Az Index képe |
Nem illik más nevével viccelődni, de nem is vicces: a barátom fölhívott Amerikából, hogy tudom-e, mit jelent magyarul Zuschlag neve.
Nem tudtam persze. Erre azt kérdezte, van-e nálunk arról törvény, hogy az, aki bűnt követ el, nem vehet olyasmiben részt, aminek következtében a bűn neki hasznot hoz. Vagyis nem kaphat pénzt a történetéről szóló filmért, könyvért, interjúért. Mondtam, hogy mintha valamelyik celeb ügyében lett volna ilyesmiről szó, de teljesen mindegy, hogy van-e nálunk törvény, hiszen a mostani hatalom emberei azt átlépik, ha úgy hozza az érdekük. Legföljebb arról lehet a haszon, hogy a Fidesz egyre ellenszenvesebb és egyre hülyébb benyomást kelt. Ha pár héttel tovább tartana a kampány, magukat győznék le. Ez történt nyolc éve is, amikor azzal kampányoltak, hogy rosszabbul élünk, mint négy éve, közben meg jobban éltünk. Szinte minden párt, sőt csaknem minden okoskodó értelmiségi hülyének nézi a népet, pedig nem az. Hülyébbek a pártok - most az ellenzékiek - hiszen belemennek egy olyan választásba, amelyik már a feltételek, a törvények szintjén csalás. Annyira “lejt a pálya”, hogy az egyszerűen röhejes. Az ellenzék alighanem törvénytelenségbe viszi a népet, bár nem tudom, van-e olyan törvényünk, miszerint súlyos hatalomszerzési visszaélés esetén kötelező az aktív, de legalább a passzív ellenállás. Nem kell választani, ha a választás szervezője gazemberek módjára törvénykezik.
Így most marad a remény, hogy a Fidesz ezen a héten is belemegy a saját csapdájába, mint a kiszivárogtatási akták kiszivárogtatásával, amikor a kamaszosan kedves, de kamaszságában rekedt Rózsa-Flores Eduardo meséjére épített titkosszolgálati zagyavalékkal kampányolt. Most meg a szintén “velejéig szavahihető” Zuschlag János hirtelen kelt vallomására épít, amelynek alapja nyilvánvaló hülyeség. 50 milliót fizetnek azért, hogy lépjen vissza az, aki nem jelölt, hiszen - egyebek mellett - esélytelen lenne. Nem véletlen, hogy ezt nem a bíróság előtt mondta el, pedig éveket nyert volna az ügyészek segítségével. Bár hosszú távon a Fidesznek árt jobban ez a kampány, az ellenük összefogók is fizetnek, mert az egész nép is fizet majd. Pótdíjat.
Ezt jelenti az, hogy “Zuschlag”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése