szerda, február 22, 2006

Csapda

Tegnap, azt leszámítva, hogy látástól vakulásig dolgoztam, aztán elmentem Milosért, hogy tudjon úszni, nem történt semmi. A „vakulásig” annyira igaz, hogy már este tíz után egyszerűen leragadt a szemem.
Ma nem mentem dolgozni, mert végre megvan az alkatrész a kazánomhoz, amit persze be kellett szerelni. Csak sajnos közben kiderült, hogy egy másik alkatrész, amiről úgy nézett ki, hogy kitart nyárig, most elengedte magát, és szépen jön belőle - egy repedésen - a víz. Vagyis: ezt is cserélni kell. Addig csak úgy lehet melegvíz, ha minden alkalommal kinyitok egy csapot, ha pedig nem vagyok Tahiban, akkor mindenképpen elzárom, mert bármikor tovább tágulhat a repedés, és akkor mindent elönthet a víz. Így megy ez. Eddig harmincezerben van a kazán, lesz az még hetven is. Ha tovább romlik, akkor jön az a pillanat, amikor elkezdek azon gondolkozni, nem érné-e meg inkább újat venni. Igenám, de akkor már ráköltöttem egy új kazán árának a felét, és elkezdem sajnálni a befektetett pénzt. Ez egy jóféle csapda.

Nincsenek megjegyzések:

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések