csütörtök, október 05, 2006

Kicsi dumcsira!

Van abban valami elképesztő, kivagyi cinizmus, hogy amikor a Fidesz vezetői már pontosan tudják, hogy a parlament megerősítést ad Gyurcsány Ferencnek, miniszterelnök marad, ám ők azért még meghívják a frakcióvezetőket egy kis dumcsira, amelyen a szakértői kormányról lenne szó. (Csodálom, hogy a költségvetést ellenőrző és alkalmasint vétózgató önkormányzatosokból összekapott ellenparlamentről nem akarnak diskurálni. Pedig az is milyen jó ötlet volt.) Előre tudják, hogy sem a szocialisták, sem a szabad demokraták nem mennek el, de ők bizony jók voltak, szívesek, megadták az utolsó lehetőséget. Aztán meg az lesz, hogy hiába volt a szeretetteljes ultimátum, hiába mentek el elnöki szóra a bizalmi szavazásra, hiába istápolták a zavarodott baloldalt a kormánykeresgélésben! Ki más lenne a hibás, mint a megátalkodott, öngyilkosok módjára konok kormányzók, akik azt hiszik, hogy elég valami hajdanvolt választáson többséget szerezni? (Olyan ez, mintha Gyurcsány a tavaszi választások után meghívta volna a Fidesz vezetőit, hogy segítsen nekik új elnököt találni az évek óta szánalmasan, bár emelt arccal bukdácsoló Orbán helyére.) Sajnos a népítélet után nincs más út: aki hülye, haljon meg, ki kell menni a térre!
Ők a hibásak! Maguknak választották, hogy az utca népe - na meg a motorosok, na meg a traktorosok - zavarják el a kormányt.
Azért, mert Gyurcsány Ferenc hazudott.
Kicsit bezavar most ebbe a „hazudós” képbe és ürügybe egy bizonyos Körömi Attila, volt fideszes képviselő, aki nem átallja ezt híresztelni: "1998 és 2004 tavasza között jó néhány pártrendezvényen hallottam a párt vezetőinek beszédeit. Azok a mondatok, hogy nem csináltunk semmit, hogy hazugságainkkal becsapjuk az embereket, többször is elhangzottak, akkor is, amikor kormány voltunk." És állítólag Orbán is nagyon durván beszélt a képviselőkkel. (Arról nincs szó, hogy káromolt volna, és persze föl se merülhet senkiben, hogy egy olyan mélyen hívő ember, mint Orbán, ilyesmire vetemedjen.)
Kicsit korábbra vártam, hogy valaki megszólal a volt, és pláne mai fideszesek közül, mert föltámad benne az oly sokszor hivatkozott keresztényi lelkiismeret, pláne magyar becsület, vagy csak úgy az országféltés. (Vagy érdek.)
Nem akadt eddig ilyen fideszes. Körömi persze mától rohadt hazudozó, áruló, kommunista bérenc lesz, pláne hivatkozva arra, hogy lám a Jobbikból is távoznia kellett. De mi van akkor, ha nem hazudik? Mit tesz Orbán és csapata, valamint az egész frakció, meg a polgári körök talpashadai, ha még két fideszes előáll, és ugyanazt vallja?
Vigyázat! Ha Körömi igazat mond, ki fog derülni. Efelől senkinek ne legyen kétsége.
És mi van akkor, ha a köztársasági elnök fölkéri az Orbán-Torgyán-kormány volt tagjait és mondjuk, az akkori frakciótagokat, hogy szíveskedjenek aláírásukkal nyilatkozni arról, hogy Körömi hazudik-e, avagy sem.
Mi van akkor? Meghívják-e Gyurcsányt egy kis dumcsira?

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Felháborodással tapasztaltam, hogy a népszabadság Internetes , azaz on-line változata milyen nagyszertűen közölt cikkeket kontra Tarlós úr pro degesz Demszky , mindezt szeptember 30-án a kampányszönd napján a www.nol.hu oldalon.
Úgy látom és értelmezem, hogy a kormány cselédsajtójának mindent szabad mindenkor , akár még kampánycsend idején is???:(((((((((((

Névtelen írta...

kommu nyista?

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések