szerda, november 03, 2010

Orbán nincs egyedül

Fotó: K2 Press


Megint egyszer büszke lehettem arra, hogy személyesen ismerhetem Magyarország legkeményebb, legkérlelhetetlenebb embereit: Bauer Tamást és Ungváry Rudolfot. Nagyszerű szónoklatokat mondtak. Ha rólam ilyeneket beszélnének, mint ők Orbánról, lassan becsomagolnék a kis hátizsákomba, és a kezem ügyében tartanám a vándorbotot.
Párezer emberrel együtt megüzentük Orbán Viktornak, hogy nincs egyedül. Egy csöppet sem kell tartania a magánytól: figyeljük, és ne merje azt gondolni, hogy senki nem veszi észre, mit művel. És lesz, aki a végén elzavarja. Az a játszma, amibe belekezdett, csak így végződhet. Nem építheti le azt a jogállamot, azt a köztársaságot, amire esküdött. Ha megteszi, ha csak belekezd, nem tekinthető tovább legitim miniszterelnöknek.
Ungváry Rudolf
Nagyon érdekes: pontosan tudjuk, hogy mindig akadnak, akik a hatalmukkal visszaélve megpróbálják diktálni a demokráciát, aztán a végén diktálni az egész életünket, mégsem tudunk hatékonyan - előre, vagy időben való beavatkozással - védekezni ezek ellen. Persze van az alkotmány, ami egy igen gyönge eszköz arra, hogy legalább az alapjogainkat megvédjük. Ha valaki elkezdi leépíti az alkotmányt és az alkotmány őrzőinek jogait, akkor teljesen nyilvánvalóan önkényes kormányzásba kezdett.
Miről is szólnak azok a Fidesz-törvények, miket kifogásol ma minden épeszű ember?
Nem szabad visszamenőlegesen törvénykezni.
Nem szabad visszamenőlegesen adót kivetni.
Nem szabad egyoldalúan szerződéses jogokat csorbítani.
A kormány nem teheti azt, amit kedve tart, mások befizetéseivel, vagyonával.
Nem tudom hányan voltunk, de sokezer ember megértette, hogy baj van, ha egyáltalán fölmerülhetnek ilyen kérdések, követelések. Késő, hiszen Orbán jóelőre megüzente, hogy mire készül. Késő, de sohasem késő. A demokrácia olyan gyönge elemekből álló erős építmény, amelyik mindig újraépíti magát. Aki megpróbálja lebontani, mindig elbukik. Talány, hogy miképpen működik ez, de mindig így végződik.
Orbán rendkívül ostoba ember: okot és lehetőséget, erkölcsi kötelességet adott Gyurcsány Ferencnek arra, hogy föltámadjon, hogy elindítsa a királydráma következő szakaszát. És mindjárt szövetségeseket is rendelt Gyurcsány mellé.
A tüntetés után este belenéztem a tévébe: hát nem pont azt lebegtették igen sejtelmesen, hogy valakit, akinek mentelmi joga van, hamarosan kikér az ügyészség, és nem azt éreztették ügyesen, ravaszkásan, hogy az nem lehet más, mint Gyurcsány?
Komolyan azt hiszi Orbán, hogy ha az ügyészeivel vezetőszáron, bilincsben hurcibáltatja Gyurcsányt, akkor azzal Gyurcsánynak árt? Most szólok: azonnal megszázszorozódik a támogatottsága. Komolyan azt hiszi, hogy a nép értelmesebb része egy olyan embernek hisz majd, aki visszamenőleges hatályú törvényeket hoz, aki úgy alakítgatja az alkotmányt, ahogy neki éppen jó, aki minden olyan posztra, amelyik arra szolgál, hogy az ő hatalmát ellenőrizze a saját embereit állítja? Komolyan azt hiszi, hogy a nép gyanútlanabb részébe nem szivárog le a gyanakvás? Bármekkora hibákat is vétett Gyurcsány, az nem vitatható, hogy a demokrácia szabályaira kínosan ügyelve kormányzott miniszterelnökként is, pártvezérként is - ez is lett a veszte.
Orbán komolyan azt hiszi, hogy cselekedetei és elképesztő viszonya a joghoz nem kelt megütközést a saját táborában? Elhiszi, hogy egyetlen olyan tisztességes ember sincs a frakciójában, a kormányában, a pártjában, aki föl mer állni és azt meri mondani, hogy na ebből elég?  Elhiszi, hogy minden rendőr, ügyész, bíró első számú irányítója a hatalmától való rettegés, azt hiszi, hogy ezek a jogállamra fölesküdött emberek mind hajlandók az elemi becsületüket a szolgálatába dobni?
Ha Orbán kinézett a parlament ablakán, jobban láthatta, amit én: vége a bénultságnak. Emberek ezrei álltak a téren. Azért jöttek, mert utálják Orbánt. Az évtizedek óta nem tapasztalt megfélemlítés dacára az arcukat vállalva merik nyilvánosan utálni Orbán Viktort, Schmitt Pált és az egész orbánista seregletet és pereputtyot. És még valamit: ezeket az embereket nem különbuszokon hozták az ország végeiből hivatásos tüntetésszervezők, hanem csak úgy eljöttek.
Gyurcsány Ferenc (Fotó: K2 Press)

Le fogja tartóztattatni Gyurcsányt? Most szólok: olvassa el figyelmesen Gyurcsány Ferencnek a vereség után írt dolgozatát. Abban már majdnem rászánta magát az őszödi beszéd befejezésére. Már majdnem kimondta azt az igazságot, amivel talán tartozik is az országának. Amit nyilván azért nem mondott el eddig, mert van benne államférfiúi felelősség. Nem akarja, hogy összeomoljon az egész politikai osztály. Hiszen az igazság kiszámíthatatlan, kimondásának akár véres következményei is lehetnek. De egy bíróság előtt, a világsajtó érdeklődésének közepén, kamerák kereszttüzében nem tehet mást, mint azt, hogy elmondja az igazi okát annak, miért kellett megbuknia, kik és hogyan szerveztek ellene puccsot, és kik voltak benne az összeesküvésben. Majd ejt egy-két szót az ügyészi vádakról is - történeti összefüggésben, de mellékesen. És akkor jobb, ha Orbán is csomagol. Vándorbotra nem lesz szüksége a páncélautójában.

.

Nincsenek megjegyzések:

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések