és kormánya művel. Föl se merül benne, hogy az alkotmány farigcsálásáért, a visszamenőleges törvénykezésért, a nyugdíjpénztári tagok zsarolásáért ő személyesen felelős. Vagyis: az elnökhöz méltatlan viselkedés miatt is ideje lenne a lemondásnak.

Ha a tudós Straub F. Brúnó élne, talán mesélhetne arról, hogy mi, akik naponta küzdünk meg a magyar nyelvvel, mekkora stresszben élünk. Az író Göncz Árpád meg arról, hogy magára adó ember miért nem merészel alkotmányozó nyelvészkedni.  De mit várjunk attól, aki Ady és József Attila hazájában Wass Alberttel kezdte a beiktatási beszédét? 

Bár, végülis Schmitt Pál becsületes volt: idejében jelezte, hogy a középszer rémuralma elkezdődött.

 .

Demokráciacsíny

Az mblog.hu képe

Nem nagyon szeretek ebben a műsorban, itt az elején direkt politikai szónoklatot mondani, mert azt gondolom,  jár Önöknek, hogy valami másról beszéljek, hiszen egy normális világban vannak fontosabb dolgok is. Éveken át úgy tettem, mintha normális világban élnénk. Ennek vége. Ha csak egyedül mondanám, nem merném, de most rögzíteni kell valamit: ezen a héten megszakadt egy húszéves folyamat, visszafelé fordult, ami azt jelenti, hogy megszűnt Magyarország európai értelemben jogállam lenni. Nem sorolom miért. Ha nem tudják, úgyis hiába mondom.

Emlékeznek arra az időszakra, amikor a rendszerváltás után jelentkeztünk az Európai Unióba? Éveken át, jogászok, tudósok, szakemberek százai dolgoztak azon, hogy az új és a régebbi törvényeinket összefésüljük a különféle európai elvárásokkal, irányelvekkel, nyilatkozatokkal és törvényekkel. Meg kellett felelnünk bizonyos jogelveknek, alapvető emberi jogoknak, a magántulajdonra, az eszmék, információk és vélemények szabad áramlására, és általában szabadságra vonatkozó alapvetéseknek. Mert különben nem léphettünk volna be az Unióba.

Éveken át ellenőrizték a törvényeinket, és miután szinte maradéktalanul megfeleltünk az elvárásoknak európai polgárok lehettünk. Vagyis kettős állampolgárok.

Ha ma az Európai Unió áttekintené a törvényeinket, a sokszor módosítgatott alkotmányunkat, a jogállam alappilléreinek működését, szóba állnának velünk? 

A világtörténelem során mindeddig a forradalmak vezetői, ha őszinte hittel akarták megváltoztatni a társadalmat, legalább törekedtek arra, hogy a szabadságjogokat szélesítsék és mélyítsék. Ha álforradalomról volt szó, akkor legalább megpróbáltak úgy tenni, mintha a kisemmizettekért, a szegényekért, a jogfosztottakért, a szabadságért küzdenének. Nálunk egy olyan állítólagos forradalom zajlik, amelyik korlátozza a hatalmi ágak megosztottságát, vagyis növeli az önkény lehetőségét, csorbítja a sajtószabadságot, a magántulajdon sérthetetlenségét, a szerzett- és egyezményes jogokat, a világtörténelemben szinte egyedülálló módon visszamenőleges törvényeket hoz, adópolitikájában pedig a gazdagoknak kedvez.

Ez nem forradalom, hanem a jog kijátszásával végrehajtott demokráciacsíny. Diktatúra. 

És az a társaság, amelyik mindezt hatalmas önbizalommal kieszelte és végrehajtja, még ráadásul alkotmányozásra is készül. 

Önök el tudnak képzelni egy olyan országot, amelyikben kifejezetten a notórius gyorshajtókra bízzák a KRESZ kimunkálását? A bankrablókra a pénzintézetek védelméről szóló törvényt? Az erőszakos pedofilokra a gyermekvédelmi törvényt? 

Önök nem csak a magyar államfő és a miniszterelnök alattvalói, hanem Európa szabad polgárai is. Ezért bukik majd meg csúfosan ez a rendszer. Nem vagyok abban biztos, hogy az Unió irányítói tevőlegesen is számonkérik, hogy mi történik a magyar jogállammal, de abban igen, hogy európai környezetben egy ilyen rendszer nem maradhat fönn sokáig. Mert olyan mint a rák. Hosszú ideig rejtőzködhet egy beteges sejtburjánzás, de előbb vagy utóbb elkezd működni a belső- és a külső immunrendszer. Ez most az igazi kérdés: van-e a társadalomnak immunrendszere? Az is lehet, hogy csak most fejlődik ki. Sejtenként, egyedenként.

Le kell játszanunk ezt a játszmát. Különben soha nem szabadulunk meg ettől a cinikus, akarnok, beteges erőtől. Mi vagyunk a hibásak abban, hogy ez létrejöhetett, a mi kötelességünk ezt eltakarítani. Mégegyszer mondom: ezt a játszmát le kell játszani, mert ilyen a történelem természete.
(Klubrádió, Hetes Stúdió)

*

Hack Péter: Úgy látom, még egy évünk van..., Bede Márton: Románokkal bunkóskodni = NEM MENŐ, Gyurcsány Ferenc: el a kezekkel a költségvetési tanácstól, Veress Jenő: Orbán pohara, Megyesi Gusztáv: Hol van ilyenkor a hős Cser Ágnes?, Parászka Boróka: Román botrány a magyar Nemzetiben >>>> Andrassew Iván ajánlja
 .

Kaffog a falka

Kép: kikotoonline.hu

Olvasom az Alföldi Róbert elleni falkatámadást, amelyikből megint kiderül, hogy a kormánypártok milyen nagy egyetértésben tudnak együtt vicsorítani a nácikkal, ha olyan érzelmeket kell fölkorbácsolni, amelyek szerintük nagyon hasznosak, nyilván valami hatalomtechnikai szempontból.

Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház főigazgatója ki merészelt adni egy termet románoknak, hogy ott a nemzeti ünnepük alkalmából műsort és ünnepséget rendezzenek. 

A bérnáci Magyar Hírlap szerint ez "szinte hihetetlen”. Mert ugye “1918. december 1-jén tartották Gyulafehérváron a románok nagygyűlését, amelyen elfogadták a már megszállt Erdély egyesülését a Román Királysággal, megalakítva a Román Nemzeti Tanácsot".

A náci Jobbik is nagyot reagál: "kimeríti a hazaárulás fogalmát, hogy a román nagykövetség kérésének eleget tesz egy olyan szimbolikus magyar közintézmény, mint a Nemzeti Színház, s helyszínt biztosít december elsejére egy provokációnak".

Vagyis, ha a Magyarországon élő románok nemzeti ünnepelni mernek, akkor az provokáció.

Ez ugyanaz a Jobbik, amelyik az első magyar köztársasági elnök szobrával pogromosat játszott előző este: szégyentáblát akasztottak a nyakába, miszerint ő lenne a felelős Trianonért. Ezen kívül Zagyva, Magyarország képviselője kipát tett a szobor fejére. Ezzel megint bebizonyította, hogy az a zsidó, akire Zagyva képviselő kipát tesz. Az se baj, ha különben Magyarország egyik legpatinásabb családnevű grófjáról van szó. Két dolgon csodálkozom. Az egyik az, hogy Zagyva, Magyarország képviselője tomporodó bugyikájának izgalmi állapotában nem dugta seggbe a szobrot, vagy legalább nem pisált a szájba, rituálisan, ahogy az ő kultúrkörében a megszégyenítetteket szokás. A másik: Zagyva, Magyarország képviselője miért hord magánál kipát?

Már csak az a kérdés, hogy a rendőrség miért hagyta a kegyeletsértést, miért hagyta, hogy a pár órával előtte a szoborhoz Donáth Ferenc által tett koszorúkat megsemmisítsék, miért hagyta, hogy a szoborhoz egy szál virággal érkező Dániel Pétert tettlegesen inzultálják.

De vissza az Alföldire kaffogó falkára. 

Mivel az éppen Brüsszelben európaiskodó Orbán pártja nem vállalhatott föl egy diplomáciailag is kínos konfliktust, a kaffogásra a kereszténynek és pláne demokratának mondott pártot jelölte ki. A KDNP is azonnali vizsgálatot kért. Mert a Nemzeti Színház igazgatója "a magyar színjátszás templomát" nem rendeltetésszerű célokra adta át. Maga Pálffy István frakciószóvivő közleményében követelte, hogy a Nemzeti Színház igazgatójával kötött szerződést a kultúráért felelős államtitkár azonnal vizsgálja át, és ha megállapítható, hogy az igazgató megsértette az intézmény vagy a közönség érdekeit és intézkedésével erkölcsi kárt okozott, haladéktalanul menessze tisztségéből. Pálffy István kifejtette: a színházigazgató számos magyar ember érzékenységét sérti.

Pálffy szerepeltetése arra jó, hogy Szőcs Gézát rendkívül kínos helyzetbe, szinte megoldhatatlan konfliktusba hozza. Szőcs Géza erdélyi ugyanis, és egész egyszerűen olyan országban, amelyik az Európai Unió tagja, nem válthatja le a Nemzeti Színház igazgatóját azért, mert az - egyébként teljesen rendeltetésszerűen és a lehető legszokásosabb módon - bérbe adott egy velünk társult állam polgárainak egy termet. Olyan polgároknak, akik egyébként Magyarországon a magyarokkal azonos jogokkal tehetnek bármit, miként ahogy a magyarok is, például Bukarestben. Szőcs Géza pontosan tudja, hogy elsőrendű nemzeti érdekünk az, hogy megbékéljünk a románokkal, és a kulturális államtitkárság irányítójaként nyilván erre is törekszik. Minden jel arra mutat, hogy ezt a románok is komolyan gondolják mostanában. Ugyanazok a jobbikosok és kereszténydemokraták, akik elvárják Romániától, hogy békességgel vonulgathassanak magyar zászlók alatt a magyar Himnuszt énekelve nemzeti ünnepünkön, most egy zárkörű rendezvényt kitiltanának egy közintézményből. Ha viszont Szőcs Géza - akitől a kereszénykedők és a fideszesek már régóta szívesen szabadulnának - európai módra politizáló emberként nem váltja le Alföldit, akkor őt lehet kipiszkálni a székéből.

Szerintem ez okozna erkölcsi kárt, és föl kell hívnom Pálffy úr - vagyis Orbán Viktor - figyelmét arra, hogy ez sérti számos ember érzékenységét. Az enyémet biztosan. Én is Erdélyből való vagyok, vertek már románok, rendőr is - mert magyarul beszéltem -, de egy dolgot egészen biztosan tudok: nincs más választásunk, mint megbékélni a románokkal. Lehetőleg örökre. Most kellene abbahagyni ezt a nyomorúságos piszkálódást.

Pálffy hülyeségeket beszél, amikor azt mondja, hogy Alföldi “a magyar közönség körében vitákat gerjeszt, és politikai hullámokat kavar", mert ő kelti a feszültséget.  Azzal meg pláne, hogy Alföldi Róbert ezzel a lépéssel végképp alkalmatlannak bizonyult a Nemzeti Színház vezetésére, mert szerintem inkább Pálffy mutatta meg alkalmatlanságát azzal, hogy Orbán Viktortól elfogadta ezt az élkaffogó szerepet.

Egyébként meg vajon mivel utasíthatta volna vissza Alföldi a Budapesti Román Kulturális Intézet kérését? (A válasznál kéretik figyelembe venni, hogy ez itt Európa, békében, unióban.) Nagyon helyesen válaszolt közleményében: “Úgy ítéltem meg, hogy a rendezvény elősegítheti azt, hogy a két ország, Magyarország és Románia, a viharos történelmi események ellenére a kultúra és a művészet segítségével is közeledjen egymáshoz."

Itt tartottam az írásban, amikor arról értesültem, hogy Alföldi visszavont. Szegény, talán azt hiszi, hogy így megmenekülhet egy szagot fogott vicsorgó falka elől. Téved: egy értelmiségit csak az védheti, ha ellenáll a náciknak és a diktatúra más segédcsapatainak.

Orbán és Băsescu a szekelyhon.ro képén valami európai-féle pózban

 .

A tét a sorsunk, az életünk (fölhívás a civakodókhoz)

Hamarosan két demonstráció lesz Károlyi Mihály szobránál, Budapesten, a Kossuth téren, mert a Jobbik nevű náci párt képviselői megbecstelenítették első köztársasági elnökünk emlékművét. Az első november 21.-én, vasárnap délután háromkor. A második november 25.-én, csütörtökön, délután fél hatkor.

A vasárnapi tiltakozás főszervezője az ANTIFA Új Spartacus LIGA, támogatói: MAZSIHISZ , Magyar Demokratikus Charta, Zöld Baloldal. Beszédet mond:

DR. Feldmájer Péter, a MAZSIHISZ elnöke, Márton László író és Tamás Gáspár Miklós filozófus. A szervezők kérése: “Az esemény pártok felett álló, ezért kérjük, hogy politikai szimbólumokat ne használjanak!”

A csütörtöki tiltakozás főszervezője a Magyar Szociáldemokrata és Liberális Unió. A támogatók: a Demokratikus Koalíció és az MSZP.

Mindkét rendezvény célja a náci szoborgyalázás elleni tiltakozás és a Károlyi Mihály emléke iránti megbecsülés kifejezése.

Mindkét rendezvényt tisztességes, elkötelezett baloldali és liberális emberek szervezik és támogatják. Minden résztvevő teljes mértékben egyetért abban, hogy ami Károlyi Mihály szobrával megtörtént az tűrhetetlen, a nácik elpofátlanodása minden képzeletet felülmúl, és tenni kell valamit.

Jómagam mindkét tiltakozáson részt veszek majd. De kihasználom az alkalmat és elmondom a résztvevőknek, hogy megítélésem szerint nem helyes, ha az ismét erőre kapó nácik vagy az egyre erősödő diktatúra ellen nem egységesen lépünk föl. Túlságosan nagy a tét ahhoz, hogy megengedjük magunknak a széthúzást. A tét a sorsunk, az életünk. Érthető, ha a szabadelvűség és a baloldaliság súlyos, de nem történelmi veresége után zavarodottak vagyunk. Magyarázható és néha jogos is az egymásra mutogatás, de mindaddig nem tudjuk fölemelni a fejünket, amíg egymást figyeljük utálkozva és gyanakodva. Ez nem csak a különféle baloldali kiscsoportokra, hanem az alpári módon civakodó volt SZDSZ-tagokra, és az önsorsrontó szocialista pártiakra is vonatkozik.

Aki ezt nem érti, nézegesse egy kicsit azt a képet, amely a Jobbik pogromocskáján készült Károlyi Mihály emlékének meggyalázásáról, és mindenki képzelje a szobor helyébe magát, a gyerekét vagy a barátját. Mert ez vár ránk egyenként és tömegesen, ha nem leszünk képesek összefogni.

 .

Horror, tényleg

Furman Imre (Fotó: Reviczky Zsolt)

Érdekes, hogy az utóbbi hetekben valahogy állandóan fölbukkan az életemben Radnóti. Ezen a héten, a halála napján voltunk a cipőknél, ahol találkoztunk a Radnóti menettel Donáth Ferenccel az élén.

Van nekem attól valami rossz érzésem, hogy valakiről a halála napján emlékezünk. Radnótival meg pláne úgy vagyok, hogy gyerekkorom óta azon gondolkozom, mi lett volna, ha túléli. Bennem a gimnáziumban Kipke Tamás mélyítette el a Radnóti iránti föltétlen szeretetet. Mindketten a világ legnagyobb költőjének találtuk. (Nem ellentmondás, ha mondjuk József Attilát is a világ legnagyobb költőjének mondom, mert ő is az.) 

Már amikor Radnóti életrajzát először olvastam, eszembe jutott, hogy vértanúhalált halt, és ez teljesítette be a költészetét. De volt bennem valami kétség: ha nem halt volna meg, akkor is a legnagyobbak között tartjuk számon? Végigolvastam minden művét, sokat meg is tanultam, és úgy ítéltem, hogy ha nyolcvan évet él, akkor is. A XX. század embertelenségéről senki nem adott a világnak emberhez méltóbb képet.

És most meg azt gondoltam, hogy mekkora megtiszteltetés, hogy egy vértanúra ennyien emlékezünk. Na nem sokan, csak úgy kétszázötvenen-háromszázan, de az is csoda, hogy ennyien maradtunk. Megdöbbentő, persze, hogy alig volt fiatal. Nem is értem. Nem tudják, ki az a Radnóti? Nem tudják, mi történt a Dunánál? A cipőknél? Hogy József Attila Dunájával mit tettek? Nem tudják, hogy miért vannak ott a cipők? 

Írtam erről egy haikut. Az a megtiszteltetés ért, hogy ezt a verset, Rózsa Pál zeneszerző az egyik művének elejére idézte. Az a címe, hogy Cipők a parton:

Nem ám a Halál,
hanem emberek öltek
jókedvvel, önként.

Jöttek fiatalok vörös zászlókkal. Valahogy nem illettek oda, és erre néhányan föl is hívták a figyelmüket. Mondjuk, a szokottnál kicsit erőteljesebben. 

Az a baj a vörös zászlóval, hogy értem én, hogy szép is, meg lelkesítő is, de embereket sért. Vannak itt még olyanok, akiket nem a vörös és horogkeresztes, hanem az egyszerű, esetleg kicsit csillagos vörös zászló alatt vittek el, kínoztak meg, vertek agyon, vagy persze a rokonaikat, a barátaikat. Sokszor olyanokat, akiket a vörös csillagosok mentettek ki a horog- meg nyilaskeresztesek karmaiból. Találkoztam zsidókkal, akik vidáman mesélték, hogy “azért siettek haza a haláltáborból, hogy a recski csatlakozást le ne késsék”. Vagy a hortobágyi kitelepítést. Sokan vannak még, akiket megkínoztak Rákosi börtöneiben, az ávónál, és még többen, akik Kádár alatt senyvedtek. Teljesen mindegy, hogy össze lehet-e hasonlítani a kommunizmust a nácizmussal, teljesen fölösleges a számítgatás, mert ha egyetlen-egy embert jogosan sértenek a kommunista jelképek, akkor arra az egy emberre is tekintettel kell lenni. Sajnálom az amúgy nyilván becsületes és jóakaratú, sőt bátor fiatal kommunistákat, de ez van. Más, új jelképeket kell keresni. Ja és nem illik olyan rendezvényre előzetes egyeztetés nélkül rátelepedni, amit nem ők szerveztek.

Jut eszembe, ma kaptam egy levelet, sürgőset, hogy a Roma Holokauszt Emlékmű megint be van kenve valamivel. Gondolom, kutyaszarral. Azt hiszem, föl fogom hívni ebben az ügyben Tarlós Istvánt. Mert meg vagyok arról győződve, hogy ezt ő nem tűri. Ha meg tűri, akkor majd megyünk lemosni, megint. Mondjuk, nem bánnám, ha cigány testvéreink megelőznének minket.

Erről meg az jut eszembe, hogy voltam a Ráday Könyvesházban egy esten, ahol Furman Imrére emlékeztünk. Zseniális ötlet: akinek kedve volt, fölolvasott tőle egy verset. Ebből egy nagyon jó műsor lett. Mert, ha valaki szeretettel mond egy verset, a költő iránti személyes szeretettel, akkor azt nem mondhatja rosszul, akkor se ha dadog. És még megnéztünk egy filmet, ami az utolsó volt, ami róla készült, és mi voltunk az elsők, akik belenézhettünk Kaczvinszky Barbara jóvoltából. Aki persze elmondta, hogy csekély a remény arra, hogy valaha is igazi film készülhet az ötórás felvételből. Pedig járna ez Imrének. Nekünk. Nem a barátainak, hanem az ország népének.

Márta, a felesége mesélte, hogy a szülővárosában, Nyékládházán kultúrházat neveznek el róla, és ez az, amire Imre nagyon büszke lenne, mert ott van a szülőházával átelenben. És ez igazán nagy előrelépés, mert Imre úgy gondolta, hogy az is nagy dolog lenne, ha a buszmegálló kapná a dicsőséges Furman Imre nevét. (Jelzem, hogy  azért Budapesten kaphatna legalább egy megállót. Na, ezt is megemlítem Tarlós Istvánnak. Biztos tudja, ki volt Imre. Ha nem tudja, akkor megmondom neki, hogy ő volt az, aki szerette volna megírni azt a könyvet, amelyiknek a címlapján ez áll: “A világirodalom legszebb versei - írta Furman Imre”. Csak nem volt rá ideje, mert korán meghalt, és előtte meg elvette az idejét a cigányokkal meg a sápadtarcúakkal való sok vesződség.)

Azért volt ám jó ez az est, mert tudtunk és mertünk nevetni. Volt egy ember, akinek a közelében nem lehetett hazudni. Erről az egyik kedves munkatársával beszélgettünk. Tényleg ilyen volt. Aki belépett az aurájába, az nem mert hazudni. Másrészt viszont a közelében nem lehetett nem röhögni, ha olyan kedve, vagy kedvünk volt. De nem nevetgélni ám, hanem röhögni, hentergésig, ha a körülmények engedték, és ehhez illő volt az öltözék. Na most egy ilyen embert nem szabad szomorúan gyászolni. Ő is utálná.

Én még a filmbéli - és majdnem életbéli - utolsó szavainál is nevettem, pedig közben meg szinte sírtam is, mert láttam az én elesett barátomat végjátékban, de azért cigizve rendületlenül. Mert riporteri kérdésre elmondta a legjelentősebb költeményét. Legyen itt, másodszor is ebben a naplóban, mert annyira jó. Az a címe, hogy Horror:

Boci, boci
tarka.
Se füle se farka.


 .

Szégyentelenül

Pár napja Kopits György, a Költségvetési Tanács elnöke súlyos hibát vétett a kormányzat ellen, amikor nyilvánosságra hozta az igazságot: a jövő évi költségvetésben az van elrejtve, hogy a különadókat - Orbán korábbi ígéretével szemben - 2014-ben is kivetné a kormány.

Még ki se lehetett szellőztetni az országból az  Alkotmánybíróság elleni merénylet undorító illatát, már itt a következő fenyegetés: az Állami Számvevőszék elnöke megkérdőjelezte a Költségvetési Tanács szükségességét. Domokos László a Magyar Nemzetben felvetette - fura módon a válságkommunikáció kellős közepén - , hogy a válság elmúltával szükség van-e egyáltalán a testületre.

Ugyanabban a Magyar Nemzetben, amelyik a héten szabályos rákosista B-listát közölt a “Pénztárak balliberális kezekben” címmel. Ebben azt próbálják sulykolni, hogy a pénztárak élén állók “gyaníthatóan politikai érdekeik miatt próbálnak gáncsot vetni az Orbán-kormány inzézkedéseinek”. (Fura módon a legnagyobbról, az OTP pénztáráról nem esik szó ebben a bérheccírásban.)

Az interjúban Domokos László - akit az ellensúlyok kiiktatásának egyik első lépéseként közbotrányosan pártkatonaként tett Orbán az ÁSZ élére - most fogatlan oroszlánhoz hasonlította a Költségvetési Tanácsot, mert bár eredetileg arról volt szó, hogy a testület vétójogot nyer költségvetési kérdésekben, azt nem kapta meg.  De erről nem az jut eszébe, hogy meg kellene adni azt a vétójogot, ami ugye kétharmaddal nem olyan nehéz, hanem inkább meg kell szüntetni. És az se, hogy pillanatnyilag azért van válságkormányzás Magyarországon, mert a Fidesz és a kormány elképesztő nyilatkozatokkal és intézkedésekkel maga teremti a válságot, valamint azért, mert Orbánnak van szüksége erre, hogy törvénytelenül is teljesíthesse meggondolatlan ígéreteit.

Ne legyen kétségünk: az ország újabb szégyenére meg fog szűnni a Költségvetési Tanács. A kérdés csak az, hogy nem lenne-e egyszerűbb, ha Orbán bejelentené a rendkívüli állapotot és a rendeleti kormányzást. Bármire rátehetné a kezét, nem kellene bíbelődni a lejáratással, sőt a politikai ellenfeleit is kedvére internálhatná, ha a haza védelme ezt követelné.

És még mindig becsületesebb lenne egy önállamcsíny, mint ez a hitvány és nevetséges áldemokrácia.

Schmitt Pál és Domokos László az origo.hu képén

Magyar Orbánság

Történelmileg úgy alakult, hogy a Fidesz-KDNP kétharmados többséggel minden óvó intelem ellenére korlátozta az Alkotmánybíróság jogkörét. Ez azt jelenti, hogy bizonyos törvények esetében a bírák kimondhatják az alkotmányellenességet, ám azokat nem semmisíthetik meg. Magyarul: a törvénytelen törvényeket mi kötelesek vagyunk betartani, a következményeket elviselni. Hiába fordulunk a bírósághoz, például a visszamenőleges törvénykezés okozta káraink miatt, a bíró nem tehet semmit, legföljebb vigasztalhatja a panaszosokat.

Ez világbotrány. Ez mostantól fogva nem Európai állam, de nem akarok távoli népeket sértegetni: nem nagyon hallottam olyan vészdiktatúrákról sem, amelyekben ilyesmi lehetséges.

Magyarul: olyan jogi tahóság történt velünk, ami egyszerűen megmagyarázhatatlan. Magyarország átmeneti államformája: orbánság. És nyilván igaza van Sólyom Lászlónak, hogy ez az Alkotmánybíróság végét jelenti, és a távlatokat tekintve aligha lehet majd megállni ezen az úton.

Ez az út a diktatúráé, amiben persze az ellensúlyok kilökése, vagyis hónapok óta élünk. Szóltunk akkor is, sokan, és hiába. Ahogy hiába figyelmeztette sokezer ember Orbánt, hogy ez az a lépés, amit még ő sem tehet meg, Lázárral megtétette, az embereivel megszavaztatta. Az övék a felelősség, azzal meg majd számoljon el Navracsics, Pokorni, Illés, Salamon, Kövér - akikről némi európai mivoltot feltételeztem. (Több mértékadónak tűnő személyiség nem is jut eszembe.) Számoljanak csak el a lelkiismeretükkel, mi meg majd gondoskodunk, hogy soha senki ne feledkezzen meg arról, hogy amikor az elemi emberi, sőt történelmi tisztesség azt követelte volna, hogy legalább tiltakozzanak, sunyik módjára beálltak Lázár János mögé.

Hogy mitévők legyünk? Ha alkotmánybíró lennék, lemondanék, mert ragaszkodnék a méltóságomhoz. De egyszerű polgárként azt mondom, hogy mostantól életbe lép alkotmányunk egy nyilván tévedésből még ma is érvényes paragrafusa:

"Senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni."

Hogy világos legyen: ezt a kormányt, ezt a parlamenti többséget, ezt a szégyenletes hatalmat törvényes eszközökkel, erőszak nélkül, de mihamarabb el kell zavarni.

Talán a hajósi Szent Orbán Borrend a legalkalmasabb arra, hogy az Alkotmánybíróságot helyettesítse (kép: programturizmus.hu)

 .

A hatalom gyönge ága

Kép: vasnepe.hu

Ezzel az egész sajtófoglalási cirkusszal úgy vagyok, hogy nagyon jó, ha minden szánalmas hajlam kijön a hatalomból, mert legalább nem hagy kétséget a természetéről. Már amikor meghallottam, mire készülnek, nyilvánvalóvá vált, hogy diktatúrát építenek, de a legostobább fajtát. Az rendben van, hogy megszállják a médiafelügyeletet és minden közmédiumot. Ez a későkádári észjárásukból következik. Leragadtak ott, hogy azé a hatalom, akié a média. Pedig már észrevehették volna, hogy az veszti el leggyorsabban a hatalmat, aki rátelepszik a szerkesztőségekre. Mert gusztustalanul meztelen, kínosan hiteltelen lesz minden, amit közvetlenül a hatalom irányít. Ahhoz, hogy ennek ne hatalomvesztés legyen a büntetése, legalább a szovjet csapatok jelenléte kell.

Ez akkor is így van, ha amúgy hosszú évek óta meztelen és hiteltelen az egész sajtó, hiszen nincs sajtószabadság. Olyan mértékben került pártirányítás alá szinte az összes médium, hogy egyszerűen mindenhonnan ördögpaták lógnak ki. Az egész gusztustalan, felháborító, és fullasztó.

Annak örültem legjobban, amikor híre terjedt, hogy már nem csak a vélemény kinyilvánítását akarják korlátozni, hanem az internetes publikációkat is megpróbálják rendszabályozni. Bár azóta kicsit visszafogottabbak, mert a dilettáns törvényjegyzőknek - Cser-Palkovics-Rogán -

is megmagyarázták, hogy ezzel csak nevetségessé válnak, nem gondolom, hogy lemondtak a tervükről. Minél erősebben akaratoskodnak, annál nyilvánvalóbb lesz, hogy fosztogatják a demokráciát. Nagyonis ráfér egy kis diktatúra a sajtóra, meg az olvasókra is, hogy fölismerjék végre, mekkora veszteség, ha egy országban odavész a sajtó. Ami meg marad az nem valami hatalmi ág, hanem a hatalom gyönge ága.

Mi meg végre megmozdulunk, összefogunk újra. És kihasználjuk végre az új, elképesztő technikai lehetőségeket. Kapunk néhány évet arra, hogy kitaláljuk, hogyan szabadulhatunk ki a pártrabságból is.

(Válasz a 168 óra körkérdésére)

 .

 .

Én 17:30-kor a cipőknél leszek

.

Lajstromokban

A matyovk.hu képe

Házassági évfordulónk alkalmából Kata úgy intézte, hogy voltunk színházban. A Radnótiban néztük, illetve hallgattuk meg Radnótit, vagyis Bálint András Radnótiját. Igazi csoda volt. Bálint András úgy tárta elénk a legalább egy évtizedig a halálraitéltség tudatával járkáló Radnóti Miklós életét, hogy közben nagyon finom és mégis brutális eszközökkel - ez többnyire szemelvény-fölolvasás - beleszőtte a történelmet is meg Radnóti környezetének életét is. Sőt odáig merészkedett, hogy a sajátját is, meg azt, amit mának mondunk. Az iszonyatos kérdés persze az Radnóti történetében, hogy ő egy pillanatig sem akart zsidó lenni, bensőjében sehogy sem tudott azonosulni a saját zsidóságával, ő magyar költő volt, keresztény. És ezzel a tudattal szorítják beljebb és beljebb a halálba. Nagyjából olyan ez, mint amikor a kicsi gyerek szereti az anyját vagy az apját, de az üti, veri, rugdalja, és van egy pillanat, ami után már nyilvánvaló, hogy meg is fogja ölni, mégsem menekül. Ez az igazi vértanúság.

Bálint András idézett egyet Szép Ernőtől, amit eddig nem ismertem, de megvilágosító erővel hatott rám:

A mek.niif.hu képe

“Én zsidó vagyok? Hogyhogy zsidó vagyok? Mi az? (...) Kinek az ideája volt, hogy én itt zsidó legyek? Nekem bizony isten eszem ágába se volt, hogy zsidó leszek majd, ha megszületek. Itt várt a világon ez a buta meglepetés, mikor itt kiszálltam. Nekem itt zsidónak kell lenni. Miért? Én magamban, mikor nem gondolok erre, abszolúte nem vagyok zsidó, egy fiú vagyok, a szerelem a hazám, és az istenem a halál! És valaki rám néz, és az tudja, hogy én zsidó vagyok. Mintha ránéznék valakire, akiről tudják, hogy az lopott egyszer! És nekem a szememmel ki kell tartanom ezt a vádat vagy ráfogást vagy elnézést vagy mi az, hogy az embert zsidónak veszik. És nekem úgy kell néznem, hogy igenis, rendben van, jól van, zsidó vagyok. Pedig énbennem ez egyáltalában nincs elintézve. (...) Sokszor úgy voltam vele, mintha az egész csak egy rossz vicc lenne, amit énellenem találtak ki, hogy ilyen butaság miatt is szenvedjek. Egész életemben zsidó legyek! Tessék talán felosztani ezt, mint a katonaságot vagy mint egy közmunkát, mindenki szolgáljon, mondjuk, egy évet, mint zsidó, ha már okvetlenül kell valaki zsidó is legyen, azonkívül, hogy ember.”

Ezt 1919-ben írta. Na most ez azért fogott meg engem, mert  Szép Ernő kívánsága teljesült: én nem egy évig, hanem évekig voltam zsidó. Természetesen szinte ugyanazzal az érzéssel, mint ő vagy Radnóti. Kereszténynek neveltek, katolikusnak - bár hamar ateista lettem. Katolikus ferences gimnáziumi neveltelésem idején soha egyetlen antiszemita szót vagy jelzést nem kaptam, nem észleltem. Annál többet egész tudatos gyerek- és kamaszkoromban. Abban a középpolgári, vidéki környezetben, ahol fölnőttem, teljesen elfogadott volt az alig leplezett antiszemita beszéd. Ma már úgy értékelem, hogy megrontottak, és ennek az a biztos jele, hogy fölismerem a zsidókat. Kora kamaszkoromban kialakult bennem a zsigeri ellenkezés a rasszizmussal szemben, pedig akkor még nem tudtam, mi vár rám.

A port.hu képe

Már fölnőttként az Országos Széchenyi Könyvtárban dolgoztam, mint segédmunkás, amikor találkoztam egy emberrel, aki családfa-kutató volt. Bemutatkoztam neki. Azonnal megkérdezte, hogy ez a családom eredeti neve-e. Mondtam, hogy nem, az eredeti Andrásevics. Aha, mondta, az ősei mokrini zsidók voltak. Egész flottájuk volt a Dunán, kereskedtek. 

Én ettől egy csöppet sem rendültem meg, bár nem éreztem magam zsidónak, de nem gondoltam azt se, hogy ez olyan nagy baj lenne, ha az vagyok. Hanem ezt elmeséltem az öcsémnek, akivel azonnal elkezdtük gyötörni az apánkat, hogy ezt miért titkolta előlünk, hiszen ez mégiscsak ránk tartozik. Apánk viszont tagadta, igen hevesen. Ezt fölötte gyanúsnak találtuk. Élete végéig gyötörtük. Ahányszor csak lehetett alaposan odazsidóztunk neki.

A halála előtt néhány évvel aztán kezdett fölfejleni az igazság. De csak halvány foltokat leltem. Először annak jártunk utána, hogy miképpen jutott a nagyanyánk szegény cselédféleként csodás ékszerekhez fiatal korában. Ezeket nem csak fényképeken láttuk, hanem az egyiket anyánknak adta. Aztán a nagynénénk kiderítette, hogy a nagyanyánk névházasságot kötött Andrásevics Pállal. De ki helyett? Végül aztán apám a kórházban, a halálos ágyán elmondta nekem az igazat: hogy ő és Lici leánytestvére nem a csakugyan zsidó Pál nagyapától származott, a valódi apjuk maga Bánffy Miklós gróf volt, aki rávette Andrásevics Pált a névházasságra. Vagyis, ugye mégse vagyok zsidó. Kicsit sajnáltam is, mert ugyan sose éreztem magam olyan nagyon zsidónak, így most a választási lehetőséget is elvette tőlem a sors.

Erről majd egyszer írok egy regényt. De talán anélkül is érthető, miért lettem kérlelhetetlen antirasszista. Van egy jelenet, ami mélyen belém égett. De ehhez tudni kell, hogy Andrásevics Pál nagyapám igen hamar meghalt, Bánffy Miklós nagyapám ezután se vette el Etelka nagyanyámat, ezért hozzáment Galli Károly nagyapámhoz, aki viszont szász, vagyis német volt. Tőle is született két gyereke: Karcsi és Buba. Ebből az lett, hogy apám, bár nem volt zsidó, a második világháború idején Erdély, Kolozsvár visszafoglalása után sárga csillagot volt köteles viselni, a Karcsi öccse meg egyszercsak megjelent valami egyenkarszalaggal, amit, gondolom valami jugendecskében húztak rá. Na most én mélyen bele tudom érezni magam Etelka nagyanyám borzalmas szomorúságába és szégyenébe. Mit élhetett át! Bölcsen oldotta meg a konfliktust, mielőtt az egyik fiát a csendőrök viszik a halálba, a másikat meg a németek sorozzák a frontra fölkoncoltatni. Elzavarta őket, mert volt benne annyi bölcsesség, hogy bárhol máshol megúszhatják, csak Kolozsváron nem. Budapestre menekültek. Apám részt vett az ellenállásban, a kölyök Karcsit meg sikerült elbújtatni.

Csókoltatom Szép Ernőt. Ő se gondolta volna, hogy amit leír, az meg is történhet. Egyébként meg teljesen mindegy ebben az országban, hogy mi vagyok, hiszen minden zsidófigyelő lajstrom-listán ott virítok igen jó társaságban. Amire meg büszke vagyok. De ez már egy másik regény, csekély irodalmi értékkel, hallatlanul lapos drámai töltettel.

Aki meg azt hiszi, hogy ő még nem zsidó, az menjen el a Radnótiba, nézze meg Radnótit. Bálint András bőrében.

A gymsmo.hu képe

 .

2010 november 14-én 14 órától a Kossuth téren

Az fn.hu képe

Tisztelt Andrassew úr! 

Blogjának rendszeres olvasójaként úgy érzem, közel áll a gondolatvilágunk egymáshoz, kicsit mintha ismerném Önt. Ezért is bátorkodom kérésemmel Önhöz fordulni. 

Bizonnyára hallott és tud a kormány magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos terveiről, intézke­déseiről. Én mint magánember megdöbbenéssel hallgattam a miniszterelnök szavait és a rá következő kommunikációs úthengert. Ami még ennél is jobban megdöbbentett, az az emberek passzivitása. Néhány barátommal ezt a passzivitást látva elhatároztuk, hogy önszervező alapon, magánemberként hangot adunk véleményünknek a magánnyugdíjalapok állami einstandjával kapcsolatos hazugságfolyam fékezésére.

Ennek érdekében magánemberekként magánemberek számára demonstrációt szerveztünk 2010 november 14-én 14 órától a Kossuth téren. A demontráció békés, magánemberek kezdeményezése a pénztártagok öntudatra ébresztése céljából. (A BRFK engedélyezte az eseményt, a szükséges biztosításról gondoskodnak. Egyébként meglepően szimpatikusan, segítőkészen viselkedtek.)

Ennek okán sem politikai pártokat, szervezeteket, sem cégeket nem vontunk be a szervezésbe, s adományokat sem gyűjtöttünk. Amit a magunk kezével egyszerű hétköznapi emberkként meg tudunk tenni egy ilyen demonstráció sikeréért, azt megtesszük.

Mivel mi nem közéleti emberek vagyunk, szívesen vennénk elismert, de politika mentes közéleti személyek felszólalását, erkölcsi támogatását a demonstrációhoz, mivel nem vagyunk gyakorlottak a beszédben.

Mint a demonstráció egyik szervezője, szeretném felkérni Önt, hogy mondja el saját gondolatait a rendezvényen a témával kapcsolatban, vagy legalább jelenlétével tiszteljen meg bennünket, ha ideje engedi! Egyúttal arra is szeretném megkérni, hogy terjessze ismeretségi körében kezdeményezésünket, ha nem érez kivetnivalót ebben.

Ha szimpátiáját inkább csak saját eszközeivel fejezné ki, a saját tevékenységi területén, annak is nagyon örülnénk és nagy segítség lenne számunkra.

A demontsráció honlapja: azennyugdijam.blog.hu

Hivatalos email címe: azennyugdijam@hotmail.com

 .

Orbán nincs egyedül

Fotó: K2 Press

Megint egyszer büszke lehettem arra, hogy személyesen ismerhetem Magyarország legkeményebb, legkérlelhetetlenebb embereit: Bauer Tamást és Ungváry Rudolfot. Nagyszerű szónoklatokat mondtak. Ha rólam ilyeneket beszélnének, mint ők Orbánról, lassan becsomagolnék a kis hátizsákomba, és a kezem ügyében tartanám a vándorbotot.
Párezer emberrel együtt megüzentük Orbán Viktornak, hogy nincs egyedül. Egy csöppet sem kell tartania a magánytól: figyeljük, és ne merje azt gondolni, hogy senki nem veszi észre, mit művel. És lesz, aki a végén elzavarja. Az a játszma, amibe belekezdett, csak így végződhet. Nem építheti le azt a jogállamot, azt a köztársaságot, amire esküdött. Ha megteszi, ha csak belekezd, nem tekinthető tovább legitim miniszterelnöknek.

Ungváry Rudolf

Nagyon érdekes: pontosan tudjuk, hogy mindig akadnak, akik a hatalmukkal visszaélve megpróbálják diktálni a demokráciát, aztán a végén diktálni az egész életünket, mégsem tudunk hatékonyan - előre, vagy időben való beavatkozással - védekezni ezek ellen. Persze van az alkotmány, ami egy igen gyönge eszköz arra, hogy legalább az alapjogainkat megvédjük. Ha valaki elkezdi leépíti az alkotmányt és az alkotmány őrzőinek jogait, akkor teljesen nyilvánvalóan önkényes kormányzásba kezdett.
Miről is szólnak azok a Fidesz-törvények, miket kifogásol ma minden épeszű ember?
Nem szabad visszamenőlegesen törvénykezni.
Nem szabad visszamenőlegesen adót kivetni.
Nem szabad egyoldalúan szerződéses jogokat csorbítani.
A kormány nem teheti azt, amit kedve tart, mások befizetéseivel, vagyonával.
Nem tudom hányan voltunk, de sokezer ember megértette, hogy baj van, ha egyáltalán fölmerülhetnek ilyen kérdések, követelések. Késő, hiszen Orbán jóelőre megüzente, hogy mire készül. Késő, de sohasem késő. A demokrácia olyan gyönge elemekből álló erős építmény, amelyik mindig újraépíti magát. Aki megpróbálja lebontani, mindig elbukik. Talány, hogy miképpen működik ez, de mindig így végződik.
Orbán rendkívül ostoba ember: okot és lehetőséget, erkölcsi kötelességet adott Gyurcsány Ferencnek arra, hogy föltámadjon, hogy elindítsa a királydráma következő szakaszát. És mindjárt szövetségeseket is rendelt Gyurcsány mellé.
A tüntetés után este belenéztem a tévébe: hát nem pont azt lebegtették igen sejtelmesen, hogy valakit, akinek mentelmi joga van, hamarosan kikér az ügyészség, és nem azt éreztették ügyesen, ravaszkásan, hogy az nem lehet más, mint Gyurcsány?
Komolyan azt hiszi Orbán, hogy ha az ügyészeivel vezetőszáron, bilincsben hurcibáltatja Gyurcsányt, akkor azzal Gyurcsánynak árt? Most szólok: azonnal megszázszorozódik a támogatottsága. Komolyan azt hiszi, hogy a nép értelmesebb része egy olyan embernek hisz majd, aki visszamenőleges hatályú törvényeket hoz, aki úgy alakítgatja az alkotmányt, ahogy neki éppen jó, aki minden olyan posztra, amelyik arra szolgál, hogy az ő hatalmát ellenőrizze a saját embereit állítja? Komolyan azt hiszi, hogy a nép gyanútlanabb részébe nem szivárog le a gyanakvás? Bármekkora hibákat is vétett Gyurcsány, az nem vitatható, hogy a demokrácia szabályaira kínosan ügyelve kormányzott miniszterelnökként is, pártvezérként is - ez is lett a veszte.
Orbán komolyan azt hiszi, hogy cselekedetei és elképesztő viszonya a joghoz nem kelt megütközést a saját táborában? Elhiszi, hogy egyetlen olyan tisztességes ember sincs a frakciójában, a kormányában, a pártjában, aki föl mer állni és azt meri mondani, hogy na ebből elég?  Elhiszi, hogy minden rendőr, ügyész, bíró első számú irányítója a hatalmától való rettegés, azt hiszi, hogy ezek a jogállamra fölesküdött emberek mind hajlandók az elemi becsületüket a szolgálatába dobni?
Ha Orbán kinézett a parlament ablakán, jobban láthatta, amit én: vége a bénultságnak. Emberek ezrei álltak a téren. Azért jöttek, mert utálják Orbánt. Az évtizedek óta nem tapasztalt megfélemlítés dacára az arcukat vállalva merik nyilvánosan utálni Orbán Viktort, Schmitt Pált és az egész orbánista seregletet és pereputtyot. És még valamit: ezeket az embereket nem különbuszokon hozták az ország végeiből hivatásos tüntetésszervezők, hanem csak úgy eljöttek.

Gyurcsány Ferenc (Fotó: K2 Press)

Le fogja tartóztattatni Gyurcsányt? Most szólok: olvassa el figyelmesen Gyurcsány Ferencnek a vereség után írt dolgozatát. Abban már majdnem rászánta magát az őszödi beszéd befejezésére. Már majdnem kimondta azt az igazságot, amivel talán tartozik is az országának. Amit nyilván azért nem mondott el eddig, mert van benne államférfiúi felelősség. Nem akarja, hogy összeomoljon az egész politikai osztály. Hiszen az igazság kiszámíthatatlan, kimondásának akár véres következményei is lehetnek. De egy bíróság előtt, a világsajtó érdeklődésének közepén, kamerák kereszttüzében nem tehet mást, mint azt, hogy elmondja az igazi okát annak, miért kellett megbuknia, kik és hogyan szerveztek ellene puccsot, és kik voltak benne az összeesküvésben. Majd ejt egy-két szót az ügyészi vádakról is - történeti összefüggésben, de mellékesen. És akkor jobb, ha Orbán is csomagol. Vándorbotra nem lesz szüksége a páncélautójában.

.

Was wäre, wenn......

László Gatter, Vorsitzender des Budapester Obergerichts hat seinen Rücktritt zum Teil deshalb eingereicht, weil das Eingreifen der Regierungspartei Fidesz in die Arbeit des Verfassungsgerichtes „nicht seinem juristischen Geschmack entspricht“. Zumindest stand dies auf Platz eins der Liste der Gründe für seinen Rücktritt.
Dieser Eingriff könne nämlich seiner Meinung nach bedeuten, dass ein Urteil, das „aus irgendeinem Grund den Betroffenen nicht gefällt“, später, durch eine erneute Gesetzänderung außer Kraft gesetzt werden könne. Er fügte hinzu, dieses Vorgehen sei „eine ziemlich riskante Auffassung“ vom Rechtsstaat.
Die Fidesz Bürgerliche Union schafft die Demokratie von Tag zu Tag, Schritt für Schritt ab. Wenn die Partei ein Gesetz vom Parlament verabschieden lässt, in dem es darum geht, dass sie mit einer Entscheidung des Verfassungsgerichts nicht einverstanden ist, und die Zuständigkeiten des Verfassungsgerichts einschränken lässt so dass sie mit dieser Situation nie wieder konfrontiert wird, dann bedeutet dies die praktische Einführung der Diktatur. Bis jetzt konnte man noch darüber diskutieren, ob Orbán ein Diktator sei, oder nicht, oder noch nicht oder nicht so eindeutig. Ab jetzt steht es außer Zweifel.
Das, was er jetzt mit dem Verfassungsgericht vorhat, bedeutet einen Wendepunkt, von dem es mit Demonstrationen und Petitionen im Parlament, mit sogenannten zivilen Mitteln kein Zurück mehr gibt. Das Gewissen der Zweidrittler* und ihrer Wähler funktioniert nicht. Dass es so weit kommen konnte, liegt auch an uns, doch wir haben jetzt keine friedlichen Mittel mehr, diese Willkür zu stoppen. Und gewalttätig wollen wir ja nicht werden, da wir Europäer sind. Wir haben niemanden, mit dem wir uns zusammenschließen könnten, sind ja selbst in unseren eigenen Reihen nicht einig. Auch bei uns ist oft zu hören: „ich schließe mich Euch nur an, wenn der und der nicht dabei ist“.
Eine Schande ist das. Mag sein, dass wir uns einmal aus dieser Situation befreien, doch bereits jetzt ist es zu spät.
Vielleicht kann das Verfassungsgericht, oberster Hüter der Gesetze, helfen. Vielleicht. Wenn nach der voraussichtlichen parlamentarischen Verabschiedung des Gesetzesvorschlages durch den Fidesz alle Verfassungsrichter ihre Ämter niederlegen würden. Wenn in ihren Begründungen explizit stünde, sie könnten nicht Mitwirkende an der Abschaffung des Rechtsstaates sein. So ein Schritt würde vielleicht Orbán und seinen Anhängern dazu verhelfen, zu verstehen, dass es schlimm um Ungarn steht. Denn, sollte das Gesetz verabschiedet werden, würde das bedeuten, dass der Staat zerfällt, und das Regieren selbst dann unrechtmäßig wäre, wenn es ansonsten den Gesetzen entspräche. Ein solcher Schritt der Verfassungsrichter könnte eine die Welt aufrüttelnde Mahnung bedeuten, derer würdig, die ihren Eid als Hüter des demokratischen Rechtsstaats ablegten.
Keine Angst! Orbán würde keinen einzigen finden, der sich trauen würde, ihre Plätze einzunehmen. Es gibt ja einen höheren Ethos, als den einer verderbten Macht.

*Orbán und seine Leute berufen sich oft auf die besondere Ermächtigung, die ihnen vom Volk dadurch erteilt wurde, dass bei den letzten Parlamentswahlen im April 2010 über zwei Drittel der Bürger Fidesz wählte. Das ist im Übrigen falsch; bei einer Wahlbeteiligung von 64,4 % erhielt Fidesz 53,2 % der abgegebenen Stimmen. Nur das ungarische Wahlsystem ermöglicht so etwas: Fidesz erhielt mit den Stimmen von 53,2 % der Wähler (also nur 34,3 % aller Wahlberechtigten!) 68,1 % der Sitze im Parlament und verfügt somit über eine Zweidrittelmehrheit. Das ermöglicht dem Fidesz die Verfassung zu ändern, was er nun auch tut.

(Übersetzung: Nagy Dénes Lajos)

 .

Örökbefogadás

Jó lenne, ha tudnám, kik fogadják örökbe a műsorom perceit. Eddig mindig azt képzeltem, amikor a mikrofonba beszéltem, hogy egy ember hallgat. Tudtam, hogy biztosan figyeli, amit mondok. Varázslatos dolog – másképp nem lehet műsort készíteni: legalább egy ember kell a világ másik oldalán. Milyen lenne, ha tíz vagy tizenöt emberre gondolnék?  >>>>> KLUBRÁDIÓ

 .

A konyhamester kérése

Szolgálati közlemény/kérés: Október elején a Google bojkott alá vette a www.konyhamester.hu -t. Mára az oldalainak csak cca. 10%-át „látja”. Ennek se okát, se orvoslását nem találom, ezért keresek valakit, aki a Google lelkét jobban ismeri. Minden és minden formában érdekel, ami kihúz a csávából – legyen az működő ötlet, segítség vagy megoldás. A belegondolást is kösz: Katona József, katona[kukac]csomopont[pont]hu

>>>>> Konyhamester

 .

Rájött, hogy megtanult

Kép: kollart.hu

Soltész Miklós család- és ifjúságügyért felelős államtitkár említett egytervet arról, hogy a jövőben a filmek nagy részét ne szinkronizálják, mert ezzel javítani lehetne a fiatalok nyelvtudását, és a változtatás olvasásra kényszerítené a lakosságot.

Végre valami, amivel egyetértek - elnézést kérek azoktól, akik a szinkroniparból érnek. Biztos meséltem már azt a kedvenc családi történetemet, hogy Lici nagynéném igazi tévébubus volt, bárhova mentünk családi látogatásra, délután négyre haza kellett érni, mert kezdődtek a sorozatok. Kolozsváron, ahol élt, persze ugyanolyan csekély értékű brazil szappanoperák mentek, mint a magyar televíziókban, ám azzal a különbséggel, hogy azokat nem szinkronizálták, vagyis a szereplők portugálul beszéltek, a felirat meg román volt. Évekig nézegette és hallgatta Lici nagynéném ezeket, amikor egyszer hirtelen ki kellett mennie a fürdőszobába, ahova viszont behallatszott a tévé. És azt a furaságot vette észre, hogy érti, mit beszélnek a szappanoperások. Rájött, hogy megtanult portugálul. Ebben nyilván az is segített, hogy jól beszélt románul, és az a nyelv nem áll olyan nagyon messze a portugáltól, de nyolcvan fölött ez szép teljesítmény, akkor is, ha nem tett érte semmit, csak szenvedélyesen nézte a rettenetesen bárgyú, ám annál érzelmesebb históriákat.

A magyar lakosság jelentős része minden nap a televíziók előtt ücsörög és a legkülönfélébb színvonalú, ám többnyire gagyi sorozatokat nézi. Aggasztóan sok köztük a fiatal. A sorozatok jelentős része arra - és semmi másra nem - szolgál, hogy a szereplőkkel való azonosulási szenvedélyt odáig fokozza, hogy a gyerekek a sorozatra épülő termékcsaládokból is vásároltassanak maguknak a szülőkkel. Ez valószínűleg a világ legnagyobb globális üzletágai közé tartozik.

Most például - fura módon már több mint egy éve a Hannah Montana korszak van. Gyakorlatilag a teljes tanfölszerelés minden egyes darabját meg lehet kapni hanahmontanás változatban, jó drágán persze, hiszen igen márkás, Kínában gyártott áruról van szó.  Cserébe ingyen letölthető, az orvosos, a babás számítógépes játék. Viszont a Hannah Montana póthaj kiegészítőkkel (paróka helyett) olcsón, már 4090 forintért kapható. De van még Hannah Monatana műanyag kulacs, bögre, tányér, alátét, pohár, szalvéta. Biztatják a gyerekeket, hogy “szerezd meg Hannah Montana titkos kiegészítőit! Van persze Hannah Montana válltáska, Hannah Montanát ábrázoló csillogós képek... És akkor talán ennyi elég is.

Ha viszont a gyerek nem érti ezt a sorozatot, mert angolul beszél az amúgy csodásan középszerű Hannah Montana, akkor talán abbahagyja a sorozatnézegetést, és akkor nem kerül a családoknak tízezrekbe a Hannah Montana-rajongás. Vagy: ha érteni akarja, akkor megtanul angolul. És akkor talán egy kicsit meg is éri, hogy nézi a nyomorúságos sorozatot.

Vagyis, ha azt akarjuk, hogy a gyerekek nyelveket tanuljanak a televíziókból, akkor bizonyos idősávokban be kell tiltani a szinkronizálást.

A legjobb persze az lenne, ha már a rajzfilmek is eredeti nyelven mennének. Nem tudok boldogítóbb pillanatot elképzelni, mint azt, amikor a gyerekem egyszer majd föladja a japánul ordibáló félember-félszörnyek embertelen történeteinek követését.

Az is lehet, hogy a világ jelenlegi legfelelőtlenebb lényei, a televíziós műsorszerkesztők egyszercsak fölismernék, hogy talán mégis elsősorban magyar filmeket kellene adni a magyar gyerekeknek, ami esetleg odáig vezetne, hogy ismét készülnének például nekik való magyar animációs filmek az emberséges fajtából. És akkor szegény szinkronosok is jól járnának.

De nem hiszem, hogy idáig juthatunk. Majd kitalálnak valamit az éber szerkesztők, hogy minden maradjon, ahogy van.

 .

Talán, ha

Gatter László, a Fővárosi Bíróság elnöke részben azért nyújtotta be lemondását, mert a Fidesz alkotmánybíróság elleni lépése "nem felel meg jogi ízlésének". Legalábbis ezt tette az első helyre a lemondás okait sorolva.

Szerinte ezzel akár az is előfordulhat, hogy ha egy olyan bírósági döntés születik, amely "valamilyen módon nem tetszik az érintetteknek", a jogszabályok módosításával ezt a döntést később majd befolyásolni lehet. Mint mondta: ez a jogállam "elég kockázatos felfogását" jelenti.

A Fidesz napról-napra, lépésről-lépésre számolja föl a demokráciát. Azzal, ha a parlamenttel megszavaztat egy olyan törvényt, ami arról szól, hogy ő nem értett egyet egy alkotmánybírósági döntéssel, ezért az alkotmánybíróság hatáskörét csökkenti, hogy ilyesmi máskor ne fordulhasson elő, gyakorlatilag bevezeti a diktatúrát. Eddig lehetett arról diskurálni, hogy Orbán diktátor-e avagy sem, még nem, vagy nem is annyira. Most már nincs mit beszélni erről. 

Amit most az alkotmánybírósággal készül tenni, az olyan fordulópont, amit tüntetésekkel, parlamenti javaslatokkal, úgynevezett civil eszközökkel már nem lehet megakadályozni. A kétharmadosok és szavazóik lelkiismerete nem működik. Hagytuk, hogy így legyen, és nincs békés eszközünk, amivel az önkényt visszaszoríthatjuk. Békétlen eszközöket pedig nem akarunk, mert európaiak vagyunk. Összefogni nincs kivel, hiszen még magunkkal sem tudunk addig, amíg az az elsődleges szempont, hogy “csak akkor megyek, ha a másik nincs ott”. Szégyen ez, talán egyszer majd kigyógyulunk, de már most is késő.

Talán az alkotmánybíróság, a legfőbb törvényőr segíthet. Talán, ha a Fidesz törvényének parlamenti elfogadása után minden alkotmánybíró föláll, és lemond. Arra való hivatkozással, hogy a jogállam megszűntetésében nem lehetnek cinkosok. Talán ebből Orbán is meg a népe is megértené végre, hogy nagy baj van, az állam szétesett, ezután a kormányzás akkor is törvénytelen, ha amúgy törvényes. Talán ez egy világra szóló figyelmeztetés lenne, méltó azokhoz, akik a jogállam őrzésére esküdtek.

Nem kell félni. Orbán egyet se találna, aki a helyükre merne ülni. Van nagyobb erő, mint a züllött hatalom.

 .

Keresgéld a nőt!

estihirlap.hu

Ha a barátom nem hívja föl rá a figyelmemet, én sem veszem észre a Fidesz-kormány egyik árulkodó gesztusát:

 “A Magyar Köztársaság elnöke - a miniszterelnök előterjesztésére - nemzeti ünnepünk, október 23-a, az 1956-os forradalom és szabadságharc 54. évfordulója alkalmából...”

Nyilván a legmagasabb kitüntetések vannak a sor elején, így megállapítható, hogy a MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND NAGYKERESZTJE (polgári tagozata) kitüntetést csak férfiak kapták. Ugyanígy jártak a nők  a MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND KÖZÉPKERESZTJE A CSILLAGGAL (polgári tagozata) kitüntetéssel, amiként a MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND KÖZÉPKERESZTJE (polgári tagozata) kitüntetéssel is. Az első kategória, ahol a hosszú férfinévsor után végre nők is megjelennek: a MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND tisztikeresztje polgári tagozata. Ha jól számolom, a harmincnegyedik név a listán az első nő. Gimesiné dr. Karácsonyi Ildikónak, a Fővárosi Bíróság tanácselnökének, ezúton is garatulálok, hogy ilyen szép eredményt ért el a cseperedő nemi egyenjogúsági mutatón 2010-ben, Magyarországon.

Nem vagyok egy feminista alkat, de egyrészt fölháborítónak találom ezt a nyilvánvaló diszkriminációt, másrészt nem értem, hogy az egyenjogúságért teljes joggal küzdő nők és nőszervezetek miért nem veszik észre, hogy a hatalom mit engedhet meg magának. Nem hiszem el, hogy a magyar minisztériumokban, a kitüntetésre ajánlásra följogosított szervezetekben egyetlen egy ember nem vette észre ezt a szembetűnő aránytalanságot. Ráadásul a szokásosnál jóval nagyobb idő volt a jelölésre és a mérlegelésre, hiszen augusztus huszadika helyett két hónappal később osztották a megtiszteltetést.

Az is lehet persze, hogy az utóbbi nyolc év vérkommunista diktatúrája idején a nőket annyira görcsölte a hatalmi önkény, hogy semmiféle érdemlegeset nem cselekedtek, semmit nem tudtak fölmutatni életművükben - ha egyáltalán életműnek nevezhető az ilyen. Vagy az is előfordulhat, hogy a nők természetüknél fogva annyira megalkuvók, hogy átálltak a kommunistákhoz, és az mégsem várható el, hogy az új forradalmi kormány ilyeneket tüntessen ki a legmagasabb érdemrendekkel.

Na meg még az is lehet, hogy a Fidesz-KDNP világképébe mégis inkább az a képlet illik, miszerint ne nagyon bíztassuk a nőket. A fakanálforgatásban legyenek jók, a többi férfimunka. 

Nem lepődöm meg, ha az új alkotmányba is bekerül Boross Péternek az a vélekedése, miszerint helyes volt az a Rákosi-korabeli szemlélet, ami szegény Ratkó Annát és korszakát a történelembe emelte: asszonynak szülni kötelesség, lánynak dicsőség. Boross Péternél senki nincs közelebb az új alkotmányhoz. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy most már - mint azt nemzettesvéri népvezérünk bölcsen megjegyezte -, nem csak egymillió munkahelyre lesz szükség, hanem egymillió gyerekre is.

Nagyszerű alkalom lesz a demagogizálásra, hogy szembe kell nézni azzal a friss hírrel, miszerint Magyarország lakossága tízmillió alá csökkent, aminek nyilvánvaló oka, hogy a szinglihordákban felelőtlenkedő nők, ahelyett hogy teljesítenék hazafias kötelességüket, mindenféle társadalmi posztokra törnek, kutatnak, tanítanak, és egyáltalán.

Ridegen kell tartani őket, hogy visszafogottan ünnepelgessék magukat, mert különben tovább fogyik a magyar.

 .

Tapintat

Kép: szegedma.hu

A Mandiner TV interjújában Zagyva György Gyula jobbikos képviselő, amikor a beszélgetés Havas Henrik médiaiskolájára terelődött kijelentette: Havas „konkrétan az az újságíró a szakmában, aki nem buzi. Mert azért elég sok van, úgy körülbelül 99 százalék, vagy 98”. Ugyanez a Zagyva pár hónapja arról lett híres, hogy ostort pattogtatott, majd anális közösüléssel való büntetés lehetőségét villantotta föl a felségterületén dolgozó újságíróknak.

Van olyan, hogy egy parlament, egy párt tart ilyen embert. Valamivel be kell kerülni Európa történetébe, a legek könyvébe.

Zagyva legségének mélylényege az, hogy Európában egy képviselő még tréfából se beszél ilyesmit. Még akkor sem, ha a gondolatai folyamatosan mások végei körül csócsálkodnak.

Az újságírók európaiabbak. Bár szinte kivétel nélkül azt gondolják magukban, hogy - talán azért, mert fiú létükre kislánynak öltöztették vagy szemmel verték őket, esetleg végig kellett nézniük, hogy egy kutya megbecstelenítette a játékmacijukat – a jobbikosok és főleg a gárdisták 98 százaléka erős identitásgondokkal küzd, mégse mondanák ezt ki soha. Ezt hívják tapintatos liberalizmusnak. Mi tartjuk magunkat ehhez. A parlament pedig tartsa tovább Zagyvát. Dísznek.

. .

A sápítozás joga

Orbán Viktor elfogása (1988. június 16.)

Szólni kellene Orbán Viktornak, hogy ha kiáll a tömeg elé, ott van a mikrofon, a drága és nyilván világszínvonalú kihangosítás, és akkor is hallják a népek, amit mond, ha csöndesen beszél. Utoljára Pelczné Gáll Ildikótól hallottuk ugyanezt az ordítozást, ugyanonnan, amikor vekkeres határidős ügyletben voltak Gyurcsány elzavarásának ügyében. Teljesen érthetetlen és fölháborító, hogy egy meglett magyar férfi a Kossuth-tér közepén a népes hallgatóság előtt rikácsolva ordibál. 

Van az a közhelyes mondás, miszerint az kiabál, aki fél. Lehet ebben valami Orbánnál is, mert alighanem az az öngerjesztett önbizalom, amit magára kényszerít, nem táplálkozhat másból, mint abból, hogy van oka attól tartani, hogy esetleg korán - más oldalról nézve persze idejében - lelepleződik.Talán maga is csodálkozik azon, hogy ez még mindig nem történt meg.

Mekkora arc kell ahhoz, hogy valaki ki merészelje jelenteni, hogy ő fejezte be az ötvenhatos forradalmat, és az idei áprilisi választás egyenrangú azzal a világra szóló történelmi eseménnyel, amikor egy kis nép neki mert menni a kommunista diktatúrának és a világ legerősebb katonai hatalmának? Forradalomnak mer nevezni egy közönséges választást, és ez most már annyira megtetszett neki, hogy az agyát is behálózta a forradalmár szerep. Nem lepődnék meg, ha jövőre, március tizenötödikén meg az derülne ki, hogy negyvennyolcat is ő fejezte be. (Talán attól megkímél minket, hogy a Tanácsköztársaságra is kiterjessze utódlelki fönnhatóságát, mert azért az már csakugyan hülyén jönne ki.)

Mekkora arc kell ahhoz, hogy az az ember, aki nyolc évig ellenzékben megfeledkezett arról, hogy a kormányzáshoz nem csak az kell, hogy valaki hatalomra kerüljön, hanem például programok, tervek, az államfelépítés használható vázlata, egységes jövőkép, ésatöbbi, most fél évi taktikai semmittevés után egy évnyi türelmet kérjen a néptől? Ő, aki gyakorlatilag csak olyan döntéseket hozott, amelyekről egyetlen érintettel sem konzultált, miközben a nemzeti egyetértés rendszeréről hadovál hónapok óta. Ő, aki ha kell órák alatt képes törvényeket létrehozni, alkotmányt módosítani, ha a törvények vagy maga az alkotmány áll az egészpályás letámadás útjában. 

Mekkora arc kell ahhoz, hogy valaki ki merje jelenteni, hogy “megkaptuk a lehetőséget arra, hogy megnyissuk a magyarok új, igazságos évszázadát"? Mert ugye, szerinte a nemzet igent mondott arra, hogy az országban mindennek meg kell változnia: az alkotmánynak, a törvényeknek, a közéleti erkölcsöknek, a tabuknak, a parancsoknak, a céloknak, a viszonyoknak, az értékeknek, a médiának ... és még "a nemzettestvérek kitagadásának" is. És persze a szavait üdvrivalgás fogadta. 

Ezek az emberek valóban fölfogják, miket beszél a Vezér? Értik azt, hogy miután minden ellensúlyt kivett a hatalom útjából, mit jelent az, ha a minden eddigi demokratikus értékrendet semmibe vevő Orbán fogja meghatározni, hogy mi legyen az új értékrend? A politikai erkölcstelenség teljes fegyvertárát fölmutató Orbán mondja meg, mi legyen az erkölccsel? A közmédiumokat Kazahsztánból importált jogtechnikával megszálló Orbán mondja majd meg, hogy mi legyen a teljes médiarendszerrel? Hogy a “minden megváltoztatása” a demokrácia eltörlését jelenti? Ennek üdvrivalg a nép?

Meg egy ilyen mondatnak: “De mi, magyarok itt vagyunk, és ők is ott lesznek hamarosan, ahol lenniük kell". A tömeg nem veszi észre, hogy a mimagyar Orbán ugyanazt teszi, mint pár napja a parlamentben, amikor maga jelentett be egy letartóztatást? Majd pár nap múlva elfelejtette maga bejelenteni, hogy a bíróság nem ijedt meg a miniszterelnök nyilvánvaló nyomásának? Senkiben nem merül föl, hogy egy miniszterelnök még a parlament előtti lelkes tömeg előtt sem mondhat ki előre ítéletet a politikai ellenfeleiről? Az őknemmagyarokról. Nem vette észre senki, hogy Morvai Krisztina mosolygós szelleme átlebegett a tér fölött?

Ha a tömeg végiggondolná, mitől ordibál kappanhangon Orbán Viktor, alighanem fölrémlene, hogy kezd összeállni az ellenzéke. Van mitől félnie, mert úgy tűnik, akadnak még emberek, akik nem félnek tőle.

De még ennek fényében is szánalmas az a megjegyzése, miszerint most nem szabad a sápítozókra, a huhogókra és az örök bizonytalanokra hallgatni. “Akik kételkednek saját erőnkben és képességeinkben, azok akarva vagy akaratlanul a múlt védelmezőivé válnak”. “A magyarok azonban nem a múlt védelmezői, hanem a jövő emberei akarnak lenni”.

Néha, főleg a cseperedő diktatúrákban előfordul, hogy a múlt, minden szégyenletességével és nyomorúságával együtt élhetőbbnek látszik, mint a jövő. És van úgy, hogy a nemzettestvéri nemzetvezető, lelkileg már régen a sötétben jár, és mi, akik még látunk valami világosságot, vagy csak emlékszünk a fényre, nem értjük, hogy miért ordibál szegény a sötéttől megrettenve. Engedtessék meg ilyenkor a demokrácia maradéka: a sápítozás joga. Az se elegáns, de legalább nem olyan nevetséges, mint a rikácsoló handabandázás.

 .

Sztálin füle

A haon.hu képe

Nézem, mit művelnek ezek a primitív franciák egy olyan pitiáner dolog miatt, hogy kicsit emelkedik a nyugdíjkorhatár. Képesek szétbénítani a saját országukat, pedig tudhatnák, hogy nincs más választás: egyre tovább élnek az emberek, egyre kevesebb a fiatal. Mi ezt a dolgot már régen értjük, tudjuk, eszébe se jutna senkinek, hogy ilyesmiért föl kellene zavarni egy város, egy ország nyugalmát.

Jó, volt itt most néhány boldogtalan év, amikor éppen pont október huszonharmadikán meg a környékén először nagy fölfordulás volt az országban, és pláne Budapesten, aztán meg rendre kiürült a város, mert az emberek féltek a zűrzavartól. De ennek most vége. Tán már a vidéki szállodások is aggódva figyelik, hogy ezen a hétvégén nem lesz akkora kirajzás, mint az utóbbi években. Bedől az egész welness-iparág, meg a falusi turizmus. A vidéki nagymamák is hiába várják a hét végére a kölyköket. Nincs pénz az útiköltségre, mert elviszik a fölturbóztatott kamatterhek.

Eszembe se jut fölhívni rendőrségi forrásokat, hogy merre lehet demonstráció, fölvonulás, tüntetés, hol vonul a gárda, merre járnak a motorosok, merre ne menjek autóval, gyerekkel. Itt most semmiféle, úgynevezett rendkívüli eseményre nem kell számítani. Itt nincsenek kommunisták, anarchisták, vérmes traktoros parasztok, ádáz egészségügyiek, hogy gyújtogassanak, autót borítsanak, kordont bontsanak. Pláne, hogy itt aztán kordon se kell.

Jól van ez így. Nem ugrabugrálunk, nem blokádolunk, nem sípolunk, nem mondgyonlezünk, mint a primitív franciák. Itt az országvezető minden félelem nélkül, bátran kiállhat a nép elé nagyot beszélni, akár a Kossuth térre is. Mondhat is akármekkorát, még attól se kell tartania, hogy egy füttyféle megzavarja. 

Vajon miféle különbség van a primitív franciák és a rendkívüli mértékben megkultúrálódott magyarok között? Mi lehet az oka annak, hogy az egyik nép egy egyáltalán nem meglepő, sőt szükséges törvénymódosítás miatt, miszerint kicsit többet kell dolgozni a nyugdíjért, lázadozni kezd, mi meg nemcsak ezt viseljük el, hanem teljes nyugalommal vesszük tudomásul, hogy csak úgy el lehet venni azt, amit eddig háromoldalú szerződéssel, mégis kötelezően befizettünk a saját nyugdíjszámlánkra? 

Pár hónappal ezelőtt még a legförtelmesebb dolognak számított az, hogy a bankok a kulturált világban egyedülálló módon kilobbizták maguknak az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségét és gyakorlatát. Most meg a magánnyugdíj-kasszákkal kapcsolatban lényegében ugyanez történt, csak éppen lobbizni se kellett: elég az egyszerű bejelentés. Meg a kétharmad.

Az emberemlékezetben nem is olyan régen egy benzinárememelés miatt tört ki ugyanolyan cirkusz, mint most Franciaországban. Taxisblokádként került a történelmünkbe. Pedig az milyen pitiáner ügy volt ahhoz képest, hogy most az orrunk előtt zajlik a a társadalom teljes visszarendezése valami félkádári-félhorthysta, morcos államfeudális modellre. 

Már nincs komolyan vehető köztársasági elnök, alkotmánybíróság, számvevőszék, törvénykezés, nincs ellenzék, nincsenek szakszervezetek, néhány hónap múlva népfölhatalmazással megtisztelt alkotmány se lesz. 

De a mi ingerküszöbünk olyan magasan van az izgága franciákéhoz képest, mint az Eiffel-torony teteje a tengerszinthez.

És jól van ez így, ne hagyjuk magunkat idegesíteni. Ha ez így folytatódik, magától lesz államvallássá a buddhizmus, mert valamilyen talányos, a világon is egyedülálló össztársadalmi elbuddhásodás következik be: a külső világ úgy szűnik meg, hogy mi szépen, lassan önmagunkba emigrálunk. Az is lehet, hogy ez megint valami hungaricum gyanánt kerül majd bele a világ köztudatába.

Olvasom, hogy “Az 1956-os forradalom évfordulóján a Magyar Nemzeti Múzeum kiállítja az október 23-án ledöntött és a forradalmárok által feldarabolt Sztálin szobor bal fülét”. 

Azt hiszem, elmegyek és megnézem. Nagyjából ennyi maradt a balból. Jó ez így, mert jó az ünnepi békesség, de kár, hogy Sztáliné az a fül. Szemlélgetem egy darabig, aztán hazamegyek. Ha lesznek közben gondolataim, majd legközelebb megosztom önökkel. Ha lesz még hol.
(Klubrádió, Hetes Stúdió)

 .

Gonoszfigyelő: Egy roma férfi hátán kelt át a vízen egy egri rendőr

Idén nyáron az Egri Rendőrkapitányság munkatársa az erdésszel tartott közös ellenőrzés során talált egy rakás illegálisan kivágott fára. Miközben terepszemlét tartottak, rátaláltak a fatolvajokra is. Az egyik járőr, K. Mihály főtörzsőrmester egy nagyobb pocsolyánál - azért, hogy ne legyen sáros a bakancsa - az egyik tolvajt magához hívta, és a hátára vetetve magát kelt át a bokán felül érő vízen. >>>>> HVG

.

Semmi baj

A http://ing-sat.what.hu képe

Nem tudom, honnan gondolja az RTL és a TV2, hogy a többségében kifejezetten hitvány, sőt gyalázatos műsorukért - a reklámok nézegetésén kívül - még bármilyen más ellenszolgáltatással tartozhatunk nekik. Mert, hogy nem tudnak kijönni a reklámbevételekből. Azokból, amelyek teleharsogják a lakásunkat hüvelygombával, lábgombával, körömgombával, fejbőrgombával - nem is értem, hogy ezek a tévék miért nem a gyilkos- meg, mondjuk a légyölő galócát választják óvodai jelnek. Plusz még jönnek mindenféle idegen hangzású kifejezések mögé bújtatott fiatalító, bőrápoló semmivel, valamint alfélreklámokkal, amelyek betekintést engednek a puncik és a végbelek otthonos, de rendkívül veszedelmes világába. Mindezt többnyire akkor, amikor éppen csöndesen vacsorálnánk, abban a reményben, hogy közben megtudunk valami érdekeset a világról. Nem tudunk meg, viszont elmegy a kedvünk. Nem csak az evéstől, hanem mindentől. (Néha arra gondolok, hogy ez a sok harsány gusztustalankodás egy egészségvédő koncepció része: valójában a kereskedelmi tévéadók a túlsúly ellen küzdenek.)Azt írja az újság, hogy legalább 600 forinttal emelhetik a havidíjat a kábelszolgáltatók, ha az RTL Klub januártól fizetős lesz, 1200-al, ha a TV2 is csatlakozik a követeléshez. A kábelszolgáltatók nyílt levélben tiltakoztak, szerintük a teljes magyar hírközlési és médiapiacot felboríthatja, ha a két kereskedelmi csatorna fizetős lesz.

Semmi baj, gondolják azt magukról, hogy nem bírunk nélkülük élni, a saját gyártású műsoraik kifejezetten értékesek, az emberek lelki és szellemi gyarapodást szolgálják, de jó lenne valami ellenpróba. Nekünk csak annyi jog kell, hogy eldönthessük, akarunk-e fizetni. Ami annyit jelent, hogy a kábelszolgáltatók legyenek kötelesek RTL és TV2 mentes csomagokat is biztosítani az előfizetőknek. Vagyis, ha nem akarjuk ezeket a csatornákat nézegetni, maradjanak ki a választékból, ne kelljen azokat - még lehetőség gyanánt se - beengedni a lakásunkba. Azt hiszem, ez állampolgári és fogyasztói jogon jár nekünk. Én például teljesen biztos, hogy ki fogom tiltani őket, és ezzel hatalmasat lépünk elő hajlékunk fertőzésmentesítése tekintetében. A gyerekek majd kénytelenek lesznek például tudományos adókat nézegetni az egyre lepusztultabb méltóságú celebek helyett. És akkor kiderül, hogy mennyit érnek ezek a csatornák. 

Nem mintha sokat nézegetném ezeket, de biztosan jobb lenne minden percet olvasásra költeni, képernyőbámulás helyett. 

Olvasom, hogy még ebben a rettenetes gazdasági helyzetben is akadnak olyan vállalkozók, akik összeállnak azért, hogy létrehozzanak egy irodalmi lapot: indul a Nyugat Ma. Ötezer példánnyal. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy az irodalomért amúgy folyamatosan - és okkal - síró olvasók hogyan fogadják. Olyanok lesznek benne, mint Csukás István, Lackfi János, Pozsgai Zsolt, Váczy András és Zalán Tibor. És mindjárt egy igazi szenzáció: Palya Bea első versét a Nyugat Ma publikálja.

A http://jazzforfun.hu képe

Más. Mostanában a legmeghatóbb dolog az volt, hogy beülhettem a kisfiam zongoraórájára. Csodálatos a zeneiskola, és nagyszerű az a lehetőség, hogy ott lehet az ember végig egy nagyon kellemes, szolidan berendezett teremben, kényelmes széken, és figyelheti, hogyan tanul a gyerek. Egy egészen csodálatos türelmű tanárnő foglalkozik vele. Ide is írom a nevét: Hutka Kati “néni”. Figyeltem, ahogy rendkívül kedvesen, mégis visszautasíthatatlan határozottsággal veszi rá mindenre. És egyszercsak jön a csoda: a gyerekem nézi a kottát, és elkezdi játszani, ami oda van írva. Nekem meg könnybe lábad a szemem. Egész életemben arra vágytam, hogy ezt én egyszer meg tudjam csinálni, csak, ugye, nem volt tehetségem, ő meg könnyedén, szépen, ahogy jár az egy gyereknek a sorstól. 

És ha mégsem jót játszik, akkor a tanárnő megkérdezi, hogy szerinte mi van ott, leírva. Megnézi, és tudja. Aztán lejátsza úgy, ahogy kell. És kristálytisztán el is tudja énekelni. (Most értettem meg, hogy a kotta nem más, mint egy matematikai üzenet. Vagyis az olvasása nem csak a zeneértést szolgálja, hanem a gondolkozást, a világlátást is megváltoztatja.)

Régen érzetem ennyire biztosan, hogy a gyerekem jó helyen van. Ha nem lesz zongorista, akkor is valami olyasmit tud majd, ami biztonságot és harmóniát teremt benne. Akkor is, ha csak zenét hallgat. Kicsit jobb élete lesz, mindig.

De a legjobban az tetszik, hogy az életében milyen, látszólag ellentétes mozgások vannak. Másnap az uszodába mentünk, vízilabda edzésre. Hát ott kicsit másféle harmóniák állnak össze. Boldogságos dolog nézni, ahogy pár hónap alatt megváltozott a gyerekek tartása, mert szemmel láthatóan nőnek az izmaik. Nem is csoda, nyolc-tíz éves gyerekek negyven hossz után vagy összeomlanak, vagy pici kis férfivá kezdenek nőni. Persze percenként kiesnek a szerepükből, de mégis kezdenek úgy mászkálni, mint az igazi sportolók. A büfében már ugyanolyan kisfiúk, mintha nem is kínozták volna magukat két órán át a vízben, aztán a szárazedzésen. Jár nekik a tea meg a melegszendvics, aztán a csocsó. Most nekem is be kellett állnom a csocsómeccsbe, mert nem volt elég gyerek. Miután megkaptam a harmadik gólt, a kisfiam megbocsátóan átállt mellém. Nem voltunk valami jók, de legalább annyit elértünk, hogy két meccset kihoztunk döntetlenre.

Amikor jöttünk kifele a BVSC-ből, figyeltem, ahogy hallgatja a kisfiam két focista gyerek beszélgetését a vízilabdásokról: hogy az az igazi, azok a kemények. Csak hallgatta, és mosolygott. Egy éve még eléjük pattant volna, hogy elhencegje: ő bizony vízilabdás.

 .