Az éjszakai webmatatásnak persze az lett a következménye, hogy alig bírtam fölkelni. Szerencsére este megkértem Katát – aki ilyenkor telefonon kelt -, hogy győzzön meg, ne hagyja, hogy visszaaludjak, amire van hajlamom. Dacára annak, hogy erre is föl vagyok készülve: van egy olyan vekkerem, amelyik az ébresztés után negyed órával megszólal, aztán ötpercenként vinnyog. De ha egyszer úgy dönt a szervezetem, hogy aludni akar, akkor a kezem mindig automatikusan lenyomja az elhallgattatást szolgáló gombot, hogy aztán öt perc múlva ismét fölajánlja a lehetőséget. Ez addig tart, amíg szónoklatot nem tartok magamnak, és részletesen elmagyarázom, milyen következményei lesznek, ha nem kelek föl azonnal. De ma erre nem volt szükség. Sőt Milos is a lehető legvidámabban ébredt – talán azért, mert este elringattam. Nagy egyetértésben eszegettünk, aztán öltözködtünk, és amikor mondtam, hogy na ez az utolsó mese, amit megnézhet, azt is komolyan vette, egyáltalán nem nyivákolt. Időben beértem, gyorsan, kellemes hangulatban dolgoztam. Kár, hogy nincs jobb idő. Milosnak megígértem, hogy másfél hónap múlva, a születésnapján már kirittyennek a fák.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Fodor Ákos: ECCE HOMO
Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.
Népszerű bejegyzések
-
Barátainak egy csoportja 2016. január 14-én a Spinoza Színházban emlékezett meg Andrassew Iván halálának első évfordulójáról. (Az estről p...
-
Az a kép, amit tegnap tett ide a kisfiam (a Facebookra), közvetlenül a gammázás előtt készült. Ez meg utána. Azt hiszem mindkettőn valami...
-
Nem is tudom hány levelet, hány kérdést kaptam Bakács ügyében. Hogy lopott egy áruházból. Szalámit. Mert éhes volt. És hogy mit szólok. Ugye...
-
"Felháborodott az MSZP, hogy a párt lapjának tekintett Népszava megállapodott a Fidesz-közeli cégként elkönyvelt Közgép Zrt.-vel, és le...
-
Nincs ám kedvem ahhoz, amit most megteszek, mert teljességgel lehetetlen dologra vállalkozom: Fábry Sándort bármiről meggyőzni. Nagy szomorú...
-
Csak azért írok most ide, mert figyelem az agydaganatomat. Hogy egyáltalán meddig vagyok képes gondolkodni. Leírni szavakat. Az egyik jel ép...
-
Minden jel arra mutat, hogy néhány óra múlva megműtenek. Ilyenkor a legderűlátóbb ember is köteles számolni azzal, hogy a véletlenek szerenc...
-
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, Médiatanács Szalai Annamária Elnökasszony Magyar Köztársaság Tisztelt Elnökasszony! Tekintettel ...
-
Az Élet Menete napján ezt a levelet kaptam Tóth György Károlytól. Fölhívom Szíjjártó Péter miniszterelnöki szóvivő figyelmét a következő mon...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése