szombat, március 08, 2014

Ha aljas lennék


Van itt egy fura jelenség, vagyis nem is egy, persze. A kormány és a Fidesz azzal jön, hogy ne csináljunk kampánycirkuszt az ukrajnai állapotokból, mert az méltatlan lenne. Közben a kormányhoz legközelebb álló erők olyasmit engednek meg maguknak, amit Torgyán óta nem tapasztaltunk. (Ő volt az, aki a jugoszláv háború idején elkezdett a Vajdaság vsszafoglalásáról hadoválni.)
Most az történik,hogy az Orbánhoz legközelebb álló ECHO TV-ben ilyesmik hallhatók:
“Magyarországnak fel kell készülnie, hogy akarja, nem akarja, vissza kell fogadnia Kárpátalját.” “Ha az oroszok  kész tények elé állítanak bennünket, és felkínálják, hogy visszavegyük, ami a miénk volt sok évszázadon át, vajon mit felelünk? Hogy majd brüsszeli, washingtoni uraink megmondják?””Közben Magyarország a hazaáruló náciszocialisták, a fasiszta liberálisok, a szélsőséges baloldaliak, az antiszemita cionisták pártolják csak az Európai Uniót.” “Oroszok és magyarok Ukrajnában egyazon náciszocialista, fasiszta liberális elnyomás szenvedő alanyai.”
Ezek Szaniszló Ferenc szavai. Semmi baj nem lenne, ha mondjuk egy elmegyógyintézet videoblogjában hangzanának el. De ha egy olyan televízióban, amelynek tulajdonosa és jelesei annyira közel állnak az orbánista politikához, hogy nem csak a békemenetek első sorában menetelnek, hanem ők is szervezik a fölvonulásokat... Nehéz elhinni, hogy a Széles Gábor sajtóbirodalmába tartozó műsorok és írások tartalmát nem egyeztetik Orbán Viktorral, akinek a legjobb barátja, és egyben a Fidesz 5. számú tagkönyvének tulajdonosa a Széles-sztár Bayer Zsolt. Sőt: olybá tűnik, mintha ez a csapat különös szerepet kapna: ők mondják ki Orbán legtitkosabb gondolatait. Másképp ilyen mondatok nem látnának napvilágot. Vagy lenne egy kis elhatárolódás.  
Ha aljas lennék, akkor belengetném, hogy rájöttem, miért volt olyan sürgős Orbánnak a Putyinnal való paksi mutyi. Az orosz elnök cserébe fölajánlotta, hogy - ha úgy adódik - visszacsatolja Kárpátalját. És akkor már be is lenne csavarva a Jobbik hazaszerető szíve is a nagy Fideszlevesbe, húsz évre.Vagy ez lehetetlen terv, egy olyan Orbántól, aki eddig csak elmebeteg helyzetekbe vitte az országot?



2 megjegyzés:

Kaszandrosz írta...

Állítólag már folynak a bizalmas tárgyalások egy Bukarest által szponzorálandó fafeldolgozó komplexumról a Löverekben. Főleg fatányérokat gyártanának. Cserébe visszacsatolnák Partiumot és Erdélyt... :)

Névtelen írta...

Annyira orulok a legujabb Zuschlag-ugynek, te aljas, nyomorult, kommunista zsido diszno!

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések