csütörtök, április 24, 2008

A gój motorosok már Amerikát is nemfenyegetik


A motoros elnök levele az Amerikai Magyar Népszava főszekesztőjének:
Tisztelt Bartus László Főszerkesztő Úr !

Ön újságja durván és sértő módon immáron több ízben hamisan tájékoztatja olvasóit és egyben megsérti egyesületünk
tagjait, akik közt számos közismert és elismert személyek vannak. Olimpiai és Világ – Európa bajnokok és a
Magyar Köztársaság Tiszti keresztjével kitüntetett.
Nyomatékosan felszólítom, hogy a korrektség jegyében valamint a hiteles tájékoztatás követelményeként, előbb tájékozódjon Mielőtt ilyen és ehhez hasonló cikkek jelennek meg az újságjukban.
Nem fenyegetésként, hanem tájékoztatásként közlöm Önnel, hogy Amerikában is vannak motorosok és azon belül is barátaink !
Tisztelettel kérem, hogy a Gój Motoros Egyesületet csak kellő információ birtokában bírálja, de ne sértegesse.
Esetleges kérdéseire állok szíves rendelkezésére a +36-30-9-41-61-81
2008. április 24-ig várom jelentkezését és amennyiben ez nem történne meg, megkeressük annak lehetőségét, hogy
a helyreigazításunknak érvényt szerezzünk.

Üdvözlettel:
Mészáros Imre
elnök


Tisztelt Mészáros Imre Elnök Úr!

Azt a kijelentését, miszerint "Amerikában is vannak motorosok és azon belül is barátaink!" természetesen annak veszem, ami: fenyegetésnek. Ez a tény pedig önmagában igazolja azt a véleményünket, amelyet lapunkban írtunk, és amelyet a továbbiakban is fenntartunk. Lapunkat mi szerkesztjük, és nem Ön, ezért a jövőben is mi fogjuk eldönteni, hogy abban mi jelenik meg, és nem Ön. Szabad véleményünket pedig még akkor is fenntartjuk, ha Önnek motoros barátai vannak Amerikában. Nekem is vannak motoros barátaim, csak ők nem nevezik magukat Gój motorosoknak. Szeretném felhívni a figyelmét, hogy Amerika nem Magyarország, itt nem terrorizálhatják rasszista nevű egyesületek a polgárok nyugalmát, a szabad sajtót pedig különösen nem. Azok sem, akiknek van motorjuk, és azok sem, akiknek nincs. Ezzel itteni barátai is nyilván tisztában vannak. Csak remélni merem, hogy Magyarországon mielőbb felismeri a demokrácia ügyészsége és rendőrsége, hogy mi a dolga, és a polgárokat nem teszik ki szégyenszemre sem ilyen nevű egyesületek létezésének, sem pedig terrorjának, megfélemlítésének.
Ami a helyreigazítási kérelmét illeti, az Amerikai Magyar Népszava Szabadság ellen az amerikai bíróságokon kell ilyen indítványt tennie. Felhívom a figyelmét, hogy az amerikai bíróságok ítélkezési gyakorlata merőben más, mint a magyar bíróságoké, amelyek időnként úgy viselkednek, mintha a Holdon élnének, és nem tudják megkülönböztetni a jobb kezüket a baltól. E tényen még az sem változtat, hogy Önnek hány motoros barátja van Amerikában. Ha belegondol abba, hogy a szélsőségesen uszító, neonáci hangvételű kuruc.info bezárását nem tudta Amerikában a magyar kormány elérni, felmérheti annak esélyét, hogy a mi véleményünket milyen mértékben kívánják majd befolyásolni. Ha esetleg idejönnének, hogy itt bőgessék fenyegetően a motorjaikat, azzal igen nagy szolgálatot tennének közös hazánknak, mert úgy bevarrnák Önöket a legközelebbi börtönbe, hogy mire kitalálnának, megenné a rozsda motort. De legalább megismernék milyen egy igazi demokrácia magatartása azzal a viselkedéssel és hangvétellel szemben, amit Önök képviselnek.
Megítélésem szerint lapunk nem lépte túl a véleménynyilvánítás szabadságának kereteit, amelyhez a jövőben is ragaszkodunk. Véleményünket fenntartjuk, az Önök szemtelenségét, fenyegetését pedig minden demokratikus és emberi norma, az emberi méltóság nevében visszautasítjuk.

Bartus László
főszerkesztő

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ha másra nem, arra bizton jó ez az egész, hogy végül egészen megtanul Imi fogalmazni, helyesen írni. Bár a legújabb videójuk, mely a "médiáknak" szól eléggé magyartalanra és komikusra sikeredett ("ő a alelnök" stb.). Mindig mosolyogtam az ilyen embereken, akik kikérik maguknak, ha valaki viccet űz belőlük, de ha ők népcsoportokat, embereket megaláznak és ezt a bizonyos csoportok/ emberek kikérik maguknak, akkor a demokratikus jogaikra hivatkoznak. Szánalmas és fertelmes.
Megint (mint mindig), a kártékony kisebbségnek van elképesztő hangja.
Én tisztellek és minden elismerésem a Tied Iván. Büszke vagyok Rád és büszke arra, hogy a honfitársad lehetek. Köszönöm.
Ha a munkám engedi kedden melléd, eléd, mögéd állok testben, ha nem lélekben biztosan.

Üdvözlettel:

Pál Laca

Névtelen írta...

Ezek kérik ki maguknak ha valaki gúnyt űz belőlük.: (?)Kérdés: Saját magukhoz mit szólnak? Nem volt senki aki felismerte volna, hogy ez az alábbi izé rájuk nézve milyen romboló?

Ja. Biztos egy provokátor volt.

Mongyuk' akkor is kiszűrhették volna (Vagy csak azt a provokátort képesek felismerni, aki mocisruhában "HÜLYÉK VAGYUNK" feliratot visel?

Íme. Ezt a GM honlapján leltem és azóta sem tértem magamhoz. kedvenc sorom: ... áh mindegy a "mű" önmagáért beszél.

Gójok ostora

Csak motorod érzi,
Mit nyújt szíved dobogása.
Vitéz lovagjának nyugodt bíztatása.
Csak ő és te tudod, mit ér.
Szenvedélyt ölelő, kettőtök világa.

Üstökös csillag fáklyaként vonulva,
Így röpít szellemed,
Egy érző nagyvilágba.
Motorod elröpít egy új,
Lelki nagy csatába.

Gój motorosok vitézi csapata,
Még jó, hogy van motor,
Jó, hogy van egy törhetetlen,
Csepp, testvéri szeretet.
És remény egy igaz hitért.

Van motorod mely néhány száz,
Vagy talán néhány millió,
De ami még többet ér ettől,
Lelked és szellemed világa.
S azok gondolata, sok ezermillió.

Te vagy a született,
S lettél a haldokló.
E kettő közt egy élethíd.
S a hídon egy motoros,
Az örök száguldó.

Üdv: Jaguar

Névtelen írta...

Nem egy remekmű, csak egy buta vers, semmi gonoszat nem látok benne. Mi a bajod vele Jaguar?

Névtelen írta...

Teljesen igazad van. csak egy buta vers.

Saját magukat minősíti.

A bajom: ... ha nevetni akarok rajta, akkor ne kelljen már attól félnem, hogy holnap jönnek és itt "mociznak" a házam előtt.

Jaguar

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések