Lajstromokban

A matyovk.hu képe

Házassági évfordulónk alkalmából Kata úgy intézte, hogy voltunk színházban. A Radnótiban néztük, illetve hallgattuk meg Radnótit, vagyis Bálint András Radnótiját. Igazi csoda volt. Bálint András úgy tárta elénk a legalább egy évtizedig a halálraitéltség tudatával járkáló Radnóti Miklós életét, hogy közben nagyon finom és mégis brutális eszközökkel - ez többnyire szemelvény-fölolvasás - beleszőtte a történelmet is meg Radnóti környezetének életét is. Sőt odáig merészkedett, hogy a sajátját is, meg azt, amit mának mondunk. Az iszonyatos kérdés persze az Radnóti történetében, hogy ő egy pillanatig sem akart zsidó lenni, bensőjében sehogy sem tudott azonosulni a saját zsidóságával, ő magyar költő volt, keresztény. És ezzel a tudattal szorítják beljebb és beljebb a halálba. Nagyjából olyan ez, mint amikor a kicsi gyerek szereti az anyját vagy az apját, de az üti, veri, rugdalja, és van egy pillanat, ami után már nyilvánvaló, hogy meg is fogja ölni, mégsem menekül. Ez az igazi vértanúság.

Bálint András idézett egyet Szép Ernőtől, amit eddig nem ismertem, de megvilágosító erővel hatott rám:

A mek.niif.hu képe

“Én zsidó vagyok? Hogyhogy zsidó vagyok? Mi az? (...) Kinek az ideája volt, hogy én itt zsidó legyek? Nekem bizony isten eszem ágába se volt, hogy zsidó leszek majd, ha megszületek. Itt várt a világon ez a buta meglepetés, mikor itt kiszálltam. Nekem itt zsidónak kell lenni. Miért? Én magamban, mikor nem gondolok erre, abszolúte nem vagyok zsidó, egy fiú vagyok, a szerelem a hazám, és az istenem a halál! És valaki rám néz, és az tudja, hogy én zsidó vagyok. Mintha ránéznék valakire, akiről tudják, hogy az lopott egyszer! És nekem a szememmel ki kell tartanom ezt a vádat vagy ráfogást vagy elnézést vagy mi az, hogy az embert zsidónak veszik. És nekem úgy kell néznem, hogy igenis, rendben van, jól van, zsidó vagyok. Pedig énbennem ez egyáltalában nincs elintézve. (...) Sokszor úgy voltam vele, mintha az egész csak egy rossz vicc lenne, amit énellenem találtak ki, hogy ilyen butaság miatt is szenvedjek. Egész életemben zsidó legyek! Tessék talán felosztani ezt, mint a katonaságot vagy mint egy közmunkát, mindenki szolgáljon, mondjuk, egy évet, mint zsidó, ha már okvetlenül kell valaki zsidó is legyen, azonkívül, hogy ember.”

Ezt 1919-ben írta. Na most ez azért fogott meg engem, mert  Szép Ernő kívánsága teljesült: én nem egy évig, hanem évekig voltam zsidó. Természetesen szinte ugyanazzal az érzéssel, mint ő vagy Radnóti. Kereszténynek neveltek, katolikusnak - bár hamar ateista lettem. Katolikus ferences gimnáziumi neveltelésem idején soha egyetlen antiszemita szót vagy jelzést nem kaptam, nem észleltem. Annál többet egész tudatos gyerek- és kamaszkoromban. Abban a középpolgári, vidéki környezetben, ahol fölnőttem, teljesen elfogadott volt az alig leplezett antiszemita beszéd. Ma már úgy értékelem, hogy megrontottak, és ennek az a biztos jele, hogy fölismerem a zsidókat. Kora kamaszkoromban kialakult bennem a zsigeri ellenkezés a rasszizmussal szemben, pedig akkor még nem tudtam, mi vár rám.

A port.hu képe

Már fölnőttként az Országos Széchenyi Könyvtárban dolgoztam, mint segédmunkás, amikor találkoztam egy emberrel, aki családfa-kutató volt. Bemutatkoztam neki. Azonnal megkérdezte, hogy ez a családom eredeti neve-e. Mondtam, hogy nem, az eredeti Andrásevics. Aha, mondta, az ősei mokrini zsidók voltak. Egész flottájuk volt a Dunán, kereskedtek. 

Én ettől egy csöppet sem rendültem meg, bár nem éreztem magam zsidónak, de nem gondoltam azt se, hogy ez olyan nagy baj lenne, ha az vagyok. Hanem ezt elmeséltem az öcsémnek, akivel azonnal elkezdtük gyötörni az apánkat, hogy ezt miért titkolta előlünk, hiszen ez mégiscsak ránk tartozik. Apánk viszont tagadta, igen hevesen. Ezt fölötte gyanúsnak találtuk. Élete végéig gyötörtük. Ahányszor csak lehetett alaposan odazsidóztunk neki.

A halála előtt néhány évvel aztán kezdett fölfejleni az igazság. De csak halvány foltokat leltem. Először annak jártunk utána, hogy miképpen jutott a nagyanyánk szegény cselédféleként csodás ékszerekhez fiatal korában. Ezeket nem csak fényképeken láttuk, hanem az egyiket anyánknak adta. Aztán a nagynénénk kiderítette, hogy a nagyanyánk névházasságot kötött Andrásevics Pállal. De ki helyett? Végül aztán apám a kórházban, a halálos ágyán elmondta nekem az igazat: hogy ő és Lici leánytestvére nem a csakugyan zsidó Pál nagyapától származott, a valódi apjuk maga Bánffy Miklós gróf volt, aki rávette Andrásevics Pált a névházasságra. Vagyis, ugye mégse vagyok zsidó. Kicsit sajnáltam is, mert ugyan sose éreztem magam olyan nagyon zsidónak, így most a választási lehetőséget is elvette tőlem a sors.

Erről majd egyszer írok egy regényt. De talán anélkül is érthető, miért lettem kérlelhetetlen antirasszista. Van egy jelenet, ami mélyen belém égett. De ehhez tudni kell, hogy Andrásevics Pál nagyapám igen hamar meghalt, Bánffy Miklós nagyapám ezután se vette el Etelka nagyanyámat, ezért hozzáment Galli Károly nagyapámhoz, aki viszont szász, vagyis német volt. Tőle is született két gyereke: Karcsi és Buba. Ebből az lett, hogy apám, bár nem volt zsidó, a második világháború idején Erdély, Kolozsvár visszafoglalása után sárga csillagot volt köteles viselni, a Karcsi öccse meg egyszercsak megjelent valami egyenkarszalaggal, amit, gondolom valami jugendecskében húztak rá. Na most én mélyen bele tudom érezni magam Etelka nagyanyám borzalmas szomorúságába és szégyenébe. Mit élhetett át! Bölcsen oldotta meg a konfliktust, mielőtt az egyik fiát a csendőrök viszik a halálba, a másikat meg a németek sorozzák a frontra fölkoncoltatni. Elzavarta őket, mert volt benne annyi bölcsesség, hogy bárhol máshol megúszhatják, csak Kolozsváron nem. Budapestre menekültek. Apám részt vett az ellenállásban, a kölyök Karcsit meg sikerült elbújtatni.

Csókoltatom Szép Ernőt. Ő se gondolta volna, hogy amit leír, az meg is történhet. Egyébként meg teljesen mindegy ebben az országban, hogy mi vagyok, hiszen minden zsidófigyelő lajstrom-listán ott virítok igen jó társaságban. Amire meg büszke vagyok. De ez már egy másik regény, csekély irodalmi értékkel, hallatlanul lapos drámai töltettel.

Aki meg azt hiszi, hogy ő még nem zsidó, az menjen el a Radnótiba, nézze meg Radnótit. Bálint András bőrében.

A gymsmo.hu képe

 .