Romlottság ez?

Nem tudom, más is észrevette-e, mindenesetre hír volt belőle, hogy másfél napja kormánykérésre, a rendkívüli hidegre való tekintettel kinyitották a vasúti várótermeket. Milyen szép gesztus! Pláne egy héttel a rendkívüli hideg beállta után. Miután csak Budapesten ebben a halálszezonban már legalább ötven ember fagyott meg.

Meg se kérdezem, miképpen fordulhatott elő, hogy a magyar kormány tagjai kettő-, három- vagy négy napja nem vették észre, hogy rendkívüli hideg van. Van úgy, hogy valaki jó meleg házban él, jó meleg autó jön érte melegtekintetű sofőrrel, és amúgyis annyi gondja van, annyira leköti az agyát az embrek iránti mélységes jóakarat és szeretet, hogy egyszerűen nem veszi észre a sapkába, sálba, fínom bundás bőrkesztyűbe bújtatott teste, hogy hideg van. Nem akármilyen, mert én például három napja mínusz tizenegyet mértem az ablakomban, és amikor kimentem, hogy beindítsam az autót, és lekapartam a jeget az ablakokról, rendes hidegrázásos vacogásba kezdtem. Vissza kellett mennem a lakásba, kicsit összeszedni magam a jó melegben, amit amúgy kevesellek, és drágállok, ahányszor csak szóba kerül. Pláne a huszonöt százalékos áfáját.
Jó, van ilyen. Senki nem veszi észre egy kormányban, senki nem szól a miniszterelnöknek, hogy az szóljon a szóvivőnek, hogy kérje meg a MÁV-ot. Biztos vártak valami kormányülésre, hogy közösen döntsenek arról, hogy ilyenkor utasítani kell, vagy mégis inkább csak kérni, mert egy kultúrállamban így demokratikus.
Mielőtt valaki azt mondaná, hogy le a kormánnyal, azonnal írjuk ki a választásokat, csak jelzem, hogy az a Navrasics úr, aki sajtótájékoztatón kérni tudta, hogy a kormánypárt vegye le a listájáról Gyurcsány és Veres urakat, egy árva közleményt se adott ki arról, hogy hideg van, emberek halnak meg, nyissák ki legalább a várótermeket. Semjén úr, aki még az ördögnél is gonoszabb ellenségéért is szokott imádkozni, valamiért nem szólította föl a papokat, hogy nyissák ki a templomokat, mert a jégszívű kormány meg se próbálja kitalálni, hogyan lehetne megmenteni Isten legszegényebb gyermekeit a fagyhaláltól. Nem láttam Vona Gábor gárdistáit és csendőreit az utcán alvók után vizslatva meleg teával töltött demizsonokkal vonulgatni.
Miért tartjuk mi ezeket az embereket?
Romlottság ez? Vagy eleve úgy születtek és nevelkedtek, hogy nem is volt, ami megromoljon bennük? Egy olyan kultúrában cseperedtek politikussá, közszolgává, amelyikben a dumaszintű szocialistaság, a dumakereszténység, a szájhazafiság bőven elegendő ahhoz, hogy a hatalom igényével lépjünk föl? Nem úgy embertelenek ezek az emberek, hogy gonoszak, hanem úgy, hogy nincs ember abban, amit szónokolnak. És ha egyszer valóban tetten érjük őket, ha egyszer valóban kiderül, hogy mi van a tettek és a szavak, ideológiák és hitvallások között, akkor világűrnyi semmit látunk. Nagy, hideg semmit.
De ez ám csak úgy lehetséges, hogy ezt mi hagyjuk. Mi neveltük, mi választottuk, mi formáltuk őket a saját képünkre és hasonlatosságunkra.
Mert nem hallottam ám azt se, hogy égtek volna a vonalak Bolgár György műsorában, és betelt volna a Klubrádió elektronikus levelesládája a puszta emberi életekért aggódó üzenetekkel. Én sem telefonáltam. Én sem írtam. Pedig van ám hatalmam. Emberek tízezrei olvassák és hallgatják, amit mondok. Csak el voltam foglalva a kézfájásommal, a pénzügyeimmel, a szomorú kis lelkemmel. Mert az van nekem.
Pedig tudom, hogy ha egyszer végsőkig kiszolgáltatott leszek, Isten, akire addigra kétségbeesésemben visszatalálok, azzal büntet majd, hogy nem azt sorolja föl, mi gonoszat tettem ezen a földön, hanem eszembe juttatja, mikor, mit nem cselekedtem, amíg még volt erőm és akaratom.

(Klubrádió, Hetes Stúdió)